Puha vagy Jenő!

puha-vagy-jeno_0015A „pályatárs” jogán

1952 nyarát í­rtuk, s egy finnországi kisvárosban sorsdöntő mérkőzést játszott Romániával a magyar válogatott. Ha győz, továbbjut, ha nem, búcsúzik Helsinkitől, az olimpiától.

És én azon a nappalian fehér turkui estén szerettem meg igazán Dalnoki Jenő játékát. Kemény volt, férfias, erős és határozott: áttörhetetlen fal az ellenfél csatárai számára. És végül is mi győztünk!

Azóta több mint három évtized szaladt el felettünk, de a rokonszenv bennem harminc év viharaiban is változatlan maradt, sőt, az utóbbi években igaz barátsággá ötvöződött.

Ha most megkérdezik tőlem, miért zártam ennyire a szí­vembe Jenőt, könnyű a válasz. Mert megmaradt keménynek, férfiasnak, határozottnak. Soha nem tagadta meg önmagát, érzéseit, s ha néha nyersnek tűnt is szókimondása, mindig a labdarúgásért szólt, s nem önmagáért. Ezért örültem, hogy elfogadta a hí­vó szót, s három esztendőt vele dolgozhattam a szövetségben.

Ez a könyv, amelyet most kézbe vesz az olvasó, egy nagyszerű „szentemberről” rajzol példamutató képet.

Nemcsak sikerekben gazdag labdarúgóról, hanem egy olyan nevelőről, edzőről is, akinek iskolájából edzett, erős fiatalok kerültek ki. Hogy azután egyik-másik közülük mégsem igazán jó taní­tvány, csak azért történhetett meg, mert elfordultak Jenőtől. Jobban hittek a „dolce vitában” csábí­tó szép szavaknak.

Akik viszont tanácsait követték, nem buktak, nem bukhattak el. Számára az értelmes élet forrása a kemény munka, ezzel a jelszóval indult saját pályafutása, s ez maradt ars poeticája, amely — túl az ötvenen — mindmáig élteti. Apropó, ötven. .. Szerettük volna méltó módon megünnepelni ezt a fél évszázadot, amiből legalább negyven esztendőt a pályán töltött el Jenő.

A bajnoki aranyak, az edzői babérok mellé oda kí­vánkozott egy cí­m, a kimagasló eredményt elért mesterek diplomája!

Sajnos, a bürokrácia útvesztőiben ez a szépnek í­gérkező ünnepség 1982-ben elmaradt.

Fájt ez mindannyiunknak, akik tudjuk, mit tett barátunk a magyar labdarúgásért. Csak az vigasztal, hogy Dalnoki Jenő esetében nem a cí­m számí­t. Hivatalos papí­r, diploma nélkül is örökös mesteredző marad…

Szepesi György

Szerző: Pongrácz György
Kiadó: Népszava – 1984

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ