“Ó kapitány…kapitányom!…” – 8.

lakat-kapitány-2

Baróti, mint a kapitányok egyharmada…

Bukovi Márton lemondását a szövetségi kapitányi posztról (az érintetten kí­vül) mindenki őszintén sajnálta.

1957 nyarán olyan nagyságrendekkel emelkedett ki az edzői karból, hogy szinte lehetetlennek látszott a pótlása.

Teljesen kézenfekvő lett volna, hogy a Bukovi kapitánykodása alatt a válogatott mellett végig edzőként dolgozó, de 1957 júliusától a Bp. Honvédot is gardí­rozó Sós Károlyt állí­tsák a helyére, ám ez a megoldás fel sem vetődött a döntéshozókban.

Fényesen kezdett viszont ragyogni tréneri csillaga annak a Baróti Lajosnak, aki júniusban nemcsak az 1957 tavaszán megrendezett egyfordulós bajnokságot, hanem egy hónappal később, az akkoriban még rendkí­vül jelentősnek számí­tó Közép-Európa Kupát is megnyeri a piros-kékekkel.

A székelyföldi születésű Baróti (aki Baróton született és Kratochwill néven anyakönyvezték) a Szegedi AK, majd a Szeged FC játékosaként vált ismert futballistává, majd a Győri Vasasnál érte az a súlyos sérülés, amely véget vetett karrierjének.

Abból a szempontból szerencsés volt, hogy a győri csapatnál éppen edzőválság tört ki, amelyet a vezetők házon belül oldottak meg és a szükséges edzői papí­rokkal már rendelkező, ám a tréneri gyakorlat tekintetében még teljesen járatlan, akkor 34 éves Barótira bí­zták a csapat vezetését.

Különösebb csodát nem tudott tenni az akkoriban éppen Győri Vasasnak nevezett csapattal (egy 9. és két 7. helyezés a mérlege), első, a fővárosban eltöltött edzői éve a Bp. Postásnál azonban jól sikerül, hiszen az újoncot az élvonalban tartotta.

Innen vezetett az útja a Vasashoz, amely 1911-es (!) megalakulása óta még egyszer sem tudott bajnokságot nyerni.

A piros-kékben feszí­tő gárda első bajnoki aranya Baróti Lajos edzőségéhez kötődik, és mindez (a KK-győzelemmel megtetézve) teljesen nyilvánvalóan „slágeredzőv锝 tette a honi futballpályák mindenkori úriemberét.

Baróti már 1957-ben (43 évesen) olyan fellépéssel, olyan habitussal, olyan magatartásformával rendelkezett, amely az 53 vagy éppen a 63 évesek sajátja szokott lenni, ő volt az a tí­pus, akit mindig, minden helyzetben komolyan kellett venni, mert személyiségének kisugárzása egyszerűen nem engedte meg, hogy csak úgy tudomásul vegyék létezését, ténykedését, vagy edzői munkálkodását.

A senkinek sem jó „megoldás”…

A Bukovi lemondását követő bizonytalanságban, az akkor még/már Barótinál sokkal jelentősebb játékos múlttal és edzői eredményekkel rendelkező Sós látszólag jóval esélyesebbnek tűnt a poszt betöltésére, a döntéshozók azonban mégsem merték csak és kizárólag egyikükre bí­zni az ’56 utáni kirajzástól amúgyis kissé romos, bár (Marci bácsinak és néhány kivételes tehetségnek a feltűnése jóvoltából) Európa elitjébe lassan visszatérő válogatottat.

Tipikusan magyar, azaz senkinek sem igazán jó, semmit meg nem oldó, ám az adott pillanatot, ahogy mondani szokták kezelő „megoldás” született: egy háromtagú válogató bizottságot állí­tottak a nemzeti tizenegy élére.

Ennek harmadik tagja Lakat Károly lett, aki 1952-ben hagyta abba az aktí­v labdarúgást, majd annak a bizonyos edzői létrának minden lépcsőjét megjárva (Fradi kölyök, Fradi ifi, Vörös Meteor, Gödöllői Dózsa) 1956 januárjában dirigálhatott először csapatot az élvonalban.

Egyetemi éveinek és első NB I-es csapatainak szí­nhelyén, Szegeden kapott szerződést.

(Kí­sérteties amúgy, hogy sorsa milyen sok ponton találkozott Barótiéval: mindketten erős szálakkal kötődtek Győrhöz, Lakat születésileg, Baróti mint futballista, majd mint edző, Szegeden jártak egyetemre, ott egy csapatban játszottak, 1957-ben a válogató bizottság tagjai, egy évvel később az 1958-as svédországi világbajnokságon is – igaz, akkor már Baróti a kinevezett szövetségi kapitány – elvileg közösen vezették a meggypirosakat.)

1957 januárjától azonban már a Tatabánya edzője volt, és az akkori politikai döntéshozók számára nem igazán kifogástalan pedigrével, hiszen túl azon, hogy 1943 és 1952 között a háború után jobbára csak üldöztetésnek kitett Ferencváros játékosa volt, 1956 októberében az MLSZ forradalmi bizottságának titkári tisztét is betöltötte, márpedig az ilyesmikért ’57 júliusa táján sok minden járt, csak „előléptetés” nem…

A Fradit 5:0-ra legyőző Szeged csapata. Állnak, balról: Gyuris, Kalmár, Harangozó, Toldi, Kis-Kalkusz, Báló, Tóth. Guggolnak: Bognár, Baróti, Lakat, Szabó.

A Fradit 5:0-ra legyőző Szeged csapata. Állnak, balról: Gyuris, Kalmár, Harangozó, Toldi, Kis-Kalkusz, Báló, Tóth. Guggolnak: Bognár, Baróti, Lakat, Szabó.

Ennek ellenére az illetékesek láthattak benne némi edzői spirituszt. (Élete végéig sem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy ebben a trióba hogyan került bele, hiszen az akkori tréneri mezőnyben – politikai szempontból – nála szinte csak megbí­zhatóbb edzők ültek, olyanok, akik vagy politikailag teljesen semlegesek voltak, vagy vállaltan támogatták az akkori hatalmat.) De tény: a válogató trióba hí­vják, ráadásul az akkori „munkaköri leí­rásnak” köszönhetően, dokumentáltan teljes jogú tagként.

A gyakorlatban, persze aztán ez nem egészen í­gy festett, Sósnál 11, Barótinál 6 évvel volt fiatalabb, í­gy a hétköznapokon legfeljebb leugorhatott a Közértbe gyufáért az akkoriban még dohányzó Barótinak is.

Együttműködésük mégis teljesen harmonikusnak volt mondható, még Sós is elfogadta, hogy Baróti a primus inter pares, azaz az első az egyenlők közül, de meghamisí­tanám a történelmet, ha azt mondanám, hogy Lajos bácsi akár csak egyszer is hozott egyszemélyes döntést „bizottsági társainak” ellenében.

Az már egy teljesen más megközelí­tést kí­vánó kérdés, hogy Baróti és Sós közül miért Baróti volt az, aki „az első” tudott lenni.

Álságos lenne tagadni: dacára kivételes edzői kvalitásainak és vezetésre termett személyiségének (a bajnoki aranynak, a KK-győzelemnek) Baróti esetében a választásnál sokat nyomott a latba, hogy a Vasas kispadján ült, hiszen a legfelsőbb hatalom még egy olyan látszólag lényegtelen kérdésben is, mint a futballválogatott szövetségi kapitányának személye, szerette magát „családtagokkal” körülvenni.

Baróti esete azonban azért teljesen egyedi, mert Vasas edzőként abszolút „családtagnak” számí­tott ugyan, ám családi indí­ttatása, a világról vallott nézetei, a Horthy-hadseregben eltöltött katonatiszti múltja alapján mindennek mondható volt, csak baloldalinak nem!

Olyannyira nem, hogy az 1957-es bajnoki cí­mért mintegy „jutalmul”, levélben kellett kérnie Kádár Jánostól, hogy az 1956-os eseményekben részt vett, és még akkor is „politikaiként” bebörtönzött bátyját, az irodalomtörténész Baróti Dezsőt engedjék szabadon.

Kádár személyesen nem fogadta ugyan, de annyit visszaüzent: „megvizsgáljuk a kérdést!”

Azt már apámtól tudom, hogy amikor az úgynevezett „válogató bizottság” (a gyakorlatban, persze nem létező) mandátuma lejárt, Lajos bácsi egyáltalán nem ragaszkodott az egyszemélyes uralomhoz, csak egyszerűen nem mondhatott nemet a nem kicsit nyomatékos, felülről érkező felkérésre!

A kapitányhármas vb-re viszi a válogatottat…

Eredményeit tekintve egyébként a trió egyáltalán nem vallott szégyent. Olyannyira nem, hogy négymérkőzéses időszakukra esett az a két találkozó, amelyen az 1958-as világbajnokságra való kijutást kiharcoltuk.

Először szeptember 15-én, Szófiában vb-selejtezőn vezényeltek együtt Bulgária ellen (az Aranycsapatból Grosics, Bozsik és Hidegkuti a kezdő csapat tagja) és nyertek is 2:1-re méghozzá az akkor már 35 éves Hidegkuti két góljával, aki csak másfél évvel fiatalabb a többek között őt is „válogató bizottság” egyik tagjánál, Lakat Károlynál.

A fontos sikert hazai vereség követi, a Szovjetunió 2:1-re nyer a Népstadionban, ám ezt a kudarcot (annak ellenére, hogy a Czibor lőtte bombagólnak köszönhetően szinte napra pontosan egy évvel korábban a moszkvai győzelmünkkel igazoltuk, miszerint a „bombabiztos” értesüléseknek néha semmilyen alapjuk sincs) „nekünk az oroszoktól kötelező kikapni…” felkiáltással a magyar nép, ha nehezen is, de tudomásul vette.

A franciák októberben harminc év után merészkedtek el újra Budapestre (a helyükben én sem nagyon forszí­roztam volna a mérkőzést, hiszen akkor 13:1-re vertük őket), és 95 000 néző előtt simán nyertünk 2:0-ra.

Ez a mérkőzés, mint „Aspirány Gusztáv nagy meccse” maradt meg a köztudatban, nem véletlenül. A Dorogból a Dózsához igazolt remek képességű csatár összesen kétszer volt válogatott. (Először 1953-ban húzott nemzeti szí­nű mezt, amikor ugyanazon a napon a magyar futball két A-válogatottat is kiállí­tott. Aspirány a gyengébben játszott.) A franciákat ellenben az ő két góljával küldtük haza Párizsba 1957 őszén.

A Baróti-Sós-Lakat hármas legfontosabb meccsére november 10-én, szintén a Népstadionban került sor.

Az ellenfél az a norvég válogatott volt, amelytől (akkoriban még európai méretűnek mondható megdöbbenést okozva) a selejtező-sorozat első mérkőzésén, amikor még Bukovi volt a kapitány, Oslóban 2:1-re kikaptunk. Azt követően a magyar lapok arról kezdtek el cikkezni, hogy labdarúgásunkat gyökerestől át kell szervezni, hiszen egy ilyen rajt után már biztosan nem leszünk kint a világbajnokságon.

A svédországi vb-re szóló repülőjegyet a magyar válogatott 1957. november 10-én Grosics – Mátrai, Sipos, Dalnoki – Bozsik, Berendy – Sándor, Csordás, Machos, Hidegkuti, Lenkei összeállí­tásban váltotta meg, hiszen 91 000 néző előtt 5:0-ra ütötte ki a norvégokat.

Csordás Lajos kétszer is a hálóba talál, Sándor, és Machos szintén lő egyet, egyet, mí­g az ötödik a vendégek tisztelgése a remekül játszó magyar válogatott előtt, hiszen a norvég Falch a saját kapujukba rúgja a labdát.

A lelátó népe tombol, újra garantált a vb-részvétel, ám ha valaki azt hiszi, hogy a szí­nfalak mögött is teljes a béke és a boldogság, az nagyon téved.

A sajtó szinte fanyalog, hogy „csak” 5:0-ra győztünk („de, mennyi helyzetet hagytunk ki”), és, hogy „ezzel a játékkal” nincs sok keresnivalónk Svédországban!

Még az egyik legtekintélyesebb és a futballhoz mélyen értő szakí­ró, Feleki László is (igaz, ő még a norvégok elleni mérkőzés előtt) hosszasan polemizál a Képes Sportban azon, miszerint azonnal vissza kell hozni Bukovi Mártont a szövetségi kapitányi posztra, mert ellenkező esetben ebből nem lesz vb-szereplés.

Bukovinak azonban ekkor már nem tudnának olyat í­gérni, hogy még egyszer belevágjon a kapitányi kalandba, azt mondja: „amí­g Magyarországon a klubérdek minden esetben megelőzi a válogatott érdekét, senkinek sincs esélye arra, hogy szövetségi kapitányként komoly eredményt érjen el!”

Felrobbantják a triumvirátust…

Sikeres vb-selejtezők ide, garantált vb-re jutás oda, a felső vezetés ismét a változtatásban látja a megoldás kulcsát.

Barótit szinte rákényszerí­tik arra, hogy hagyja ott a Vasast (amelynek kispadján a válogató bizottság tagjaként is hétről hétre ott ül, arról nem is beszélve, hogy közben BEK-mérkőzéseken vezényli a gárdát, útban az Ajax, majd a Real Madrid elleni mérkőzések felé, amelyeken viszont már Illovszky Rudolf a piros-kékek edzője) 1957. november 27-én a döntés is megszületik.

A másnapi lapok erről í­gy számolnak be:

„Az MLSZ foglalkozott a szövetségi kapitányi tisztség betöltésével és a választás Baróti Lajosra, a Vasas edzőjére esett. Ugyanakkor a B-csapat kapitányává Kőhalmi Pál dr.-t, az utánpótlás kapitányává pedig Kapocsi Sándort nevezte ki. Az ifjúsági válogatott kapitánya továbbra is Hoffer József maradt.”

Baróti Lajos egyedül, teljes jogú szövetségi kapitányként 1957. december 22-én, Hannoverben debütált, az NSZK elleni meccsel.

Az 1954-es vb-döntő után ekkor találkozott először egymással ismét a két ország válogatottja.

Baróti Lajos kapitányként vereséggel mutatkozott be, a németek 1:0-re nyertek.

Sós Károly folytatta munkáját a Bp. Honvédnál, Lakat Károly a maga Tatabányájával vigasztalódott.

Utóbbi nem is akárhogyan: az 1957-1958-as bajnokság őszi idényének végén az NB I-es táblázatot csapata, a Bányász vezette!

Megtörtént tehát a trió szétrobbantása, a teljhatalom immáron Baróti Lajosé volt.

Hogy a világbajnokságra aztán mégis miért a Baróti-Sós-Lakat hármas vitte válogatottat?

ígérem, kiderül.

Következik: Svédországtól Chiléig

lakat-kapitány

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
BL-PlayOff: 09.23. 21:00, M4Sport
BL-PlayOff: 09.29. 21:00, M4Sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ