Advent – 2015

Adventi naptár – 2015 “Tudom, Zoli, a „barát” abszolút bizalom…”

advent-2015

Még 1-et kell aludni

advent-2

N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben

III.
„Nekem a »barát« abszolút bizalom…”

Én meg beszéltem Varga Zoltánnal. Nem egyszer, hanem sokszor, élete utolsó két esztendejében közelről ismerhettem őt. Az alkalmat a véletlennek, ami nincs, mint tudjuk, illetve Borsi-Kálmán Bélának, Az aranycsapat és a kapitánya című könyv szerzőjének köszönhetem, aminek 2008. áprilisi bemutatóján Varga is szerepelt. Jó szívvel írtam róla, ahogy a legendás játékos néhány héttel később megjelent önéletrajzi kötetéről is aztán. Menten felhívott, olvasta, nagyon köszöni, s találkozzunk, beszélgessünk is mihelyt lehet. Július eleje volt, egy budai bevásárlóközpont sörözőjében váltottunk szót – aztán is itt lett a „törzshelyünk” –, én az akkor tizenöt éves, halk szavú, de már valóságos futballszakértő fiammal mentem, akit azonnal megszeretett, úgyannyira, hogy búcsúzáskor odasúgta nekem: „mondd meg neki, legyen kissé vagányabb, s nehogy Zoli bácsinak szólítson legközelebb”. Nyugodtnak, derűsnek s rendkívül fiatalosnak mutatkozott, mint találkozásainkkor általában, de láttam többször keserűnek is. Hogy barátjává fogadott, kimondani nem merem – írt róla, miért, tény, fukarul mérte ezt a szót –, de éreztem, tudtam, hogy ragaszkodik hozzám. Ha Budapesten élek jóval többször futunk össze, ez bizonyos, sokszor váltottunk szót telefonon („találkozzunk, dumáljunk egyet”, így mondta mindig), hívott a Rőzse utcába („ott nyugodtan, bármeddig dumálhatunk”), örömmel készültem, no meg „ráérősen” talán, hisz rémálmomban sem gondoltam, hogy azzal a látogatással nagyon sietni kellene.

 

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 “Tempó Fradi – Alapítványi háttérrel”

advent-2015

Még 2-t kell aludni

advent-2

“Kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek” – közölte Neil Amstrong a houstoni központtal a Holdra lépésének pillanatában. Szerkesztőségünk munkáját  a Tempó Fradi Alapítvány működteti és felügyeli. Számunkra ez nagy lépés és reméljük, sőt bízunk benne, hogy a Ferencváros történetének feldolgozásával egy kis lépéssel még közelebb kerülhetünk ahhoz a közösséghez melynek eddig is tagjai voltunk.

Hobbinak indult, egy soha el nem múló szerelemnek, mely az idők folyamán kinőtte a kereteit.

A Nemzeti Csapat mérkőzései

 

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 “Tempó tettek – Fradista összefogással”

advent-2015

Még 3-at kell aludni

advent-1

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az elmúlt években segítette, támogatta a Tempó Fradi Alapítvány munkáját. Sok minden történt velünk, így nehéz lenne felsorolni is az apró lépéseket, melyek elvezetettek ez év november 27-hez.
Nyilas Elek
a Tempó Fradi alapítvány kuratóriumának elnöke

 

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.”

Dr. Lakat Károly emléktábla avatása

“Az Istenre és családomra gondolva oltom el az éjjeliszekrényemen lévő lámpát, és mielőtt az ágyba bújnék, még egyszer megsimogatom a szobánkban lévő, zöld-fehér zászlót.” Ezeket a meghitt szavakat 1947 júliusának végén vetette papírra útinaplójában Lakat Károly, a Ferencvárosi labdarúgás legendás alakja.

 

Tovább olvasom…

Advent negyedik gyertyalángja – Számvetés és üzenet

advent-4Advent negyedik angyalának látogatása üzenettel is bír és rövid számvetésre is késztet. Vajon mi mennyivel járultunk hozzá a múltunk ápolásához, a jelenünk nehézségeinek leküzdéséhez és a jövőnk ígéretéhez? Vajon a Tempó Fradi mit is tudott letenni a Fradi család közös asztalára, vajon mi mennyire segítettük advent negyedik angyalának küldetését? 2015 mozgalmas év volt a Tempó Fradi! számára. Februárban Tapolcán megrendeztük az I. Novák Dezső utánpótlás labdarúgó tornát, mellyel méltón emlékeztünk meg a Ferencvárosi labdarúgás legendás egyéniségre. November végén egy másik legendának állítottunk emléket a Tizedes utcában. dr. Lakat Károly játékosként és edzőként is maradandót alkotott, a Fradi család jelenlétében felavatott emléktábla örökké meg fogja őrizni a Tanár úr emlékét. Ezek mellett tovább bővült az oldalunk adatbázisa, több száz adatlappal, mérkőzéssel, képpel és videóval egészítettük ki szeretett klubunk 115 éves történetét és teljessé vált a magyar labdarúgó válogatott mérkőzéseit Fradi szemmel feldolgozott eredménylistája, beszámolókkal, képekkel és videókkal kiegészítve. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Adventi naptár – 2015 Emlékezzünk

advent-2015

Még 5-öt kell aludni

advent-1

“Elmúlhatunk, de cselekedeteink nem tűnnek el nyomtalanul, örökké élnek az örökké tartó eredményekben és következményekben. Vándorok vagyunk, de lépteink nyomát nem fújja el a szél, semmi sem történhet, ami nem a múlt következése lenne, hiszen a jövő is csak a múlt folytatása.”
(Jules Verne

 

„Akit szívünkben megőrzünk, örökké élni fog”

HARGITAI KÁROLY

 

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 Barangolás szurkolói szemüveggel

advent-2015

Még 6-ot kell aludni

advent-1

“AKI NEM OLVASTA A TOM SAWYER KALANDJAI CÍMŰ KÖNYVET, MIT SE TUDHAT RÓLAM, DE AZ NEM TESZ SEMMIT.”
Mark Twain: Huckleberry Finn
Aki nem olvasta Lalolib sorozatait, mit sem tudhat rólam, a FERENCVÁROSRÓL…

 

“Muzeális lapszemle, avagy barangolás LALOLIB idegenvezetésével”

 

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 Tempó Fradi a “stáblistán”

advent-2015

Még 6-ot kell aludni

advent-1

Az egyetlen magyar aranylabdásról forgatott és több, mint 40 interjút és számtalan eddig nem látott archív anyagot tartalmazó alkotás Albert Flórián címen 2012 november elsején mutatták be a mozikban.

A filmben olyan autentikus figurák is szerepelnek és nyilatkoznak, mint Dragan Dzsajics vagy Eusebio. A magyar csapattársak közül pedig Grosics Gyula, Mészöly Kálmán, Dunai Antal, Nyilasi Tibor és sokan mások. Kiváló színészek és zenészek méltatták Albert Flóriánt.

Tovább olvasom…
 

Ég áldjon, Császár, Isten veled, Flórikám
Sokszor tett már az élet kíméletlenül durva pontot emberek pályafutásának, vagy akár egész sorsának végére, de olyan brutálisan keményet, mint amilyennel Albert Flóriánt elintézte, talán még soha nem bánt el senkivel.

Az egyetlen magyar Aranylabdás páratlan pályafutását 70. születésnapjának tiszteletére feldolgozó életrajz sorozatunkból már csak egyetlen, a zárófejezet, az a bizonyos epilógus volt hátra, amikor 2011 októberének utolsó napján hajnalban érkezett a hír: három nappal sikeresnek mondott szívműtétje után 70 évesen és 46 naposan elhunyt a magyar futball-Császár.

 

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 “Tudom, Zoli, a „barát” abszolút bizalom…”

advent-2015

Még 8-at kell aludni

advent-2

N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben

II.
„…a lelkem, a lábam és a labda együtt volt”

A múlt heten megjelent nekrológ-féleséget Varga Zoltán honlapjára írtam, a halálát követő hét elején, aztán napokig javítgattam, szöszmötöltem rajta, nehezen engedtem el, mert elégedetlen voltam vele már akkor is. Valamiféle tanácstalan bénultság lett úrrá bennem, amikor szólni muszáj, de a szóhiány helyére rendre az üresen kongó „nagy szavak” szöknek csupán, így a személyes megrendültség magánügy marad, a vallomás méltósága – s hitelképessége – pedig végképp odalesz. Mi tagadás: most, hogy e hónapok óta tervezett búcsúzóba belevágtam, hiába próbálom egyengetni, nyesegetni, fegyelmezni hol széttartó, hol döcögős áprilisi mondataimat, látom, ama tanácstalanság szorítása alig-alig engedett, s nemigen lettem higgadtabbá, okosabbá, azóta sem. Vajha pontosabb lehetek e legalább?

 

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 “Tempó Fradi – Alapítványi háttérrel”

advent-2015

Még 9-et kell aludni

advent-2

“Kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek” – közölte Neil Amstrong a houstoni központtal a Holdra lépésének pillanatában. Szerkesztőségünk munkáját  a Tempó Fradi Alapítvány működteti és felügyeli. Számunkra ez nagy lépés és reméljük, sőt bízunk benne, hogy a Ferencváros történetének feldolgozásával egy kis lépéssel még közelebb kerülhetünk ahhoz a közösséghez melynek eddig is tagjai voltunk.

Hobbinak indult, egy soha el nem múló szerelemnek, mely az idők folyamán kinőtte a kereteit.

A KK (Mitropa Cup) története

 

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 “Tempó tettek – Fradista összefogással”

advent-2015

Még 10-et kell aludni

advent-1

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az elmúlt években segítette, támogatta a Tempó Fradi Alapítvány munkáját. Sok minden történt velünk, így nehéz lenne felsorolni is az apró lépéseket, melyek elvezetettek ez év november 27-hez.
Nyilas Elek
a Tempó Fradi alapítvány kuratóriumának elnöke

 

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.”

Novák Dezső Utánpótlás Torna

Legendás jobbhátvédünk, edzőnk és olimpiai bajnokunk tiszteletére hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendeztük meg az utánpótlás tornát Tapolcán.

 

Tovább olvasom…

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 07.22. 17:30 FTC-DVTK (TV: M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák