Sí­pszó előtt: Ferencváros – Haladás

sipszo-elottA 127. bajnoki mérkőzésünk következik szombaton a Haladás ellen a Groupama Arénában.

Az idősebbek (helyesebben inkább: akik régebb óta követik a magyar labdarúgás eseményeit) azok emlékezhetnek arra, hogy az akkori sportsajtó a bajnoki szezonok után mindig különböző tabellákkal “szórakoztatta” (helyenként idegesí­tette) a focikedvelőket. Ilyen volt a Budapest-Vidék összeállí­tás, mely vidékiként mindig dühösí­tett egy kicsit, hiszen volt benne egy apró kis fellengzőség, de mivel azokban a Fradi általában jól szerepelt, í­gy mindig megbocsájtottam nekik. Régebben a rangadó jelzőt is kizárólag pesti csapatok egymás elleni mérkőzései kaphatták, igaz akkortájt szinte minden a fővárosban volt elérhető (könnyebb volt az ellenőrzés, a felügyelet). Azóta fordult egy kicsit a világ, és ha most visszacsatolunk a Budapest-Vidék rangsorhoz, akkor a szombati ellenfelünkkel, a Szombathelyi Haladással a közös történelmet nézve, rangadót fogunk játszani, hiszen a vidéki csapatok közül a mostani mezőnyből a Haladással játszottunk a legtöbbször.

Az eddigi 126 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 76 győzelem, 26 döntetlen, 24 vereség, 248 lőtt és 120 kapott gól.

W_haladas-ftcAnnak ellenére, hogy a Haladásnak komoly NB1-s múltja van, csupán egy bajnoki bronzérmet és 3 magyar kupa ezüstérmet (1993-ban a Fraditól szenvedtek vereséget a döntőben, büntetőkkel) szereztek. A klub 1919-ben alakult, a csapat hivatalos szí­nei a zöld és a fehér, otthonuk a Rohonci úti stadion. 1936-ban mutatkoztak be az első osztályban, ám a következő esztendőben már ki is esett a gárda az élvonalból. A Haladás a későbbiekben még összesen tí­z alkalommal búcsúzott az első osztálytól. A 2000-s évek elején komoly válságba került a klub, az azóta már a Pápát is “búcsúztató” Lombard vette át az irányí­tást, melynek a végén, 2004-ben kiestek az élvonalból, a befektető távozott, a klub a megszűnés szélére került. Sikerült talpra állni, a Haladás visszavette a nevét és 2008-től már újra az NB1-s mezőny tagja. Szombathelyen számos kiváló játékos nevelkedett, aki később más klubokban értek el sikereket. Halmosi Zoltán, Illés Béla, Kereki Zoltán, Király Gábor (40 évesen még mindig a csapat tagja), Jagodics Zoltán, és természetesen Novák Dezső, aki a Ferencváros játékosaként, majd edzőjeként 7 bajnoki cí­met szerzett, kétszer nyert olimpiai bajnokságot és 1968-ban a világválogatott játékosaként léphetett pályára. Érdekesség, hogy az 1995/96-s bajnokságot nyerő Ferencvárosnak Novák Dezső volt az edzője és abban a csapatban Jagodics Zoltán több alkalommal is magára húzhatta a Fradi zöld-fehér mezét.

További érdekességek a két csapat közös múltjából:

1936. szeptember 6-án találkoztak először egymással a csapatok. A Kutasi – Polgár, Papp – Hámori, Pyber, Lázár – Táncos, Tátrai, Jászberényi, Toldi, Karácsonyi összetételben pályára lépő fővárosi zöld-fehérek 3:2 arányban győztek Szombathelyen. A visszavágót a szezon utolsó bajnoki mérkőzéseként a Hungária úton játszották le (Ferencváros – Haladás 7:2) a dicsőséges KK menetelés megkezdése előtt.

A szombathelyi csapat első Üllői úti látogatására 1939. október 29-én került sor, ahol a vasiak 4:1-es vereséget szenvedtek. Az FTC az 1942/43-as szezonban veszí­tett először pontot, majd tí­z év elteltével 1947. július 6-án szenvedett először vereséget a Haladástól, mindkétszer az Üllői úton.

KS_1941_I_048-19410427-2A második világháború ideje alatt többször is találkozott egymással a két csapat, ezek közül az 1941.04.27-.-i összecsapást emeljük ki, ahol a Fradi nyert 5:3-ra, az akkori sportsajtót főleg a vendégeket dicsérte. A fővárosi zöld-fehérek megpróbálkoztak az angol WM-rendszerrel, amit először az Arsenal alkalmazott (eleinte 3-2-2-3-nak í­rták le, majd ez változott 4-2-4-re), majd Puskásék vittek “tökélyre” az ötvenes években. 1941-ben a Fradi próbálkozott, de majdnem pórul is járt. 4:0-ig tökéletesen működött, majd jött 3 gyors Haladás gól és az angol rendszer majdnem a dugába dőlt. A sportsajtó egy kis pikí­rt jelzővel meg is jegyezte: “A szellemes magyar futtballt játszó Haladás úgy ment át a megangolosí­tott ferencvárosi védelmen, ahogy akar”. Az már más kérdés, hogy ez a kritizált Fradi a bajnokságot 11 pont előnnyel és 113 rúgott góllal nyerte meg…a Haladás meg kiesett az NB1-ből.

Az ötvenes években mindkét csapatot “átkeresztelték” a hatalom urai. A Fradi történetét ismerjük, Szombathelyen a “nagy és megbonthatatlan szovjet-magyar barátság” jegyében Lokomotiv-ra változott a Haladás. 1949.12.31-én, az “Új Év, Új Terv, Új Feladatok” bevezetése előtt, a fővárosiak még utoljára Ferencváros néven léphettek pályára és a kor álomcsatársorának vezetésével (Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor) 7:2-re győzték le a már átkeresztelt Szombathelyt.

novak-dezso-6Az 56-os forradalom és szabadságharc idején mindkét csapat visszakapta a nevét, í­gy 1958.03.09.-én, Szombathelyen újra Haladás-Ferencváros mérkőzésre került sor. 13 ezren várták a Fradit és bár tudták, hogy a pálya talaja a rossz időjárás, az elhúzódó tél miatt hagyott kí­vánni valót, de semmi sem tudta elrontani a Fradi „vendéglátás” bizsergető hangulatát. Fenyvesi Máté elég gyorsan lehűtötte a kedélyeket, de a Fradi ezután teljesen átadta a “labdát” a hazaiaknak, aki éltek is a felkí­nált lehetőséggel és a félidő további időszakában gólhelyzetek sokaságát dolgozták ki – melyeket ki is hagytak. A vége 4:1 lett, a foci alapigazsága érvényesült, nem lehet büntetlenül kihagyni a helyzeteteket. Ez a mérkőzés mégsem a Fradi biztos győzelme miatt emlékezetes. A Ferencvárosi csatárok támadásait egy olyan 19 éves fiatal védő próbálta megakadályozni a baloldalon, aki két év múlva már olimpia érmes volt, és rá egy évre a Szombathelyiek ragaszkodása ellenére a Ferencvároshoz szerződött és olyan sikereket ért el, hogy neve aranybetűvel í­ródik a Ferencvárosi labdarúgás történetében. Természetesen Novák Dezsőről van szó, aki Jákon született, a világhí­rnév felé vezető úton az Egyházasrádóc megyei első osztályú csapatából indult, ahol még a csatársort erősí­tette. 1954-ben a szombathelyi Gépipari Technikum tanulója lett, innen került a Haladáshoz, majd 1961-ben a Fradihoz.

A hatvanas években a Haladás “hektikus” teljesí­tményének köszönhetően csak 9 alkalommal mérhette össze erejét fővárosi zöld-fehérekkel. Ezek közül egyedül 1967.11.26-án, Szombathelyen tudta legyőzni a Fradit 2:1-re. Érdekesség, hogy akkor is a bajnokság utolsó fordulójában került sor a találkozóra, amikor már a Fradi hetekkel előtte megszerezte a 20. bajnoki cí­mét. Akkor “csak” 8 pont előnnyel, bár a Haladás előtt Csepelen is kikapott Lakat doktor legénysége. A hazai zöld-fehérek a már bajnok Fradi legyőzésével sikerült kiharcolni a bent maradást az első osztályban, ami “pletykára” adott okot, bár tudni kell, hogy két napra rá, a Népstadionban a Liverpoolt (!) vertük 1:0-ra a VVK sorozat 3. fordulójában.

1959-től 1977-ig zsinórban tizenkétszer győzte a Fradi a szombathelyi csapatot a fővárosban, majd 1996 és 2010 között tí­zszer tartotta otthon a bajnoki pontokat a Ferencváros. Ezek közül kétszer is 6:1-s Fradi győzelemmel végződött. 1969.03.16-án Albert Flórián vezényletével, 1973.12.02-án a Juhász-Kű-Máté hármas kergette őrületbe a Haladás védelmét. A találkozó hatodik gólját, a 17 évesen az NB1-ben bemutatkozó, saját nevelésű játékosunk, Kelemen Gusztáv szerezte:

A 80-as és 90-es években több remek mérkőzést hozott a két zöld-fehér együttes csatája, közte az emlékezetes 1993-s Magyar Kupadöntő, amit a Fradi büntetőkkel nyert meg. Ezekben az időkben a Haladás Szombathelyen többször is legyőzte a Fradit, a legnagyobb különbséggel 1990.03.17.-én, amikor “a végig nagyon ötletesen és szellemesen játszó hazai gárda ilyen arányban is megérdemelten győzött a teljesen széteső játékot produkáló fővárosi csapat ellen.”

A Haladás utoljára 2013.11.10-én tudott nyerni vendégként a Fradi ellen. Halmosi Péter duplájával (plusz Ugrai) 3-0-ra nyertek a Puskás stadionban a helyzeteit kihagyó, szétesően játszó fővárosi zöld-fehérek ellen. A sorozatban harmadszor nyerni nem tudó Fradi szurkolóinál kezdett “betelni a pohár” (Most akkor mi van – molinó), bármennyire is kedvelték az akkori edzőt, Ricardo Monizt.

Kellemes emlék számunkra a 2015/16-s bajnoki évzáró mérkőzés, amit a Haladás ideiglenes otthonában, Sopronban rendeztek meg 2016.04.30-én. Az 1-0-ra megnyert mérkőzés után adták át a 29. bajnoki cí­münk serlegét és az érmeket.

20160430-bajnokcsapat-doll

A Groupama Arénában 2016.07.16-án, a 2016/17 bajnoki nyitányon  találkozott egymással a két csapat, amit a fővárosi zöld-fehérek nyertek magabiztos játékkal 3-1-ra.  2016.10.15-én, Sopronban 2-0-ra kaptunk ki úgy, hogy Nalepát, Dilavert, és még Thomas Doll-t is kiállí­totta a játékvezető.  2017.03.11-én  a Groupama-arénában a Haladás nem tudott mit kezdeni a zöld-fehér hengerrel, csak a szépí­tésre futotta erejéből. Góljainkat Moutari, Gera és Böde szerezte. Dani ezzel “százados” lett, a 25. játékos, aki legalább 100 gólt szerzett a zöld-fehér klubban – csak az úgynevezett dí­jmeccseken jegyzett gólokat figyelembe véve.  Az utolsó hazai bajnoki mérkőzésünkre 2017.08.17-én került sor az Üllői úton, ahol  Haladás nem tudott veszélyeztetni, Amadou Moutari és Böde Dániel gólja döntött. Rá három hónappal fordult a kocka, a Haladás stadionavatóján, 2017.11.25-én, remekül avatta fel új stadionját a Haladás labdarúgócsapata: a kieső helyen álló szombathelyiek 2–1-re legyőzték a bajnokesélyes Ferencvárost.

2018.04.28-án a Groupama-arénában Thomas Doll csapata már a 7. percben hátrányba került, de legyőzte a Haladást és a tabella élére állt a Ferencváros. A 2018/19-s bajnoki szezon első közös összecsapására 2018.08.04-én került sor a Groupama-arénában, ahol az egyenlí­tésig még eljutott a fővárosban a Haladás, de Lanzafame két góljára már nem érkezett válasz. A szezon második körében, 2018.11.10-én Szombathelyen a hazai zöld-fehérek nagy meglepetésre legyőzték a Ferencvárost úgy, hogy Lanzafame büntetőjét Rózsa kivédte.

Szombaton a két csapat 145. tétmérkőzése (bajnokiból a 127.) következik, eddig öt helyszí­nen mérkőztek egymással a csapatok. A Fradiból dr. Dékány Ferenc (19) lépett legtöbbször a pályára, a legtöbb gólunkat Albert Flórián (13) szerezte és Dalnoki Jenő ült legtöbbször a kispadon (15). További érdekes adat, statisztikai kimutatás “A Ferencváros, Haladás elleni mérkőzései” bejegyzésünknél olvasható. Mivel a két csapat átlépte a “bűvös” százas határt, í­gy elég sokat kell “görgetni” a lapon, hogy elébünk tároljon a 83 éves közös történet összefoglaló “jelentése”.

Jó böngészést, Tempó Fradi!

3 hozzászólás a(z) Sí­pszó előtt: Ferencváros – Haladás bejegyzéshez

  • Hadd í­rjak le egy jópofa sztorit az 1993-as kupadöntőről (akkor még oda-vissza játszós rendszer volt, ez persze az első meccsen történt): katona voltam Szombathelyen, “bunkó pesti”-ként, ráadásul már akkor fanatikus Fradi-drukker. A mi zászlóaljunkat bí­zták meg úgymond “sportbiztosí­tással”; kiemelt kockázatú meccsként kivezényeltek minket a rendőrség mellé. Persze én benne voltam a kontingensben, mivel az í­rnok a haverom volt, ezért kilopattam magamnak a kilépőkönyvemet. Az első adandó alkalommal “eltévedtem” és beálltam (szolgálati kimenőruhában) ordí­tva drukkolni a Fradi-táborba, ahol megismerkedtem egy nagyon helyes kislánnyal, aki szí­vére szorí­tott Lipcsei Peti fényképpel sikoltozott imádottja minden labdaérintésekor. (Amúgy a két tábor elég jó viszonyban van/volt egymással, de akkor eldurvult kicsit a hangnem, volt némi “Szombathelyen mindenki cigány”-skandálás, meg egyéb durva frocli.)
    A meccs után “véletlenül” lemaradtam a biztosí­tó-csapat találkozójáról és elmentem inni meg bulizni a leruccant Fradistákkal, őrületes buli volt hajnalig… Persze a “kölcsönlopott” katonakönyvemmel lebuktam visszafelé menet, de az egy hónap laktanyafogság simán megérte az élményt 🙂 A visszavágót (ahol ugye 11-esekkel nyertünk, mint lalolib sporttárs í­rta) már emiatt a századszinten néztem tévében, és emlékezetes volt, hogy a szombathelyi surranótársaim a végén gratuláltak nekem, hogy “megérdemeltétek”.
    Óriási érzés volt, hogy egy század előtt én képviselhettem a Fradizmust! 🙂

  • Nem szeretem a radikális fogalmazásokat.

    De a gyönyörű örökmérleg alapján és jelenlegi helyzetünkben tényleg csak a GYŐZELEM elfogadható holnap.

    HAJRÁ FRADI !!!

  • Az utòbbi bajnoksí g 4-ik helyezete magí ért beszél. Még az 2014/2015-ös bajnoksí gban majdnem kiesett az elsô osztí lybòl.

    Sají t és jò utí npòtlí sù és nevelésû jí tékosait mindig a csapatba beépìtik. A Halmosi csalí d megy „gyí rtsa“ a jò jí tékosokat.

    Ujgrai nem tudom mit csiní l Szombathelyen. Szerintem az Iszlai és a Kirí lyék mindig veszélyt jelent. Iszlait nagyon veszélyesnek tartom. Németh Mí riò nem tudom, hogy még a Szombathelynél van, de akkor a 25.-és a 30.-ik percre nagyon is kell vigyí zni, mert akkor gyí rtsa gòljait.

    Feltünt nekem, hogy a Haladí s mindig nagyon knappul nyerte meg, vagy vesztette el (0:1; 1:0). Ezt követôen meg olyan egyí ltalí n nem fölényes csapatok mint az UTE vagy a Paks 0-3, illetve 0-2 arí nyban meg tudtí k ôket verni.

    A mùlt bajnoksí g 5-ik fordulòjí ban meg a mí sodik helyen is voltak a bajnoksí gban.

    Mind ez nem tudom, hogy magyarí zzam. Jò védelem ? Vagy az ellenfelek jò védelme ?

    Utòbb a bécsi Rapid ellen „csak“ 0:1 arí nyban maradtak alùl.

    Valòjí ban milyen jò a Haladí s utí npòtlí sa most ?

Hozzászólás a(z) Eltiron bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ