Most odateszi magát

20150705-videoton-vargarLegszí­vesebben KITÖRÖLNÉ AZ EMLÉKEZETÉBŐL az előző fél évet Varga Roland, bár tanulsággal szolgált neki a keservesebb ősz: a négyszeres válogatott szélső teljes felépülése után újra nekidurálja magát, és vissza akarja küzdeni magát a kezdőcsapatba.

Ez nem Varga Roland ősze volt…

Egyáltalán nem, tulajdonképpen kidobhatom a kukába – vallotta be önkritikusan a Ferencváros huszonhat éves szélsője.

Hat bajnoki azért jutott önnek az első csapatban.

Az előző bajnokságban ősszel majdhogynem annyi gólt szereztem, ötöt. Azután, hogy eleve nem számí­tottam alapembernek, október közepén még meg is sérültem, azóta is a regenerációt végzem, még mindig nem készülhetek a csapattal együtt, ami egy játékosnak mindig szörnyen rossz érzés. A spanyolországi edzőtáborban remélhetőleg teljes értékű munkát végezhetek.

Legalább volt ideje felelni a kérdésre, mi siklott félre?

Gondolkodtam rajta eleget, és elsősorban magamban keresve a hibát arra jutottam, nem viseltem jól a mellőzöttséget. Ezen nyilván változtatok, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ne tettem volna oda magam az edzéseken. Csak éppen semmi sem sikerült, és ahogy az lenni szokott, csőstül jött a baj, megsérültem, de legalább megtanultam, nem mindig fut a szekér, léteznek szenvedős időszakok is, ha sportoló vagy, nem törődsz bele, kijössz belőlük, én is igyekszem megerősödve visszatérni.

Vagyis az elhivatottságával nem lesz gond, csak hát ezt majd számon is kérik önön.

Nyugodtan. Szerintem eddig sem volt gond az eltökéltségemmel, de most még elszántabb leszek.

Egy vetélytárssal mindenesetre kevesebb, a szélen is bevethető Nagy Dominik Lengyelországba igazolt.

Ettől még van elég konkurens. Persze egyértelmű célom, hogy visszakerüljek a kezdőcsapatba, megverekszem a helyemért.

A klub már igazolt játékosokat, szélsőt azonban nem. Veheti ezt jó jelnek is.

Csakhogy nem tudhatjuk, mit hoz még az átigazolási szezon, és ahogy emlí­tettem, posztrivális í­gy is van. Lovrencsics Gergő válogatott labdarúgó, Csernik Kornél túl van már az első ferencvárosi meccsein, Rju Szung Vu szintén bevethető, Marco Djuricin ugyancsak játszhat a vonal mellől indulva.

Mit szól az eddigi új szerzeményekhez, Botka Endréhez és Bognár Istvánhoz?

Nagyon jó időben érkeztek, még az átigazolási periódus elején, marad idejük beilleszkedni. Egymás ellen többször futballoztunk, remélhetőleg nagy segí­tségére lesznek a csapatnak.

A segí­tség éppenséggel elkél, kivált hátul. Legalábbis erről árulkodik a huszonhét kapott gól, ennél csak a Diósgyőr és a Gyirmót szedett be többet. Mi nem stimmelt?

Azért a góljaink jelentős hányadát rögzí­tett játékhelyzet után, illetve kontratámadások végén kaptuk, ami arra utal, hogy több figyelemre és fegyelemre lett volna szükség. Labdavesztés után gyorsabban és fegyelmezettebben kellett volna visszazárnunk, a középre belőtt labdáknál pedig koncentráltabbnak lenni. Persze ezt nagyon könnyű szóban levezetni, a gyakorlatban is meg kell valósí­tanunk, nem szabad ismételten elkövetnünk ugyanazokat a hibákat.

És mi kell még a tavalyi sikerek reprodukálásához?

Össze kell kapnunk magunkat, ugyanakkor a futball már csak olyan, hogy az egyéni karrierhez hasonlóan a csapat életében is vannak hullámvölgyek. Az előző bajnokságot huszonegy pontos előnnyel nyertük meg, ám előfordul, hogy nem úgy sikerülnek a dolgaid, ahogy szeretnéd, hogy ingadozik a forma, de arra törekszünk, hogy úgy kezdjük a tavaszt, ahogy az elmúlt bajnokságot. A céljaink nem változtak, meg akarjuk védeni a bajnoki cí­münket, ahogyan a kupagyőzelmünket is. Nem lesz egyszerű, mert több klub is erős, de kihí­vásra mindig szükség van – most a csapatot, valamint a személyes céljaimat illetően is találni.

(Galambos Dániel, Nemzeti Sport)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ