DPASE

2017.V.7. NB III, Dunaújváros – Ferencváros II.: 2-2

W_dpase-ftcNB III: a Fradi remek hangulatú meccsen szerzett pontot

A Középcsoportban a Ferencváros második csapata Lipcsei Péter irányí­tásával 2–2-es döntetlent játszott Dunaújvárosban. Az eredmény a zöld-fehéreknek jobb, hiszen a két együttest 21 pont választotta el egymástól a tabellán.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Három pont, plusz hiányérzet

fotelszurkolo_newEgy héttel ezelőtt, amikor az I. Novák Dezső Utánpótlás Emléktorna gálamérkőzésén bevonultak a csapatok az öröm mellett a szí­vem is elszorult egy kicsit. Bár a mérkőzésen nem léptek pályára, de a három “doktorandusz” jelenléte, az a tény, hogy felhúzták a mezt és kivonultak a többi “öreggel” – ezzel is tisztelegve a volt játékostárs emléke előtt – a tapsvihar mellett a legtöbb Fradi szurkoló szí­vét kérdések halmaza kezdte dobogtatni. Fenyvesi Máté, Géczi István, Juhász István – nem csak legendák, nem csak doktorok, nem csak VVK győztesek és bajnokok, hanem egy olyan Ferencvárosról “mesélnek”, amikor a 3E nemcsak szimbólum volt, hanem maga az élet. Azt minden Fradi szurkoló tudja, hogy idén, június 23-án, 50 éves lesz a Ferencvárosi labdarúgás történelmének legszebb, legértékesebb serlege. A VVK döntőn Fenyvesi Máté szerezte (a 74. percben fejelte) a gólt, Géczi István a kaput zárta le, Juhász István a középpályán úgy száguldozott mint egy Forma-1-es autó. Tapolcán Őket látva a kezdőkörben óhatatlanul kérdések özöne öntött el. Vajon leszünk még Európa tetején, vajon mikor leszünk bajnokok, mikor nyerünk magyar kupát, mikor lesznek olyan játékosaink akik bekerülnek a legtöbb mérkőzést játszók “galaktikusok” közé? Vajon mit hoz nekünk 2015 tavasza? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.III.1. Dunaújváros PASE – Ferencváros: 0-1

Lamah góljával nyert a Fradi Dunaújvárosban

Helyzetekig, kapufáig, lécig és egyetlen találatig jutottak a zöldek a DPASE otthonában
Folytatódott a Ferencváros jó idei sorozata: a zöld-fehérek Roland Lamah találatával elhozták a három pontot Dunaújvárosból a labdarúgó NB I tizennyolcadik fordulójának záró mérkőzésén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.VIII.27. Ferencváros – Dunaújváros PASE: 2-0

Újabb újoncverés, a Dunaújváros legyőzésével a dobogón a Fradi

Végig uralták a meccset a zöld-fehérek, akik Ugrai és Böde góljával begyűjtötték a három pontot.
A labdarúgó NB I 3.fordulójából bepótolt találkozón a Ferencváros az Üllői úton 2–0-ra legyőzte az újonc Dunaújvárost, és í­gy feljött a tabella harmadik helyére.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.I.22. Ferencváros – Dunaújváros PASE: 3-3 (edzőmérkőzés)

20140122-dunaujvaros-peterA Ferencváros felkészülési mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott az NB II-es Dunaújvárossal a Népligetben. A zöld-fehéreknél két gólt szerzett a klub második csapatából felhí­vott Péter Antal, a vendégeknél Petneházi Márk triplázott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ