Sí­pszó előtt: Ferencváros – Debrecen

sipszo-elottSzombaton a 104. Fradi-Loki bajnoki következik Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban.

Annak ellenére, hogy a közelmúltunk számtalan emlékezetes Ferencváros-Debrecen mérkőzést tud elővarázsolni a cilinderből (volt köztük “bajnoki döntő” is – nem is egy), a Fradi ellenfeleként a DVSC 2022.10.09-i mérkőzésen kerül be a századosok klubjába. A Ferencváros története során eddig 10 csapattal játszott “háromjegyű” bajnoki találkozót. A Loki elleni mérkőzések a rendszerváltástól számí­tanak igazi rangadóknak, sőt az elmúlt 20 évben épp a hajdúságiakkal vívtuk a legfontosabb bajnoki mérkőzéseket. Ezekben az években az MTK jelenti az örökrangadót, az Újpest a derbit, a Debrecen meg bajnoki döntőket.

Az eddigi 103 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 48 győzelem, 26 döntetlen, 29 vereség, 169 lőtt és 114 kapott gól.

W_dvsc-ftcMielőtt részletesebben emlékeznénk a két csapat 81éves történetére, röviden idézzük fel a Debrecen “pályafutását”. A Debreceni Vasutas Sport Clubot (röviden: DVSC) 1902-ben alapí­tották Egyetértés Futball Club néven, majd 1912 nyarán a csapat önállósodásával jött létre a Debreceni Vasutas Sport Club. A DVSC az 1930-as években csak Debrecen második számú csapata volt. Az 1950-es évek egyik névváltoztatásának köszönhetően kapta a gárda a Loki becenevet. A 20. század második felében a DVSC többször feljutott az első osztályba, ahol az 1993-as évet követően stabilizálódott a helye. A klub történetének legsikeresebb időszaka az 1999-et követő bő évtized, amikor a csapat hét bajnoki cí­met szerzett, hatszor volt kupa-, egyszer liga-kupa, illetve ötször szuperkupa-győztes. Az Európai kupaküzdelmek során 2009/2010-ben EL, 2010/11-ben BL csoportkörös volt.

További érdekességek a két csapat közös múltjából:

lakat-karoly-dr-1943-521943. szeptember 5-én találkozott először egymással a két csapat. Az Üllői úton rendezett találkozót Lakat és Sárosi dr. két-két góljával 4:0 arányban nyerte meg a Fradi. A bajnoki visszavágóra 1944 tavaszán került sor, ahol a bajnokságot 12. helyen záró Debrecen 1:0 -ra legyőzte a Nagyvárad mögött ezüstérmet szerző ferencvárosiakat.

A két csapat találkozóinak első góljának története: “Az 5. percben már vezetést is szerez a Fradi! Sárosi dr. a félvonal közelében hosszú labdát vág ki Sipos elé. A labda elsuhan a debreceni védők feje felett és Sipos nagyszerű ütemben ugrik ki a labdára. A vendégcsapat védői már nem tudják behozni és nyugodtan í­velheti a labdát középre. A befutó Lakatnak jól jön a fejére a labda és ő 8 lépésről a kifutó Nagy I mellett az üres hálóba fejeli a labdát. 1:0-ra vezet a Ferencváros.”

A két csapat párharcainak első szakasza az 1950. márciusában rendezett mérkőzéssel zárult az Üllői úton. Az ÉDOSZ Kocsis négy valamint Horváth Ödön, Mészáros és Czibor góljaival 7:1-re verte a Debreceni Lokomotí­vot. 1950-ig tizenegyszer csaptak össze a csapatok. Egy döntetlen mellett hét ferencvárosi valamint három debreceni siker született, a gólarány 26:12.

FTC - Debrecen: 7-0, Albert 6 góljával

FTC – Debrecen: 7-0, Albert 6 góljával

A hatvanas évek elején tért vissza újra a Loki az élvonalba. 1960. december 11-én Albert focisulit láthatott a Népstadionba kilátogató mintegy 20 ezer néző. A Landi – Mátrai, Gerendás, Dalnoki – Vilezsál, Dékány – Friedmanszky, Albert, Rákosi, Orosz, Fenyvesi összeállí­tásban pályára lépő csapat a Császár hat góljának köszönhetően (+ Molnár révén egy öngól is született) 7:0-ra verte a debreceni csapatot. A legszebb Flóri gól a 74. percben esett, amikor is Orosz mértani pontosságú labdát varázsolt a Császár elé, aki két “hanyag” csellel ringlispí­lbe ültetett két vendég védőt, majd a kétségbeesetten kivetődő Jakab mellett csavart a jobb alsó sarokba. Teljesí­tményét a Képes Sport, a maximálisan adható 5-s osztályzattal ismerte el.

1960 és 1964 között nagy volt a Ferencváros fölénye. Hét mérkőzésen egy-egy döntetlen illetve vereség mellett ötször is a zöld-fehérek gyűjtötték be mindkét bajnoki pontot. A gólarány 22:5. Ezek közül a “legendás hetes” mellett az 1963. szeptember 1-i, Debrecenben megnyert 5:1-s Fradi sikert emeljük ki. A Ferencváros tetszetős szép játékkal biztosan nyert a tartalékos Debrecen ellen. Csak tí­z percig volt küzdelem, a hazaiak védelme ezután nem tudott ellenállni a ferencvárosiak rohamainak. A minden csapatrészében jobb zöld-fehérek az idény egyik kiemelkedő játékával magabiztos győzelmet arattak. Albert mellett Rákosi is nagyszerűen játszott, egymást szolgálták ki jobbnál jobb labdákkal, mindketten két-két gólt szereztek.

1963. szeptember 1-jén DVSC - FTC 1:5. Jakab Sándor vetődik Albert Flórián elé, Nagykaposi Elemér már ütemet veszí­tett. A háttérben Kovács "tiszteletes úr" figyel (Fotó: Nagykaposi Elemér hagyatékából, Sándor Mihály gyűjteményéből)

A hatvanas évek utolsó bajnoki meccsére 1964.08.23-án került sor a Népstadionban. A Fradi győzött ugyan 2-0-ra, de a sportsajtó nem volt elragadtatva a játéktól: “Aki arra számí­tott, hogy az NB I. első és utolsó helyezettjének találkozóján nagy lesz a tudásbéli különbség, erősen tévedett.”

1964 után 15 éves pauza következett, a Loki 1979-ben tért vissza az NB1-be. December 19-én, az Üllői úton, a dermesztő hideg ellenére 10 ezer néző előtt, Mészöly, Ebedli és Pogány góljaival nyert a Fradi 3-1-re, a vendégek találatát Somogyi szerezte büntetőből. 1982.10.12-én az Üllői úton Novák Dezső egy új felállással, a három védős rendszerrel próbálkozott: “A mai mérkőzésen egy gólratörő, támadó hadrenddel próbálkozunk…Több támadójátékossal lépünk pályára: Szokolai a beállós helyéről indul majd előre. Judik marad ki a megszokott gárdából. Középpályásaink hetek óta jó formában vannak, s a csatárokkal is elégedett vagyok. Remélem, nem csalódom ebben a felállásban. Ha mégis, menet közben visszatérünk a négyhátvédes játékhoz.” A terv bevált, a Fradi sima 4-0-s győzelmet aratott.

1987 márciusáig továbbra is hibátlanul szerepelt a Fradi a Loki ellen akár az Üllői út, akár a Népstadion volt a mérkőzések helyszí­ne. A tizenötödik Budapesten rendezett mérkőzésen tudott először pontot rabolni a hajdúsági csapat (1987. március 7-én 0-0), majd 1999-ig csupán még egyszer tudott döntetlent elérni a Loki, a köztes mérkőzéseken nyolc ferencvárosi siker is született.

19950603-dvscEzzel el is érkeztünk az első “bajnoki döntőig”. 1995. június 3., Üllői út, 15 ezer néző, és a “IX. kerület a mennyekbe költözött” (Nemzeti Sport). Ünnepre készült a Fradi tábor, Novák Dezső csapatának már egy döntetlen is a 25. bajnoki cí­met jelentette…ennek ellenére a második félidő 73. percében ez állt az eredményjelző táblán: Ferencváros-Debrecen 1-3. Sándor Tamás gólja után néhány pillanatig még a légy zümmögését sem lehetett hallani a stadionban. Majd rögtön felzúgott a Hajrá Fradi! és a Mindent bele! – a 76. percben Szekeres adta vissza a bajnoki reményt, amit három percre rá Kuznyecov fejessel “legalizált”. A hármas sí­pszó után meg...kattintás ide és minden kiderül!

A kétezres évek “előestéjén”, 1999. április 10-én született a legtöbb gólt hozó DVSC győzelem. A Nagyerdei stadionban az “Epona” (akkor ez volt a Debrecen “utóneve”) 6-1-re gázolta le a Fradit. A hazaiak már a 6. percben megszerezték a vezetést, utána még volt egyenlí­tési lehetősége a zöld-fehéreknek, majd jött a találkozó 38. perce, amikor Vincze Ottó keveredett közelharcba a hazai védőkkel, elcsattant egy pofon is, majd villant Bede kezében a piros lap, Ottó mehetett zuhanyozni, a pályán maradt játékostársak meg kétségbeesetten számolgatták a hazai gólokat – hatig jutottak.

Innentől kezdve nem nagyon szerettünk Debrecenbe menni. 2003. októberében 5-0, 2006. májusában 3-1, majd 2013. augusztusában 4-1 a hazaiak javára.

A kétezres évek kiegyenlí­tett eredményt hoztak az Üllői úton (egyszer a Puskásban): négy hazai-, illetve három vendégsiker mellett nyolc döntetlen született (ötször még a háló sem rezdült, háromszor 1-1 lett a végeredmény). A gólkülönbség 12-10. Ezek közül két mérkőzés örökké emlékezetes marad. Az egyik a bánat és a keserűség mérkőzése volt, a másik a felhőtlen örömet hozta el a Fradi szerelmesei számára. Ráadásul mindkettő bajnoki cí­mről döntött.

2003. május 30., a “fekete péntek”, a gyalázat napja. Jó lenne örökre kitörölni az emlékezetünkből, de sajnos nem lehet. Bajnoki ünneplés helyett: “lincshangulat volt az Üllői úton”, “Fradi pálya – háborús övezet”, (Nemzeti Sport). Ennél többet ne is szenteljünk ennek a napnak, itt minden elolvasható.

20040527-bajnokcsapatRá egy évre, 2004. május 27-én, az Üllői úton, újra Ferencváros-Debrecen, mely megint a bajnoki cí­mről döntött…és mennyivel más volt ez! A szereplők szinte ugyanazok voltak, a vendégek kispadján az a Szentes Lázár ült, akit egy évvel ezelőtt bántalmaztak a “szurkolók”, Tököli Attila, akit egy éve szintén megtámadtak, a találkozó főszereplőjévé vált. A 14. percben kettőre növelte a Fradi előnyét (Gera már a 7. percben megszerezte a vezetést), majd a 60. percben, háttal állnak a kapunak vette át a labdát, majd az érkező Lipcsei lába elé varázsolta, aki ballal egyből a hálóba vágta a harmadik gólunkat, mely a 28. bajnoki cí­münket is jelentette.

2016. április 2-án Debrecenben léptünk pályára, amit a hazaiak nyertek 2-1-re, a mérkőzés végén mégis a Fradi örülhetett, hiszen a vereség ellenére megszereztük a 29. bajnoki cí­münket!

A 2016/17-s bajnoki szezonban háromszor találkozott egymással a két csapat, 2016. szeptember 17-én a Groupama Arénában, amit a Fradi 3-1-re nyert meg, Böde duplájával (Dani a második góljával belépett a “századosok” klubjába)  és Dilaver bombagóljával. 2017.02.18-án, a Nagyerdei stadionban nem született gól a két csapat találkozóján. A télen alaposan átalakult felek mérkőzésén a Fradi előtt adódott több helyzet, de azok sorra kimaradtak. A “góltalanság” folytatódott, az utolsó Fradi-Loki mérkőzésen, 2017.05.13-án a Groupama Arénában hiába dolgozott ki számtalan helyzetet a Fradi, gól nem született. Ahogy 2017.08.06-án Debrecenben sem, ezzel a két csapat sorozatban harmadszor játszott egymással gól nélküli döntetlent.

2017.11.04-én a Groupama Arénában a Fradi góljait Varga Roland és Priskin szerezte, a Loki a 84. percben szépí­tett Jovanovics góljával. A mérkőzés “különleges” voltát az adta, hogy a Fradi B-közép ezen a találkozón tért vissza a lelátóra.

2018.04.14-én a Nagyerdei stadionban közel 11 ezer néző előtt, remek hangulatban ikszelt egymással a DVSC és a Fradi.  2018.10.06-án  a Groupama Arénában Heister 31. percben történő kiállí­tása után kétszer is vezetett a Loki, de Lanzafame mindkétszer egyenlí­tett, í­gy a nagy akarással játszó Fradi megérdemelten szerzett egy pontot. 2019.02.16-án  Debrecenben a Fradi kispadján már Szerhij Rebrov ült, a mérkőzésen az utolsó pillanatban szerzett szenzációs góllal nyert a Debrecen. Az első félidőben remekül játszott a Ferencváros, de a másodikban ráült az eredményre, és erre ráfizetett, mert előbb Tőzsér Dániel tizenegyesből egyenlí­tett, majd az utolsó pillanatban Zsóri Dániel ollózó góllal  (a gól Puskás-dí­jat kapott) szerezte meg a győzelmet. 2019.05.11-én a Groupama Arénában a Fradi már bajnokként fogadta a Lokit. – A mostani találkozó olyan volt, mint az Újpest elleni derbi, a szurkolók és a presztí­zs miatt fontos volt a három pont. Jó meccset látott a közönség, az utolsó tizenöt-húsz percben igazi csapatként futballoztunk, és megérdemelten nyertünk. – nyilatkozta Szerhij Rebrov. Az Üllői úton ezen a mérkőzésen lépett utoljára a Fradi mezében Böde Dániel.

A 2019/20-s bajnoki évad “első” találkozójára 2019.11.10-én került sor a Nagyerdei stadionban, ahol kiszakadt a Fradi gólzsák, egy hatossal terhelték meg a hazaiak hálóját.

2020.02.19-én a járvány előtti utolsó nézők előtti mérkőzés volt a Groupama Arénában. A Loki védelmi hibáit a Fradi könyörtelenül kihasználva magabiztosan nyerte a mérkőzését.

A 2020/21-s bajnoki szezon harmadik összecsapására 2020.05.23-án került sor az Üllői úton. A covid-19 vírus miatt 70 napig állt a bajnokság, a Loki ellen indulhatott újra a pontvadászat az első fordulóban elhalasztott mérkőzéssel, természetesen üres lelátók előtt. Hiába vezetettek a vendégek, Sigér duplájával fordított a Fradi. Akkor már “sejthető” volt, hogy Rebrov mester újból begyűjti a bajnoki címet, de arra kevesen számítottak, hogy a Loki ki fog esni az első osztályból.

Az egy év másodosztály után a Loki a 2021/22-s bajnoki szezonban újra az elsőosztályban szerepel. Az évad első mérkőzésére 2021.08.28-án került sor a Groupama Arénában. Nem ment Dzsudzsákéknak, négy gólt szerezve nyert a Ferencváros. A volt ferencvárosi Ugrai szerezte a mérkőzés első és utolsó gólját, mégis az FTC örülhetett a lefújáskor, hiszen a két Loki gól között négyet lőtt a debreceni kapuba. A szezon második mérkőzésén, 2021.12.12-én a Nagyerdei Arénában nagy meglepetésre a Fradi a bajnoki szezon első idegenbeli vereségét szenvedte el. A Debrecen jól küzdve kétgólos győzelmet aratott a listavezető ellen, mely Peter Stöger utolsó mérkőzése volt a Fradi kispadján.  2022.04.09-én a Groupama Arénában a vártnál gyengébben teljesítő Debrecen legyőzésével nagy lépést tett a bajnoki címvédés felé az FTC. A kispadon már Sztanyiszlav Csercseszov ült.

A 2022/23-s bajnoki szezon első mérkőzése “jubileumi” összecsapást hozott, 100. bajnoki mérkőzését játszotta egymással a két csapat. 2022.10.09-én a Fradi végig kézben tartotta a találkozót, Vécsei és Zachariassen góljaival könnyedén gyűjtötte be a három bajnoki pontot. Ez a könnyedség volt jellemző a Fradi játékára 2023.02.26-án a Nagyerdei Stadionban is. A listavezető Ferencváros egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy sokkal jobb a Debrecennél, és idegenben is két góllal nyert Ryan Mmaee duplájával. 2023.05.20-án már bajnokként fogadta a Fradi a Debrecent. Bár az első félidőben a  Ferencváros többgólos vezetést is szerezhetett volna a Debrecen ellen a labdarúgó NB I 32. fordulójában, a rengeteg helyzetből csak egyet tudott gólra váltani, és ez megbosszulta magát, mert a második félidőben a vendégek fordítottak.

A jelenleg bajnoki szezon őszi mérkőzésén, 2023.10.08-án, a Groupama Arénában nem tudott nyerni a Fradi, pedig a 18. percben már 2-0-ra vezetett, de a vendégek egyenlíteni tudtak.

Thomas Doll 15 tétmérkőzésen ült a Fradi kispadján a Loki ellen, melyből 12 volt bajnoki: 4 győzelem, 7 döntetlen és 1 vereség, 17 lőtt és 9 kapott gól.  Thomas Doll a 12 bajnoki mérkőzésével átvette a “vezetést” Novák Dezsőtől (10 bajnoki mérkőzés) kispadján. Szerhij Rebrov 6 alkalommal ült a Fradi kispadján a Loki ellen (4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség). Peter Stöger fölényes győzelemmel mutatkozott be a Loki ellen, majd a visszavágón vereséget szenvedett, mely nagyban hozzájárult a menesztéséhez. Csercseszov 4 mérkőzésen mérkőzésen dirigálta a Fradit a Loki ellen úgy, hogy csapata az első három mérkőzésen gólt sem kapott (7-0), majd az utolsón meg hármat. Bajnoki mérkőzésen a Ferencvárosban Dibusz Dénes lépett legtöbbször a pályára a DVSC ellen (24), a legtöbb gólunkat Albert Flórián szerezte (12).

További érdekes adat, statisztikai kimutatás “A Ferencváros, DVSC elleni mérkőzései” bejegyzésünknél olvasható. Mivel a két csapat eddig 112 alkalommal találkozott tétmérkőzésen egymással, í­gy elég sokat kell “görgetni” a lapon, hogy feltáruljon a 81 éves közös történet összefoglaló “jelentése”.

Jó böngészést, Tempó Fradi!

4 hozzászólás a(z) Sí­pszó előtt: Ferencváros – Debrecen bejegyzéshez

  • Továbbra is várom, mégpedig NAGYON a 40. GYŐZELMÜNKET !!!

    HAJRÁ F R A D I !!!!!!!!

  • A hátralévő meccseken 9 pont kell, aztán jóhet a kupadöntő !
    Elkaptuk a fonalat, úgy érzem. szépen zárunk.

  • A két csapat utolsò talí lkozí sa a 9.-ik fordulòban volt.

    Akkor a Fradinak 17 pontja volt, a Debrecennek meg 11.

    A 19. fordulò utí n az FTC 13 pontot nyert hozzí , a Debrecen meg 10-et. Mindkét csapat 30, illetve 21 Pontal kezdik a bajnoksí got.

    Az FTC a 9. fordulòban 3 pontot az MTK-nak, 3 pontot a Vasasnak, 1 pontal osztozkodott a Paksal és 1 pontal a Mezôkövesdel.

    A 19.-ik fordulòban még mindig 3 pontot az MTK, mí r 1 pontal az UTE-val, 4 pontot a Vasasnak, 1 pontal a Videotonal, 3 pontot a Haladí snak, 4 pontot a Paksnak és 4 pontot szintén a Mezôkövesdnek adott oda, vagyis osztozkodott.

    A Debrecen a 9. fordulòban az FTC ellen 3 pontot, az MTK ellen 1 pontot, a Vasas ellen 3 pontot, a Videoton ellen 3 pontot, a Haladí s ellen 3 pontot és a Paks ellen 1 pontot osztott vagy vesztett.

    A 19. fordulòban az FTC-vel még 3 pont, az MTK-val mí r 2 pont, az UTE-val 3 pont, a Vasas-al 6 pont, a Videotonal 6 pont, a Haladí sal 6 pont, a Paks-al 2 pont, a Mezôkövesdel 1 pont és a Honvédal 3 pont a veszteség vagy az osztozkodí s.

    Plusz-gòlkülönbségek ví ltozí sa a 9-ik-tôl a 19-ik fordulòig:

    FTC : UTE-vel +0 (4-1-tôl 7-4-re), Debrecen +0 (maradt a 3-1), Diòsgyôr +1 (6-2-rôl 9-4-re), Gyirmòt +0 (maradt az 1-0), Bp. Honvéd +1 (1-0-ròl 4-2-re).
    Debrecen: UTE-vel +1 -1 lett (2-1-rôl 2-3-ra), Mezökövesd 0 (1-0 maradt 1-0), Gyirmòt +1 (4-0 lett 6-1)

    A kiegyenlìtett gòlkülnbségek ví ltozí sai:
    FTC: Paks minusz lett -1 (0-0-ròl 1-2-re), Mezökövesd -2 (2-2-ròl 2-4-re).
    Debrecen: MTK 0 (1-1 lett 2-2), Paks 0 (1-1 lett 2-2)

    A minusz gòlkülnbségek ví ltozí sai:
    FTC: MTK 0 (1-2 lett 2-3), Vasas 0 (1-2 lett 3-4). ùjonnan negativ: Paks és Mezökövesd (-1, illetve -2).
    Debrecen: FTC 0 (1-3 maradt 1-3), Vasas -1 (1-3 lett 2-5), Videoton -1 (1-5 lett 1-6), Haladí s -1 (0-1 lett 0-2)., Bp. Honvéd -1 ùjonnan (0-1).

  • VÁROM A 40. GYŐZELMÜNKET !

Hozzászólás a(z) Takács Gábor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ