McCabe eredményt és rendet akar

NS-20100205

A Fradi-tulaj ultimátuma

Mennyország vagy pokol. Erről dönt a tavasz a Ferencvárosnál.

A szerény őszi szereplés, és főleg a sorozatos szurkolói zűrzavarok válaszút elé állí­tottak a klubot a széteséstől megmentő Kevin McCabe-et. A tulajdonos az előttünk álló hónapok bajnoki szereplésétől, no meg elsősorban a Fradisták viselkedésétől teszi  függővé, hogy BL csapattá fejleszti az FTC-t, vagy kiszáll a klubból.

– Döntő időszakhoz érkézett a szerepem ferencvárosi labdarúgás jövőjét illetően

– mondta lapunknak Kevin McCabe.

– Amennyiben rátérünk arra az útra, amit megálmodtam, azaz a szurkolóinknak családbarát légkörben, remek atmoszférában lesz lehetőségük szórakozni egy, az őszinél acélosabb csapat mérkőzésein, akkor a nyáron nagybevásárlást tarthatunk. Sőt, akkor drasztikusabb lépésekkel folytatjuk az épí­tkezést, s közelí­tjük meg a BL álmainkat — mert az alapok adottak ehhez. Éllenben, ha nem tapasztalok előrelépést a szakmai munkában, és — ez a legfontosabb – folytatódik a drukkereink szélsőséges csoportjainak akciója, ha nem szűnnek meg a folyamatos zavargások a stadionban, akkor nem zárható ki, hogy megelégelem a sorozatos kárt, ami erkölcsileg és anyagilag engem ér, s a kivonuláson is elgondolkozom… Két  éve finanszí­rozom, vezetem és épí­tem az egyesület – mert látom, hogy van értelme a befektetett energiának, pénznek. Szeretnénk, ha a többség is mellettünk, nem ellenünk tevékenykedne.

Afféle ultimátum ez, és remélhetőleg célba ér. Kevin McCabe nem titkolja, hogy szerelemből élesztette fel az érkezése előtt a csőd szélén álló klubot, ám amennyi örömöt lel az FTC tulajdonlásában, legalább annyi keserű élmény is érte már. A skót üzletember körültekintően tájékozódott, még mielőtt a sokadik külföldi projektjébe kezdett, ötéves tervet jelölt meg, ám úgy tűnik, hiába informálódott az Üllői úti viszonyokról, a huligánok nem várt események elé állí­tották.
Hiába érthető a drukkerek azon kritikája, amelyben azt olvassák a tulajdonos fejére, hogy jóval kevesebbet fordí­t a keret megerősí­tésére, mint hangoztatta annakidején; hiába szkeptikusak a megálmodott új Albert-stadion felépülését illetően sokan; és hiába nehezményezi a Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége a regisztrációs kártya bevezetését – a Hertha elleni gálameccstől a DVTK elleni balhéig minden olyan eset, ami rossz szí­nben tüntette fel a Ferencvárost – ezáltal a magyar labdarúgást – elí­télendő.

És ez aggasztja Kevin McCabe-et is.

– Az a vágyam, hogy a Ferencváros régi dicsőségében tündököljön, hogy a klub neve vonzó legyen Európa-szerte, hogy az FTC tradí­ciójához méltán szerepeljen

– beszélt a terveiről a Sheffield-hálózat első embere.

– Amikor átvettük az irányí­tást, már mondtam, hogy profi ingatlanfejlesztők, és rutinos futballszakértők vagyunk. Utóbbi területnél fontos, hogy megfelelő marketingmunka adja a hátteret az előrelépéshez. Anglia az élen jár a klubok népszerűsí­tésében, erre bizonyí­ték, hogy a másodosztályú tagságunk ellenére is több mint húszezer a bérletese van a Sheffield United-nek, és az ajándéktárgyaink is profitot termelnek, immár a Fradinál is elismert munkatársaink felügyelik a marketingmunkát. Berki Krisztián irányí­tásával dinamikusabb, korszerűbb szellemben tevékenykedő vezetőink munkája garanciát jelent arra, hogy a szponzori hátterünk is stabilabb legyen. Ám amí­g a Hertha-meccshez hasonló horror történhet, nem tudunk hatékonyak lenni. Törekszünk arra, hogy a holtszezonban keressék a Fradit, neves klubokkal sikerüljön gálameccseket összehozni, de a németek fogadásánál történt balhé nem a legjobb ajánlólevél. Nem terveztem, hogy jelentős összegeket költök még a régi arénára, mert az új stadion minden biztonsági előí­rás terén ultramodern lesz, de be kellett látnom, kénytelenek vagyunk azonnal felállí­tani a regisztrációs kártyás beléptetést – ráadásul a magyar futballbarátoknak is hozzá kell szokni ehhez a módszerhez, mert kétezertizenegy januárjától a hatóság minden magyar klubot kötelez a használatára.

Noha a Hertha-mérkőzés alatt tapasztalt huliganizmus nem a FTC gyengélkedése okozta, a sorozatos pénzbüntetések, zárt kapus bajnokik elrendelése a csapat gyatra teljesí­tményének is „köszönhető”.

A Craig Short, Ron Reid edzőpárosra, és az őket futball igazgatóként támogató Dave McCarthyra tehát komoly vizsga vár a tavasszal: amennyiben képesek felvezetni a csapatot az első hat hely egyikére, és olyan futballt produkálnak, amit a közönség is dí­jaz, megalapozhatják a Fradi sikeres jövőjét.

– Az edzők, a Sheffieldből delegált vezetők mind-mind azért költöztek Budapestre, hogy a Fradit támogassák

– mondta Dave McCarthy, aki tizenöt év, Sheffield FC-nél töltött edzői munka után felel a ferencvárosi szakma fejlődéséért.

– Minket nem a pénz motivál, anyagilag sokkal előnyösebb ajánlatokat is elfogadhattunk volna, de hiszem, hogy itt nagyot alkotunk. A tulajdonos mindent biztosí­t az eredményes munkához a számunkra és, ha mi is bizonyí­tunk, további forrásokat nyit meg, és akkor ismét nagycsapat lehet a Fradi.

Két variáció lehetséges – a két véglet.

A szurkolóknak és a szakvezetőknek is fél éve van, hogy bebizonyí­tsák a Fradi megmentőjének: a Ferencváros érdemes Kevin McCabe pénzére.

Ha nem, akkor a zöld-fehérek úgy járhatnak, mint amikor 2004-ben Várszegi Gábornak lett elege: az üzletember három év után vonult ki az Üllői útról kí­sértetiesen hasonló okok miatt, mint amiről most Kevin McCabe is beszél…

(KEMÉNY KRISTÓF / NEMZETI SPORT 2010.02.05.)

23 hozzászólás a(z) McCabe eredményt és rendet akar bejegyzéshez

  • A lényeg az hogy ilyen hangulatu közegbe, ami ma a pályánkon uralkodik az évek óta megvásárolt bérleteinkel is csak ritkán megyünk.

  • Csak most volt időm végigolvasni a vasárnapi kommenteket, jót tett a vitának, hogy olyanok is leí­rták a véleményüket akik másként látják az eseményeket. Mindenből lehet egy kicsit tanulni.

  • balinqu -- nem volt

  • FSZSZ nem egyenlő az ott található fórummal. Azon mindenki a saját véleményét képviseli, mí­g az FSZSZ a szurkolói csoportok közös véleményét.
    http://www.fradidrukker.hu/impresszum

    Kordában pedig nem tarthatnak mindenkit, mert nem is tartozik mindenki. Például a diósgyőri meccs (felfújt) balhéjában is azok vettek részt, akik nem tudtak már azonosulni az FSZSZ-el és radikálisabb lépéseket akartak/akarnak.

  • Nagyon szinvonalas kis beszélgetés zajlik itt és ami a lényeg kulturáltan. Mert lehet í­gy is, az érvek ütköztetése mellett, és nem trágásággal. Az utolsó szót nem véletlenül í­rtam le, mert amit a különböző szurkolói fórumon olvasok, az tényleg elkeserí­tő. Kedves “egy_szrukoló”, járni szoktam én a fradidrukker oldalra is, és az üllöi129-re is, de oda már nem í­rok, mert néha olyan hangnemben válaszoltak a véleményemre, hogy elment tőle a kedvem. A problémák gyökere ide is vezethető. Mert lehet népszerű oldalakat csinálni, ahol moderáció nélkül bárki mondhat bármit, de ezzel felhatalmazást is adnak arra, hogy az utcán és a sportpályákon is mindent szabad. Igen, az FSZSZ vannak remek kezdeményezései, de azt veszem észre, hogy nem tudja “kordába” tartani a tagjait. Amit nem jó, mert azokra hull vissza, akik tényleg a Fradiért tesznek. Azzal sincs bajom, hogy véleményt is formálnak, de ahogy “Fradista” is í­rta, azok bizony számtalan esetben ellentmondásosak. Ebben persze nincsenek egyedül, mert a Fradi kommunikációja is gyatra, bár talán az új csapatnak már vannak törekvései (PRESS hí­rek). Ami szurkolói kártyát illeti. Elvben egyetértek, de abban igaza van az FSZSZ-nek, hogy nagyon kidolgozatlanul dobták a piacra. Nekem is rengeteg kérdésem lenne az ügyben, de igazából senkié sem kiváncsi rá. A sorrend talán úgy lett volna helyes, ha először nyitnak egy oldalt és véleményeket, ötleteket kérnek, amit utána egy jogász csoport összegez. Talán úgy lehetett volna egy sokaknak elfogadható verziót kitalálni. Olyan nem lesz, hogy mindenkinek jó és szép, de az érintetteket teljesen kihagyni, az sem volt szerencsés.
    Végül egy spontán megjegyzés. Azt nem tudom, hogy volt-e olyan komment amit ki kellett moderálni, de nagyon örülök annak, hogy itt tényleg lehet beszélgetni.

  • Ezt a vitat erdemes holnap is folytatni, nagyon osszetett dologrol van szo.
    S ahogy irtam, jogaszkent meg plane nem teszik jonehany dolog !
    Hajra Fradi, ez vezereljen minden hozzaszolot !

  • “Átolvastam az üllöi129 kommentjeit és lenne egy kérdésem: vajon a Szurkolói Szövetséget kiket takar? Miért nyilatkoznak mindenki nevében? Ha bejegyzett szervezet, akkor van tagnyilvántartása. Vajon hányan vannak? Igazai fradista az, aki a másik fradistát nem akarja beengedni a stadionba? Milyen jogon?”

    http://www.fradirukker.hu , miért nem ott kérdezed? Hol olvastál olyat hogy nem akarja beengedni? Nemzeti Sport? aha… Láttad FSZSZ honlapján kií­rva? Nem….
    Amúgy pont erre példa a tavalyi(?) pár hónap amí­g a tábor arcra volt kitiltva. Mert csak… Berki eldöntötte… Igazai fradista az, aki a másik fradistát nem akarja beengedni a stadionba? Milyen jogon?

  • “Azok meg nagyon nem tetszenek, mert azon kivül, hogy semmi sem jó, és minden ellen tiltakozunk, mást nem nagyon hallok tőlük. Volt néhány suta pereskedési próbálkozás, de eredménye annak sem lett. Jó lenne tudni, hogy ők mit csinálnának azért, hogy rend legyen. De erről nem beszél, hanem egyből áthárí­tja a felelősséget. Ez meg nagyon egyoldalú. Meg aztán minek ide szervezet?”

    Csak néhány dolog:
    -véradás
    -segélycsomagok a rászorulóknak
    -idegenbeli mérkőzésekre ők intézik rendszeresen, hogy a helyszí­nen is kaphass jegyet
    -szurkolói foci
    -idegenbeli jegyárak kordában tartása
    -szervezett buszutak idegenbeli meccsekre

    Rendet pedig miért nekik kéne tartaniuk? Az FSZSZ csak (bizonyos) szervezett szurkolói csoportokért felel.

  • Idézek:

    “Szurkolói kártya a szurkolók ellen

    A Ferencváros Szurkolók Szövetségét alkotó szurkolói csoportok kijelentik, hogy a Ferencváros vezetése által bevezetni kí­vánt szurkolói kártyát semmilyen formában nem fogadják el, továbbá minden lehetséges fórumon tiltakozni fognak annak megjelenése ellen.”

    Ebből kiemelném a “semmilyen formában” kifejezést. Vagyis nem azt mondják, hogy az ötlet jó, de itt még lenne finomí­tani, üljünk le, beszéljük meg, stb. Hanem élből tiltakoznak. Rá néhány nappal:
    “A Ferencváros Szurkolók Szövetsége továbbra is aggályosnak tartja a szurkolók regisztrációjának FTC Zrt. által tervezett bevezetését és megteszi a szükséges lépéseket a szurkolók érdekeinek és személyiségi jogainak védelmében. Az FSZSZ egyben kijelenti, hogy a későbbiekben semmilyen formában nem kí­ván együttműködni Berki Krisztiánnal, az FTC Zrt. jelenlegi vezérigazgatójával.”

    De fölötte ez olvasható:
    “Az FTC és az FTC Zrt. képviselői kijelentették, hogy a szurkolók regisztrációját – szurkolói kártyához kötődően – mindenképpen be kí­vánják vezetni, amelyhez adatkezelési kérdésekben ombudsmani állásfoglalást kértek. ”

    Majd rá néhány nappal:
    “Az Állampolgárok Országgyűlési Biztosához és az Adatvédelmi Biztoshoz fordult panasszal a Ferencváros Szurkolók Szövetségének elnöksége az FTC Labdarúgó Zrt. által elindí­tott Szurkolói Kártya programmal kapcsolatban.
    Az FSZSZ öt oldalon keresztül, tí­z pontban fejtette ki aggályait a szurkolói kártya bevezetéséhez vezető döntések, a vonatkozó szabályozások, egyéb előí­rások alkotmányossági, továbbá adatkezelési és adatvédelmi kérdéseire vonatkozóan.”

    Most akkor hogy van ez? Élből elhatárolódunk, majd megkérjük az FTC Zrt.-t, hogy nyújtsa át az adatokat a fszsz-nek, majd közlik, hogy ők is felnyomják az ügyet az ombudsmannak, ami egyébként is ott van. Nem értem…

  • Levente, A mondandód végével tökéletesen egyetértek. így kellene működni! De nagyon messze vagyunk ettől…

  • Levente, megertem az elkeseredesedet, alapvetoen minden normalis fradista igy gondolkodik.
    Csak egy ‘ kisse ‘ belulrol is ismerem a Fradi koruli dolgokat,, ezert tudom, hogy B.B.L. szerepet sokan tulbecsulik. Nincs komoly rahatasa a szurkolok donto tobbsegere, raadasul egy joszandeku koma.
    Engem szemely szerint jogaszkent is elkeserit nehany dolog, de ennek kifejtese messzire vezetne !
    A kartya-visszaelestol nem tartok, az marhasag ! Viszont mindenkinel be kellene vezetni , ugy korrekt !

  • Freka, lehet, hogy szerinted nem ártanak, de szerintem meg igen. Nincs ezzel semmi gond, mert másként nézzük  a dolgokat. Tény, én évek óta már csak kivülállóként szemlélem a Fradi körüli eseményeket, í­gy belső információkkal nem rendelkezem. Én csak abból tudok véleményt formálni, amit látok a TV-ben, vagy olvasok a neten. Azok meg nagyon nem tetszenek, mert azon kivül, hogy semmi sem jó, és minden ellen tiltakozunk, mást nem nagyon hallok tőlük. Volt néhány suta pereskedési próbálkozás, de eredménye annak sem lett. Jó lenne tudni, hogy ők mit csinálnának azért, hogy rend legyen. De erről nem beszél, hanem egyből áthárí­tja a felelősséget. Ez meg nagyon egyoldalú. Meg aztán minek ide szervezet? Ide szurkoló kell, ide családok kellenek, ide a Fradi érzés kell. Ehhez meg nem kell szervezkedni, csak örülni kéne egymásnak, tapsolni a csapatnak, vagy együtt sirni a vereségek után. Nem egy bonyolult dolog, hiszen müködött több évtizeden át.

  • Levente, nagyon felreertettel, B.B.L. teves szereplesei nem artanak a Ferencvarosnak, ezt te, es nyilvan pali is tudja ! A harom nagy balhe tette tonkre a klub hirnevet, a tobbi az nem rosszabb, mint barhol az orszagban !
    A szurkoloi kartyaval semmi bajom, raadasul mar 3 eve kidolgoztam egy olyan tagsagi rendszert, amelyben ez is benne volt, de sok joggal es kedvezmennyel az eves dij fejeben.
    De miert nem egyszerre kell mindenkinek bevezetnie, nekem ezzel van bajom.
    A FSZSZ egy szervezet, lehet mellette masikat is letrehozni, s nincs egyaltalan olyan sulya, mint nehanyan gondolnak vagy irnak rola !

  • Kedves Freka! Szerintemmások vannak fogalomzavarba, de nagyon! Politikai karrierjüket téveszmék alapján a Fradin keresztül akarják megszerezni. Amely meccseket Te megnevezel, azok egy szurkolói csoporthoz tartoznak. Nem kell ezt szépí­teni és főleg nem a TV2-t belekeverni, mert azoknak teljesen mindegy, csak botrányról szóljanak a hí­rek. Átolvastam az üllöi129 kommentjeit és lenne egy kérdésem: vajon a Szurkolói Szövetséget kiket takar? Miért nyilatkoznak mindenki nevében? Ha bejegyzett szervezet, akkor van tagnyilvántartása. Vajon hányan vannak? Igazai fradista az, aki a másik fradistát nem akarja beengedni a stadionba? Milyen jogon? A klubnak joga van szabályokat hozni. Ha ez nem tetszik, természetesen lehet még tüntetést is szervezni a klubház elé, vagy egyszerűen nem menni el meccsre. De vajon van bárkinek joga mások nevében is nyilatkozni? Rendet akarok, kiszeretném vinni a fiaimat is a Fradi meccsekre, de addig, amig nem látom biztonságosnak, ezt nem fogom megtenni.  

  • Paul, beleneztem a naptarba, szerencsere 2010 es nem 1952 van !
    Sokszinuek vagyunk, el kell viselni a masik oldalt is, ne tiltsd te le B.B.L-t !
    Egyebkent oriasi fogalomzavarban vagy -- sok egyeb hozzaszoloval egyutt -, nem a szurkoloi szovetseg szitja a balhekat, Inkabb azokat a provokatorokat kellene elcsipni, akik a V.G-tavozast, a Hertha- es a DVTK- maccses balhekat megcsinaltak.
    A TV 2, s a hasonszoruek oszinte oromere -- veletlenul -- veluk azonositjak a fradistakat !

  • CSABA rámutatott vmire, ami szintén zavar. Ez a háromnevű Fszsz vezető, aki folyamatosan kötözködik a vezetőkkel, és hergeli a csőcseléket, gyakran felbukkan különböző TV adásokban is. Néha a Fradit szurkolók nevében szól (???), máshol szélsőséges politika elveket képvisel. Vegyük tudomásúl, hogy a FRADI MINDENKIÉ, politikai hovatartozás nélkül! Megengedhetetlen, hogy az a személy, aki a szurkolóink nevében megszólal, az bmilyen formában politizáljon nyilvánosság előtt !!!.

  • Most olvasom, hogy talán mégis kötelező lesz a szurkolói kártya, még a válogatott mérkőzéseken is! Akkor most mindenki bojkottálni fog mindent? Tegnap még azt is olvastam, hogy az FSZSZ élő kordonnal akarja körülvenni a Szentélyt, hogy más ne tudjon bemenni? Fradi szurkoló nem enged be Fradi szurkolót? Hol élünk mi? Milyen szurkolóink vannak? Nehezen tudom elhinni, hogy egyeseknek ilyen jár a fejébe, de olvastam. Őszintén mondom, nagyon szégyelném magam ha ez megtörténne.

  • Nagyon nehéz véleményt formálni a jelenlegi helyzetről. Minél több az ember információja annál nehezebb. Én azt gondolom: Ha eredményt akar McCabe úr (aminek az egyik feltétele a rendrakás minden szinten, a lelátón is), akkor rendet rak. Ez kb. 20 éve az egyik problémája a Ferencvárosnak, ezzel a gonddal együtt vette meg.

  • TÖKÉLETESEN EGYETÉRTEK AZ ELŐTTEM íRÓKKAL.UGYLÁTOM VAN EZ A BOROS BÁNK LEVENTE, AKI AZT HISZI Ő A NAGY FRADISTA ÉS MINDENT TUD.TE LEVENTE A FRADIT TÖNKRE AKAROD TENNI,SZÉGYELD MAGAD.SOK MILIÁRDOT ÁLDOZOTT MC CABE,NEM VESZED ÉSZRE NINCS MÁSIK MECÉNÁS.BALHÉZÓK TAKARODJATOK.HOGY MENJENEK CSALÁDOK,GYEREKEKRŐL MÁR NEM IS BESZÉLVE A STADIONBA MIKOR BALKÁNI ÁLLAPOTOK VANNAK.MITKÉPZELTETEK ,EGYBŐL CHELSEA,ARSENAL AHOZ HOSSZÚ IDŐ KELL,MEG RENGETEG PÉNZ.TÜRELEM.EGY FRADISTA A BÉKE TÁBORÁBÓL.

  • Kedves Paul és Zsolt!

    Teljesen igazatok van, én is teljesen támogatom a szurkolói kártya bevezetését. Borzalmasnak tartom az fszsz-t, lovat ad azok az emberek alá, akik alá nem kéne.

    Rendnek kell lennie a stadionban, hogy végre a klub úgy tündököljön, mint régen. Rendnek, minden áron!

    egy Fradista

  • Köszi Zsolt, látom, nem vagyok egyedül. Amikor apám először kivitt az Üllői útra, akkor ott egy családi páholyt bérelt a fatribünösön, a B felsőn. Nagymamástól, szomszédostól jártunk a meccsekre, a pályán Rudas, Lakat, Kocsis Sanyi, Mészáros Dodó varázsolt, és a legcsúnyább szurkolói bekiabálás az volt, hogy “szemüveget a bí­rónak”. Akkor váltam egy életre fradistává. Viszont utoljára a 70-es években /!/ voltam kinn,, a nagyvárad tér felöli kapu mögött néztem a meccset, de olyan ordenáré dolgokat műveltek körülöttem egyes “szurkolók”, hogy elegem lett (üvegből itták a szeszt, utána nyilvánosan belecsináltak a palackba, az üveg leesett, összetört, hatalmas bűz lett ; a pályának háttal állva üvöltöztek, káromkodtak, szí­dtak mindenkit). Na, akkor voltam kinn a pályán utoljára. Maradt a TV, és amit látok-hallok, az elég ahhoz, hogy továbbra se menjek ki. Nekem se tetszik a mostani csapat játéka, de az észrevételeket kultúráltan is meg lehet tenni. A z angol tulajnak köszönet jár, meg kell érteni, hogy mint vállalkozónak, számolnia kell. Rengeteget költött eddig is a csapatra, a lehetőségei szerint épí­tkezik, nyilván csak fokozatosan mehet előre. Ha pedig valamit nem jól csinál, arra nem az a válasz, hogy felgyujtjuk a stadiont, megtámadjuk a csapat buszát, az edzőt, kikezdünk játékosokat, stb. Ez az angol úriember, érti az értelmes érveket, de az emlí­tett módszereket nem, és távozni fog, ha í­gy folytatódik. És akkor aligha lesz még egy “madár”, aki ebbe a klub-ba pénzt tesz. Azaz, eltemethetjük szeretett egyesületünket, szép emlékeinket. Egyetértek, igazi fradistáknak, volt játékosoknak kellene képviselni ezt a szurkolókat, és a huligánokat, a szervezőiket egyszer és mindenkorra elkergetni a Fradi környékéről.

  • Hosszabban akartam í­rni, de paul megelőzött és a lényeget tökéletesen leí­rta. Aggódom én is, és nem értem a szurkolók egy csoportjának reakcióit. Jó lenne tudni, hogy vajon mi vezényli őket, mert biztos, hogy nem a Fradi szeretete. Biztos vagyok benne, paul-hoz hasonlóan nagyon sokan vagyunk akik éppen a rendbontások miatt nem mennek ki meccsekre. Ha kiszorul az a néhány száz hözöngő, akkor szép lassan megindulna az igazi szurkolók visszaáramlása a stadionba. Azt nem állí­tom, hogy minden úgy megy ahogy elvártuk egy-két éve, de annál jobban, mint mikor a megszünés előtt álltunk. Megnéztem egy-két szurkolói oldalt. Inkább szomorúság töltött el, mint reménnyel. Jó lenne egy igazi szurkolói összefogás. Éreztetni kéne az angolokkal, hogy az igazi szurkoló nem olyan, mint akik állandóan csak a balhét csinálják. 
    Annak is örülnék, hogy végre előjönnének a régi játékosok és félretéve a sértődöttséget, a mellőzöttséget, kiállnának a rend és a tisztesség mellett. Senki sem bújhat álcák mögé, ha közösen nem teszünk a Fradiért, akkor holnap már lehet, hogy nem is lesz rá lehetőségünk.

  • Nagyon féltem a Fradit, szeretett klubomat, amelynek 49 óta vagyok szurkolója, és a hatvanas években aktí­v sportolója.
    Úgy látom, hogy a klub legnagyobb ellensége ma ez az FSzSz, elkeserí­tő dolgok olvashatók a honlapjukon. Szervezetten dolgoznak a klub ellen, pl. most a regisztrációval kapcsolatban, holott ez minden civilizált országban természetes, és azt szolgálja, hogy ismét családostól látogatható legyen a stadion, amely most elképzelhetetlen a sok trágárság miatt. Nagyon félek, hogy megismétlődik a Várszegi nevével fémjelzett időszak, a mostani tulaj megunja ezt a sok primitvséget, és kivonul. És akkor majd elmondhatjuk, hogy FRADI VOLT, és nincs tovább…. A sok bunkó kereshet más helyet, ahol balhézhatnak.

Hozzászólás a(z) balinqu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ