Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 17.

„Úgy kullogtam el a Fradi-­pályáról, mint egy kivert kutya…”

Azon a bizonyos, 1954-es év végi, bajnoki ban­ketten a Ferit a vendég­lő folyosójára kis ma­gánbeszélgetése invitá­ló ferencvárosi vezető nem kertelt.

– Ferikém, az a helyzet, hogy meghánytuk-vetettük a dolgodat a vezetőséggel, és… (Ferinek ezen a ponton az villant át az agyán, hogy ugyan mi a jó fene „dolga” lehet neki a vezetőséggel?)… és, szóval az a döntés születetett, hogy jövőre már nem tartunk igényt a játékodra.

Olyan súlyú mondat volt ez, amelyre sem 1954 decemberének legvégén, sem 2013 januárjában több mint bűn, egyenesen hiba lett volna (lenne) azonnal válaszolni.

Igaz, ott és akkor, ha akart volna, sem tud mit felelni, mert a kedves vezető, ahogy a halálos tőrdöféssel egyenlő mondatot kimondta, már el is tűnt, s elvegyült a ví­gan mulato­zó, a következő, még az 1954-esnél is szebb esztendőre készülő játékosok forgatagában.

Egy ilyen mondat nem száll el csak úgy a levegőbe.

Egy ilyen mondat alapjaiban for­dí­tja fel egy ember életét.

Szí­vbe markol és húsba vág. Le­taglóz és megbéní­t. Megrémiszt és porig aláz.

Hogy őrá ne számí­tsanak a Fra­diban?

Abban a Fradiban, amely az éle­te, a szerelme, a mindene, a hite, a vallása, az élettere, s csak azért nem mondja, hogy a családja, mert ah­hoz azért mindig, minden körülmé­nyek között kötelező hozzáilleszte­ni az erős jelentéstartalommal bí­ró „második” szócskát is.

Egy odavetetett félmondattal el lehet intézni tizenhárom évet?

Kupagyőzelmeket, bajnoki cí­met, válogatottságokat, a zöld-fehér majd a piros-fehér korszakot és valamennyi bajnoki, dí­j- és tétmérkőzést is beleszámí­tva 367 meccset, amelyet a Ferencvárosban, a Ferencvárosért lejátszott?

Amelynek szí­neiért szilánkosra tört a lába, amelyet nem hagyott el akkor sem, amikor az Újpest hí­vta, ahol hű maradt a falakhoz, a szí­nek­hez, a kapufákhoz, a gyephez, ami­kor nagyon népszerűtlen dolog volt ferencvárosi futballistának lenni.

Azt hitte, menten megnyí­lik alat­ta a föld.

A föld, amelyet ott és akkor a klubfolyosó fapadlója jelentett, s amely, ha beszakad alatta, akkor csak a szó szoros értelmében esik le a pincéig, ám a valóságban jóval mé­lyebbre zuhan.

A semmibe.

Csak állt dermedten az ütött-ko­pott, a rántott hús és a sebtisztí­tó jód illatát vegyí­tő lambériás falnak tá­maszkodva, de abban egészen biztos volt, hogy ő vissza már nem megy az ünneplők közé.

Mert ugyan mit mondjon a Kispéter Miskának, Mészáros Dodónak (1954-re Rudason kí­vül ők ketten maradtak az utolsó bajnok­csapatból), vagy akár az újaknak, a fiataloknak?

Mondja azt, hogy: „Gyerekek, szervusztok, engem három perccel ezelőtt az elnök úr kirúgott, pontosabban megszüntetett, mint futbal­listát. Amúgy boldog új évet és szép sikereket kí­vánok nektek az 1955-ös esztendőre.”

Pontosan tudta, hogy ez képtelen­ség.

Részint azért, mert egy csapásra vége lenne a dalnak és táncnak, sőt, Petőfi-parafrázissal élve, a többiek ott menten véget vetnének a zené­nek és hazamennének, mint a versben a legények.

Élete egyik legkatasztrofálisabb pillanatában egyáltalán nem a vélet­len műve volt (a jelenséget egy profi pszichológus akár doktori disszertáci­ójának témájául is választhatná), hogy egy olyan nap jutott először eszébe, amikor ő már végig élte a Fradi-pálya egy részének az összeomlását.

Igaz, akkor válogatott játékos­ként, mert éppen a gyepen küzdött Deckerrel meg Stojaspallal, az oszt­rákok remek csatáraival egy Ma­gyarország-Ausztria mérkőzésen (a kezdőrúgást Hajós Alfréd végezte el.), amikor az 51. percben, az álló­hely város felőli kanyarjában lesza­kadt a sokat látott, szúette fatribün, s az óriási embertömeg lezuhant a mélybe.

(2:2-es állásnál Szusza az 50. per­cben szerezte a vezető gólunkat, í­gy szinte bizonyos, hogy az állóhelyre zsúfolódott tömeg fergeteges gólörö­me és közös örömtánca idézhette elő a lelátó le- és beszakadását.)

Mi javában Szusza Ferit ölelget­tük a gól után, s csak annyit láttunk a pályáról, hogy valami nagy kataszt­rófa történt, teljes a pánik és a fe­jetlenség, de őszintén szólva mind­egyikünknek az járt a fejében, hogy a mérkőzésen kint lévő szeretteink, családtagjaink biztonságban van­nak, hiszen ők nem az állóhelyi rész­ről nézték a mérkőzést – emlékszik vissza Feri a 66 évvel ezelőtt tör­téntekre, s még ma sem érti iga­zán, hogy a jugoszláv bí­ró (bizonyos Matancsics) miért nem szüntette be azonnal a találkozót.

Márpedig a játék úgy ötpercnyi szünet után folytatódott, sőt, nagyon sokan később azt mond­ták: éppen ennek volt köszönhető, hogy a pálya teljes területén nem tört ki tömegpánik, hiszen akiket közvetlenül nem érintett a baleset, azok a pályán történtekkel voltak el­foglalva, miközben a sérülteket és a sebesülteket a mentők vagy a hely­szí­nen részesí­tették elsősegélyben vagy elszállí­tották a közeli kórházakba. A bajba jutottak segí­tségére azért nem siethettek, mert a rendőrök át­hatolhatatlan sorfalat álltak a lesza­kadt tribünrész felé vezető úton.

Haláleset isteni szerencsére nem történt, a legsúlyosabban egy Varga Pál nevű, akkor 36 éves segédmun­kás sérült meg, aki csigolya- és ko­ponyaalapi törést szenvedett, s akit élete végéig csak, mint „a Varga Pali bácsi”-t ismert és tisztelt az Üllői úti klubház népe, hiszen (Fradi-család !…) a klub a felépülése után azonnal alkalmazta, s mint főpénztáros on­nan is ment nyugdí­jba.

Az európai sajtót mégis egy má­sik fiatalembernek, bizonyos Nika Lászlónak a képe járta be, aki a le­szakadt tribünrész kiálló gerendájá­ba kapaszkodva lógott ég és föld kö­zött vagy fél órán át, amí­g egy tűzoltólétra segí­tségével nagy nehezen le nem hozták onnan.

(Az 51. percben, azaz a tö­megkatasztrófa bekövetkez­tének pillanatában a Hor­váth – Rudas, Szűcs S., Balogh II – Nagymarosi, Lakat – Eg­resi, Szusza, Zsengellér, Pus­kás, Patkoló összeállí­tású ma­gyar válogatott 3:2-re vezetett, a vége 5:2 lett, Szusza kétszer volt eredményes, Puskás és Egresi lőtt még gólt, az ötödiket egy Bortoli nevű sógortól kaptuk ajándékba. Az osztrákok mindkét gólját Epp sze­rezte.)

A történtek felett, persze, nem le­hetett csakúgy napirendre térni. A mérkőzést a helyszí­nen megtekintő dr. Ries István igazságügyminiszter (egyben az MLSZ elnöke), Ortutay Gyula kultuszminiszter, Szakasits Árpád miniszterelnök-helyettes és Vas Zoltán államtitkár már másnap­ra kijárt egy rendkí­vüli látogatást a szövetség delegációja számára Ráko­si Mátyásnál.

A vizit célja az volt, hogy „a Pajtást” meggyőzzék, miszerint Budapestnek most már igazán elen­gedhetetlenül szüksége korszerű, minden igényt kielégí­tő futballstadionra.

De olyannyira, hogy ennek a há­rom éves terv keretein belül el is kell készülnie.

(Lett abból hat is… Az ominó­zus meccset 1947. május 4-én játszották, a Népstadion felavatására 1953. augusztus 20-án került sor).

A Fradit már akkoriban is mint­ha szerette volna büntetni a futball-szövetség: első lendületre a teljes új­jáépí­tésig a pályát betiltották, ám gyorsan belátták, hogy ez csak olaj a tűzre, í­gy május 15-én a Ferencváros-MTK örökrangadót már az Ül­lői úti pályán rendezték, a természe­tesen hermetikusan lezárt, tönkrement tribünszakasz miatt „csak” 25 000 néző előtt.

A vizsgálatok közben kiderí­tették, hogy a tribün leszakadását a túlter­heltség okozta. Még egy jegyhamí­sí­tó bandát is lefüleltek, akiknek „ál­dásos” tevékenysége okán pluszje­gyek ezrei kerültek piacra, a rend­őri jelentés szerint a magyar-oszt­rák meccsen többen voltak negyven­ezernél.

Mindezek ismeretében talán ért­hető, hogy 1954 szilveszterén Rudas Ferinek saját sorsa és jövője okán a Fradi-pálya tribünjének (akkor már lassan nyolc esztendeje történt), összeomlása jutott először eszébe.

Soha sem volt álmodozó, nem volt megengedhetetlenül romanti­kus, pontosan tudta, hogy nem tel­jesen egészséges lábbal, 33 évesen olyan nagyon sok neki már nincs hátra, ám ez a szilveszteri „köszön­tő” mégis ezerszer jobban mellbe vágta, mint egy közvetlen közelről elvégzett Szusza-szabadrúgás.

Mert az fájhatott bármennyire, öt perc múlva már nem is emlékezett rá, mí­g ez az „elbocsátó szép üzenet” egy életre szólt.

A sérült lába és a kora együtte­sen mondathatta ki Sóssal (mert az értelmi szerző Rudas visszavonultatásában egyértelműen ő volt), a vég­ső í­téletet, hiszen azt apámék beszél­getéseiből az évtizedek alatt egyér­telműen leszűrtem: ha egy futballis­ta „porcos”, vagy 30 éves elmúlt, ak­kor voltaképpen már nem is létezik a labdarúgás számára.

A „porcos” és a 30 év feletti játé­kosokról ők maguk, egymás között is mindig kicsit sajnálkozva, az illetőt egy kicsit már temetve beszélgettek, s csak a legritkább esetben bí­ztak a tökéletes felgyógyulásában.

Harminc felett ráadásul még csak „porcosnak” sem kellett lenni, abban a korban egy magyar futballista va­lamiért „a napjai meg vannak szám­lálva” kategóriába soroltatott.

Mit várhattak akkor egy edzőtől, aki még csak a barátjuk sem volt, akinek csak és kizárólag a csapat ér­dekeit volt szabad figyelembe venni, akit nem kötött velük össze korábbi hatalmas sikerek sora?

Feri ma is azt mondja, amí­g él nem felejti el azt a hazáig vezető utat.

Mindig is az au­tók szerelme­se volt, ép­pen a tribün­leszakadás évében, 1947-ben vette első kocsiját, egy Opel Kadettet, de ezzel csak néhány hónapig járt, hiszen 1948-nak már egy vadonatúj Mercedesszel vágott neki.

Azt a kocsit nagyon sze­rette, olyannyira, hogy az omi­nózus elbocsátás estéjén is ennek a volánja mögött ülve autózott haza az Üllői útról Pasarétre.

Az utcákat ellepték a vidám em­berek, akiknek, persze fogalmuk sem volt, hogy a gyönyörű autóban egy összetört szí­vű ember ül, akinek meg arról nincs fogalma: hogyan folytatódik az élete, 1955-ben.

Úgy kullogtam el a Fradi-pá­lyáról, mint egy kivert kutya. Ez az igazság, nincs ezen mit szépí­teni – mondja ma, amikor az eltelt évek már réges-régen begyógyí­tották a sebeit.

Otthon, a szüleinek nem mondott semmit a történtekről.

Nem akart egy végtelenül szo­morú emberből egyetlen mondattal hármat csinálni.

Meg aztán eszébe jutott valami. A Fradi a tervek szerint egy újabb mexikói túrára készült…

Lakat T. Károly

OLDALAK
11.28.18:00 M4Sport
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ