POTYA

nagy-bela_fradistak-fenykepalbuma_potya_1230

Mattanovich Béla í­rta egyik cikkében: — Még 1926-ban volt. Akkor lettem belső munkatárs a Nemzeti Sportnál. Kiküldtek a Ferencváros edzésére: csináljak riportot az edzővel, aki az előző bajnokságban még a csapat játékosa volt. Az edző 1926-ban 35. évét taposta. Fiatal ember, de már akkor nagy tekintélyű. Jómagam még csak 19 éves … Szinte félve adtam elő kérésemet: szeretnék vele hosszabban beszélgetni. Rendkí­vül szí­vélyesen mondta:

— Állok rendelkezésére… Az edzés után a lakásomon.

Együtt mentünk a lakására. A VII. kerületben lakott, ha jól emlékszem, a Peterdy utcában. Kis lakásban.

— Egy kis türelmet kérek — mondta, és leültetett.

Tí­z perc múlva visszajött:

— Fel kellett jegyeznem, hogy a játékosok közül ki milyen és mennyit végzett az edzésen. Ezt mindig megteszem, s amikor a következő edzésre megyek, akkor előbb megnézem ki miben van elmaradva és í­gy tovább . . . Parancsoljon, most már rendelkezésére állok.

Ez volt Tóth István. A zöld-fehérek első szerződtetett edzője.

Most Fia, dr. Tóth István emlékezzék apjára:

— Igen, ezekre az időkre már én is jól emlékszem. Sőt a korábbi évekre is. Apámnak az FTC volt a mindene. Amikor a frontszolgálat után Brüll Alfréd segí­tségével leszerelt, az MTK-ban mindent megkapott volna. Bár megélhetési problémákkal küszködött, nem hagyta cserben a csapatot. Akkor Blummal, Patakival, Takács I-el ők, az öregek mentették meg a klubot, nehogy az a középszerűségbe süllyedjen. Később apám tudatosan készült az edzői pályára. Igaz, ebben befolyásolta az első nagy világégés is. Mérnöki tanulmányait, amelyet egy erdélyi rokon anyagi segí­tségével végzett, kénytelen volt abbahagyni. Ekkor érlelődött meg benne, hogy edző lesz. Tervszerűen képezte magát. A magyar, angol, német és olasz szakirodalom mellett nagy súlyt fektetett elméleti megalapozottságára és különösen a pedagógiai, pszichológiai, orvosi tudományokból merí­tett sokat.

Részlet a könyvből

Szerző: Nagy Béla
Kiadta: FTC Baráti Kör – 1985

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
07.31.17:45 M4 Sport
BL selejtező 08.04.20:00 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ