Sándor József helyettesí­ti a beteg Bródi Sándort

Sándor József

Bródi Sándor súlyosan megbetegedett

Bródy Sándor, a Ferencváros új amatőr trénere lakásán rosszul lett. Állapota jelentősen javult, de egyelőre távol kell tartania magát minden izgalomtól. Az amatőrtréner-tisztséget egyelőre Sándor József, az FTC volt válogatott centerfedezete látja el.

(Népszava, 1937. március 25.)

A Ferencvárost úgylátszik még mindig kí­sérti a pechszéria, mely már évek óta oly hűséges kí­sérője az együttesnek. Különböző sérülések, a vezetőség egyes tagjait és a játékosokat fujtó betegségek, majd a váratlanul fellépő belső válságok gyengí­tették a csapat erejét. Az utóbbi időben úgylátszott, hogy megfordul a kocka és véget ér a balszerencsesorozat. A sérült játékosok felgyógyultak, a csapat »lelki válságát« is sikerült megszüntetni. Helyre állt a régi rend, a tradicionális ferencvárosi szellem és lelkesedés nyomta rá ismét bélyegét az együttesre, mely az utóbbi időben győzelmet győzelemre halmozott.

A csapat tréningvezetését rövid idő óta Bródi Sándor, a régi FTC legendáshí­rű centerhalfja látta el, amatőralapon. Nagy ambí­cióval és sok lelkesedéssel végezte munkáját. Megbí­zatása átmeneti jellegű volt, arra az időre vállalta csak a csapat sportbéli vezetését, mí­g a trénerkérdés véglegesen megoldódik.

A Ferencváros legutóbbi tréningjén hiába várták Bródi Sándort. Eleinte olyan hí­rek érkeztek az Üllői útra, hogy Bródi influenzás, ágyban kell maradnia és í­gy a a tréning az ő részvétele nélkül folyt le. Később azután kiderült, hogy betegsége sokkal súlyosabb természetű, az egyik fővárosi szanatóriumba kellett szállí­tani, ahol előreláthatólag hosszabb ideig fogják kezelni. Mivel betegsége olyan természetű, hogy minden izgalmat kerülnie kell, előreláthatólag nem is veszi át főbbet a Ferencváros tréningvezetését.

A Ferencváros vezetősége megdöbbenéssel értesült Bródi Sándor váratlan megbetegedéséről. Mivel a csapat éppen most áll a legnehezebb feladatok megoldása előtt, sürgősen kellett dönteni az új tréner személye felől. Dr. Springer Ferenc elnök, Sándor Józsefet az FTC volt válogatott centerhalfját kérte fel e tisztség ellátására, aki amatőr alapon és átmenetileg vállalta is a megbí­zást. A péntek délutáni tréning már az ő irányitása mellett folyt.

(Pesti Napló, 1937. március 25.)

NS-19370325-01

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ