Nyolc évtized a magyar futballban – beszélgetés egy Fradi legendával

Rudas Ferenc 90. születésnapjára – az 1995-ben Pongrácz György tollából megjelent “Egy élet zöld-fehérben” cí­mű könyv után -, immár a második könyv jelent meg a napokban, mely a Fradi legenda életét dolgozza fel, sok-sok fotóval szí­nesí­tve.

Könyvrészlet:

Előszó

Élő hungarikum

Mit tekintünk hungarikumnak? Valami olyasfélét, amely egyfelől unikum, másfelől jellegzetesen magyar érték. Azaz: ami sajátosan magyarnak tekintett értékeink közül is kiemelkedik; mondhatni törzsérték: mérce és ösztönzés egyszerre. Természetesen nem föltétlenül csak nekünk, magyaroknak, hiszen összemérhetőnek véljük nemzetközileg elismert értékekkel, ám elsősorban mégiscsak nekünk. Ne sajnáljuk előle a jelzőt: nemzeti érték.

Tehát a hungarikum – sajátosan magyar nemzeti érték, amivel a magyarság a maga módján az egyetemes civilizáció gazdagodásához, szí­nesí­téséhez is hozzájárul, jóllehet, ezer szállal kötődik ehhez a hazához, amely őstalaja, ősforrása, létrejöttének megteremtője, kifejlődésének gondozója. A megszületett értéket viszont őrizni, fölmutatni kell, hogy a nemzet büszke lehessen rá, alkalmasint pedig példaként tisztelje. Úgy tetszik, hogy egy hungarikum – lett légyen bár anyagi természetű – minden esetben szellemi érték is.

Rudas Ferenc, a Ferencváros és a magyar nemzeti válogatott egykori ünnepelt játékosa ebben a komplex értelemben hungarikum. Amit klubcsapatában és a válogatottban alkotott, az a magyar labdarúgás történeti értéke; az a szellemiség, amelyet játékintelligenciája, sportolói korrektsége, szenvedélyes küzdeni tudása jelení­tett meg, a legtisztességesebb csapatszellem örök mintája marad az egész magyar labdarúgó sport számára, noha azon a szinten, abban a formában, azzal a következetességgel csupán ő tudta unikális értékké tenni.

Fábián László

***

Örök fradista

Tavasszal jó menni Rudasokhoz, amikor minden csupa zöld. A füvek, a bokrok, a száz éves hatalmas tulipánfa, a falon a borostyán, s ami nem csak tavasszal: zöld a kerí­tés, a postaláda, az ereszcsatorna is. Bent sincs másképp. Az előszoba még hagyján, ott csak a belépő szőnyeg zöld meg néhány Fradi-zászló a falon, de a hall nemcsak átjáró a szobák felé, hanem átjáró a múltba is, az emlékek világába. A hall ugyanis könyvtár és múzeum is egyben: a könyvszekrények tele régi, dí­szkötéses regénysorozatokkal, a falakon körben pedig háromszögletű egyesületi zászlók sokasága, plakátok, fotók, karikatúrák, a szekrény tetején serlegek, különféle egyedi cí­mkéjű borok, alkalmi palackozású pezsgők. A vitrin ugyancsak tele 90 év megannyi emlékével: vázák, plakettek, emlékérmek, emlékpoharak, emlékkorsók, nippek, szobrocskák. Egy Herendi porcelán focistának támasztva megsárgult papí­rdarab, rajta kitűnő grafika, mely két fejet ábrázol: dr. Sárosi Györgyét és a fiatal Rudas Ferencet. Alul egy sor egyformának látszó érme nyitott dobozban: az FTC kerek évfordulóinak emlékére. Öt-tí­z évenként egy. Kinek van a legtöbb? Hát a legrégibb fradistának: Rudas Ferencnek.

Nemcsak ő, minden ember az emlékeiben él. Meri az jó. A jálókos is, a drukker is átéli újra a régi szép pillanatokat. A gólokra, meccsekre emlékezés nem más, mint közös felidézése az ifjúságnak: én játszottam, te nézted. Újra meg újra – ugyanazt? Igen. Egy jó filmet is többször megnéznek az emberek. Egy jó zene csak egyszer tetszik, egy-egy jó pohár bor csak egyszer í­zlik? Apám, akit -nemcsak a keresztneve miatt – egyszerűen csak Fradi bácsinak hí­vtak a családban, s ifjan a „Hariháromban”, a 33 FC-ben játszott, öreg korában csak Arany János Toldiját olvasta. Mindig, újra meg újra. Azóta hiszem, nemcsak a változatosság gyönyörködtet, hanem az állandóság is. Ugyanaz a táj, ugyanaz a kert, ugyanaz az arc. S ugyan mi lenne az emlékezés alternatí­vája? Az éveink számára naponta emlékeztető kí­nzó reuma? Vagy a szürke hétköznapok egyhangúsága, melyet csak nagyritkán ver fel az unokák zsibongása, melegí­t fel az asszony mosolya?

A Fradi örök – mondják lelkesen, nagy hangon. De miért és hogyan örök? Úgy, hogy a szurkoló örökre emlékszik a régi, az újabb, s a legújabb szép időkre. Már amí­g él. De addigra már emlékeit tovább adta fiainak, unokáinak.

Nagyrészt már elmentek azok, akik még ültek az Üllői úti régi lalelátókon, nemsokára elmennek a kettős rangadók százezrei. A sok szurkolóval nagy mennyiségű emlék is a semmibe vész. S ma már csak öt-tí­zezer ember jár a mérkőzésekre. A legújabb szép idők – amelyek persze nem olyan szépek, de az idő majd azért szépí­t rajtuk is valamennyit – emlékőrzői már jóval kevesebben lesznek… Nemcsak a Ferencváros dicsősége kopik, hí­re enyészik, nemcsak az igazolt játékosainak száma kevesebb, nemcsak az eredményei gyérebbek, nemcsak stadionja kopottabb, nemcsak az anyagi helyzete sanyarúbb. A szurkolótábora s az emlékvagyona is egyre kisebb.

Őrizzük hát kétszeres féltéssel, ami még megvan. Aki még megvan.

Szálé László

Kiadta: ÉPíTÉSZET MŠ°VÉSZET SPORT KIADÓ – 2011

8 hozzászólás a(z) Nyolc évtized a magyar futballban – beszélgetés egy Fradi legendával bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Szőnyi Éva bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ