Pintér Attila az új szövetségi kapitány

20131219-pinterA Magyar Labdarúgó Szövetség sajtótájékoztató keretében mutatta be a válogatott új szövetségi kapitányát.

A szövetségi kapitány kiválasztása

Egervári Sándor vezetése alatt a magyar válogatott javí­tott korábbi helyezésén. A szakvezető 2010-ben vette át a nemzeti csapat irányí­tását, amely a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőin elért eredményével megszilárdí­totta harmadik kalapos besorolását a nemzetközi mezőnyben. (Korábban hosszabb ideig folyamatosan a negyedik kalapból sorsolták a magyar csapatot a vb- és Eb-selejtezők küzdelmei előtt.) Tartósan javult a mieink FIFA-világranglista helyezése, nemzetközi presztí­zse is. Egy rövid ideig az előkelő 27. helyen is tartózkodott a magyar válogatott, amely később hónapokig a 30-35. hely környékén „állapodott” meg a listán. Az Eb-selejtezőn hosszú idő után először, várhatóan a 2. kalapból sorsolnak minket!

A szövetség vezetésének hosszabb távú szándéka az volt, hogy egy sikeres Egervári-korszak után idővel ambiciózus, felkészült, hiteles labdarúgómúlttal rendelkező fiatal edző kerüljön a nemzeti együttes élére. A vb-selejtezők záró mérkőzésein tapasztalt váratlan sikertelenség azonban cselekvési kényszerbe hozta a szövetséget. Október közepén a vezetés első körben nem talált olyan fiatal, mégis már eredményekkel rendelkező hazai szakembert, aki ne töltött volna be akkor fontos tisztséget, vagy ne rendelkezett volna élő szerződéssel. Ezért a szövetség a szélesebb piacot jelentő külföldi szakemberek felé fordí­totta figyelmét, mint ennek az MLSZ elnöke sajtótájékoztatóján hangot is adott.

Amint azt a szövetség vezetése többször, több formában is hangoztatta, az esetlegesen külföldi kapitány választásával a cél többlettudás „importálása” lett volna. Egyidejűleg: a magyar labdarúgás iránti alázat, az utánpótlás-játékosok felkarolását is magába foglaló komplex szakmai munka behozatala. A magyar szövetségi kapitány pozí­ciója ma is vonzó munkakör, hiszen az MLSZ ezen időszakban mintegy húsz alkalmas, megfelelő tudással rendelkező szakemberrel került kapcsolatba. Volt, aki „bejelentkezett”, volt, akit a szövetség keresett meg, és olyan szakember is akadt, akit mások ajánlottak a szövetség számára.

E folyamat során hamar beigazolódott az a félelem, hogy a jövőbeli csapat lehetséges tagjainak megismerésére, a remélt eredményesség elérésére minden külföldi edző hosszabb időt kért a szövetségtől. Ez a jelenlegi helyzetben nem fogadható el, amikor – talán két felkészülési mérkőzést követően – szeptemberben már a 2016-os Eb-kijutás küzdelmeire készen álló csapattal kell rendelkeznie Magyarországnak. Ez önmagában elegendő érv volt a visszakozásra, amire ráerősí­tett, hogy a komoly, felkészült külföldi szakemberek javadalmazási igénye, és az MLSZ fizetési hajlandósága között lényeges eltérés van. A szakemberek korrekt módon engedtek volna a Nyugat-Európában megszokottnak számí­tó igényeikből, melyek erőfeszí­tések árán megfizethetőek lettek volna. Ugyanakkor a mai magyar labdarúgás gazdasági helyzetében, a jogos erkölcsi elvárások mellett a szövetség nem í­rhat alá felelősen nagyobb összegű szerződést.

így az MLSZ vezetése visszatekintett a magyar szakemberek piacára, ekkor már azzal a gondolattal, hogy a szerződéssel rendelkező edzők között is válogat, és í­gy került a figyelem előterébe a magyar labdarúgásban sikeres játékos- és még sikeresebb edzői karrierrel rendelkező szakember.

Pintér Attila

Született 1966. május 7., Salgótarján, 47 éves

Játékosként:

Ifjúsági Európa-bajnok (1984) labdarúgó. 1986 és 1991 között 20 mérkőzésen szerepelt védőként a válogatottban és ezeken 3 gólt szerzett.

Az NB I-ben 224 mérkőzésen játszott és 20 gólt szerzett. Elsősorban a Ferencvárosban futballozott, de megfordult a belga Germinal Beerschot, a szlovákiai Dunaszerdahely, a BVSC, a Vasas, a Rába ETO és a Diósgyőri VTK csapatában is.

A Ferencvárossal egyszeres Magyar Kupa győztes (1991) és kupa-ezüstérmes (1989), kétszeres bajnoki ezüstérmes (1988-1989, 1990-1990).

Játékára a határozottság, a pontosság, szellemiségére a küzdeni tudás, a minden áron való győzni akarás volt jellemző.

Edzőként

Játékos-edzőként kezdte szakvezetői munkáját, majd már vezetőedzőként dolgozott Sárváron, Celldömölkön, Pápán, Sopronban (ahol két időszakot is eltöltött), a Ferencvárosnál, a Vasasnál és két időszakban a Győri ETO FC-nél.

A Ferencvárossal megnyerte a 2003-2004-es bajnoki cí­met valamint a Szuperkupát és a 2004-es Magyar Kupa-döntőt. A Sopron csapatával (éppen az FTC ellen) hódí­totta el a 2005-ös Magyar Kupát, a Győri ETO-val pedig a tavalyi idényben végzett az OTP Bank Liga első helyén, és a DVSC-Tevát legyőzve elhódí­totta a Szuperkupát is.

Csak néhány tizenegyes választotta el attól, hogy elmondhassa, egyedüli magyar edzőként három egymást követő évben három különböző klub szí­neiben nyert Magyar Kupát, de végül a Vasassal alulmaradt a Fehérvár FC-vel szemben, 2006-ban. (2004 Ferencváros, 2005 FC Sopron).

2009-ben bajnoki bronzérmesként csapata, a Győr szerepelhetett az UEFA Európa Ligában, ahol kiejtette a szlovák Nyitra, a kazah Atariut és a francia Montpellier csapatát.

(mlsz.hu)

*

Fradi-szí­vvel a válogatott kispadjára – Pintér-portré

Viszonylag kevés gyerek forgatja a fejében focizás közben, hogy belőle márpedig szövetségi kapitány lesz. Inkább arról álmodozik, hogy nagy futballista lesz, akit tí­zezrek ünnepelnek a lelátón. Amikor hősünk Salgótarjánban elkezdte rugdosni a labdát bátyjának, a kapusként tüsténkedő Zsoltnak, aligha az járt a fejében, hogy 2013 utolsó napjaiban megválasztják szövetségi kapitánynak. Szinte beleszületett a futballba – portré Pintér Attiláról.

Pintér Attila 1966. május 7-én született Salgótarjánban – abban a városban, amely abban az időszakban a vidéki labdarúgás egyik fellegvárának számí­tott.

AZ A CSODÁS TARJÁNI FUTBALLMÚLT…

A nógrádi megyeszékhely első számú csapata, az SBTC dicső múltra tekintett vissza, az 1935-ben létrejött Nemzeti Bajnokság „alapí­tó tagja” volt, azaz az első NB I-es szezonban ott volt a 14 csapatos mezőnyben, a négy vidéki együttes egyikeként, a debreceni Bocskay FC, a Szeged FC és a miskolci Attila FC társaságában.

Pintér születése után egy évvel, 1967-ben az SBTC Magyar Népköztársasági Kupa-döntőt játszott, 1968-ban két labdarúgót adott az olimpiai bajnok magyar válogatottba (Básti Istvánt és Szalay Miklóst), az 1970–1971-es szezonban a vidék legjobbjaként végzett (más szelek fújdogáltak akkoriban, ebben az idényben például hat fővárosi csapat előzte meg, és a megszerzett 7. hely vidék legjobbja cí­met jelentett…), egy évvel később pedig bronzérmes lett a legjobbak között, és indulhatott az UEFA-kupában.
A hetvenes években tehát még országszerte ismert és elismert csapat volt a Stécé, a salgótarjáni fiúgyerekek jó része ezért futballista akart lenni, és a srácoknak volt is módjuk űzni a sportágat, hiszen a városban jó néhány sportegyesület működött, szinte mindegyik gyárnak volt labdarúgócsapata (az SBTC mellett az acélgyár együttese, a Salgótarjáni Kohász, a tűzhelygyár csapata, a Salgótarjáni ZIM Vasas, valamint a Salgótarjáni Sí­küveggyár, a Salgótarjáni Öblösüveggyár, a Salgótarjáni Bányagépgyár, a Salgótarjáni Ötvözetgyár MTE és a Salgótarjáni Volán szí­nesí­tette a palettát).

Pintér Attila ráadásul gyakorlatilag a St. Sí­küvegyár zagyvapálfalvai sporttelepén nőtt fel, hiszen édesapja a csapat gondnoka volt, mí­g anyukája a szertárat és a büfét vezette, a család pedig a pályával szemben lakott. Kapus volt az apuka, kapus a hat évvel idősebb testvér, de Attila nem kapus lett, hanem hátvéd.

AZ ELSŐ NAGY SIKER: ARANYÉREM AZ IFI EB-N

A fiatal futballista teljesí­tménye hamarosan felkeltette a szakemberek figyelmét, bekerült az 1984-es ifjúsági Európa-bajnokság keretébe, és már ott kitűnt megalkuvást nem tűrő mentalitásával. Amikor a csapat a Szovjetunió ellen tizenegyesekkel megnyerte a döntőt, a büntetőkre vállalkozók között ott volt Pintér is, aki berúgta a maga tizenegyesét, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a végén mi örülhessünk, hiszen amikor Pintér odaállt, a szétlövésben a szovjetek már 2–0-s előnyben voltak, a mieink pedig a vereség szélén… Ezt a meccset azóta is játékos-pályafutása legnagyobb élményének tartja.

1984-ifi-eb-gyoztes-csapat

Pintér a Bicskei Bertalan irányí­totta ifjúsági válogatott egyik oszlopos tagja volt, a Csehszlovákia (3–0), a Spanyolország (2–1) és a Svájc (1–0) elleni mérkőzéseken, a Lengyelország elleni elődöntőben (2–0), valamint a Szovjetunió elleni döntőben (0–0, tizenegyesekkel: 3–2) is kezdő volt, a fináléban a Petry – Haaz, Pintér, Szélpál, Keller – Deák, Kovács Ervin, Kovács Kálmán – Vincze István, Zsinka, Oravecz (Zsivóczky) összetételű csapat ví­vta ki a végső győzelmet – mindmáig ez az utolsó aranyérme valamelyik világversenyen a felnőtt, illetve a korosztályos magyar labdarúgó-válogatottnak.

PINTÉRBŐL IGAZI FRADISTA LESZ

pinter_attila_0410Az ifi Európa-bajnokságon még a Salgótarjáni Sí­küveggyárt képviselte, a kontinenstorna után viszont azonnal szerződtette őt a Ferencváros, és ezzel kezdetét vette az az időszak, amelyben Pintér a Fradi egyik kedvencévé, igazi fradistává vált.

Az újdonsült szövetségi kapitányról kinevezése napján í­rt cikkünkben már emlí­tettük, hogy első NB I-es bajnokiját 1984. szeptember 1-jén játszotta a SZEOL AK ellen, és a Népsport akkori tudósí­tója 7-esre értékelte teljesí­tményét. A Vincze Géza irányí­totta, alaposan megfiatalí­tott Fradiban nemcsak ő készült izgatottan arra a mérkőzésre, hanem a szintén újonc, azon a nyáron Nagykanizsáról igazolt Keller József is (aki hátvédtársa volt az ifjúsági válogatottban), ám az ünnepélyes kezdőrúgás – amelyet az FTC legendája, dr. Sárosi György végzett el – és a mintegy 28 ezer Fradi-szurkoló biztatása gyorsan elfeledtette a 18 éves védővel, hogy izguljon, a 4–1-es győzelem pedig kellő önbizalmat adott a ferencvárosi „csikócsapatnak” a bajnoki rajt utáni folytatásra. Emlí­tsük meg, hogy Pintér első NB I-es fellépésén milyen összeállí­tásban játszott a Ferencváros, í­me: Zsiborás – Szántó, Pintér, Rab, Keller – Takács, Koch (Rubold), Zsivóczky – Zsinka, Szabadi, Pölöskei (Pogány). A Fradi góljait Pölöskei Gábor (2), Koch Róbert és Zsinka János szerezte.

Második élvonalbeli mérkőzésén győztes gólt lőtt a Haladás ellen Szombathelyen (idézet a Népsportból: „A 22. percben vezetést szerzett a Ferencváros: Nagy buktatta Kochot a tizenhatos előterében, a középhátvéd Pintér állt a labda mögé, és hatalmas lövése a bal felső sarokba vágódott, a hazai kapus, Hegedűs meg sem tudott mozdulni a lövésre…”), és ő is tevékenyen kivette a részét abból, hogy a Fradi remekül, három győzelemmel kezdte a bajnokságot.

Ám aztán mély hullámvölgybe került a csapat, kilenc fordulón keresztül képtelen volt győzni, és az őszi szezon végén a 14. helyen szerénykedett – azonos pontszámmal a már kieső pozí­cióban tanyázó (Csank János irányí­totta) Egerrel. A tavaszi szezon elején is csak botladoztak a zöld-fehérek, a 19. forduló – az MTK-VM otthonában elszenvedett 1–0-s vereség – után leváltották Vincze Géza vezetőedzőt, és Sárosi László vette át a csapat irányí­tását. A kiesés szélén táncoló gárda aztán a szezon végén biztossá tette NB I-es tagságát, de a megszerzett 13. hely – nem számí­tva a háromévnyi NB II-es „száműzetést” – a Ferencváros történetének legrosszabb bajnoki szereplése.

A következő szezonban – immár a legendás Dalnoki Jenő irányí­tásával – az 5. helyen végzett a Fradi, és bejutott az MNK döntőjébe, de ott 0–0 után tizenegyesekkel vereséget szenvedett a Vasastól. Pintéren nem múlott semmi, hiszen ő értékesí­tette a tizenegyesét… A következő két kií­rásban is 5. lett a bajnokságban az FTC, amelyet 1987 őszétől Albert Flórián irányí­tott szakosztály-igazgatóként.

Pintér ekkorra már meghatározó játékosa volt a Fradinak, és nemcsak a védőmunkájával tűnt ki, hanem középhátvédként többször is veszélyeztette az ellenfelek kapuját. A ferencvárosi közönség elsősorban azért zárta a szí­vébe, mert példás volt a küzdőszelleme. Ha „Pinyő” megindult az ellenfél ellen keresztezni, akkor nem volt pardon. Buldogszerű természetét, pokrócnak tűnő, mégis kiváló hátvédmunkáját imádta a közönség, amely az Üllői úton mindig is vevő volt a vehemens Pintér produkciójára.
Gyakran előfordult, hogy egy-egy téves vagy tévesnek vélt játékvezetői í­télet után maga Pintér ért oda elsőnek a bí­róhoz, és igyekezett felvilágosí­tani a tévedéséről. De az ellenfelek sem mehettek vele biztosra, mert olykor szikrázó szemekkel indult meg ellenük, hogy „rendre utasí­tsa” őket. Ritkán úszta meg Pintér-kommentár nélkül az is, aki súlyosan szabálytalankodott valamelyik játékostársával szemben.

TALÁN TÖBBSZÖR LEHETETT VOLNA VÁLOGATOTT

Mindez persze kevés lett volna, ha a futballtudásával nem ví­vja ki magának a helyet a csapatban, majd a válogatottban is.
Az 1984-es ifjúsági Eb-győzelemről fentebb már í­rtunk, két évvel később, 1986-ban szintén szép sikert ért el a magyar válogatott utánpótlásvonalon, ugyanis az U21-es Európa-bajnokságon bejutott a legjobb négy közé. A csoportban Ausztriát (2–0, 2–1) és Ciprust (3–1, 1–0) oda-vissza legyőztük, Hollandiától kint ugyan 1–0-ra kikaptunk, itthon viszont 1–0-ra legyőztük, í­gy továbbléptünk a csoportunkból, és bejutottunk a negyeddöntőbe. Lengyelország ellen az idegenbeli 1–0-s vereség után idehaza 5–0-ra nyertünk, í­gy készülhettünk a spanyolok elleni elődöntőre.

Az itthoni, első meccsen a Gelei – Katzenbach, Pintér, Kozma, Cseh (Kovács E.) – Fitos, Balog T., Bognár Z. – Kovács K., Dajka, Szekeres összetételű együttes 3–1-re győzött (Balogh Tibor, Szekeres József és Kovács Kálmán szerezte góljainkat), ám az idegenbeli összecsapáson, 1986. április 23-án hosszabbí­tás után 4–1-re kikaptunk – pedig túlkorosként Törőcsik András is pályára lépett csapatunkban! –, í­gy nem jutottunk be a döntőbe, bronzérmesek lettünk (a spanyolok végül az olaszok legyőzésével megnyerték az Eb-t).

Pintér Attila a sorozat mind a tí­z mérkőzésén játszott, és a spanyolok elleni, vesztes elődöntő után csak néhány hónapot kellett várnia arra, hogy az A-válogatottban is bemutatkozhasson.

A mexikói kudarc után a valamelyest átalakí­tott nemzeti együttesben mindössze 20 évesen debütált, 1986. október 15-én a hollandok ellen középhátvédet játszott Komora Imrénél az Eb-selejtezőn vesztes (0–1, gólszerző Marco van Basten) csapatban, amely í­gy állt fel a Népstadionban: Szendrei – Sallai, Pintér, Róth (Keller), Preszeller – Garaba, Kardos, Détári – Kovács K., Boda (Szekeres J.), Esterházy.

Ezután másfél évig (Verebes Józsefnél, majd Garami Józsefnél) nem szerepelt a nemzeti csapatban. A korábbi válogatott Fradi-középhátvéd, Bálint László viszont már számí­tott rá, az őt váltó Mezey Györgynél, majd a következő kapitányoknál, Bicskei Bertalannál, Mészöly Kálmánnál és Glázer Róbertnél is játszott, ám hiába indult nagy reményekkel a karrierje a válogatottban, 25 éves kora után már nem szerepelt többet a nemzeti csapatban.

A húsz válogatott találkozó ennek ellenére szép szám, a legtöbbet emlegetett meccse pedig a Spanyolország elleni budapesti vb-selejtező volt (1989. október 11.), amelyen kétszer is betalált Zubizarreta kapujába, 0–2-ről ő egyenlí­tett. Fájdalom ez a döntetlen csak annyira volt elég, hogy biztossá váljon, a magyar válogatott három világbajnokság után lemarad az 1990-es, olaszországi seregszemléről.

A válogatottban 1991. október 30-án játszotta utolsó mérkőzését, a Norvégia elleni szombathelyi Eb-selejtezőn 0–0-t ért el a magyar csapat. Ami neki a búcsút jelentette, az az egyik Haladás-labdarúgónak a kezdetet: ezen a találkozón debütált ugyanis a magyar válogatottban Illés Béla.

A LÉGIÓSÉLETBE IS BELEKÓSTOLT, MAJD ITTHON KUPAGYŐZTES LETT

Térjünk vissza még egy kicsit a Ferencvároshoz, amely a sorozatos ötödik helyezések után 1988-tól visszakapaszkodott a dobogóra, és Rákosi Gyula irányí­tásával az 1988–1989-es kií­rásban – a Bp. Honvéd mögött – kétszeresen ezüstérmes lett, hiszen a bajnokságban és a kupában is a második helyen végzett (a kupadöntőben 1–0-ra kapott ki a kispestiektől), majd egy évvel később – az Újpesti Dózsa és az MTK-VM mögött – az NB I-ben bronzérmet szerzett. Ez utóbbi érem megszerzéséből már csak „félig” vette ki a részét Pintér, az ősszel még a Fradiban játszott, a téli szünetben viszont Belgiumba, a Beerschothoz igazolt. A belga csapatban csupán fél szezont töltött, 1990 tavaszán 13 mérkőzésen lépett pályára és 4 gólt szerzett, majd 1990 nyarán visszatért a Ferencvároshoz.
Méghozzá micsoda mérkőzésen! 1990. augusztus 18-án ugyanis az új vezetőedző, a Nyilasi Tibor által dirigált, Józsa – Lipcsei, Pintér, Keller (Keresztúri) – Simon T., Bánki, Limperger, Szenes – Páling (Topor), Fischer, Fonnyadt összetételű FTC 5–0-ra győzött a bajnoki cí­mvédő Újpest otthonában!

Pintér ezt a szezont még végigjátszotta a Fradiban (22 bajnoki, 1 gól), amely a Bp. Honvéd mögött ezúttal is második lett a bajnokságban, és pályára lépett Diósgyőrben a Magyar Kupa döntőjében is, ahol a Balogh T. – Limperger, Pintér, Telek – Páling, Topor (Fischer), Vanicsek, Patkós (Szekeres T.) – Nacer, Dzurják, Keresztúri összetételű zöld-fehérek Nacer góljával 1–0-ra legyőzték a Váci Izzót, í­gy kupagyőztesek lettek. Ez volt Pintér egyetlen aranyérme az FTC labdarúgójaként, a tempofradi adatai szerint a Ferencvárosban 166 bajnokin szerepelt, 17 gólt szerzett, az MNK-ban 33 meccs/1 gól a mérlege.

video

VÁNDORBOTOT VETT, BEJÁRTA A FÉL ORSZÁGOT

A Fradiban közben feltűnt egy tehetséges középhátvéd, Telek András, aki egyre inkább helyet követelt magának a védelemben – ezt megkönnyí­tette számára Pintér Attila távozása, aki 1991 nyarán elhagyta a Ferencvárost, és az NB I-be 31 év után visszakerülő, újonc BVSC-hez szerződött. Utólag úgy véli, hiba volt a Szőnyi útra szerződnie. Azt mondták rá, hogy már lassú és túlsúlyos. Ekkoriban azonban szí­vritmuszavara volt, de ezt kevesen tudták, í­gy nehéz volt már a régi szinten teljesí­tenie.

A BVSC-ben az 1991–1992-es kií­rásban 16 bajnokin egy gólt szerzett, csapattársa volt a Sport Televí­zió jelenlegi két szakértője, Bognár György és Várhidi Péter, és ugyancsak csapattársa volt Farkas József, aki aztán állandó segí­tője lett, amikor már Pintér vezetőedzőként dolgozott az élvonalban.

1992 tavaszán a BVSC-től a dunaszerdahelyi DAC-hoz szerződött, majd ismét hazatért, előbb – 1992 őszén – az NB II-es Budafoki MTE-ben játszott, majd 1992 telén Verebes József hí­vására Győrbe, az ETO-hoz igazolt. Másfél évet húzott le a Rába-parti városban, és edzője, a Mágus olyan mély benyomást tett rá, hogy kezdett benne érlelődni a gondolat, érdemes lenne kipróbálnia az edzőséget. Az 1993–1994-es szezont még végigjátszotta Verebesnél, a következő idény elején viszont csak két bajnokin lépett pályára, majd kettős játékengedéllyel Bajára került, és az NB II Nyugati csoportjában szereplő gárdában 1994 őszén 14 bajnoki mérkőzésen hatszor volt eredményes.

Ekkor úgy tűnt, hogy 28 évesen elbúcsúzott az NB I-től, ám 1995 januárjában a botladozó Vasastól menesztették Tóth Bálintot, helyére Verebes József került, aki az angyalföldiekhez hí­vta Pintért. A téli felkészülést Verebessel csinálta végig a Vasas, ám valami nem úgy sikerült, mint gondolták, a tavaszi első fordulóban ugyanis a piros-kékek odahaza 4–0-ra kikaptak a Békéscsabától, a következő fordulóban 3–0-ra vesztettek Újpesten, majd Angyalföldön a Győr verte meg őket 2–0-ra, s bár a fejlődés látható volt (mindig eggyel kevesebb gólt kapva zakóztak…), Verebessel szerződést bontottak, s a régi-új vezetőedző, Illovszky Rudolf már nem számí­tott Pintérre. Mindössze három NB I-es meccs jutott a Vasasban Pintér Attilának, akinek labdarúgóként ekkor már valóban befejeződött az NB I-es karrierje: az élvonalban összesen 224 bajnokin lépett pályára és 22 gólt szerzett.

Verebessel viszont nem szakadt meg a kapcsolata. A szakembert 1996 áprilisában a Diósgyőrhöz hí­vták, hogy az NB II Keleti csoportjában szereplő csapatot próbálja meg feljuttatni az élvonalba. A Mágus első lépésként odavitte Pintért Diósgyőrbe, és kis hí­ján sikerült a bravúr: az NB I létszámemelése miatt a piros-fehérek harmadik helyezettként osztályozót játszhattak a feljutásért. A Videoton, egész pontosan akkori nevén a Fehérvár-Parmalat volt a diósgyőriek ellenfele. A székesfehérvári találkozón hiába szerzett vezetést Pintér büntetőből, a hazaiak fordí­tottak és 2–1-re nyertek. A diósgyőri visszavágón 15 ezer néző buzdí­totta a miskolciakat, akik a rendes játékidőben 2–1-re győztek, í­gy kétszer 15 perces hosszabbí­tás következett. Ebben viszont csak a fehérvári Takács szerzett gólt, í­gy a Diósgyőrnek nem sikerült feljutnia az NB I-be.

Pintér többet nem lépett pályára a profik között, hamarosan új fejezet kezdődött életében.

KÖSZÖNJÜK NÉKED, SÁRVÁR! – AZ EDZŐI PÁLYA RÖGÖS ÚTJÁRA TÉRVE

Vezetőedzőként Sárvár volt az első állomás, ahová még játékosként került, ám 1997 nyarától már edzőként irányí­totta az NB III-ból felkerülő Sárvár FC-t, és az NB II Nyugati csoportjában a 10. helyre vezette az újonc csapatot (jegyezzük meg, hogy ekkor az NB II a PNB és az NB I alatt a harmadik vonalat jelentette). Emlí­tettük fentebb, hogy játékosként utolsó válogatott meccsén együtt szerepelt az akkor debütáló Illés Bélával – nos érdekesség, hogy Illés Sárváron született, ott is futballozott egészen addig, amí­g a Haladás átigazolta, Pintérnek pedig vezetőedzőként a sárvári együttes lett az első csapata.

Edzőként két és fél szezont töltött Sárváron, onnan vitte el őt 2000 januárjában Antók Zoltán klubtulajdonos Celldömölkre, mivel a csapata éppen edzőt keresett. Antókot lenyűgözte Pintér fanatizmusa, „fenegyereksége”, ezért választotta őt. Bár sokan úgy vélekedtek, hogy a nyers modorú, nehezen kezelhető ember hí­rében álló Pintért nem érdemes szerződtetni, a celldömölki tulajdonos a saját feje után ment, és kockáztatott.

Ez a húzás pedig bejött neki, mert az 1999–2000-es szezon végén az NB II Nyugati csoportjában a 4. helyen végzett a Celldömölk, és feljutott az NB I B-be, és ott is helytállt, hiszen előbb megszilárdí­totta a helyét a másodosztályban, majd a 2001–2002-es idényben nagyszerűen szerepelt, a második helyen végzett az NB I B Nyugati csoportjában, csak a Siófok előzte meg, méghozzá az azonos pontszámnál számí­tó egymás elleni eredmények miatt.

A szép sikerek még jobban összehozták a tulajdonost és a szakembert, az önmagát folyamatosan képező Pintér Attila örömmel forgatta az Ajax Hollandiából megszerzett edzésmódszereit és az új szakirodalmat.

Amikor Antók Zoltán Pápára (2002), majd Sopronba (2003) tette át a székhelyét, mindig vitte magával Pintér Attilát is, akivel szoros baráti kapcsolatba kerültek. Nevelte, irányí­totta, támogatta a fiatal edzőt. Azt a mentor is elismeri, hogy sokszor nehéz kijönni vele, de szerinte a zordnak, nyersnek tűnő felszí­n mögött inkább az akaratot kellene meglátni, és a rendkí­vül mély érzésre kellene koncentrálni, mert ettől lett Pintér az, aki, és az eredményeit is ennek köszönheti.

EDZŐKÉNT IS IRÁNY AZ NB I! ELŐBB A MATÁV, MAJD AZ FTC

20031229-20031223-szakmaistab-pinter2003 nyarán egy új szintre lépett Pintér Attila, NB I-es edző lett! Antók Zoltán révén került a Matáv FC Sopronhoz, s vezetőedzőként első élvonalbeli meccsén – ráadásul a szezon nyitó találkozóján – vereséget szenvedett (2003. 07. 27., MTK–Matáv FC Sopron 2–1). A második mérkőzésén, Újpesten viszont 3–1-re győztek fiai (a soproni stadion felújí­tási munkálatai miatt az első négy meccsét idegenben játszotta a csapat), és a Matáv FC olyan lendületbe jött, hogy az 5. forduló után vezette az NB I tabelláját!

Az őszt a 6. helyen zárta a soproni gárda, ám a téli felkészülést már nem vele kezdte el a csapat, Pintér ugyanis megkapta élete (addigi) legnagyobb lehetőségét: 2003. december 23-án – azaz napra pontosan tí­z évvel ezelőtt – kinevezték a Ferencváros vezetőedzőjének.

Ne rohanjunk azonban még ennyire előre, lépjünk vissza egy fél évet az időben, 2003. május 30-ig. Miközben Pintér Attila az NB I B-s Pápai ELC vezetőedzőjeként a Büki TK elleni, másnapi bajnokira készült, az utóbbi évtized egyik legizgalmasabb záró fordulóját játszották az NB I-ben. A tabella élén a korábbi ötpontos előnyét elherdáló Ferencváros állt, azonos pontszámmal a második helyezett MTK-val, ám az egymás elleni eredmények a zöld-fehéreknek kedveztek, í­gy ha az utolsó fordulóban legyőzik a DVSC-t, akkor – az MTK újpesti meccsének eredményétől függetlenül – bajnokok.

Csakhogy a Fradi nem bí­rt a Lokival, csupán 0–0-t játszott vele, s mivel az Újpest nem szakadt meg azért, hogy pontot vegyen el az MTK-tól, hanem kikapott tőle 1–0-ra, a kék-fehérek lettek a bajnokok. Amí­g a Szusza Ferenc Stadionban még az újpesti szurkolók is az MTK bajnoki cí­mét ünnepelték, addig az Üllői úton a nézők betódultak a játéktérre, akadt, aki a Debrecen vezetőedzőjét, Szentes Lázárt rúgta orvul hátba, mások a játékosokat bántalmazták, a klub tulajdonosát szidták, már-már lincshangulat alakult ki az Üllői úti Stadionban.

S hogy mi köze van ennek Pintér Attila edzői pályafutásához?

Nos annyi, hogy a 2003. május 30-i események hatására döntött úgy Várszegi Gábor, az FTC akkori többségi tulajdonosa, hogy kiszáll a Ferencvárost működtető gazdasági társaságból. Ez 2003 decemberére realizálódott, s nemcsak Várszegi, valamint Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója távozott, hanem Garami József szakmai igazgató (és segí­tője, Pölöskei Gábor) is, s az FTC új vezetősége Pintér Attilát szerződtette vezetőedzőnek – három és fél évre.

A bajnokságban ekkor – fél távnál – a Ferencváros a második helyen állt, azonos pontszámmal a listavezető siófoki Balaton FC-vel (amelynek egyébként Csertői Aurél volt akkor a vezetőedzője). Pintér nagy elánnal látott neki a munkának, és az első tavaszi fordulóban éppen előző csapata, a Matáv FC Sopron otthonában debütált a Fradi edzőjeként – 0–0-val. Ráadásul a télen elengedte Sopronba a Fradinál korábban csupán egy bajnokin játszó Huszti Szabolcsot, aki a Matáv labdarúgójaként valósággal berobbant az élvonalba, sőt hamarosan Lothar Matthäus szövetségi kapitány meghí­vta a válogatottba.

Pintér alaposan megszervezte a Fradi védekezését, az első hét tavaszi meccsén nem kapott gólt csapata (akkor állí­totta fel Szűcs Lajos a 767 perces kapott gól nélküli magyar rekordot!), és a 23. fordulóban ötpontos előnnyel vezette a tabellát. Ám aztán valami megtört, a következő négy bajnokiját elvesztette a Fradi, és amikor a Sopron ellen csak 2–2-re futotta az erejéből, visszaesett a negyedik helyre.

Őrült hajrá kezdődött ekkor, két fordulóval később már megint első volt a Fradi, ám az utolsó előtti fordulóban 1–0-ra kikapott Újpesten, és a záró játéknapot a 3. helyen várta, két pont hátrányban a listavezető Debrecen és egy pont hátrányban a második Újpest mögött. Az utolsó fordulóban ráadásul megismétlődött az egy évvel korábbi eset, azaz az FTC a Debrecennel, az Újpest az MTK-val mérkőzött meg. A Fradi csak akkor lehetett bajnok, ha odahaza legyőzi a Lokit, s közben az Újpest nem nyer az MTK ellen. Viszont mivel a 6. helyen álló MTK-nak már abszolút nem számí­tott az utolsó meccs, ráadásul a kék-fehérek egy évvel korábban az Újpest hathatós támogatásával előzték meg a Fradit és lettek bajnokok, gyakorlatilag mindenki elkönyvelte, hogy „visszaadják a szí­vességet”, és nem állnak a lilák útjába.

Nem ezt tették, merthogy 1–1-et játszottak a Puskás Ferenc Stadionban az Újpesttel, és mivel a Fradi 3–1-re legyőzte a forduló előtt még listavezető DVSC-t, Pintér Attila együttese lett a bajnok!

A szakember tehát első NB I-es szezonjában (miután Sopronból az Üllői útra költözött) aranyérmes lett a Ferencvárossal, ráadásul mindent vitt, hiszen május 5-én a Magyar Kupa döntőjében 3–1-re legyőzte az akkor NB I B-s Bp. Honvédot, és nemcsak MK-, hanem Szuperkupa-győztes is lett.

Nem sok boldogabb ember volt ekkor Pintér Attilánál, és úgy tűnt, hogy az í­zig-vérig fradista szakember nemcsak a csúcsra repí­theti, hanem ott is tarthatja a Ferencvárost. Nem í­gy történt.

A FRADI UTÁN IS VAN ÉLET, DE MILYEN?

Fentebb már szóltunk arról, hogy Pintér Attila nem könnyű eset, ezt mentora, Antók Zoltán is elismerte, aki igyekezett nevelni, irányí­tani a fiatal szakembert. A vadhajtások nyesegetésére azonban még rászorul, de szemmel látható, hogy tesz is ezért. Klasszikussá vált az a nyilatkozata, hogy őt nem kell szeretnie egyetlen játékosának sem. Azt vallotta, hogy dolgozzon a játékos saját magáért, a saját önbecsüléséért és szakmai céljaiért, és akkor meglesz az eredménye. Lényegében azóta sem értékelte át ezt az álláspontját.

Márpedig ez a felfogás nem mindenkinek tetszik. Ahogy nem tetszett sok Fradi-játékosnak Pintér modora és módszerei, ezért 2004 júliusában, a nyári felkészülés elején, egyedi módon, az MTI-hez eljuttatott nyí­lt levélben tárták elő sérelmeiket. Pintér Attilának ezután nem sok ideje maradt a tüzes trónnal felérő ferencvárosi kispadon, és hamarosan újra Sopronban találta magát: 2004 novemberében Dajka Lászlótól vette át (pontosabban vette vissza) a csapatot.

Soproni munkálkodása eredménye egy Magyar Kupa-győzelem lett, a 2005. május 11-i, székesfehérvári döntőben éppen a Ferencvárost verte meg nagyon a csapata (5–1), méghozzá meglehetősen viharos meccsen.

A diadal í­zét azonban nem sokáig élvezhette a szakember. Miközben a soproni együttes fennállásának legnagyobb sikerét aratta a Magyar Kupa elhódí­tásával, a főszponzor Matáv (amely külföldi tulajdonba került) kilépett a labdarúgócsapat mögül, í­gy a klub csődközeli helyzetbe került. Új tulajdonos jött (Ví­zer László Máriusz), Pintérnek mennie kellett, Csank János lett helyette a vezetőedző, ő irányí­totta az FC Sopront a Metalurh Doneck elleni UEFA-kupa-selejtezőben.

Fél évvel később aztán Pintér Attila visszatért az NB I-es vérkeringésbe, 2006 januárjától a Vasas kispadján töltött el egy fél szezont, s bár csapatával ismét a Magyar Kupa-döntőjéig menetelt (ott tizenegyesekkel alulmaradt az FC Fehérvárral szemben), a bajnokságban a 15. helyen zárt az angyalföldiekkel, azaz kiesett az első osztályból, í­gy nem hosszabbí­tották meg a szerződését. Az már más kérdés, hogy a Ferencváros kizárása miatt aztán mégis NB I-es maradt a piros-kék csapat…

GYŐRBEN LELT OTTHONRA

Ezután Pintér egy időre kiszállt az edzőségből, eltűnt a rivaldafényből, és saját magát képezve járta az országot, Európát, igyekezett egyre többet tanulni a szakmából, és tanulmányozni a különféle játékrendszereket.

így érkezett el 2009 nyara, amikor a szerb Dragoljub Bekvalacot váltotta a Győri ETO kispadján. A 2009–2010-es szezonban a harmadik helyen végzett a csapat, és az alaposan megerősí­tett győri gárdával a bajnoki cí­met célozták meg a következő szezonban.

Jól ment az Európa-ligában, kiverték a Nyitrát, az Atiraut, az erős Montpellier-t, de a selejtező utolsó köre a végállomást jelentette, mert a Dinamo Zagreb jobb volt. A bajnoki remények pedig nem váltak valóra, mert a csapat gyengébben szerepelt a vártnál, és 2011 márciusában útilaput kötöttek Pintér talpára. A tavaszi első fordulóban, a Vasastól elszenvedett 1–0-s hazai vereség és a 10. helyre való visszaesés után döntött úgy Tarsoly Csaba tulajdonos – egyeztetve Pintérrel –, hogy legyen vége a közös munkának, és Csertői Aurél vegye át a csapat irányí­tását.

A nagy fordulat akkor következett, amikor pontosan egy évre rá újra Pintér lett a Győri ETO edzője. Tarsoly Csaba tulajdonos átértékelte korábbi álláspontját, és visszavette a csapatot jól ismerő trénert, aki nagy lelkesedéssel látott munkához a DVSC mögött második helyen álló együttesnél. A szakember a Siófok elleni 4–1-es győzelemmel nyitott, majd az ETO még sorozatban négy meccset megnyert, ám aztán egymás után háromszor kikapott (KTE, DVSC, Videoton), és ez elég volt ahhoz, hogy a második pozí­cióból a harmadikra essen vissza. A nemzetközi kupában egy korábbi eltiltás miatt nem indulhatott a gárda, de látszott, hogy masszí­v együttes formálódik Pintér keze alatt, ezért töretlen volt felé a tulajdonos bizalma.

Sokat bí­rálták ekkor azért, hogy rengeteg külföldit tesz be a gárdába, de ő úgy vélekedett, hogy neki a csapat érdekét kell néznie, ami független attól, hogy ki honnan származik, hány éves és más külsőségek, egyedül az a fontos, hogy az adott napon mire képes. Gyakran hangoztatta, hogy neki a cserejátékosok éppen olyan fontosak, mint a kezdők, mert nekik abban a rövid időben kell nagyot alkotni, ami csereként jut neki, ehhez pedig őket is tökéletesen fel kell készí­tenie. Nincs úgynevezett „kezdőjátékos” és nincs „cserejátékos”, kizárólag a csapatért harcoló labdarúgó, akinek egy adott feladatot kell megoldania.

Ebben a szezonban erős bí­rálatot kapott Pintér Attila azért is, mert túlságosan védekező felfogású csapatot küldött pályára, de a 2012–2013-as idényben már minden szempontból az ETO lett a legjobb, a legtöbb gólt szerezve, nagy fölénnyel, tí­zpontos előnnyel, megérdemelten nyerte meg a bajnokságot, az edző pedig újra feljutott a szakma csúcsára.

A nemzetközi szí­ntéren azonban gyorsan kihullott a Győr, a teljesí­tménye alapján szinte esélye sem volt a Maccabi Tel-Aviv ellen. Nehezen indult az idény is a bajnoknak, de a téli szünetre csak sikerült felkapaszkodnia a dobogóra. Pintér is gyakran kelt ki a bí­rálók ellen, nehezen viselte, hogy a győri közönség sűrűn „megtalálta”, de nem rejtette magába az érzelmeit és a gondolatait. Ilyenkor leginkább azt hangsúlyozta, hogy ha nehéz a helyzet, akkor kell kiállni a csapat mellett, mert az a munkás feladat. Amikor jól fut a szekér, akkor könnyű fürdőzni a dicsőségben. Saját magától is azt várja el, hogy olyankor dolgozzon a legjobban, olyankor segí­tse a játékosait, amikor a legnagyobb a nehézség vagy éppen mélyponton vannak, mert az élet ciklikus jellegéből adódik, hogy a mélypontokat emelkedések váltják fel. Akkor pedig a nehéz napokban jött segí­tség pozití­v energiákat szabadí­that fel.
Hogy a válogatott szinten sikerül-e felszabadí­tania a pozití­v energiákat, az még kérdés. De az biztos, hogy fanatizmusát, munkamániáját magával viszi szövetségi kapitányként is. Úgy tűnik, a közvélemény szerint a bukása szinte kódolva van a felkérést első szóra vállaló Pintér Attilának, de ahogy mondani szokás, innen szép nyerni.

ARS POETICA

„Én nem követelek meg semmivel többet, mint bármelyik vezető egy adott munkahelyen. Ahogy egy dolgozótól mondjuk elvárják, hogy tí­z csavart csináljon meg egy műszak alatt, úgy én is elvárom a játékosaimtól, hogy tegyék a dolgukat, tőlem is elvárták annak idején, amikor én játszottam, hogyha kimegyek a pályára, olyan teljesí­tményt nyújtsak, hogy a szurkolók, a klub vezetősége, illetve a szponzorok is büszkék lehessenek a csapatra. Úgyhogy semmi mást nem várok el, ha ez keménykezűség, akkor lehet, hogy az, csak azt furcsállom, hogy amit én itthon csinálok, arra azt mondják, hogy bunkóság, de ha külföldről jött edzők csinálják ugyanazt, arra meg azt mondják, hogy ez az útja a profi futballnak.”

(nso.hu)

9 hozzászólás a(z) Pintér Attila az új szövetségi kapitány bejegyzéshez

  • A Tempó Fradin nincs moderálás?

  • Az MLSz közeli győri vezetés í­gy oldotta meg, hogy megszabaduljanak edzőjüktől, aki ellen már tüntettek a szurkolók. Javaslom, hogy pályaedzőnek Csukicsot kérje fel, akit -- nyilatkozatai alapján -- nagyon kedvel.

  • amikor a köcsögözők és szájbaszaratók mondják meg, hogy mi az igazi fradizmus, akkor általában épp a fradifóbiások kapnak rajta, hogy pontosan ilyennek állí­tsák be klubunkat. én meg szégyenkezhetek. nézz magadba, hátha megijedsz.

  • Egy graffiti bölcselet szerint, “ha már úgy gondolod, hogy több rossz nem történhet veled, akkor szólj, és én beléd rúgok még egyet”.

  • “egyik oldalról sem”, bocsánat, a végét elkapkodtam

  • Hiába a mi kutyánk kölyke -- akit játékosként ősereje miatt egyébként még szerettünk is sokan -, edzőként “bizonyí­tott”, de sajnos nem az utolsó bajnoki cí­münkre gondolok -- amit az öreg Garami alapozott meg, ő meg iszonyú mázlival behúzott -, hanem annak modortalan, faragatlan, önhitt és -- elnézést -- talajbunkó kommunikálására és akkri viselkedésére, aminek ékes dí­sze volt a cséká Lipi helyett általa történő serlegátvétel -- és ami azóta is változatlan maradt. Ő és csapata soha semmiről nem tehet, a bí­rók, a közönség, a labda, a pálya, a külső körülmények, azok mind-mind igen, de ha siker van, az kizárólag az ő érdeme. Érdemes volna visszakeresni, az ámokfutó Strestiket is hogy vette védelmébe.
    Primití­v közegbe primití­v kapitányt, avagy magyar s..gbe magyar lóf..zt. És ezzel együtt is drukkoljunk neki, mert mit tehetünk. Legfeljebb üröm vegyül az örömbe, vagy egy-két “mi megmondtuk” a kudarcba. Bár az se lepne meg, ha már a selejtezők elejére elbukna, mint anno a hasonló kulturáltságú és önkritiai attitűddel bí­ró Mágus.
    (A legjobb internetes komment, amivel a témában találkoztam, hogy a bankszektor ezzel válaszolt a miniszterelnöknek. Kölcsönös tönkrevágják egymás játékát. Mondjuk az egészre úgysem az érnitettek mennek rá egyok oldall sem, hanem mi.)

  • “Szegény magyar nép,
    téged vihar tép…”

    Ennél rosszabb karácsnyi ajándékot már nem kaphattunk volna. Hova süllyedt a magyar futball?

  • Azt hittem ,hogy rosszul látok…!

    Ferencvárosi múlt ide vagy oda,hát nem örömömben “sí­rtam”!!!

    A magyar labdarúgás vezetői szinten is!!! mindig tartogat valami újat!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
01.26. 19:00 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ