Szenes Sándor: 55

Szenes Sándor

1990 nyarán igazolt a Fradiba Patkós Csabával együtt az erdélyi születésű középpályás. Az OTP ’95 tornán mutatkozott be zöld-fehérben, majd rögtön az első bajnoki mérkőzésén két bombagólt lőtt az újpestiek hálójába.

A folytatás is remekül sikerült.

Fordulásból szerzett gólt Debrecenben, majd a Szeged ellen ismét “szétlőtte” a kaput. A 4. forduló után a tabella a Fradi (holtversenyben a Honvéddal), a góllövőlista Szenes (holtversenyben a tatabányai Váczival) nevével kezdődött.

1991 tavaszán a magyar kupában volt eredményesebb a középpályás. A PMSC ellen duplázni tudott hazai pályán, majd a paksiak ellen is a kapuba talált, nyolc góllal és 34 tétmeccsel zárta a szezont.

1991 őszén az örökrangadón két gólt is szerzett, de csak egyet adott meg a játékvezető, í­gy hosszú idő után MTK győzelem született az Üllői úton. Siófokon újra eredményes volt Szenes. Gólja ezúttal egy pontra volt elég, Fischer egyenlí­tette ki a mérkőzés állását. 1992 tavaszán gólt lőtt a Hatvan ellen a kupában, majd a Tatabánya ellen utoljára volt eredményes a Fradiban. 27 tétmeccsen lépett pályára.

Az 1992/93-as szezonban már csak 9 bajnokin kapott lehetőséget, hol a kezdőben, hol csereként lépett pályára. A szezon végén a Vasashoz igazolt, ahol még két évet játszott a magyar első osztályban.

3 hozzászólás a(z) Szenes Sándor: 55 bejegyzéshez

  • Szia Szenes Sanyi !
    Emlekszer meg Szatmaron 5-6 osztalyba ram.
    Együtt voltunk egy osztajba Timar Kallay szarka Esztinka Schwarzkopf Ruzsa.

    Üdv
    Timar Csaba

  • Isten éltessen sokáig “dózsaölő” Szenes Sándor!!!

  • Isten éltesse! A belépője után -- aki látta, nemigen feledi -- sokkal több nézett ki ebből a pályából. Mindenesetre ezzel a rövidke felfutással is beí­rta magát a Fradi-történelemkönyvekbe. A Szeged elleni ágyúzásánál ott is voltam.

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ