Speciális muzeális beharangozó – Derbi előtt

A zöld-fehérbe bújt játékosokhoz hasonlóan én sem vagyok csúcsformában. Azon vettem észre magam, hogy a szombati kábulat nem múlt el nyomtalanul. Arra is gondoltam, hogy megkérem Jack Malone csapatát, hogy próbálja megtalálni az elvesztett hitemet, de már a Nyomtalanul sorozat csapata is szétszéledt, a szőke Samantha már vörösben nyomoz „felejthetetlenként”, a többiek meg talán azt sem tudják, hogy Magyarországon mit is jelent Fradistának lenni. Azt tudják, hogy a derbi(y) szónak mi a jelentése, de azt már nem, hogy annak milyen mély gyökerei vannak hazánkban. Mert ha derbi, akkor az Fradi-Dózsa, egy miniháború Európa közepén, mely a múltban néha ökölharcokkal volt fűszerezve, de igazán soha nem a háborúról szólt, hanem egy érzésről, a győzelemről, a vesztesek megalázásáról, egy több mint száz éves hagyományról, melynek ápolása egyet jelent a ma élő Fradizmusunkkal.

Mégsem tudok úgy készülni rá, mint évekkel ezelőtt. Ahhoz meg elég bosszúsnak kell lennem, hogy ki tudjam vonni magam a szombati derbi hatása alól, sőt az első gondolatom azt volt a muzeális lapszemle keresgetése közben, hogy olyan derbiről í­rjak ahol kikaptunk, vagy éppenséggel egy olyan évet találjak, ahol 12 vagy annál több vereséget szedtünk össze a bajnokság során. Vereséget a lejátszott 207 derbik között lehet találni (58-at, de erről szerkesztőtársam remek kis összeállí­tásában részletesen is lehet olvasni), de egy szezonban 12, vagy annál több bajnoki vereséget már nem olyan könnyű. Talán ezért is vagyok dühös és egy kicsit reményvesztett, mert egy esetleges vereséggel beállí­tásra kerülne a „negatí­v rekord”, a 13 vereség egy bajnoki szezonban. Erre a „csodára” 1952-ben és az 1984/85-ös szezonban került sor. Az előbbinél még érthető, hiszen senki előtt nem kell ecsetelni a Rákosi korszak Fradi ellenes ténykedését, de az 1984/85-ös év már annyira közelmúltnak számí­t, hogy sokan emlékeznek arra, amikor Sárosi László mentette meg a csapatot a kieséstől.

Amikor a jegyzeteket í­rogatót ilyen belső reményvesztés marcangolja, talán jobban is teszi ha annyira nem akar a múltban kalandozni, mert akaratlanul is párhuzamot fog vonni és ami talán nem lenne méltó ahhoz az oldalhoz, ahol a Ferencváros dicsőséges múltját dolgozzák fel nap, mint nap. Ezért most le is teszek arról, hogy egy hagyományos muzeális beharangozót í­rjak. A szerkesztőtársaim meg eldöntik, hogy milyen kategóriába sorolják és hogyan cí­mkézik majd fel. Ötleteim lennének, de mivel azokat is a keserűség vezérelné, í­gy inkább arról is leteszek, igaz nem is engednek a közelébe (no ez nem komoly, inkább nem értek hozzá ezért rájuk bí­zom).

A kissé hosszúra nyúlt bevezető morgolódás után jöjjenek a tények. Először a nem éppen vidámabb részt veszem, mert jelenleg inkább ez jellemzi a lelki világomat (persze ha van ilyen). Az 1952-es esztendőt most alapból kihagynám (mellesleg a Megyeri úton 1:0-ra kaptunk ki), hiszen elég saját szarkazmusommal megbirkózni, ehhez most nem hiányzik a Rákosi rezsim megsemmisí­tési törekvése. Ugorjunk inkább a „társcsúcstartó” 1984/85-ös idényhez, amit a végén 13 vereség, edzőcsere és egy éppen bennmaradás jellemzett. Valamint egy derbi, 1984. október 27-én, ahol elég simán kikaptunk 2:0-ra, Vincze Géza edzősége alatt. A vereség ellenére azért néhány mondatot mégis csak érdemel a mérkőzés. Ha most rápillantunk az akkori eredményjelzőre és meglátjuk a gólszerzőket, egy Fradi szurkoló először azt is hihetné, hogy itt bizony csúnya átverés van a háttérben, mert ha 1984-ben a gólszerzőként Ebedli és Kerekes van feltüntetve, akkor ott Ferencvárosi győzelem született és nem Újpesti!

Ebedli Zoltán

Pedig nem a táblakezelő hibázott, hanem az emlékezünk és a Fradista szí­vünk hagyott ki néhány ütemet. Annak ellenére, hogy Ebedli „Ebédlő” „Ebi” Zoltán személye egyenlőt jelent a Ferencvárossal, 1984-ben az akkori pletykák szerint Vincze Gézával való nézeteltérése miatt, „bosszúból” az örök riválishoz, az Újpesthez igazolt. És még gólt is lőtt a Ferencvárosnak, aki 1973-ban húzta fel magára először a zöld-fehér mezt, aki 557 alkalommal lépett Fradi játékosként a pályára és aki összesen 97 gólt lőtt! Lila „M”-ként nem szerepelt sokáig, hiszen Vincze Géza távoztával és Dalnoki Jenő érkezésével ismét Zöld Sasnak öltözött, de már csak egy évig, hiszen 1986-ban végleg befejezte aktí­v labdarúgó pályafutását. Kerekes Gyuri már egészen más eset, hiszen őt egy kacskaringós út során hí­vta a Fradihoz Vincze Géza 1984 elején. Túl sok babér nem termett a számára, hiszen mindösszesen 14 alkalommal lépett a pályára Fradi játékosként (ebből 11 volt bajnoki), de mint vérbeli csatár azért 10 gólt tudott szerezni (ebből 6 volt a bajnoki találat). Ebedli Zolival együtt ment Újpestre, ahol a hetvenes évek közepén már játszott három évet.

Persze egy kicsit igazságtalanok lennénk az 1984/85-ös szezonnal, ha nem emlí­tenénk meg, hogy az előző idény sem sikerült valami fényesen. 1983-as évet még Novák Dezsővel kezdte a csapat, az évvégén a gyenge szereplés miatt (12. helyen zártuk az őszi idényt), 1983 decemberétől már Vincze Géza ült a kispadon. Az irányí­tása alatt sem tudott előrelépni a csapat, 12. hely, 12 vereséggel. Legalább az Újpest ellen jól szerepeltünk, hiszen ősszel 1:1-es döntetlen, tavasszal meg 1:0-ás győzelem. A tavaszi mérkőzés pikantériája, hogy a gólszerző az a Kerekes György volt, aki utána ősszel már Újpest szí­neiben játszott és szerzett gólt a Fradinak.

Mire befejeztem az egyik legrosszabb időszakunk (1983-tól 1985-ig) „értékelését” a dühöm és az elkeseredettségem is elszállt. Talán az a tudat, hogy a múltban is voltak „sötét időszakok”, vagy egyszerűen csak a Fradizmusom adta ki a parancsot, azon kaptam magam, hogy böngészem az oldalunkat és olyan derbik után nyomozok ahol győztesen tértünk haza a Megyeri útról. Az a tudat, hogy igazából nem volt nehéz diadalmas győzelmekre lelni egészen feldobott. A 102 idegenbeli derbiből 39 alkalommal a Fradi nyert (az Újpest otthon csak 34-szer), köztük olyan maradandó és soha el nem felejthető győzelmek is voltak, mint például a legendás „öt nyí­lvesszős” 1990-ből. Utoljára 2000-ben tudtunk győzni és azóta volt olyan eredmény is, amit ha lehetne örökre kitörölnénk a tudatunkból, de sajnos nem lehet. Biztonsági okokból szerkesztőtársam külön törlés elleni védelemmel is ellátta a mérkőzés beszámolóját, nehogy valaki az éj leple alatt akarjon megszabadulni attól a borzalomtól, amit két éve éltünk át a Megyeri úton.

Nehéz és talán lehetetlen is megjósolni, hogy mi lesz az eredménye a 208. derbinek. Bár elég sok kárt okozott bennünk az elmúlt két bajnoki mérkőzés (Videoton, Pápa), a derbi hatása alól úgysem tudjuk kivonni magunkat. Ahogy én sem tudtam, pedig eleinte még keménykedni akartam, de a végén már annyira meglágyult a szí­vem, hogy legszí­vesebben feltörném az oldalunk védelmét és egy mérkőzést biztosan kitörölnék a két csapat 107 éves bajnoki történetéből. Mert az még mindig fáj, és ami igenis bosszút kiállt még akkor is, ha az utolsó két mérkőzésen kétszer is legyőztük a lilákat, igaz mindkétszer hazai pályán. Egy ilyen felemásra sikerült beharangozót mivel is lehet lezárni? Nem volt nehéz megtalálni azt a részt, amit most önmagamtól „plagizálok”, mely részt az elmúlt évek derbijei előtt mindig „átemeltem” (tudják: Ctrl+C + Ctrl+V) az aktuális beharangozóba.

„Szombaton délután jön amire minden évben várunk, amire folyamatosan készülünk, amitől azt várjuk, hogy tovább erősí­ti bennünk a Fradizmust. Szombat reggel már számolni fogjuk a perceket, az ebéd után felhúzzuk a gondosan kivasalt zöld-fehér mezt, nyakunk köré tekerjük a Fradi cí­meres zászlót, és a mérkőzésig legalább százszor eldúdoljuk az indulót. Mire az óra elüti a hármat, már teljesen megszűnik majd a külvilág, szí­vünk és a lelkünk egy másik dimenzióba kerül. Megpróbáljuk majd kordába tartani, de mikor először meglátjuk a csapatot a játékos kijáróban, a egy olyan „Hajrá Fradi” kiáltás szakad fel bennünk, melytől ténylegesen megremeg a föld.”

2012. május 12. a derbi napja. „A” mérkőzés, mely után bár most otthon fogok ülni a fotelomban, de ha nyerünk, szerkesztőtársaimmal biztosan felfogjuk hí­vjuk „bockor” barátunkat egy közös éneklésre. A refrént most nem idézhetem, de akikkel 2011. szeptember 22-én együtt voltunk, azok nagyon is jól tudják, hogy melyik „nótáról” van szó.

– lalolib –

2 hozzászólás a(z) Speciális muzeális beharangozó – Derbi előtt bejegyzéshez

  • Elég rossz az előérzetem. Ha hozzuk a Pápai formát akkor zakó és vége is az idénynek a szurkolók számára. Az biztos, hogy akkor a Siófok ellen csak a rendezők fognak megjelenni a stadionban.

  • 🙂 Ez nagyon tetszett. Ettől azt lenne a jobb, ha holnap győznénk. Most már Döme és a csapat is megnyugodhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
09.22.20:00 M4 Sport
09.26. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ