Rajtra kész a Ferencváros

fradi_cimerA tavaszi első NB I-es labdarúgó bajnoki forduló keretében hétfőn a Siófok csapatát fogadja a Ferencvárosi TC együttese, amelynek vezetőedzője, Nyilasi Tibor a kezdőcsapat tagjaként számol Lipcsei Péterrel, a téli felkészülés folyamán megsérült középpályással.

A Kempinski Hotelben megtartott csütörtöki idénynyitó sajtófogadáson az is elhangzott, hogy a Ferencváros – hasonlóan az NB I-es egyesületek többségéhez – anyagi gondokkal küzd, ezért sztárjátékosokat nem igazolt a téli szünetben.

Nyilasi Tibor elmondta, hogy az Udvarácz Milán, Dragóner Attila, Lipcsei Péter és Jagodics Zoltán képviselte rutinos játékosok mellett több, a szurkolók előtt kevésbé ismert fiatalnak is bizonyítási lehetőséget kíván adni tavasszal.

Páncsics Miklós, a Ferencváros menedzser-igazgatója hangsúlyozta: bár a klub kisebb összegekkel tartozik a játékosoknak, a kifizetéseket teljesíteni tudja.

*

Páncsics Miklós, a Ferencváros menedzser-igazgatója: – Az elvégzett téli munka alapján bizakodva várjuk a hétvégi idénynyitót. Célunk, hogy a csapat az első két hely valamelyikén végezzen. Az idei első megméretés előtt az jelenthet gondot, hogy vannak kisebb-nagyobb sérülések is. Ezek közül Pomperé a legsúlyosabb, neki talpcsonttörése van. A kezdőcsapat azonban rajtra kész. A tél folyamán több játékossal kiegészült a keretünk. Erdei Békéscsabáról, Pomper és Potemkin a BVSC-től érkezett hozzánk. Két külföldi játékossal erősítettünk még, Kostic Nisből, Mlinkovic pedig Komáromból igazolt hozzánk. Ugyanakkor kulcsjátékos távozott Hrutka személyében, aki Németországba szerződött.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 09.22.18:00 ZTE-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 09.25. 15:00 Iváncsa-FTC (TV: -)
Következik: 09.29.16:00 FTC-Kisvárda (TV:M4stream)
Következik: 10.03.18:55 EL csoportkör FTC-Ludogorec (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST