Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 2.

„Na akkor menjünk be a Rudashoz ebédelni”

A klinika nővérkéi azt hit­ték, csodát látnak. Már az is csak egy pillanat műve volt, hogy még a szabadna­pon lévőkhöz is eljusson a hí­r: a kórházban fekszik az egyik legnép­szerűbb, s a hölgyek körében min­dig is nagy tetszésindexszel rendel­kező magyar válogatott futballis­ta, (aki még ráadásul a Fradi játé­kosa is), holott ezt a szót, hogy „tet­szésindex”, 1950-ben természete­sen nem ismerte senki.

Az operációja után az akkor már nem lábtörött, ám derékig gipszben fekvő Rudas Feri ágya körül min­denesetre egy csapásra akkora lett a forgalom, hogy a kórház igazgatójá­nak külön pontban kellett szabályoz­nia a látogatások rendjét.

A közvetlen családtagokon kí­vül egyszerre csak öten lehettek a szobá­ban, no, de a Fradi-szurkolókon már abban az időben sem lehetett kifogni holmi direktí­vákkal!

Már a műtét másnapján három, Feri számára ismeretlen ember je­lent meg munkásruhában a szobá­ban, s mint akik a rendszer megdön­tésén fáradoznak, a legnagyobb ti­tokban, még egymás előtt is konspirálva hozzákezdtek a „nagy művelet­hez”.

Bontottak egy kis falat, húzogat­tak mindenféle kábeleket (Rudas ma, 2012-ben sem titkolja: egy pil­lanatig még az is megfordult a fejé­ben, hogy valamilyen „poloskát”, is­mertebb nevén lehallgató készülé­ket próbálnak meg elhelyezni a gip­sze alatt, a virágtartóban, vagy az ágyvégi lázlap alá rejtve, ám hamar kiderült, hogy egészen másról van szó).

A három ismeretlen, akik egy idő múltán kényte­lenek voltak feladni, ha nem is önmagukat, de felfedni  foglalkozásukat, és tény­kedésük okát Feri előtt, elmondta: ők akkora fradisták, hogy hozzájuk képest Springer Ferenc szinte Új­pest-szurkolónak mondható, ráadá­sul a „Magyar Királyi Postánál” dol­goznak, s ha Ferinek nincs kifogá­sa ellene, akkor ők pillanatokon be­lül egy telefonvonalat vezetnek be a szobájába.

A készüléket már magukkal is hozták (fotó: Labdarúgás)

Aki tudja, hogy 1950-ben mi­lyen volt a telefonhelyzet Magyaror­szágon, az pontosan tisztában van ennek az akciónak a részint elké­pesztően kockázatos, részint min­dennél meghatóbb mivoltáról.

Az egész klinikán egy vonalas te­lefon működött, az igazgató szobájá­ban. Magánszemélynek 20-25 éves előjegyzésre regisztrálták a kérel­mét, erre egy jobbhátvédnek eltörik a lába, s lám, lám, ha valakik igazán szeretik a Fradit, igazán szimpatizál­nak Rudassal, akkor az a bizonyos telefon akár egy félóra alatt is felszerelhető, üzembe helyezhető, hasz­nálható.

A telefonszám elterjesztését is a három „zöldvérű” postás vállalta magára (egy telefonközpont sokra képes…), í­gy esett, hogy a műtét utá­ni napokat a Ferencváros sérült hát­védje a kórházi ágyban fekve szinte szünet nélküli telefonálással töltötte.

Olyan barátok jelentkeztek egész­sége és a műtét sikeressége iránt ér­deklődendő, akiket évtizedek óta nem látott, de se szeri, se száma nem volt a teljesen ismeretlenül rácsörgetőknek sem, akik valahogy hozzá­jutottak a számhoz és már tárcsázták is Rudas Feri „K-vonalát”.

Feri őszintén szólva egy kicsit tar­tott attól, hogy ebből balhé lesz, leg­alább is a kórház igazgatója nem veszi majd jónéven, hogy a jószerivel sze­mély szerint neki járó privilégiumot ezen túl meg kell osztana valakivel, aki  állí­tólag egészen ügyesen kerget vala­milyen labdát egy futballpályán.  De gyorsan kiderült, hogy a „diri”, ha lehet, még nagyobb Fradi-druk­ker, mint a „fusizó” postások, í­gy nem hogy szemet hunyt a történ­tek felett, de esetenként még ott­honról is gyakran rácsörgetett Ferire. Látszólag azért, hogy az állapota és a hogyléte felől érdeklődjön, de a második vagy a harmadik mondata már arról szólt, hogy Puskást három héttel ezelőtt, a második félidő köze­pén miért engedte el maga mellett, hiszen, ha becsúszik, nem kap gólt a Fradi.

A nővérkék is jól jártak a plusz te­lefonnal, hiszen túl azon, hogy a csinosabbjának (meg a nem csinosabbjának is) í­gy mindig volt valami­lyen „magyarázható” ürügye bemen­ni a „Rudas szobába”, még akkor is, ha egészen más osztályon teljesí­tett szolgálatot, s Feri ápolásához nem volt az égvilágon semmi köze.

– „Ferikém, már ha nem zavarom, s ha meg nem bántom, megenged­né, hogy hazaszóljak a mamámnak? Olyan rosszul nézett ki reggel, ami­kor a munkába indultam.” – szólt a tí­pusszöveg, de volt olyan is, aki ar­ról a készülékről beszélve, Feri füle hallatára szakí­tott az udvarlójával, nem is titkolván előtte, hogy „a Ru­das Feri telefonjáról beszélek! Itt fekszik mellettem.” szöveggel.

És voltaképpen nem hazudott, hi­szen „a Rudas Feri” tényleg ott fe­küdt mellette.

Az igazságnak adnánk egy hatalmas pofont, ha azt állí­tanánk, hogy Fe­rit hidegen hagyta a női nem.

Apám (kissé természetesen kari­kí­rozott) elmesélése szerint „a Casa­nova egy kövér, szemüveges, félszeg, gátlásokkal teli, pattanásos kisdiák volt a Ferihez képest”, de ezt fogjuk fel részint irigységnek, részint apám mindig, mindenből paródiát kerekí­­tő alaptermészetének.

De miért is lett volna tartózko­dó főhősünk a gyengébbik nemmel szemben?

Remek alakú, csupa izom, kife­jezetten jóképű fiatalember volt, rá­adásul nőtlen, ami 1950 táján (ha hi­hető ez a mai világban, ha nem), még nagyon sokat számí­tott a höl­gyek szemében.

Tóth Gy., Rudas és Balogh II. (fotó: Rudas Ferenc gyűjteményéből)

A legnépszerűbb csapatban ját­szott, válogatott volt, a Fradi-ven­déglő remekül jövedelmezett, í­gy nem ő volt az, aki a hónap végén köl­csönkért a játékostársaitól. Mindig a legutolsó divat szerint öltözködött, az első között neki volt kocsija is.

Mí­g apámat egy-egy edzés után a magyar- vagy a történelem-órájá­nak megtartása (nos, és azért a feleségéről se feledkezzünk el) vár­ta, hol a Hernád, hol a Rottenbiller utcai iskolába, addig Ferit a kor legszebb szí­nésznői, énekesnői, sporto­ló hölgyei „bekkelték” a stadion be­járata előtt.

Róla már akkor „pikáns” ripor­tok jelentek meg a korabeli „bul­várlapokban”, amikor a többi játé­kosról legfeljebb „termelési ripor­tok” készültek. Kocsis Sanyit szí­ve­sen fényképezték, amikor a grun­don focizó srácok közé beszállva kiskapura játszik egy iskola- vagy egy utcák-terek meccsen, Kispéterről, Mészáros Dodóról családi riporto­kat í­rtak, ahogy éppen kártyáznak a feleségükkel vagy moziba men­nek a mennyasszonyukkal, fü­vet locsolnak, kertészkednek, Deák Bambát sokszor kí­sérték el hentes­boltokba, miután ez volt az alapszak­mája, az olvasók meg „zabálták”, ahogy az amúgy hentesbárdot évek óta nem látott gólkirály karajt sze­letel valamelyik körúti húsboltban.

Ezekben a napokban azonban „Rudas, az év sérültje” volt az iga­zi slágertéma, a rokonokon, a ba­rátokon, az ismerősökön, a kórház­ban dolgozókon kí­vül az újságí­rók is szinte a kórház folyosóján aludtak csakhogy egy új információhoz, egy friss röntgenfelvételhez, egy „Rudas, derékig gipszben” képaláí­rással el­látható fotóhoz jussanak.

Rajtuk kí­vül a nagy ételszállí­tók jelentették a legnépesebbnek mond­ható látogató sereget.

Az embereknek valamiért van egy olyan kényszerképzetük (ezt amúgy 2012-ben sokkal inkább megértem, mint amennyire érthető volt 1950-ben, ráadásul egy vendéglős család fia esetében), hogy a kórházban fekvő beteg törvényszerűen éhhalálra van í­télve, ezért aki csak tehette, irdatlan mennyiségű ennivalóval felszerelkez­ve érkezett hozzá látogatóba.

Szegény portás bácsi azt sem tudta, mit csináljon, de miután ő is fradista volt, s látta, hogy „a Ferit” mennek etetni az emberek, szemet hunyt a sok „csomagos” ember felett.

Ismeretlenek sokasága állí­tott be (sokan vidékről) éthordókkal, lá­bosokkal, vájdlingokkal, kis terí­tőcskével lefedett tányérokkal.

„Csak egy kis húslevest hoztam, magának Ferikém”; „Ugyan, egyen már, Feri, az asszony töltött káposz­tájának csodájára járnak”; „Csak ezt a tí­z szelet rántott húst hoztam, legfeljebb marad holnapra is.”; „Meg ne sértsen Rudas úr, az asszony három tepsi meggyes rétest sütött ma­gának, mert olvasta az újságban, hogy ez a kedvence” szöveggel érke­zett hozzá boldog-boldogtalan.

Rudas Ferenc nagy kedvence volt mindenkinek addig is, de most, hogy ilyen balszerencsés módon eltörött a lába, szinte az akkor még nem létező „sztár” kategóriába emelkedett.

Néhány nappal a műtét után (amely amúgy sokkal komolyabb volt, mint amilyennek először tet­szett, hiszen Ferinek nemcsak a sí­p­csontja, hanem a szárkapocscsontja is eltörött, ráadásul olyan szerencsét­lenül, hogy az egész lábfejét, ahogy ő ma meséli, egyetlen épen marad csont vagy í­zület, erre már pontosan nem emlékszik, tartotta) olyan étel­mennyiség gyűlt fel a szobában (hol volt még akkor fridzsider), hogy az egyik edzés után, a balhéra és a vicc­re mindig kész Czibor Zoli í­gy szólt a többiekhez:

– Na, akkor menjünk be a Rudas­hoz ebédelni. Remélem, ma hoz va­laki marhapörköltet is.

így mondta, „a Rudashoz”, hi­szen Ferit akkor már régen nem anyakönyvezett nevén, Rucknak hí­vták. „Valaki a fejesek közül ki­találta: olyan névvel, hogy Ruck nem lehet a válogatottban játszani, már­pedig magát hamarosan beválogat­ják, mondta az illető.” – meséli Feri még ma is némi szomorúsággal a hangjában, hiszen a családdal évszá­zadokon át nőtt össze e vezetéknév.

– Tudja mit? Mondjon egy nevet! Elfogadom. Válogatott akarok len­ni! – szólt Feri válasza.

Nem jutottak dűlőre.

A végén Feri azt ajánlotta, üssék fel a telefonkönyvet az „R” betűnél, ő rábök egy névre és attól kezdve ez lesz a neve.

így is történt.

A telefonkönyv „R” betűs részénél Feri a Rudas névre ütött.

Először nagyon nem tetszett neki, de nem volt mit tenni, elfogadta.

– És tudod, mi az érdekes? – kér­dez rám váratlanul.

Miután momentán nem tudom, elmagyarázza.

– Évekkel később tudtam meg, hogy a „rudas” tulajdonképpen az a szekérbe, kocsiba vagy szánba fogott ló, amelyik a szekérrúdtól jobbra esik. Ez a 2-es számú ló, amely min­dig jobbra húz, szántáskor ez a ló jár a barázdában. Jobboldali is voltam, jobbhátvédet játszottam, 2-es szá­mú volt a mezem, s a meccseken úgy húztam, mint egy ló. S, még mond­ja valaki, hogy nincsenek az életben csodálatos egybeesések.

– És mi lett Czibor marhapörkölt­jével? – kérdezem.

– Megkérdezte a nővérkét, hogy nem hozott-e valaki uborkasalátát, mert ő a csalamádét utálja.

Lakat T. Károly

2 hozzászólás a(z) Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 2. bejegyzéshez

OLDALAK
11.28.18:00 M4Sport
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ