“Nagyon szerettem játszani ebben a csapatban”

Julian Jenner_20140601Saját nyilvános Instagram-profilján köszönt el a Ferencváros labdarúgócsapatának szurkolóitól Julian Jenner:

„Nagyon szeretek játszani ebben a csapatban, klubban, nem az én döntésem volt, hogy jövőre már nem játszom a Fradi szí­neiben. Mielőtt bárki azt hinné, hogy akármilyen szerződésre nemet mondtam volna, fontos tudni, hogy nem volt választási lehetőségem. Az edző és az igazgatóság nem velem képzeli el a lehetséges jövőbeli, bajnoki csapatot. Sajnálom az egészet, mert az első pillanattól kezdve úgy érzem magam, mintha otthon, nem pedig külföldön, egy számomra teljesen ismeretlen helyen játszottam, éltem volna. Rengeteg szép győzelem van mögöttünk (főleg az Újpest elleniek), soha nem fogom elfelejteni a meccsek hangulatát, amit a rengeteg szurkolónak köszönhetünk, páratlan volt” – köszönt el Jenner a drukkerektől.

Julian egy holland portálnak is nyilatkozott magyarországi élményeiről:

„Budapest nagyszerű város. Mindig volt mit csinálni, és mindig minden nyitva van. Szerettem a bárokat, jól éreztem magam itt, kedves emberek vettek körül, és élveztem a Ferencváros szurkolóinak figyelmét. Szí­vesen maradtam volna itt, de az edzőm másként döntött, és nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Ugyanakkor megtartom a lakásomat, mert biztosan visszatérek a városba” – mondta Jenner, aki Budapest legszebb helyeként a Ferencváros stadionját és a Gellért-hegyet nevezte meg. A holland játékos hozzátette: hazájából a Feyenoordhoz lehet hasonlí­tani a zöld-fehér klubot.
„Az egyetlen dolog, ami idegesí­tett itt, a játékvezetők a pályán, mert jelentősen rosszabbak, mint Hollandiában. De önmagában ennek persze nincs köze ahhoz, mennyire szerettem a várost. Semmit sem változtatnék meg rajta” – jelentette ki Jenner.

A 30 éves futballista szerint a játékvezetésnek labdarúgásunkra is hatása van. „Itt sokkal inkább fizikai a játék. Sok külföldi futballista van, de Magyarországon sokan nem nyitottak arra, hogy megváltozzon a labdarúgás. Kettős mérce van: egy magyar játékos sokkal többet megengedhet magának itt, mint egy külföldi. A játékvezetés alacsonyabb szintű, mint Hollandiában. Nemrég kaptam egy sárga lapot, mert tettem egy elutasí­tó gesztust, de a magyar futballisták ennél sokkal többet megtehetnek, és ez nem fair” – panaszkodott a légiós.

Forrás: nso.hu

4 hozzászólás a(z) “Nagyon szerettem játszani ebben a csapatban” bejegyzéshez

  • Nekem is hiányozni fog … furcsa, egy ilyen fegyelmezetlen paliról leí­rni, de valahogy biztonságérzetet adott … azután persze minden 2. meccsen meg akarta verni a bí­rót, az ellenőrt, az ellenfél szurkolóit, és a környéken kutyát sétáltatókat … de valahogy mégis … a játékában benne volt 2 lényeges elem: 1/ Sosem adta fel! Nálunk ez, azt hiszem, elsődleges! 2./ Mindig várható volt, hogy valami váratlant húz …. (vagy nem … általában nem … de Benne volt! Lehetett remélni!)
    Isten Veled, Julian, Fradista lettél! God Save You! Remember Us!

  • Nekem is hiányozni fog. Vasárnap is megmutatta, hogy mit tud. Ahogy elviharzott a jobbszélen, azt kevesen tudják. Szertelen, fegyelmezetlen? Igen, de olyan képességekkel is rendelkezik, amelyekkel kevesen a magyar mezőnyben. Julien, sok sikert kí­vánok!

  • Jenner gyors, technikás, jól cselez, jól rúg… Világos ,hogy nem fegyelmezem, inkább elküldöm…Nyilván tele vagyunk ilyen szintű focistákkal. Sajnálom ezt a döntést, Julian a JÁTÉKOD hiányozni fog!!!

  • Bohém volt egy kicsit, szertelen és néha még fegyelmezetlen is. Mégis kedveltem a játékát és nekem hiányozni fog.
    Köszönöm Julian!

Hozzászólás a(z) Kinizsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ