2017/18

2017.VIII.6. DVSC – Ferencváros: 0-0

W_dvsc-ftc

Vihar előtti gólcsend – nem bírt egymással az FTC és a DVSC

A két csapat sorozatban harmadszor játszott egymással gól nélküli döntetlent
A labdarúgó NB I 4. fordulójának vasárnapi játéknapján a Debreceni VSC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Ferencvárossal.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Kiszakadt a gólzsák

fotelszurkolo-29“Lábtörő” Strestík (annak idején még csak a viking harcosokra akasztottak ilyen jelzőket) mondta a mérkőzés előtti napokban, hogy “sokan leírnak bennünket, ne feledjük, az a párharc is 0-0-ról indul” – mely tartalmaz igazságot, főleg ami a két nullát illeti, és utólag már a leírási kulcs alkalmazása is megfelel a számviteli törvény előírásainak, hiszen miközben a lelátón hőgutát kaptunk, a vendégek gólgutától szenvedtek 90 percen át. Régen vártunk erre, kapásból nem is emlékszem rá, hogy mikor nyertünk 5 gólos különbséggel (hatot rúgtunk a DVTK-nak, de kaptunk is kettőt és talán egyszer a Vasast is elpáholtuk 5-1-re) a mérkőzés végén még a napnak is megbocsájtottunk, aki az első félidőt élőben nézte végig, teljes pompájával beterítve a szektorunkat. Szerencsére a második félidőre úgy döntött, hogy lenyugszik egy kicsit, vagy csak átrándult a vizes VB-re egy kis üdítőre, mert az mégis csak katartikus élmény lett volna, ha a szünetben beáll az aréna büféjének sorába egy pohárka sörért, ami a nagy hőség közepette fogyott is rendesen, bár volt olyan is, aki rosszul tippelt, a szünetben lefele jövet a lépcsőn egy szurkolótársam mosolyogva mormolta: csessze meg (más szót használt), most három korsót kell vinnem a srácoknak. Persze a korsó az csak pohár, ráadásul műanyag is, de legalább megtanulta, hogy annyira még sem szabad alábecsülni a jelenlegi Fradit, hogy ne tippeljünk egy félidős hármast a Mezőkövesd ellen…Amit én sem tettem volna, de talán az öregedésem az oka, hogy már elővigyázatosabb vagyok. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2017.VII.30. Ferencváros – Mezőkövesd: 5-0

20170730-mezokovesd-villanyujsag

Fradi-KO: Moutari és Varga Roland duplázott, Böde is betalált

A zöld-fehérek gyakorlatilag fél óra játék után eldöntötték a három pont sorsát a Mezőkövesd ellen.
A labdarúgó NB I 3. fordulójában a Ferencváros kiütötte a 2. teljes kör után hibátlan teljesítménnyel listavezető Mezőkövesdet a Groupama Arénában, az egyaránt duplázó Amadou Moutari, valamint Varga Roland góljai után a csereként pályára lépő Böde Dániel állította be az 5–0-s végeredményt. Ezzel a zöld-fehérek megszerezték első bajnoki győzelmüket a szezonban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Több volt benne

fotelszurkolo-29-296x300_vöröskeresztA csütörtöki kizuhanásunk Európából nem ért váratlanul és túl nagy csalódást sem okozott (talán egy kicsit azért igen), hiszen a magyar labdarúgás már évek óta csak egy helyben toporog, mi nem újítjuk fel a kávéházakat, inkább romos épületeket alakítunk át kocsmáknak. A több 100 éves épületekre még büszkék is lehetünk, hiszen valamikor – főleg a két világháború között – ezek még szépen pompáztak és ékkövei voltak Európának. De idővel lepusztultak és bár mindig ígérgetjük, hogy felújítjuk, renováljuk őket, pedig a falakat lassan csak az emlékek tartják össze. Ettől még a miénk és történjen bármi is, még szeretjük. Sajnos egyre többen fordítanak hátat (nem úgy ahogy a WC ülőke tiltakozók tették) a focinak, egy derbi egy kissé mégis csak visszahoz valamit a régi idők világából…tegyük hozzá gyorsan – nagyon keveset. Kellékei a vasárnap késő délutáni 221. derbinek megvoltak, mindenből volt: voltak nézők, volt szurkolás, volt füstfelhő, volt tiltakozás, volt egymás szidása, volt egy kis bunyó a pályán és volt játék – természetesen mindenből egy kevéske. Gyorsan hozzá kellett tennem a kiegészítést, bár gondoltam arra is, hogy egy kicsit borzolom még a kritikusok idegeit a régmúlt jelzőivel, de hamar rájöttem, hogy a gyerekes csínytevést még talán megbocsájtaná a kedves olvasó, de azt már nehezen, hogy olyan derbik emlékét “feketítem be” , melyekre még a jelenkor szurkolói is emlékeznek. Az emlékezést hagyjuk a Tempó, Fradi! oldalaira, a jelenről meg értekezzünk egy keveset, mert mégis csak ebben élünk és ha nem is vagyunk mindig boldogok az elért eredményektől és játéktól (lásd EL és Felcsút), mégis csak úgy ültem le a 221. elé, hogy történt ami történt, sérült aki sérült, de mégis csak el kéne kapni a lilákat, akiket nem csak a WC ülőke sztori izgatott, de elég nagy mellényt húztak magukra és fennkent állították, most bizony elkapják a Fradit. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2017.VII.23. Újpest – Ferencváros: 2-2

NS-20170724-01-20170723

Újpest–Fradi derbi: hangulat, hajtás, izgalom és négy gól

Kétszer is vezettek a lelkes lila-fehérek, de mindkét félidő hajrájában betalált a Ferencváros.
Színvonalas, mozgalmas mérkőzésen, sokszor hangulatos szurkolás mellett az Újpest 2–2-re végzett odahaza a Ferencvárossal a labdarúgó NB I 2. fordulójában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2017.VII.20. EL-selejtező: Midtjylland – Ferencváros: 3-1

W_ftc-fcm

Búcsú Európától, a Ferencváros Dániában is két góllal kapott ki

A Midtjylland továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben.
A Ferencváros labdarúgócsapata idegenben 3–1-re kikapott a Midtjyllandtól az Európa-liga második selejtezőkörében, a párharc második felvonásán, így kettős győzelemmel, 7–3-as összesítéssel a dán csapat jutott a sorozat harmadik fordulójába.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Dinamika nélkül nem megy

fotelszurkolo-29-296x300_vöröskeresztA dánok elleni csütörtöki EL-mérkőzés óta kattogott az agyam, nehezen tudtam feldolgozni a történteket. Nem voltam ezzel egyedül, a Felcsút elleni összejövetel előtt az Aréna “agorájában” másról sem lehetett hallani, a szurkolótársaim is még elég magas hőfokon éltek, általános volt a vélemény, a svájci bicska belénk döfte a kést, de ettől még nem kellett volna összeomlani, ha mentálisan erősek vagyunk, max. egy döntetlennel ki kellett volna húzni a második félidőt. Emellett számos helyen elhangzott az is, hogy valójában majd a Felcsút ellen fog kiderülni, hogy az a sokat emlegetett első félidő vajon mennyit is kóstál. Plusz: mennyire bírja a csapat a csütörtök-vasárnapi “tempót”, mely egész Európában természetes és általában semmilyen gondot nem okoz. A megemészthetetlen csütörtök mellett tehát voltak aggályaink és félelmeink is, melyre jött még Pinyő legendás tolódó védekezése (jól szervezett, de kemény és helyenként durva is), valamint az, hogy Felcsút nem csak kisvasutat kapott, de felvásárolták a fél NB1-et is. Annyira nem rendeztem libasorba az új igazolásokat, de nem vagyok biztos abban, hogy van olyan csapat, akitől nem szereztek (vettek) játékost. A pesszimisták okfejtésére jött is a válasz: Pinyő sem akkora ász, hogy néhány hét alatt összerakjon egy raklapnyi játékost…Pedig egy szinten sikerült neki, bár abban azért nem vagyok biztos, hogy ha a dánok elleni első 45 perces arcát mutatja a csapat, akkor is olyan szervezettnek tűntek volna Pinyő legényei. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2017.VII.16. Ferencváros – Puskás Akadémia: 1-1

NS-20170717-01-20170716

A PAFC elcsent egy pontot a Ferencváros otthonából a nyitányon

Szakály Péter találatával vezetettek a vendégek, de Varga Roland egy kiváló szabadrúgásgóllal egalizált.
A labdarúgó NB I 2017–2018-as szezonjának első fordulójában a Ferencváros hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az újonc Puskás Akadémiával.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Az igazságtalanság ára

fotelszurkolo-BW“Ha az igazság nem is szokott győzni, azért minden igazságtalanságon fel kell háborodni, mert ha mindenki vállat von, nem áll meg a lábán a világ.” – régi bölcselet ez, mely még éjfél tájékán sem hagyott nyugodtan pihenni. Csak forgolódtam az ágyban, megpróbáltam kikapcsolni az agyam, megpróbáltam nem lejátszani újra és újra azt a bizonyos 45. percet, de nem sikerült. Belül talán nem is akartam hadakozni ellene, szenvedni akartam, azt akartam érezni, amit a játékosok és a szakmai stáb érezhetett a mérkőzés után. Amit elcsaltak, amit megbocsáthatatlanul elvettek tőlünk. Mert többszöri visszanézés után – az interneten már totál lassítva is megtalálható az eset – még fájóbb az ítélet. A dán langaléta eljátszotta a nagyhalált, testi kontaktus is abban merült ki, hogy a suta lába hozzáért Kochhoz, majd úgy eltaknyolt mint Lady Gaga a Grammy gálán. A svájci bicska meg kinyílt, és halálosan belénk döfött. Nem is egyszer, hanem kétszer. Ahelyett, hogy a langalétát díjazta volna egy sárgával (Lady Gaga is megkapta az esése után a Grammy-díjat), a biztonság kedvéért még egyszer belénk mártotta a kését. Nem vagyok egy szabálykönyv, de úgy tudom, hogy csak nagyon szándékos és durva esetben lehet alkalmazni a kettős büntetés elvét. A svájci sapka másképp gondolta, ezzel meg is pecsételte a sorsunkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2017.VII.13. EL-selejtező: Ferencváros – Midtjylland: 2-4

NS-20170715-01-20170713

Két góllal vezetett a Fradi, de végül 4–2-re kikapott

Remekül futballozott az első félidőben a Ferencváros, de Koch kiállítása után hengerelt a Midtjylland.
A Ferencváros hazai pályán 4–2-es vereséget szenvedett a Korcsmár Zsoltot végig a soraiban tudó Midtjyllandtól a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén. A Fradi az első félidőben Botka Endre és Varga Roland szépségdíjas góljaival még 2–0-ra vezetett, ám a játékrész hajrájában Julian Koch kiállítása miatt nagyon nehéz helyzetbe került. A dánok éltek az emberelőnnyel, és két, tizenegyesből szerzett találatnak is köszönhetően megfordították a meccset.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2017.VII.6. EL-selejtező: FK Jelgava – Ferencváros: 0-1

NS-20170707-01-20170706

A Fradi most magabiztos játékkal hozta a „kötelezőt”

A zöld-fehérek idegenben is legyűrték a Jelgavát • A következő ellenfél a Midtjylland.
A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a hazai pályán kétgólos előnyt szerző Ferencváros a lett Jelgava vendégeként Priskin Tamás góljával 1–0-ra nyert, így kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel továbbjutott a második körbe.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Kezdőlépés

fotel-ELAki egy héttel ezelőtt, június 23-án megnyitotta a Fradi Naptára rovatunkat, szembesülhetett azzal, hogy az a nap a Ferencvárosi labdarúgás legszebb 24 óráját öleli keretbe. Múltunk dicsőséges, a 29-23-1-2 számsor bármelyik számmisztikában zöld-fehéret jelent, mégis nincs olyan nap, mely egyszerre jelentene bajnoki címet, magyar kupagyőzelmet és a legfényesebben ragyogó VVK diadalt. 1963, 1965, 1993 és 2001 – négy év, egy nap, négy serleg. Vajon lesz még egy ilyen tüneményes napunk? Biztosan nem, de ettől még egyenként lehet növelni a serlegek számát, ahogy azt az elmúlt években meg is tettük. Három kupagyőzelem zsinórban, egy nagyszerű szezon utáni bajnoki cím – ha csak ezeket vesszük górcső alá, akkor talán nem is kéne annyira pesszimistán értékelni a jelenünket. Csak van egy kis bibi, ami bár nem tudja a kukába dobni a megnyert hazai címeket, de beárnyékolni, azt sajnos tudja. Mert az a fejünk homokba rejtése lenne, ha nem emlékeznénk az elmúlt évek nemzetközi kupaszerepléseinek fájó kudarcaira: 2014 Rijeka, 2015: Zeljeznicar. Mindkét évben a második selejtezőkörben mondtunk búcsút annak a sorozatnak, melynek elődjében nyertünk 1965-ben, döntőt játszottunk 1968-ban, elődöntőztünk 1972-ben és bejutottunk a csoportkörbe 2004-ben. Persze igazságtalanok lennénk, ha csak a szépre emlékeznénk, hiszen a hetvenes és a nyolcvanas években is estünk ki már első fordulóban, igaz akkoriban sokkal kevesebb csapat indult, így már az első körben is bolgár, lengyel és holland együttest sodort az utunkba – megálljt is parancsoltak. 2017. június 29-én meg a lett Jelgava csapatát. Vajon melyik utat válasszuk, vajon folytatódni fog az elmúlt évek kudarca, vagy idén sikerül néhány fordulóval Európa kapujába érnünk? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2017.VI.29. EL-selejtező: Ferencváros – FK Jelgava: 2-0

NS-20170630-01-20170629

Varga Roland vezérletével 2–0-ra győzött a Fradi

A kétgólos Varga és Moutari nagyon elemükben voltak, Bőle gólpasszal debütált a Jelgava ellen.
A Magyar Kupa-győztes Ferencváros az Európa-liga első selejtezőkörében, az első meccsen, a Groupama Arénában Varga Roland duplájával 2–0-ra legyőzte a lett Jelgavát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2017.VI.21. Ferencváros – Beitar Jerusalem: 1-0

fradi_cimer

Gól az utolsó percben, a Ferencváros legyőzte a Beitart

Szerda este hatkor a lett Jelgava elleni Európa-liga párharcra készülő Ferencváros a Magyarországon edzőtáborozó Beitar Jeruzsálem csapata ellen második felkészülési mérkőzését vívta. A Groupama Arénában rendezett zárt kapus találkozó egyenlő erők küzdelmét hozta, végül Bognár István utolsó pillanatban szerzett góljával győzött a magyar kupagyőztes.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Aranylabda: 50 éve Albert Flórián volt a világ legjobbja
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ