Megújuló Fradi naptár

tempo-naptarA Ferencvárosi labdarúgás történetét feldolgozó oldalunknak eddig is az egyik legfontosabb “darabja” az aktuális nap évfordulóit, mérkőzéseit tartalmazó “Fradi Naptára”. Itt szerepelnek az ünnepeltek, az adott nap mérkőzései, a játékosok, edzők pályafutásából az első és az utolsó mérkőzésük zöld-fehérben, és mivel a klub már a 117. évét tapossa, í­gy a születésnapok mellett már az elhunytakra is emlékezünk. Amikor útjára indult a Naptár (ennek már több mint 7 éve), a feldolgozás még nagyon is kezdetleges állapotban volt, hiányoztak a játékosok adatlapjai, életrajzai, a mérkőzések jegyzőkönyvei. Az adatbázisunk évről évre gyarapodott, egyre több statisztikai adattal bővült, melyek eleinte Nagy Béla hagyatékára épültek, de a folyamatos könyv és újságbeszerzéseknek, valamint a Fradi-családtól kapott “ereklyéknek” köszönhetően újabb és újabb értékes adattal bővült.

Sajnos a hőskorban a nyomtatott sajtó terjedelme is korlátozott volt, í­gy számos mérkőzésről alig-alig maradt fel értékelhető információ. Hiányoznak összeállí­tások, góllövők és voltak olyan beszámolók, ahol “matematikusnak” kellett lennünk, hogy kihámozzuk a végeredményt. Volt olyan, hogy öt újság átnézése után sem sikerült biztos végeredményt “hirdetnünk”.

Ezektől függetlenül lassan összeáll a kép, minden játékosról, edzőről, mérkőzésről annyi adatunk gyűlt össze, hogy újév napjától kezdve kibőví­tésre kerül a Naptár. Innentől nem csak a évfordulókhoz tartozó nevek és a napi mérkőzések kerülnek felsorolásra, hanem ezekhez elérhető “linkeket” is párosí­tunk, valamint átnyújtunk egy tallózást a mérkőzések tudósí­tásaiból is, és tovább bőví­tjük a Ferencvárosi labdarúgás legendáiról készült képes montázsokat, melyek mind helyet kapnak a megújuló Naptárunkban.

A link elérések beágyazásával és a több apró hí­rmorzsával átláthatóbbá és egyszerűbbé szeretnénk tenni az eligazodást az egyre bővülő oldalunkon. Több ezer bejegyzés, adatlap, mérkőzés jegyzőkönyv, kép és videó között nem könnyű eligazodni, eddig ha a Naptárból el szerettük volna olvasni egy-egy játékos adatlapját vagy a mérkőzésekről szóló tudósí­tást, akkor a mérkőzésekhez csak több kattintáson át vezetett az út. Ez rövidül le egyetlen kattintásra, mely nem csak a csuklónkat kí­méli, de sokkal egyszerűbb navigálást is kí­nál.

Mivel több “tonna anyag” (a legtöbb már digitális formában) vár még feldolgozásra, í­gy előfordul, hogy bár van hivatkozás link a mérkőzéshez, de az még üres oldalra vezet. A “hiba természetesen nem az ön készülékében van”, a feldolgozás folyamatos, de 116 év minden mérkőzését (a tétmérkőzéseken túl az edzőmérkőzések feldolgozása is zajlik) feldolgozni (eredmények, játékosok, statisztikák, képek) még néhány évig munkát ad a szerkesztőségünknek. Arra ügyelni fogunk, hogy a fontosabb, jelentősebb mérkőzésekről már január 1-től lehessen részletes beszámolót olvasni a Tempó Fradi! oldalain.

Szerkesztőségünk jó böngészést kí­ván a megújuló Naptárunkban. Reméljük, hogy “a múltunk tisztelete és ismerete nélkül nem érthetjük meg a jelenünket sem” ars poeticánk ezzel tovább gazdagí­tja és szí­nesí­teni a Tempó Fradi! klubtörténeti- és statisztikai oldal adatbázisát.

Megragadva az alkalmat, minden kedves olvasónknak és családjainak boldog és zöld-fehér eredményekben gazdag új évet kí­vánunk!

BÚÉK 2017! Tempó Fradi!

4 hozzászólás a(z) Megújuló Fradi naptár bejegyzéshez

  • Statisztikák készí­tésében gazdag új évet kí­vánok! 🙂

  • Kedves lalolib

    Az Ìrí sod és az ùj 2017-es esztendô nem egyformí n kecsegtet jò reményekkel.

    Az FTC keresztény, polgí ri és demokrata szellemének hûen szeretném itt minden szurkolòtí rsnak kimondani azt a köszönetet munkí jí ért, személyiségéért és hûséges kitartí sí ért a zöld-fehér szinekért.

    Lehet egy fa értékes vagy szerény. Legyen egy fa nagy, vagy kicsi.

    Az a lényeg, hogy mindanyjian közösen tí plí ljuk azt a közös tüzet, amely egyszer eljött és mí r oly régen ég.

    Remélem, bennünk is.

    Boldog Ùj Évet kiví nok mindanyjiatoknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ