Peter Stöger labdarúgócsapatunk új vezetőedzője!

A Dortmundot a BL-be, a Kölnt az EL-be vezető osztrák bajnok edző veszi át az irányítást.

Szerhij Rebrov távozása után az is kiderült, ki veszi át a zsinórban három bajnoki címet nyert és a tavalyi szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott labdarúgócsapatunk irányítását. Mától Peter Stöger vezeti NB I-es együttesünket.

Az 55 éves osztrák edző korábban a német sztárcsapatot, a Borussia Dortmundot a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette, szintén rendkívül sikeres volt a Kölnnél, amelyet a német másodosztályból feljuttatott a Bundesligába, majd ott óriási bravúrt elérve az ötödik helyre, ezzel az Európa Liga csoportkörébe irányította. De nyert korábban osztrák bajnoki címeket és Osztrák Kupákat is.

Peter Stöger első, FradiMédiának adott interjújában már nyilatkozott is az óriási kihívásról, céljairól és futballfilozófiájáról. Az interjú alatt pedig vezetőedzőnk részletes bemutatását olvashatják.

„Abszolút támadó felfogású csapatot akarok!”

– Bécsben felnőtt játékosként, majd edzőként biztosan nem ismeretlen az Ön számára a Ferencváros. Mi jut eszébe a Fradiról elsőként?
– A Ferencvárost mindenki ismeri Ausztriában, itt is tudják az emberek, hogy a leghíresebb és legnépszerűbb egyesület Magyarországon. Ami a jelent illeti, úgy gondolom, ez a klub életének egyik legsikeresebb időszaka. Nagy önbizalma van a csapatnak, amely a bajnokságot is megnyerte és a Bajnokok Ligájában is szerepelhetett. A mostani tökéletes lehetőség arra, hogy egy ilyen híres csapatot irányíthassak. A Ferencváros kapcsán meg kell említenem Nyilasi Tibor nevét is. Amikor még fiatal játékos voltam, emlékszem, Nyilasi éppen akkor távozott az Austria Wientől, amikor én odaérkeztem, és abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy én kaptam meg a 10-es mezszámát. Tibor a klub nagyon híres és népszerű játékosai közé tartozik, nagyon különleges volt számomra, hogy „az ő számában” szerepelhettem.

– Miért döntött úgy, hogy elfogadja a Fradi ajánlatát, és mik a legfőbb céljai?
– Több különböző országból is voltak ajánlataim. A Ferencvárostól Kubatov Gábor elnök úr és Hajnal Tamás sportmenedzser keresett meg, és nagyon jó hangulatú beszélgetéseket folytattunk. Tudom, hogy a Fradi irányítása nagy kihívás számomra, hiszen nagyon sikeres volt a csapat az elmúlt időszakban. Nagyon szeretek nagy, tradicionális egyesületeknél dolgozni, ahol van egyfajta különleges miliő és kifejezetten nagy szurkolói bázisa van az együttesnek. Ezért is voltam korábban a Köln, a Borussia Dortmund vagy éppen az Austria Wien trénere. Bajnok akarok lenni a csapattal és jó teljesítményt nyújtani a nemzetközi porondon, a csoportkörben is.

– Főként azok után vár nagy kihívás Önre, hogy Sergei Rebrovval zsinórban háromszor nyert aranyérmet a csapat az NB I-ben és a BL-csoportkörben is szerepelhetett.
– Így van, Sergei után valóban nagy feladat vár rám, én is láttam, ahogyan az együttessel a BL-ben szerepeltek. De úgy gondolom, hogy nagyon sikeres úton van a csapat, megvan a kellő önbizalma, ezért minden adott, hogy együtt is megfeleljünk a kihívásoknak. Nem volt könnyű a Kölnnel sem feljutni a másodosztályból, majd a Bundesligában ennyire elöl végezni, de a Dortmundot sem volt egyszerű a nyolcadik helyről a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezetni. Szeretek dolgozni, és alig várom, hogy a Fradit is irányíthassam.

– Össze tudná foglalni a futballfilozófiáját, azaz, hogy mit várhatnak a szurkolók az érkezésével?
– A Ferencvárossal lehetőségünk van, hogy támadó futballt játsszunk, amit tudom, hogy a szurkolók is szeretnek, elvárnak. Amikor korábban az Austria Wiennel a bajnoki címért harcolhattunk, akkor is ezt a típusú játékot erőltettem, mert alkalmas volt a keret rá, ezt is kedvelem, és sikerült is rekordpontszámmal és rekordmennyiségű rúgott góllal bajnokságot nyernünk. Az NB I-ben nagyon támadó szellemű játékot szeretnék játszani, mert tudom, hogy nekünk van a legjobb keretünk és bajnokságot kell nyernünk. Az európai kupaporondon már más típusú játékra lehet szükség, ott biztos, hogy más döntéseket is kell hoznunk, és lesz mérkőzés, amikor kontráznunk kell. Nemzetközi szinten sok minden függ attól is, hogy milyen ellenféllel kerülsz szembe.

– Hogyan kezd bele a munkába addig, amíg a csapat a nyári pihenőjét tölti?
– Az első lépés, hogy beszélek mindenkivel, aki tagja a stábomnak. Viszem magammal egyik segítőmet, Alexander Badét, akivel korábban a Kölnnél, a Dortmundnál és az Austria Wiennél is együtt dolgoztam már. De persze felveszem a kapcsolatot majd Máté Csabával, az erőnléti stábbal, a pszichológussal, a videóelemzőkkel és mindenkivel, akivel együtt, egy csapatként kell majd működnünk. Hajnal Tamással is naponta többször beszélünk, és egyeztetünk a tervekről. Rövid idő alatt sok információt kell begyűjtenem. Fontos, hogy legyen egy jó felkészülésünk is a következő szezonra. Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam, nagy kedvvel csatlakozom a Ferencvároshoz.

Peter Stöger bemutatása

Játékosként

Peter Stöger szülővárosában, Bécsben kezdte el profi labdarúgó-karrierjét, és egész pályafutása során csak Ausztriában futballozott. Ráadásul igen sikeresen, az Austria Wiennel háromszor nyert osztrák bajnokságot, háromszor Osztrák Kupát és négyszer Osztrák Szuperkupát. De a Rapid Wiennel is bajnok lett, sőt, 1996-ban bejutott a Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjébe is, emellett egy Szuperkupa-sikernek is örülhetett.

Az osztrák válogatottban is sokszor, összesen 65-ször szerepelt, középpályásként 15 gólt ért el. Szerepelt többek között az 1998-as világbajnokságon is. Hazája csapatával ötször játszott a magyar válogatott ellen, így többek között olyan fradisták ellen lépett pályára, mint Lipcsei Péter, Keller József vagy Simon Tibor.

1997-ben pedig a Fradi ellen is futballozott a Rapid Wien-FTC (0-1) barátságos mérkőzésen, érdekesség, hogy azon az összecsapáson a bécsi együttesben együtt játszott a Fradiban később nagy kedvenccé váló Marek Penksával.

Bár Nyilasi Tiborral pont elkerülték egymást az Austria Wiennél, Stöger korábban nagy kedvencének nevezte az FTC legendáját, az Ezüstcipős Nyílt.

Edzőként

Igen kézenfekvő volt, hogy első profi klubja az az Austria Wien lesz, amelyben játékosként összes hét évet is „lehúzott”. 2005 májusában nevezték ki a szezon végéig, ám végül egészen az év decemberéig maradt, így ő is részesen volt a 2005/06-os bajnoki cím megnyerésének. És mindkét szezonban, amikor a csapattal dolgozott, elhódította az együttes az Osztrák Kupát.

Ezt követően három másik osztrák együttesnél – a First Vienna FC-nél, a Grazer AK-nál és a Wiener Neustadtnál – is dolgozott vezetőedzőként, mielőtt visszatért volna az Austriához. A 2012/13-as szezont a bécsi együttesnél töltötte, és óriási sikert ért el a csapattal azzal, hogy rekordpontszámot begyűjtve bajnoki címet nyert – az idényben a Sadio Manéval és Kevin Kampllal felálló, azóta is Ausztria szupercsapatának számító Red Bull Salzburgot is sikerült megelőzniük.

Ezek után nem csoda, hogy az együttes sikeredzőjét, Stögert kiszemelte magának a Bundesliga II-ből a feljutásra vágyó 1. FC Köln. A patinás egyesületnek annyira fontos volt a tréner megszerzése, hogy 700 ezer eurót – és egy barátságos meccs leszervezését – sem sajnáltak érte.

Az üzlet be is vált, a Köln ugyanis a szezonban mindössze négy vereséget szenvedve, bajnokként jutott fel a világ egyik legerősebb bajnokságába, a Bundesligába. Az első szezonban a cél természetesen a bennmaradás volt, amely magabiztosan sikerült is, a 18 csapatos élvonal 12.-jeként végeztek Stögerék.

A feljutó csapatoknak sokszor nem az első, hanem a második szezon szokott a legnehezebb lenni, de a Köln újabb szintet tudott lépni edzőjével. A 2015/16-os idényben a kilencedik helyet érte el, amely az előző 24 év legjobb szereplése volt az egyesület életében. A szezon közben a Bundesliga-csapat szerződést is hosszabbított Stögerrel.

Az ezt követő szezonban pedig ezt is sikerült megfejelni, a Köln ugyanis 25 év után jutott újra a nemzetközi porondra annak köszönhetően, hogy a bajnokságban az ötödik, Európa Liga-csoportkörös szereplést érő helyet szerezte meg. Az EL csoportkörében sem vallottak szégyent, a csoportelső Arsenalt például csak ők verték, ám a bajnokságban nem sikerült az előző évek jó teljesítményét megismételni, így Stöger 2017 decemberében távozott.

Pár napra rá máris kinevezték új klubjánál, ráadásul Németország egyik sztárcsapatánál, az akkor éppen Peter Bosz vezetésével gyengélkedő Borussia Dortmundnál. A nyolcadik helyen álló sárga-feketék játékát stabilizálta, és elérte a kitűzött célt azzal, hogy a legjobb négybe vezette az együttest, amely így a következő szezonban indulhatott a Bajnokok Ligájában. Tette mindezt úgy, hogy olyan fiatalokat épített a csapatba, mint például Jadon Sancho.

A következő kihívás újra Bécsben, ismét az Austriánál találta meg, ahol szintén egy nehéz helyzetben lévő együttest kellett átvennie. A bécsiekkel a nemzetközi kupaindulásért játszhatott osztályozós döntőt, amelynek első mérkőzésén korábbi csatárunk, Marko Djuricin duplájával is verte az Austria 3-0-ra a Wolfsbergert, majd a visszavágón is nyert, így kiharcolta a nemzetközi szereplés jogát.

Névjegy
Név: Peter Stöger
Születési idő, hely: 1966. április 11., Bécs
Korábbi klubjai edzőként: Austria Wien (2005), First Vienna FC (2007-10), Grazer AK (2010/11), SC Wiener Neustadt (2011/12), Austria Wien (2012/13), 1. FC Köln (2013-17), Borussia Dortmund (2017-18), Austria Wien (2020-21)
Sikerei: osztrák bajnok (2005/06, 2012/13), Osztrák Kupa-győztes (2004/05, 2005/06), Bundesliga II-bajnok (2013/14)

Új edzővel bővül a Ferencváros férfi labdarúgócsapatának stábja. A német Alexander Bade Máté Csabához hasonlóan pályaedzőként segíti Peter Stöger munkáját.

Bade 1970. augusztus 25-én Németország fővárosban, Berlinben született. A Tennis Borussia Berlin együttesében ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd 1988-ban a Köln együtteséhez szerződött. Három évet töltött a klub utánpótlásában mielőtt 1991-ben bekerült a felnőtt együttes keretébe, ahol elsősorban a későbbi BL-győztes, Bodo Illgner cseréjeként számítottak rá.

A több játéklehetőség reményében előbb a KFC Uerdingenhez, majd 1998-ban Hamburghoz, végül az ezredfordulón a Kölnhöz igazolt. A 2003/04-es idényben Stefan Wessels sérülése után került előtérbe, a közel két méter magas játékos meg is ragadta a lehetőséget, és 100 mérkőzésen védte kölni együttes kapuját.

A Rajna menti együttessel a 2005/06-os idény végén kiesett a Bundesligából, így ő is a távozás mellett döntött. Következő állomáshelye a Bochum volt, ahonnan egy szezon után a Paderbornhoz igazolt. 2008 januárjában Németország egyik legpatinásabb klubja, a Borussia Dortmund alkalmazta, de fél évvel később már a Bielefeld játékosa volt, végül itt hagyott fel a profi labdarúgással.

Visszavonulása után visszatért a Rajna partjára, és előbb a Köln kapusedzője, majd másodedzője lett. Itt találkozott klubunk jelenlegi vezetőedzőjével, Peter Stögerrel, akivel szoros kapcsolatot alakított ki az együtt töltött évek alatt. Az osztrák szakvezető annyira bízott segítőjében, hogy előbb a Borussia Dortmund, majd az Austria Wien, most pedig a Ferencvárosnál is számít a német segítségére.

Peter Stöger segítőjeként nagyszerű sikerekből vette ki részét. A Kölnnel feljutott a Bundesligába és szerepelt az Európa Ligában, valamint a Borussia Dortmunddal bejutott Európa legrangosabb kupasorozatába, a Bajnokok Ligájába.

(fradi.hu)

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Nem érdekes ? Egy sötétròzsaszìn (Austria Wien) mùlttal rendelkezô edzô veszi àt Sergij Rebrovtòl az edzôi stafétabotot ?

    Nem lesz egyszerû dolga neki, de — sajàt érdekünkben is — kivànok neki egy jò kezdést és folytatòlag tovàbbi sikereket is.

    A lécet Rebrov nagyon magasra tette.

Hozzászólás a(z) Nagy-Aradi Làszlò - lackòmackò bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ