2018/19
Távozik Thomas Doll
Közös megegyezéssel a mai napon távozik posztjáról Thomas Doll, az FTC labdarúgócsapatát irányító német vezetőedző.
Feljegyzések a fotelból – Antifoci és tehetetlenség
Lassan gyülekeztünk szombat délután az Üllői úton. A nap is bevetette minden erejét, körbeölelte az arénát, ha felnéztünk rá kajánul mosolygott, kellett nektek az augusztusi hőségben délután meccsre jönni, miért nem maradtatok otthon, ahol légkondi be, sör a kézben, és ha valami nagyon nem tetszik a látottakból, még mindig ott a kézben a távirányító. De mi inkább felvettük Ehnaton fáraó szerepét, kitartottuk karjainkat a nap felé, vidáman üdvözöltük a nap istenét Atont, nem törődve az égető sugarakkal. Bejutva a stadionba már “békésebb” kép fogadott, fejünk fölött tető (most erőlködj napocska!), a pulton hideg sör, körülöttünk zöld-fehérbe öltözött “népség”, vajon mi kell még? Győzelem – vágtuk rá egyhangúan, túl sok vita nem alakult ki, legfeljebb azon sopánkodtunk, hogy milyen gyorsan ki tud ürülni a pohár. – Kiszívta a nap – mosolygott mellettem Laudetur barátom, miközben az eshetőségeket latolgattuk. Van ugyebár a mumus vagy bubus szó, tudjátok, a néphiedelemben vele riogatták a csintalan gyerekeket. Ez a rosszindulatú szellemlény azzal traktált, hogy bizony az elmúlt hat Paks elleni meccsből csak egyet tudtunk megnyerni, azt is az atom otthonában követtük el, hazai pályán utoljára ez a “fegyvertény” 2016-ban sikerült. A mumus még be sem fejezte a mondókáját, már ott toporgott előttünk Püthagorasz, a számmisztika nevében és arról próbált meggyőzni, hogy nem csak a bolygók keringését, de az emberek sorsát is a számok irányítják. 4, 3, 2 – nem bonyolult a folytatás, manapság már egy bölcsődés is rávágná a következő számot. – Ne hogy már csak egy gól lőjünk! – Püthagorasz is visszahúzhat és tovább vizsgálhatja a numerolóigát, mi inkább felbaktatunk a lelátóra, már csak néhány perc és útjának indul a “gyönyör”…legalábbis akkor még úgy hittük. Egy felhő is elkúszott az égen, mintha figyelmeztetni akart volna, hogy nem minden arany ami fénylik, de erről 45 percig nem nagyon akartunk tudomást venni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2018.VIII.18. Ferencváros – Paks: 1-1
A Ferencváros nem tudta legyőzni odahaza a Paksot
Sokkal jobban kezdett a vendégeknél az éllovas, de a hajrában még az egy pontot is majdnem elveszítette.
Az eddig tökéletes mérleggel rendelkező Ferencváros nem bírt hazai pályán a Pakssal, és a végén még az egy pontnak is örülhettek a fővárosiak.
Sportkrém: Stefan Spirovski
Feljegyzések a fotelból – A kevés is néha elég
Ennyi év után pontosan már nem emlékszem rá, hogy vajon Vajda tanár úr (kémia), vagy Soltészné Göbös Terézia (matek) ajándékozott meg egy “bölcselettel”, miszerint néha a “kevécske is elég lehet egy kettecskéhez”, de visszagondolva az akkori matek tudásomra, valószínűleg Teréz néni volt, aki a szokásos, éppen csak görbülő dolgozatomat értékelte, amire nagyon büszke voltam, főleg annak fényében, hogy a “kettecske” is úgy jött össze, hogy abban Bátyai Karcsi barátomnak döntő szerepe volt. Teréz néni viccesnek szánt, de inkább röhejesnek tetsző “csé” betűi tegnap késő este óta, amikor is Pintér Csaba hármat fújt a sípjába és befejezettnek nyilvánította a Fradi kisvárdai stadionavatóját ötlött fel bennem, melyben nem csak a fiatalságom emléke okozott bizsergető érzést, hanem az a tény is, hogy legalább a másnap reggeli fotelos jegyzetemet valamivel el tudom indítani. Nem lesz egy világrengető alkotás, de azt tudtam, egy kicsit húzni kell majd az időt, mert magáról a 90+valahány percről túl sokat legfeljebb Solohov tudott volna írni, ha Kisvárdát áthelyezi a csendesnek éppen nem nevezhető Don folyó partjára. Mivel azonban nem vagyunk kozákok és az első világháborút is csak a történelem könyvekből ismerjük, így nem marad más, mint össze kell gyűjteni a foszlányokat és valamit le kell pakolni az asztalra. Legfeljebb ez csak egy “kevécske” jegyzetecske lesz (ígérem több “csé-vel” nem borzolom az idegeket), amiről főleg én tehetek mint amatőr firkász, de engedtessék meg egy halk megjegyzést, vagy inkább kritikát, hogy a semmiről tényleg csak az orosz irodalom klasszikusai tudtak köteteket megtölteni. Persze húzhatnám az időt magával a kisvárdai stadion avatójával is, viccelődhetnék is azzal, hogy itt bizony még “nem tűnt el a fű” mint a másik település csodastadionjában, ahol valószínűleg a locsolóember is hőgutát kaphatott. A pikírtség helyett inkább örömködni kéne, hogy itt az újabb vidéki fellegvár egy minden bizonnyal kedves kisvárosban (én is ilyen kedves kisvárosban lakom – stadion nélkül), ahol abban a hitben ringatták magukat, hogy először húzzuk fel a várfalakat és csak utána alapozzunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2018.VIII.11. Kisvárda – Ferencváros: 0-2
Balsikerű stadionavató Kisvárdán, két piros lappal és Fradi-győzelemmel
Jól kezdtek a szabolcsiak, de egy fölösleges kiállítás megpecsételte a sorsukat, majd kaptak a vendégek egy potya büntetőt is.
A labdarúgó NB I 4. fordulójában a Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Kisvárdát idegenben. A szabolcsi csapat új stadionját avatta, telt ház előtt, de pont nélkül maradt, ráadásul kilenc emberrel fejezte be a találkozót.
Sípszó előtt helyett: Kisvárdán stadiont avatunk
Ha pedig stadionavatás, akkor…de inkább nem is folytatom, mert remélem, másodszor már nem fog megtörténni, hogy udvarias vendégként nem borítjuk fel az asztalt, hanem virágcsokorral a kezünkben érkezünk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hazaiak méltón ünnepeljék meg az új stadiont. Ahogy azt Szombathelyen tettünk tavaly szeptember 25-én, ahol az elvesztett három pont, még ha áttételes is, de a bajnoki címünkbe került. Most meg Kisvárdán avatunk stadiont, mely egy Kalocsa (szülővárosom) nagyságú település, ahol bár van “stadion”, de az pont úgy néz ki, ahogy egy kisváros, “megye-egy” csapatához illik. Kisvárda ennél tovább jutott, az 1911-ben alakult klub kivívta az NB I-es tagságot, ennek örömére egy felújított (vagy új?) stadiont kapott, plusz két vereség után egy új edzőt is, aki még csak ismerkedik a környezettel, így ellenünk csak a lelátóról figyeli a leendő csapatát. A hazaiak nem indultak túl fényesen a 2018/19-es bajnoki szezonban, három mérkőzés, három vereség, 0-9 gólkülönbség, mely szinte “tükörképe” a Fradi szereplésének, ahol háromból három győzelem, 11-3-as gólkülönbséggel spékelve. Ezek alapján nem sok pénzt nyernénk a tippmixen egy sima Fradi győzelemre fogadva, csak hát egyrészt ott a stadionavatós “átok”, plusz volt egy kupa meccsünk is az akkor még csak NB II-es Várda ellen, ami nem éppen úgy sült el, ahogy az akkori erőviszony sejtették. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Tanulságos győzelem
Múlt és jelen. Mint két testvér, mint két szerető, mint két barát, úgy kapcsolódik össze, úgy öleli egymást, hogy tudja, egymás nélkül nem tudnak és talán nem is lehet élni. Különleges két napon vagyok túl, az előbbi bevezető mondatot sem egy dili-doki disszertációjából csentem, hanem részese lehettem. Pénteken kezdődött az “időutazás” Bátyán (Kalocsától 5 km), a már hagyományos Fokhagyma-fesztivál “nulladik” napján, a Fradi öregfiúk és a környék “öregjei” közötti mérkőzéssel. Annyira már sajnos nem vagyok fiatal, hogy akik a nyári tikkasztó hőségben kifutottak a zöld gyepre, azokat 10-20-30 évvel ezelőtt az égig érő Üllői úti fák árnyékában is láttam őrületbe kergetni az ellenfelet. Rab Tibi, Keller Fater, Bánki Dodó, Fischer Pali, Dukon Béla, Zoran Kuntics, Nyilas Elek…amikor a bíró a sípjába fújt, az emlékezés mellé egy gondolat is párosult: vajon szombaton este, a Haladás elleni csapatból, 10-20-30 év múlva hányan futnak majd ki a majdani öregfiúk zöld-fehér mezében? És vajon a mai magyar fociban és ezen belül a Fradi utánpótlásban mikor fognak ilyen játékosokat nevelni? Túl sokat nem morfondírozhattam rajta (pedig a választ könnyen meg lehetne adni), mert szombaton délután egy olyan időutazáson vehettem részt a barátaimmal, hogy nem is kellett felülnöm kedvenc Időgépemre, azt a 92 évesen is fitt Pethő Zoli bácsi egymaga, az emlékek tárházának felidézésével biztosította. Gondoljatok csak bele, egy olyan emberrel, egy olyan örök Fradistával együtt sörözgetni, akkor anno felülhetett a lelátóra a Lazio, az Austria elleni legendás mérkőzéseken, aki láthatta Toldit, Kiszelyt, Rudast, és az örök “szerelmet” Sárosi Gyurkát, akinek utolsó, 1948-as, Vasas elleni meccsén szintén a pályára rohant, hogy részese lehessen az ünneplésnek, és annak a varázslatos, legendás játékosnak az utolsó Fradi meccsén (akkor még nem tudták, hogy Gyurka néhány nap múlva elhagyja az országot) aki a harmincas-negyvenes években meghatározta a Ferencváros labdarúgást, sőt az európai labdarúgást. Közel két órán át tartott az emlékezés-cunami, Zoli bácsi minden “időskori” tünetet a sutba vágva (melyek rajtam harminccal “fiatalabb” kivitelben már jelentkeznek), még azt is felidézte, hogy azon az estén, amikor először adták elő Toldi Géza tiszteletére az “öregfiúk dalát”, a zongoránál ülő Fényes Szabolcs milyen színű nyakkendőt viselt – természetesen zöld-fehéret… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2018.VIII.4. Ferencváros – Haladás: 3-1
Lanzafame és Varga Roland vezényletével nyert a Ferencváros
Az egyenlítésig még eljutott a fővárosban a Haladás, de Lanzafame két góljára már nem érkezett válasz.
A Ferencváros hazai pályán 3–1-re legyőzte a Haladást a labdarúgó NB I 3. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén.
Feljegyzések a fotelból – Egy félidő foci, egy félidő “b…”
Azon hosszasan lehetne elmélkedni, hogy vajon a 115 éves múltra visszatekintő örökrangadó mikor és főleg miként gondolta úgy, hogy csupán az emlékezés tárházában van helye, a jelenben meg nem több mint bármelyik bajnoki mérkőzés. Persze a meccs előtt el lehet mélyedni a múltban, a korabeli újságok és visszaemlékezések olyan eseménnyé formálják a Ferencváros—MTK (Hungária) mérkőzést, melyek a történelem viharai közepette is nem csak sportélményt, de társadalmi és kulturális eseményt is varázsoltak Budapest utcáira és kávéházaiba. Ebből a jelenben nem maradt már semmi. Egyrészt a focink is silányabb lett, másrészt maga a világ is sokkal érzékenyebbé vált, még akkor is, ha a Földünk jelentős részén érvényesül a “vélemény szabad” elv. De vajon hogyan reagálnának a jelenben azokra a felnőttes csínytevésekre, melyeket a hatvanas években nagypapám és jó barátja (aki egyben “kupec” társa is volt), Tóni bácsi követett el egymás bosszantására egy-egy örökrangadó kapcsán. Én is csak arra emlékszem, hogy ha vesztett a Fradi (az “Aranylábú gyerekekkel” is előfordult), akkor mindig egy liba landolt nagypapa kertjében, amit mindig egy viccelődő, évelődő, borozgató este követett. A legszebb emlék mégis csak az volt, amikor a Fradi nyert és papa az előző vereség libáját “áldozta” fel a siker oltárán, amit természetesen kemencében sütöttek ropogósra, melynek zamatát még mindig érzem a számban. Azokra az ízekre jobban emlékszem, mint magára az ebédre, ahol az asztalnál természetesen Tóni bácsi családja is ott ült. Számomra ennyi maradt az örökrangadó varázsából, mely 115 év alatt annyit öregedett, hogy mára egy sima bajnokira “silányult”, és már a szavak szintjén is csak statisztikai adathalmazzá vált. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
