Nagy Fradista felmérés

5 hozzászólás a(z) Nagy Fradista felmérés bejegyzéshez

  • Remek kutatás, mindiig meg tudtok lepni valami briliáns munkával. Gratulálok és szí­vből köaszönööm.
    Egy a VIII.-kerületi FRADSTÁK közül. Laci

  • Tényleg jó kis anyag lett, bár ha jól értem, akkor önkitöltéses kérdőí­vről van szó, amit innen a honlapról lehetett letölteni? Mert akkor semmiképpen sem a Fradistákról tudtunk meg ezt azt, hanem a honlaplátogatókról. Ha több helyen volt kitéve, akkor meg azon helyek látogatóiról kaptunk, tényleg nem reprezentatí­v képet, akik az adott helyeket látogatják. Ha mindez csak a neten zajlott, akkor durván nevezhetjük a netes fradisták szociográfiájának az anyagot. Grat!

  • Nagyszerű, érdekes és tanulságos anyag. Ahhoz, hogy igazából véleményt formálhassak, néhányszor még át kell tanulmányozni. Gratulálok Lucky!

  • Annak örülök, hogy az “én” XI. kerületem ilyen szépen szerepelt. Ennek történelmi okai is vannak, ám annak boncolgatására nem elég egy hozzászólás…
    Azzal egyetértek, hogy az én 70 körüli (feletti) korosztályomból sokkal kevesebben neteznek, mint mondjuk az akár csak 10 évvel fiatalabbak.

  • Szerény becslésem szerint ha van élet a földön kí­vül,az ufonauták 10-12%-a Fradistának vallaná magát.A cikk mindenesetre nagyon érdekes,köszönet érte!

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ