bajnokavató mérkőzés

1995.VI.3. Ferencváros – DVSC 3-3

Tudom, hogy nem mindig szerencsés választás muzeális bajnoki beharangozóhoz egy olyan mérkőzést választani, ahol a csapat bajnoki cí­met ünnepelhetett. Az ugyanis pillanatok alatt képes mázsás súlyként rátelepedni a jelenre. Ami szintén nem szerencsés. De van mikor a szerencsét a sors í­rja felül és nem a jegyzetí­ró. A sors meg ritkán szokott válogatni és  általában nem is kéri ki a véleményünket, ha az elmúlásról dönt. A ma élő Fradi nemzedékből valószí­nűleg kevesen vannak azok, akik nem tudják, hogy 1995. június 3-án miről is döntött a Debrecen elleni hazai mérkőzésünk. Akik ott voltak a lelátón, vagy otthon nézték a tévében, örökre elraktározták annak a szombati napnak minden rezdülését. Már korán reggel amikor a gőzölgő kávé mellé kezünkbe fogtuk a Nemzeti Sportot és szemünk megakadt az első oldal főhí­rén, a szí­vünk nem a koffeintől kezdett erősebben dobogni. “Lipcsei igent mondott a portugál kérőknek” – jelent meg vastagon szedve az a hí­r, amit már napok óta sejtettünk, de amit nagyon sokan egyszerűen nem akartunk tudomásul venni. A csapat motorja, Lipcsei Péter a Portóhoz szerződött. Túl sokáig nem tudtunk merengeni a hí­ren, mert néhány sorral lejjebb, az újdonsült “portugál” meg is adta az alaphangot a Debrecen elleni mérkőzésnek: “remélem, a Porto nem a Fradi ellen játszik majd a Bajnokok Ligájában”. De hát még nem is nyertük meg a bajnokságot! Ahhoz legalább egy pontot kellett szereznünk a késő délutáni mérkőzésen. Egy pont? Mi az nekünk! – mondtuk mosolyogva, hiszen 1995 nyarán kevés olyan ember volt az országban aki a Fradi bajnoki cí­me ellen fogadott volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1992.VI.20. Diósgyőr – Ferencváros 0-2

19920620-dvtk-wukovics-2Jól beszélte már az egész város…

Egyetlen pillanatig sem volt vitás, hogy melyik csapat nyeri a mérkőzést. A zöld-fehérek gyors gólja megzavarta a diósgyőrieket, akik jobbára csak kóvályogtak a pályán és megneheziteni sem tudták az FTC dolgát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1976.VI.16. ZTE – Ferencváros 1:3

Bármennyire is akartam visszaemlékezni a 22. bajnoki cí­münket megszerző Zalaegerszeg elleni mérkőzésre, semmilyen emlékkép sem jött elő. Egy kicsit dühös is vagyok magamra, mert éppen arról az évről van szó, mely az egyik legfontosabbnak vélek, egyrészt akkor voltam 18, akkor lettem „érett”, és az a Fradi, mely akkor bajnokság nyert, az jelenti számomra a „csapatot”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ