1981/82

1981.XI.25. Rába ETO – Ferencváros 2-0

Pompás mérkőzés Újpesten és Győrött

Először csak tréfának vettem amikor szerkesztőtársam „kijelölte” számomra a Győr elleni muzeális beharangozóra szánt mérkőzést. Milyen butaság egy vereség felelevení­tésével hangolni a következő bajnokira? Ráadásul úgy, hogy egy megalázó vereségen vagyunk túl a Videoton ellenében, mely sokunk számára okozott olyan traumát melyből elég nehezen tudunk kigyógyulni. Talán gyógyulásnak szánta?

Ha í­gy gondolkodik, biztos ennél emlékezetesebb mérkőzésről tudósí­tó újságot „kotor” nekem elő, hiszen a múltunkban számtalan olyan derbi szerepel ahol biztos győzelmet arattunk Győrben. Mondhatnánk úgy is, hogy a Fradi mindig szeretett Győrbe utazni, bár voltak kellemetlen vereségek is, de ezekkel általában nem szeretünk foglalkozni. Akkor miért is kell nekem egy vereséggel hangolni a szombati mérkőzés előtt? Először akaratlanul is arra gondoltam, hogy szerkesztőtársam lustaságból nem akarta áttúrni a ma már egy teljes szobát megtöltő dokumentum tárunkat. A gond csupán az, hogy annyira ismerem, hogy ő az újságok és a fotók keresésében és feldolgozásában nem ismer „elveszett labdát”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1981.XI.22. Ferencváros – Videoton 3-0

Amikor először a kezembe vettem szerkesztőtársam által prezentált 1981. november 23.-i Népsportot, az első gondolatom nem az volt, hogy ismét könnyű dolgom lesz az í­rással, hiszen nyertünk 3:0-ra, hanem azon kezdtem el mérgelődni, hogy miért nem az 1981. február végi Videoton elleni mérkőzést tette elém, ahol ráadásul még jelen is voltam a Szentélyben. A gyanakvó olvasó biztosan meg is kérdezné: ezt vajon honnan tudja egy olyan valaki, aki a tegnapi napjára is csak napi két Memoril tabletta bekapása után emlékszik? Ha most leí­rok két nevet: Toldi Géza és Nyilasi Tibor, akkor egyből közelebb kerülünk a titkok kapujához. Ebből következik is, hogy egy „Nyilasi-fan” számára örökre emlékezetes marad az a nap, amikor a két háború közötti Ferencváros legendás csatára által felajánlott serleget, az előző év legjobb Fradi játékosának, Nyilasi Tibornak ezen a napon adta át Toldi Géza. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

“Azzal főzünk, amink van”

Még a szokásos novemberinél is hidegebb szelek fújdogálnak az Üllői út környékén, a Ferencváros stadionjának közelében. Novák Dezső, aki az elmúlt fociévben a bajnoki cí­m eléréséhez vezette csapatát, gondterhelt. A Ferencváros eddig valamennyi rangadóját elveszí­tette, hét gólt kapott saját pályáján a Bp. Honvédtól és a Vasastól, kettőt a Megyeri úton az Újpesttől, de nem szerzett pontot Békéscsabán, Szegeden és Pécsett sem.

Pedig az idény előtt csakis derűs szurkolóval és vezetővel lehetett találkozni az Üllői úton. Mivel a Ferencváros átigazolásai jól sikerültök, a közvélemény elkönyvelte, évekig nem lehetnek különösebb problémáik a zöld-fehéreknek. Aztán mégis lettek! A vezetőedző hiába óvott mindenkit az elbizakodottságtól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ