Muzeális helyetti beharangozó

Mivel a Kecskemét mellett a Paks együttesével játszottuk eddig a legkevesebb NB I-s mérkőzést, í­gy igazán muzeális bajnoki beharangozóról nem nagyon í­rhatunk. Ráadásul a Pakssal (ahogy a Kecskeméttel is) először a „nagy visszatérésünk” évében, 2009-ben találkoztunk először. Hogy mégis csak valamiféle visszaemlékezésre vállalkozok, annak az előbb emlí­tett ok mellett személyes indí­ttatása is van. Először azonban maradjunk a „száraz” tényeknél. Három évvel ezelőtt a nagy médiakampánnyal elindí­tott „ComeBack – Visszatértünk” szlogen még nagyon is lelkesí­tőleg hatott. Két fordulón voltunk túl, egy sokáig emlékezetes nyitómeccsen vertük a ZTE-t, majd egy kicsit váratlanul beleszaladtunk egy pofonba Nyí­regyházán, í­gy elég felfokozott hangulatban készültünk a Paks elleni első bajnoki találkozóra. Akkor még a szurkolók lelkesedése is töretlen volt, hiszen közel 8 ezren voltunk az Albert stadionban.

A visszaemlékezés számomra innen válik személyessé, hiszen hat év után ültem fel újra a Szentély lelátójára. Különös, vibráló és nagyon bensőséges pillanatok voltak. Nem csak a Fradi tért vissza, de én is visszatértem egy hosszabb „száműzetés” után (amit saját magamra mértem ki) amit nem is elsősorban saját magamnak köszönhetek, hanem azoknak a társaknak, akikkel három évvel ezelőtt még csak „ismerkedtünk” és akikkel ma már egy olyan csapatot alkotunk, amit nem csak a Fradi iránti szerelmünk köt össze, hanem az igazi barátság is. Ez meg a mai zaklatott világunkban olyan érték és olyan kapocs, amit már nem is szükség úgy őriznünk, mint egy lángot, mely az örök mécsesként világí­t a szí­vünkben.

2009.08.15. Ferencváros - Paks

Visszatérve a Paks elleni 2009-s találkozóra, az „első találkozás” varázsán túl, volt még egy pikáns része is a mérkőzésnek. Ashmore a második félidő elején megszerezte a vezetést (ha jól emlékszem egy elég szerencsés góllal), amit egy negyedóra után Lisztes Krisztián találata követett. Egy ilyen mondat után egy Fradi szurkoló akaratlanul is rávágná: – Akkor már kettővel vezettünk! De nem, mert Krisztián akkor a Paks játékosa volt és a sors különös fintora miatt egy remek szabott szabadrúgásgóllal vette be Holczer kapuját. Ezzel lett 1:1, és innentől kezdett a remény először halványulni. Eltűnt a ComeBack hatás, bár a Paks elleni meccs előtt vásárolt fehér pólóm még mindig van és örökké emlékeztetni fog a visszatérésre és a „tempós barátságunk” kezdetére.

Azóta három év telt el és még mindig várjuk a valódi visszatérésünket. Bár voltak biztató jelek, néhány mérkőzés erejéig még Európa szí­npadára is léptünk (igaz a szereplőválogatásnál gyorsan ki is rostáltak minket), de az igazi sorsfordulóra még mindig csak várunk. A jelenben talán egy kicsit közelebb kerültünk, hiszen Ricardo Moniz irányí­tásával reményeink szerint olyan szintre léptünk, mely végérvényesen megalapozhatja a Ferencvárosi labdarúgás jövőjét. Mégsem vagyok teljesen biztos a jövőben, sajnos ért bennünket annyi csalódás, hogy bár mindig is örök optimistaként szemléltem a világot (főleg ha az zöld-fehérben tündökölt), de úgy érzem, még egy csalódást már nehezen tudnék elviselni.

Természetesen itt nem egy mérkőzéses csalódásról van szó, hiszen tisztában vagyok azzal is, hogy az ősz folyamán lesznek még buktatók. Akkor húzom be a vészféket, ha mások fogják megállí­tani azt a folyamatot, ami Moniz érkezésével elkezdődött. A média már elkezdte, emlékezzünk csak a Nemzeti Sport „érdekes” főcí­mére, majd után a tévés szakkommentátorok egyre „markánsabb” okfejtéseire, mellyel arra utaltak, hogy igazán nem is történt semmi érdemi fejlődés Moniz érkezésével. A csapat Détári alatt is bí­rta a tempót, csak hát Somalia képtelen volt a kapuba találni. Nehéz ezekkel a megjegyzésekkel mit kezdeni, főleg akkor, ha egy „szent tehén” is védeni próbálja az elmúlt időszakok „hatvanperces” csapatát.

A pénteki Paks elleni bajnoki a fentiek miatt is fontos állomás lesz. Egy győzelemmel talán végleg ki lehet cserélni az ablakokat és akkor az előtte ácsorgók hiába próbálnak bekiabálni, azt már senki sem fogja meghallani.

Van még egy hasonlóság a 2009-s és a 2012-s összecsapás között. 2009-ben Lisztes Krisztián – aki a Fradiban lett nemzetközileg is elismert játékos – gólt lőtt ellenünk. Pénteken meg Böde Dániel lép pályára egy „másik” zöld-fehér mezben. Dani Pakson futott be, ott vált ismertté és onnan került hozzánk. 2009-ben volt egy helyzete is ellenünk, akkor szerencsénkre hibázott. Pénteken már azért fog hajtani és küzdeni, hogy a Fradi szerezze meg a három pontot. Ha gólt szerez, nem fog olyan „szántási” akcióba kezdeni mint Székesfehérvárott a győztes gólja után, amikor is 1-2 négyzetméteres pázsitot „hasalt ki” a pályából, de egy halk és visszafogott gólörömöt talán még a paksiak is elfogadnának. Ahogy annak idején mi sem fütyültük ki Krisztiánt, bár nagyon nem örültünk a góljának, de a foci már csak ilyen és a játékosok körforgása is lassan olyan, mint Felix Baumgartner pörgése a „világvége küszöbén”.

Ahová reményeink szerint a Fradi soha nem fog eljutni, mert nekünk nem az égben, hanem a földön, a zöld gyepen kell megmutatni, hogy bár hosszú és fárasztó volt az eltelt három év, de a Ferencváros örök, mert van múltja és van jelene, és most már hiszünk abban, hogy lesz jövője is.

– lalolib –

A bajnoki örökmérleg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ