Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 3.

Kottajáték és egyebek
Most legyünk formabontók! Miután tudtam, hogy külföldön, így Olaszországban is, nincs hétközi edzőmérkőzés (nálunk is idejét múlta már!), most a csütörtöki kétkapuzásról essék néhány szó. A 15 percig tartó bemelegítés után került sorra, a melegítés gyakorlatanyaga azonos volt a szerdaival. Elfelejtettem mondani: ezen a napon együtt dolgozott a két csapat, tehát a tartalékok is!
Katona Sándor
Az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet nyert magyar labdarúgó válogatott és a Bp. Honvéd balszélsője három évvel később igazolt a Fradiba.
Egy interjúban így vallott a pályafutásáról: Tovább olvasom
Nacer Bouiche: 49
1991 tavaszán szerepelt az algériai támadó Nyilasi Tibor csapatában. A tizenkilenc tétmérkőzésen pályára lépő játékos nyolc gólig jutott. Találataival bajnoki pontok sorsát döntötte el.
Az élvonalban az Újpest és a Szeged ellen is Ő szerezte a mérkőzés győztes gólját. A Békéscsaba és a Volán ellen lőtt találatai is pontot jelentettek a szezon végére a második helyig jutó csapatnak. Tovább olvasom
Tóth II. József
A sokoldalú csepeli csatár klubcsapatában a támadósor minden helyén szerepelt. A válogatott együttesben csak a jobbszélen játszott — kitűnően. Technikás, jól cselező, gyors és kapura is veszélyes szélsőnek bizonyult. A kombinatív játékban ügyesen vett részt. Beadásai használhatók voltak. Bátorsága, küzdőszelleme ellen sem lehetett kifogást emelni. Tovább olvasom
Forgács Ernő
A Ferencváros egykori védője így nyilatkozott pályafutásáról: Tovább olvasom
A Fradi naptára, május 16.
Évfordulók:
82 éve született Forgács Ernő
3 éve hunyt el Katona Sándor
49 éve született Nacer, Bouiche
83 éve született Tóth II. József Tovább olvasom
Pethő Zoltán fényképalbuma “T” – A jövőnk hirnöke
Ma feltárul Pethő Zoltán fényképalbumának utolsó kötete. A képeket nézve a múlt iránti tisztelet és lelkesedés mellett az aggódás is úrrá lett rajtam. Ahogy egymás után tárultak elém a múlt emlékei, úgy kezdett el motoszkálni bennem a kérdés: vajon lesznek a jövőnek ilyen hírnökei, mint Pethő Zoli bácsi? Lesznek olyanok akik a Ferencváros történetének minden apró rezdülését megőrzik? Vajon lesznek olyanok akik tovább viszik a lángot? És vajon lesznek olyanok akikért érdemes lelkesedni, érdemes egy életen át szolgálni? Nézegetve a képeket, a válaszom igen. Még akkor is, ha most bizonytalan vagyok és látom, hogy jelenünk zaklatott világában nem lesz könnyű olyan eredményeket elérni, mint régen. Tudom azt is, hogy a változások nem csak a sportot befolyásolták, de a klubhűséget is. Tovább olvasom
Korányi Lajos
A ragyogó fizikai felépítésű, atlétikus mozgású játékos a magyar labdarúgás legkiválóbb hátvédjei közé tartozik. Nagy gyorsasága tökéletes rúgótechnikával, kitűnő helyezkedéssel és fejjátékkal, határozott és könnyed szerelési készséggel párosult. Nagyszerű képességeinek tudatában olykor hajlott a kockázatos, könnyelmű megoldások felé. Gyorsasága és nyugalma a legnehezebb helyzetekben is rendszerint kisegítette. 1933-ban súlyos lábtörést szenvedett, amelyből csak sokára gyógyult fel. Négy évi szünet után, 30 éves korában is vissza tudta szerezni helyét a legjobbak között. A Korányi—Bíró kettős Európa legjobb hátvédpárjai közé tartozott. Híres volt „életveszélyes” hazaadásairól is, amelyekből elég sok öngól született. Tovább olvasom
Onódi II. Béla
Bajai születésű volt, ott is kezdte pályafutását egykori csatárunk. A Fradi azonban Pécsről igazolta le a gólerős játékost, aki már az amatőr csapatban is ontotta a gólokat.
Az első bajnoki meccsén rögtön két góllal igazolta, hogy jól döntöttek a ferencvárosi vezetők leigazolásakor. Tulajdonképpen a profik között is megállta a helyét.
Az Újpest elleni két Magyar Kupa döntőben is mindkét gólt ő szerezte. Az 1943/44-es kupakiirásban a csapat legredményesebb játékosának bizonyult nyolc góljával. Bajnoki meccsen a Vasas ellen mesterhármast is szerzett! Tovább olvasom
A Fradi naptára, május 15.
Évfordulók:
84 éve született Kertész Tibor
64 éve született Bartosik János
19 éve született Erdei Gábor
105 éve született Korányi Lajos
91 éve született Ónodi II. Béla Tovább olvasom
A Fradi naptára, május 14.
Évfordulók:
30 éve született Szeróvay Mihály
36 éve született Tököli Attila
Mérkőzéseink ezen a napon:
1905. Amerikai út, UTE – Ferencváros: 0-3, egyéb hazai díjmérkőzés
1911. Üllői út, Ferencváros – MAC: 5-1, NB1
1916. Üllői út, Ferencváros – MÁV Gépgyár: 1-0, egyéb hazai díjmérkőzés Tovább olvasom
GRATULÁLUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kettős győzelemmel védték meg címüket KÉZIS LÁNYAINK!
2011/12 KEK – 1. FERENCVÁROS
A Fradi naptára, május 13.
Évfordulók:
37 éve született Lazic, Bojan
25 éve született Medgyesi József
Mérkőzéseink ezen a napon:
1917. Üllői út, Ferencváros – Vasas: 2-1, NB1
1923. Üllői út, BTC – Ferencváros: 3-3, NB1
1925. Hungária krt, VAC – Ferencváros: 1-1, MK Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – „Eltiltások, sérülések és egyéb okok”
Elég rossz előjelekkel készültem a derbire. Péntek egy elátkozott nap volt, tele olyan eseménnyel melyek eléggé magasra tornászták az ingerküszöbömet. Ne tessék semmi rosszra gondolni, főleg nem Détári Lajos szerződéshosszabbítására, mert annak a bejelentése nem járt semmilyen romboló hatással. Egy hónapja még örültem volna neki, ma tudomásul veszem. A gondot apró kis előre be ne tervezett „rosszaságok” okozták, melyeken egy szürke hétköznap közönyösen túllépek, de egy nappal a derbi előtt elég nehezen viseltem. A csúcspontot az ebéd jelentette, nővérem vendégeként (aki mellesleg csodálatosan, igazi „hasnövelő” módon főz). Ahogy lehuppantam a székre, szemem olyant látott, mely után először ledermedtem, majd tágra nyíltak a pupilláim, és mint aki nem jól látja a vele szemben ülő alakot, tétován, motyogó hangon csak ennyit tudtam kibökni: „Ez meg micsoda?” – mutattam a velem szemben ülő unokaöcsémre, aki szégyenszemre lila-fehér pólóban várta a mama főztjét. Ráadásul egy fogászati beavatkozás után volt, így elég bágyadtan és értetlenül nézett rám, mint akinek halvány sejtelme sincs arról, hogy vajon a vele szemben ülő „öreg” miért is akadt ki a csodaszép pólója láttán. Tovább olvasom
2012.V.12. Újpest – Ferencváros: 1-1
Nem bírt egymással az Újpest és a Ferencváros a labdarúgó NB I 28. fordulójának talán legjobban várt mérkőzésén. Grúz Tamás az első félidőben a vendégeknek szerzett vezetést, majd Dusan Vasziljevics tizenegyesből egyenlített a hajrában. Tovább olvasom
Robert Vagner: 38
A cseh támadó korábban már megfordult Magyarországon: a 2001/02-es idényben az örök rivális Újpestet erősítette, ahonnan a több magyar játékost is foglalkoztató Energie Cottbus csapatához igazolt.
Egy-egy első-, illetve másodosztályban eltöltött Bundesliga szezon után igazolta le a Ferencváros. Negyvenhét mérkőzésen öt gólt szerzett Németországban. A két elsőosztályú találata közül az egyiket, Király Gábornak rúgta (a 3:1-es Hertha győzelemmel végződött meccsen Dárdai is a kapuba talált). Tovább olvasom
A Fradi naptára, május 12.
Évfordulók:
27 éve született Tőzsér Dániel
38 éve született Vagner, Robert
Mérkőzéseink ezen a napon:
1902. Millenáris, Ferencváros – SC Favorit: 3-1, nemzetközi barátságos
1904. Millenáris, Ferencváros – MAFC: 2-0, NB1
1907. Soroksári út, BAK – Ferencváros: 4-3, NB1 Tovább olvasom
2012.V.11. NB II., Ferencváros II. – Dunaújváros-Pálhalma: 2-3
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 27. fordulójában az FTC II hiába vezetett kétszer is a Dunaújváros ellen, a vendégek rendre egyenlíteni tudtak, a hajrában pedig a győzelmet is megszerezték, fontos három ponthoz jutva.
Tovább olvasom
Meghosszabbították Détári szerződését
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége egy évvel meghosszabbította Détári Lajos szakmai igazgató szerződését, amely a jelenlegi szezon végén járt volna le.
A zöld-fehér klub pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, a megállapodás az együttes jó szereplése esetén egy év múlva automatikusan meghosszabbodik. Tovább olvasom
Speciális muzeális beharangozó – Derbi előtt
A zöld-fehérbe bújt játékosokhoz hasonlóan én sem vagyok csúcsformában. Azon vettem észre magam, hogy a szombati kábulat nem múlt el nyomtalanul. Arra is gondoltam, hogy megkérem Jack Malone csapatát, hogy próbálja megtalálni az elvesztett hitemet, de már a Nyomtalanul sorozat csapata is szétszéledt, a szőke Samantha már vörösben nyomoz „felejthetetlenként”, a többiek meg talán azt sem tudják, hogy Magyarországon mit is jelent Fradistának lenni. Azt tudják, hogy a derbi(y) szónak mi a jelentése, de azt már nem, hogy annak milyen mély gyökerei vannak hazánkban. Mert ha derbi, akkor az Fradi-Dózsa, egy miniháború Európa közepén, mely a múltban néha ökölharcokkal volt fűszerezve, de igazán soha nem a háborúról szólt, hanem egy érzésről, a győzelemről, a vesztesek megalázásáról, egy több mint száz éves hagyományról, melynek ápolása egyet jelent a ma élő Fradizmusunkkal. Tovább olvasom
Szabó József
Az élénk hajszíne miatt „Vörös” és „Piroska” becenéven közismert játékos apró termetű, fáradhatatlan, rendkívül szorgalmas labdarúgó volt. Páratlan akaratereje juttatta a zöld-fehérek örökmozgó játékosát a legjobbak közé. A védelemben és támadásban egyaránt hasznosnak bizonyult. Ügyesen szerelt, kielégítően passzolt. Csupa szív játéka és nagyszerű humora, vidám kedélye miatt nagy népszerűségnek örvendett. Tovább olvasom
Egresi Béla
A Kispest FC, a Kispesti AC, az UTE és a Bp. Dózsa jobbszélsője, 1943 és 1953 között 23 válogatott mérkőzésen szerepelt és 10 gólt ért el. Tovább olvasom
A Fradi naptára, május 11.
Évfordulók:
90 éve született Egresi Béla
116 éve született Szabó József
Mérkőzéseink ezen a napon:
1913. Üllői út, Ferencváros – Blackburn Rovers: 2-1, nemzetközi barátságos
1932. Prága, Sparta Praha – Ferencváros: 1-0, nemzetközi barátságos
1941. Szolnok, Szolnoki MÁV – Ferencváros: 2-4, NB1 Tovább olvasom





























HOZZÁSZÓLÁSOK