85 éve született Puskás Ferenc

Puskás Ferenc

A Kispest AC és a Budapesti Honvéd balösszekötője, 1945 és 1956 között 85 válogatott mérkőzésen szerepelt és 84 gólt szerzett. Tagja és csapatkapitánya volt az 1952. évi olimpiai játékokon arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.

A zömök termetű „Öcsi” – a „Sváb”, külföldön „Pancho” vagy éppen a „Repülő őrnagy” – az Aranycsapat kapitánya, a magyar labdarúgás legnagyobb játékosainak egyike. Már gyermekkorában felcsillant nagy tehetsége. Egészen fiatalon, 1943-ban helyet kapott az NB I-es kispesti csapatban. A felszabadulás után szinte rakétaszerű gyorsasággal értek be kivételes képességei. Bár alakja nem mondható eszményinek, igazán jól csak bal lábbal rúgott és fejjátéka sem haladta meg a jó átlagot, mégis kiemelkedő tudású, világklasszis labdarúgó vált belőle. Éveken át a világ legjobb csatárai között emlegették. Játékát rendkívüli robbanékonyság, bal lábbal tökéletes labdakezelés, szellemes, ötletekben, váratlan húzásokban páratlanul gazdag elgondolások, 30-40 méterre is hajszálpontos átadások, nagy mozgékonyság, a helyzetek tökéletes és gyors felismerése és kivételes lövőkészség jellemezte. A „tömör” termetű fiatalember mesterien, hadvezérként irányította csapatának játékát. A befejezéseknél is rendre a helyén volt. Tovább olvasom

A Fradi naptára, április 1.

gomb_naptar

Évfordulók:

34 éve született Bócz Tamás
69 éve hunyt el Gállos Sándor
83 éve született Kertész Tamás
85 éve született Puskás Ferenc Tovább olvasom

A Ferencváros, Vasas elleni mérkőzései

Tovább olvasom

Vasas elleni gólösszefoglalók

Tovább olvasom

2012.III.31. Ferencváros – Vasas: 1-0

Pölöskey gólja döntött. Fotó: Kovács Tamás (MTI)

Szombaton öt mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó NB I 22. fordulója. A Ferencváros a kézilabdacsapat esti meccse miatt az eredetileg tervezettnél előbb, 15 órától fogadta a Vasast, és győzte le tizenegyesből szerzett góllal. Tovább olvasom

Marko Simic

Marko Simic

Tovább olvasom

Megyesi István: 63

Megyesi István

Megyesi István

Tizenöt évesen balszélsőt játszott az NB III-as békéscsabai VTSK-ban, olyan társakkal, mint a később újpesti Tóth András és Nagy László továbbá a Vasasba kerülő Müller Sándor. Innen került 18 évesen a Fradihoz. Rögtön az első csapat edzéseit látogatta, aztán fél éves katonaság következett a Flotillánál. Innen szerette volna leigazolni a Honvéd. Megyesi azonban nem írta alá az átigazolási lapot.

1967-től a Fradi-pályán élt Juhász Pistával és Horváth Apival együtt. Szó szerint lehet venni, hiszen évekig a klubház padlásszobájában, a Villa Negrában lakott … Tovább olvasom

Kemény László

focicimer

A Fradiban többnyire a tartalékcsapatot erősítette, azt sem sokáig. 1930 augusztusától az Ungvári MTE edzője lett. Tovább olvasom

A Fradi naptára, március 31.

gomb_naptar

Évfordulók:

22 éve született Megyeri Balázs
63 éve született Megyesi István

Mérkőzéseink ezen a napon:

1912. Hungária krt, MTK – Ferencváros: 1-0, NB1
1918. Üllői út, Ferencváros – MAC: 0-0, egyéb hazai díjmérkőzés
1929. Hungária krt, Újpest – Ferencváros: 3-5, egyéb hazai díjmérkőzés Tovább olvasom

Átigazolások – 2011/12 (tél)

Ma délelőtt mindenben megegyezett egymással Marko Simic és a Ferencváros, így eldőlt, hogy a horvát támadó klubunkban folytatja a pályafutását. A 24 éves csatár május 30-ig kötelezte el magát a Fradihoz, de csapatunknak opciós joga van a megállapodást további két évvel kibővíteni.

Simic pályafutása során játszott az FK Khimki, a Daugava Daugavpils, a Lokomotiv Zagreb, a Radnik Sesvete csapataiban, míg legutóbb a Vasast szolgálta.
A támadó 2 alkalommal magára húzhatta a horvát utánpótlás-válogatott mezét.

Ha Simic papírjai rendben lesznek, és Détári Lajos szakmai igazgató is úgy gondolja, akkor a hétvégi, Vasas elleni bajnokin már pályára is léphet új játékosunk.
Tovább olvasom

Kovács Béla: 35

Kovács Béla

Kispestről érkezett és Kispestre távozott. Közben két szezont húzott le zöld-fehérben a középpályás.

18 évesen a Honvéd színeiben mutatkozott be az élvonalban. Közel 100 bajnoki meccsel a háta mögött igazolt a Fradiba 1998 nyarán.

Tovább olvasom

Iványi László

Egykori csatárunk három bajnokin lépett pályára és két gólt szerzett. Érdekesség, hogy mindannyiszor döntetlenre végzett az FTC csapata. Jobbszélsőnk így is egy bajnok-, és egy ezüstérmes csapat tagjának vallhatta magát. Tovább olvasom

A Fradi naptára, március 30.

gomb_naptar

Évfordulók:

28 éve született Baltes, Benjamin
35 éve született Kovács Béla

Mérkőzéseink ezen a napon:

1907. Millenáris, Ferencváros – BAK: 3-1, egyéb hazai díjmérkőzés
1913. Üllői út, 33 FC – Ferencváros: 1-2, NB1 Tovább olvasom

Nyeretlenül az Albert stadionban a Vasas ellen

ftc_vasas_gomb

Egy kilencvenhat éves párharc 161. (az Üllői úton a 61.) fejezete következik. Ez történt a múltban.

1916. szeptember 17-e óta íródik a zöld-fehérek és a piros-kékek közös bajnoki történelme. Az Üllői úton lejátszott mérkőzésen a Szamosy – Payer, Wiener – Wilheim, Kiss B., Móra – Hegyi, Strasser, Binder, Tóth, Borbás összetételben pályára lépő FTC ellen gólnélküli döntetlent ért el a Vasas. A bajnoki visszavágóra ismét az Üllői úton került sor, ahogy az első tíz esztendőben jónéhány alkalommal. 1917. május 13-án Nemes (Neufeld) és Farkas góljaival 2-1-re győzött a fennállása óta leggyengébb bajnoki szereplését élő Fradi a bajnokságban hatodik helyen záró angyalföldiek ellen. Az első Vasas sikerre sem kellett sokáig várni: 1917. szeptember 30-án kettő nullra verték Potyáékat az Üllői úton. Tovább olvasom

Horváth Róbert: 50

Horváth Róbert

Horváth Róbert

Egykori védőnk Angliában nevelkedett, ott is játszott ifjúsági játékosként. Budapestre költözése után a zöld-fehéreknél talált otthonra.

Az 1978/79-es ifi bajnokcsapat tagjaként, 18 évesen mutatkozott be a Fradi első csapatában Friedmanszky Zoltán kezei alatt 1980 júniusában Diósgyőrött a bajnokság zárófordulójában.

- Az országos ifjúsági bajnokságot 1979-ben megnyertük és ez akkor is, most is nagy örömmel tölt el. Természetesen az első csapatban való bemutatkozásom is örökké felejthetetlen lesz.

Tovább olvasom

Gellei Imre: 62

Gellei Imre

A balszélsőként játszó Gellei a másodosztályig jutott játékos pályafutása során. 1977-től kezdett edzősködni Keszthelyen, a csapatot az NB II-be juttatta fel.

Élvonalbeli pályafutását Zalaegerszegen kezdte, 1983-tól három szezonon át irányította a kék-fehéreket. Pályafutásának további fontosabb állomásai (196-87: Rába ETO, 1988-90: Siófok, 1991-92: Vasas, 1992-94: MTK, 1995-99: Vasas, 2001-03: szövetségi kapitány, 2003-05:  ZTE, 2005: Nea Salamancia (Ciprus) 2005-07: Ferencváros, 2007-10: Paks). Tovább olvasom

A Fradi naptára, március 29.

gomb_naptar

Évfordulók:

62 éve született Gellei Imre
50 éve született Horváth Róbert

Mérkőzéseink ezen a napon:

1908. Margitsziget, Ferencváros – BAK: 3-0, NB1
1914. Üllői út, Ferencváros – Wiener AC: 1-0, nemzetközi barátságos
1925. Hungária krt, Ferencváros – Slavia Praha: 1-0, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

Lipcsei Péter: 40

A Ferencvárosi labdarúgás több mint száz éves történelme során szinte minden évtizednek megvoltak a meghatározó játékosai. Olyanok, akik a játékukkal, a góljaikkal, a Fradihoz fűződő viszonyukkal örökre beírták magukat a történelmünk lapjaira. A legtöbbjüket sajnos csak a videókon láthattuk játszani, vagy emléküket a megsárgult újságok hasábjain tudjuk ápolni, de mivel az emlékezet megőrizte őket a jövőnek, soha, de soha nem merülhetnek a feledés homályába.

Azt, hogy szerencsés korban születtünk-e, nehéz eldönteni, de ahogy az elején írtam, minden kornak megvoltak és megvannak a legendás alakjai, akik közül néhányan olyan helyet vívtak ki maguknak, mely ténylegesen örökké belé fog ivódni minden Ferencvárosi szurkoló szívébe. Lipcsei Péter ilyen helyet foglal el. Egy élő legenda, aki szinte egybeforr a Ferencvárossal. Peti pályafutása, góljai, kiállása a Fradiért a nehéz időkben, példát mutat a három E betű igazi értelmének.  Tovább olvasom

Lipcsei Péter 40. születésnapjára – videó

A hűséget nem lehet követelni, a hűséget nem szabad kérni és a hűséget nem szabad ígérni. Hűséget csak adni lehet és elfogadni. Lipcsei Peti adja a hűséget, mi szurkolók meg elfogadjuk, mert tudjuk, a kapott hűségtől leszünk mi is jobbak és a kapott hűségtől válunk igazi Fradistává.

Lipcsei Péter ma ünnepli 40. születésnapját. Szerkesztőségünk egy zenés képeslappal köszönti a Ferencváros legendás játékosát.

Isten éltessen Péter!


„A siker az állhatatosság, a kitartás és az elszántság függvénye.”

Tovább olvasom

Lipcsei Péter képtára

Lipcsei Péter

Tovább olvasom

Bognár Zsolt: 33

Bognár Zsolt

2002-ben hosszú átigazolási huzavona után került az Üllői útra.

A korábbi utánpótlás válogatott védő volt csapata, az ETO ellen mutatkozott be tétmeccsen, majd egyetlen ferencvárosi találatát is a győri gárdának lőtte 2003 tavaszán.

A 2003/04 évi bajnokcsapatban 20 találkozón szerepelt. Tovább olvasom

A Fradi naptára, március 28.

gomb_naptar

Évfordulók:

33 éve született Bognár Zsolt
24 éve született Holczer Ádám
40 éve született Lipcsei Péter

Mérkőzéseink ezen a napon:

1909. Népsziget, Ferencváros – UTE: 6-2, NB1
1915. Üllői út, Ferencváros – MÁV Gépgyár: 14-0, egyéb hazai díjmérkőzés Tovább olvasom

70 éve született Farkas János

Farkas János

Farkas János

A Vasas higanymozgású, robbanékony, gólveszélyes csatára a labdát mindkét lábbal jól kezelte, kitűnően cselezett és fejjátéka is kielégítő volt. A támadósorban minden poszton szerepelt. Ügyesen mozgott a mezőnyben is, de inkább a befejezés, a gólszerzés volt az erénye.  Tovább olvasom

A Fradi naptára, március 27.

gomb_naptar

Évfordulók:

70 éve született Farkas János

Mérkőzéseink ezen a napon:

1902. Margitsziget, Ferencváros – Oxford: 0-16, nemzetközi barátságos
1910. Millenáris, Ferencváros – Surrey Wanderers: 3-0, nemzetközi barátságos
1921. Üllői út, Ferencváros – MTK: 0-2, egyéb hazai díjmérkőzés
1927. Üllői út, Ferencváros – DFC Praha: 3-1, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

Már hat éve, hogy elment a krónikás

nagy-bela_0017

Külföldön járva egyáltalán nem meglepő, ha valamely ismert futballklub stadionjában találunk egy múzeumot, amelyben az illető egyesület labdarúgói által szerzett trófeákat és az elmúlt sok évtized írásos és tárgyi emlékeit csodálhatjuk meg. E csapatok múltjáról pedig különböző, a klubok által megjelentetett újságokban, könyvekben olvashatunk rengeteg érdekességet.

Magyarországon a Ferencvárosi Torna Club büszkélkedhet ilyen múzeummal és azzal, hogy történetét hozzáértő módon feldolgozták. Mindez egy olyan ember érdeme, aki közel négy évtizedig töltötte mindennapjait a klubban. Hatalmas munkával, elképesztő mennyiségű dokumentumot gyűjtött össze és rendszerezett, mindent megtudott szeretett egyesületéről, amit csak lehetett. Tovább olvasom

Minden egy helyen Nagy Béláról…

... válogatás

Tovább olvasom

Nagy Béla képtára

dr. Sárosi György, Nagy Béla

Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

Paks – FTC

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031