Eger

2012.II.18. Eger – Ferencváros: 2-2 (edzőmérkőzés)

Simeon Hrisztov duplázott a hazaiaktól. (Fotó: Lénárt Márton)

Az Eger elleni felkészülési mérkőzés 2-2-es döntetlennel ért véget. A gólokon kí­vül a játék minden elemében jobbak voltunk, de két, szinte ugyanolyan támadás után kapott két góllal a vendéglátók örülhetnek a döntetlennek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1984.XII.5. Eger – Ferencváros 1-2

Egerben a hazaiak játszottak fölényben – mégis a zöld-fehérek örülhettek

Az első gondolatom az Eger elleni muzeális beharangozó í­rása előtt az volt, hogy vajon találok-e olyan találkozót melyről meg lehet emlékezni. Valami rémlett, hogy a múltban játszottunk az Eger ellen, de abban első nekifutásra nem voltam biztos, hogy az bajnoki, vagy kupamérkőzés volt-e. Mint mindig, most is szerkesztőtársam segí­tett, és pillanatok alatt elém varázsolta az Eger elleni mérkőzések listáját, mely alapján bár csak 14-szer csaptunk össze (ebből 10 volt bajnoki), de szinte mindegyik találkozó emlékezetesre sikeredett. Ráadásul ha bárhol meghalljuk azt, hogy Eger, óhatatlanul Dobó István, Jumurdzsák és természetesen Gergő és Vicuska jut az eszünkbe akiket egyből “párosí­tunk” Sinkovits Imrével, Kovács Istvánnal, Venczel Verával valamint minden idők talán legjobb török basájával, Bárdy Györggyel. Mert nem könnyű szabadulni Gárdonyi regényétől és az abból készült Várkonyi film hatásától és emlékétől, de most mégis vissza kell zökkennünk egy “békésebb” világba, ahol bár ellenfelek küzdenek egymással, de a várvédők nem használnak forró szurkot és nem is próbálnak elrabolni senkit, hogy visszaszerezzék a talizmánjukat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ