Lakat T. Károly

A CSAPAT

A CSAPAT 2016_B01

44 év után válogatottunk ismét kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra. Sőt, nemcsak kijutott, hanem csoportelsőként került a legjobb tizenhat közé. Az idáig vezető, hosszú utat járjuk végig kiadványunkban: szerzőink visszatekintenek a hajdani futballsikerekre, és említésre kerülnek a korábbi Eb-tortnáink is.

A rövid történeti áttekintést követően a selejtezőket vesszük górcső alá, majd újraéljük a franciaországi Eb eseményeit is két – egy franciaországból szemlélődő és egy, az eseményeket itthonról figyelő – nézőponton keresztül.

A magyar csapat teljesítménye mellett az Eb minden fontosabb eseményére is kitér ez az olvasmányos, képekkel gazdagon illusztrált kiadvány.

Tovább…

Helyünk a kupanap alatt – X.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Puskás elrepült a Fradival

A magyar labdarúgás szerelmesei (ha még vannak ilyenek) ha meglátják együtt ezeket a neveket, hogy: Mészáros, Mike, Szusza, Sárosi, Puskás, Lakat, minden bizonnyal értetlenül csóválják a fejüket, legfeljebb tesznek egy bizonytalan kísérletet arra, hogy talán egy válogatott mérkőzésen játszottak így együtt, bár a Sárosi-Puskás kettős valószínűleg mindenkit elbizonytalanítana. Arra sem fogadnának, hogy a fenti összeállítású csatársor valaha is zöld-fehérben futott ki a pályára, hiszen ha Szusza, akkor az Újpest, ha Puskás akkor Honvéd, ha Sárosi akkor meg Ferencváros. Ők hárman az előbb említett egyesületekhez úgy kötődnek mint pók a hálójához, és mégis az előbb említett csatársor nem egy válogatott mérkőzésen lépett a pályára, hanem a Ferencváros zöld-fehér mezében, 1947 nyarán a csapat mexikói túráján. Szusza és Puskás mellett volt még egy „kakukktojás”, Mészáros József, aki erre a túrára még a Kispest játékosaként tartott a Fradival, de egy év múlva már a Ferencváros igazolt játékosa volt, sőt labdarúgó sikereit játékosként, majd edzőként is a Fradiban érte el. Tovább olvasom

Elment a legnagyobb jobbhátvéd huszárcsákót keresni…

rudas-ferenc-gászÉvek óta tudtam, hogy egyszer eljön az észbontó, felfoghatatlan pillanat; amikor a telefonvonal másik végén a Mari lesz, aki majd mond egy szót, de legalább is egy félmondatot, én meg azzal a szóval, vagy félmondattal nem fogok tudni mit kezdeni.

Majd habogok, meg dadogok valamit, ami a lényeget tekintve nem szól semmiről, hiszen ugyan mi lehet értelmesen mondani egy olyan hajnali hírre, amely a feleség által arról értesít, hogy életednek egyik főszereplője, egy, hozzád majdhogy nem a szüleid szintjén közel álló ember… nincs többé.

Mit mondasz a szavakat a zokogástól szintén csak kereső asszonyának, amikor közben már azt a fotelt nézed, amelyben az évtizedek során összeszámlálhatatlanul sokat ült, név- és születésnapokon, húsvétkor, karácsonykor, vagy, csak úgy…

Nézem a mára már megkopott, szakadozott, roskatag fotelt (nincs az a pénz, amiért felújítatnám) és őt látom benne, ahogy csippent felém a szemével, jelezve: ideje lenne egy kis szódát nyomnom a poharába a fröccséhez, aztán ahogy apám felé fordul, és azt mondja: Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 61.

lakat-kapitány-2

A legvonzóbb állás, garantáltan bukás a vége…

„Életemben először hétévesen, 1957-ben láttam húsvér szövetségi kapitányt. Igaz, akkor egyszerre hármat is, és annak ellenére, hogy az erre illetékesek által hivatalosan kinevezett trióban a primus inter pares bizonyos Baróti Lajos volt, a vele együtt borozgató két Károlyt (Sóst és Lakatot) ez a titulus akkor speciel egyáltalán nem hatotta meg.

Mi már akkor a Rózsadomb alján lévő, csendes kis budai utcában laktunk, amelynek Káplár volt a neve, hogy aztán sok-sok év múlva Tizedessé avanzsáljon, ám hogy valami baj tényleg van, a mi hadseregünkkel azt éppen az utcánk neve igazolja: minimum negyven éve nem léptették elő!

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 60.

lakat-kapitány-2

Dárdai Pál és Király Gábor volt a két királycsináló…

Utólag, persze mindenki azt mond, amit csak akar, de kötve hiszem, hogy a Bernd Storck nevű német állampolgárt 2015 februárja táján (az utánpótlás futball világában anyanyelvi szinte jártas néhány magyar edzőn, illetve a Herthánál vele együtt dolgozott Dárdai Pálon és Király Gáboron kívül) bárki is ismerte Magyarországon!

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 59.

lakat-kapitány-2

A mini-zsenibe már akkor beleszeretett egy ország, amikor még csak beszélt a futballról…

Dárdai Pál (aki ezekben a napokban éppen a német sportsajtó egyik sztárja, hiszen a Hertha BSC sorra nyeri a meccseit és összehasonlíthatatlanul jobban szerepel, mint azt a bajnokság indulásakor akár a legelfogultabb szurkolói várhatták volna) 2014. szeptember 26. és 2015. július 13. között volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Ebbe a kilenc hónapba hét mérkőzés fért bele, közülük kettőt (az oroszok ellen a Fradi- stadionban – vereség, a litvánok ellen Debrecenben – győzelem) barátságos alapon játszottak, öt viszont „vérre” ment!

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 58.

lakat-kapitány-2

Pintér a sifonérba Dárdai a trónon…

A (mindenkori) MLSZ-vezetést gyakran lehetett tohonyasággal, tétovasággal, tehetetlenséggel vádolni, olyan villámgyorsan azonban még egyetlen egy összetételében sem cselekedett, mint az északírekről elszenvedett budapesti vereség után.

A történtek még annyira frissek, mint a hajnali négykor sütött kifli reggel hatkor, így nem is annyira a kapitányváltás kronológiája, mint inkább a háttere és a mindenkit meglepő döntés következményei az igazán érdekesek és tanulságosak.

Azt hiszem, bátran kiindulhatunk abból, hogy (szinte mindenki ellenállását legyőzve) Csányi Sándor 2013 decemberében nem azért nevezte ki Pintér az első számú magyar edzővé, hogy 263 nap és öt mérkőzés elteltével leváltsa…

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 57.

lakat-kapitány-2

Régebben munkanélküli, mint ameddig szövetségi kapitány volt…

Az amszterdami, megsemmisítő 1-8 után Egervári Sándor már a mérkőzést követő sajtótájékoztatón lemondott tisztségéről („Felelősséggel tettem eddig a dolgomat, de egy ilyen vereség után úgy tisztességes, ha egy kapitány azonnal felajánlja a lemondását. Én is ezt tettem!”), holott, ha az 1-8 (mondjuk) csak 1-3, akkor egyáltalán nem biztos, hogy távoznia kellett volna…

A bukaresti 0-3-ig (amelyet aztán követett a hollandiai katasztrófa, nem sokat számít, hogy közben itthon 5-1-re megvertük az észteket) senkinek sem volt különösebb baja a kapitánnyal, arról nem is beszélve: az utolsó körre még mindig maradt egy mákszemnyi esélye a válogatottnak arra, hogy az alapvetően kitűzött célt, a pótselejtezőt érő második helyet megszerezze.

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 56.

lakat-kapitány-2

Az utóbbi húsz év kapitányát elsöpri
legsikeresebb a népharag…

2013. október 11-én a hollandok Amszterdamban úgy kicsontozták a magyar válogatottat, mint a Fény utcai hentesmester a hosszúkarajt.

Kész lidércnyomás volt az a kilencven perc, a magyar nép futballszerető része csak ült a televíziós készülék előtt és nem akart hinni a szemének.

Ahogy Robbenék átrobogtak rajtunk, az több volt, mint megalázó, még akkor is, ha ugyanennek az esztendőnek a tavaszán a Puskás-stadionban lejátszott 1-4 alkalmából már volt szerencsénk megtapasztalni, milyen az, amikor a világ egyik legerősebb válogatottja játszik velünk (vb-selejtezőnek nevezett) edzőmeccset.

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 55.

lakat-kapitány-2

Egervári bukik, és mégis marad…

Ahhoz képest, hogy Rudolf Gergelyről, (legalábbis a Sport plusz legutóbbi számának cikke szerint) 2015 októberének vége felé voltaképpen még jelenlegi klubjának vezetői sem nagyon tudják, hol van, mit csinál, mik a tervei, és számolhatnak-e vele komolyan a továbbiakban, szinte hihetetlen, hogy ugyanez a csatár, alig több mint négy esztendővel ezelőtt (2011. szeptember 2-án) nagyon közel állt ahhoz, hogy „nemzeti hőssé” avassák.

A futball abból a szempontból furcsa játék, hogy néha ehhez nem is kell olyan nagyon nagy tettet végrehajtani, elég, ha valaki, ahogy mondani szokták, jókor van jó helyen, és mondjuk képes három méterről az üres kapuba passzolni a labdát.

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 54.

lakat-kapitány-2

Tragikomédia Budapesten, “minicsoda” Amszterdamban…

Annak ellenére, hogy Hollandia csinos, nett, minden tekintetben vonzó ország, szinte biztos vagyok abban: Egervári Sándor hozzávetőlegesen úgy tartja számon (legalábbis a tulipánosok labdarúgását), ahogy Napóleon kezelhette Waterloót.

Valahogy úgy hozta az edzői (bal)sorsra, hogy kapitánysága alatt három méretes verésbe is belefutott ellenük, és miután ezek mindegyike tétmeccs volt (szöges ellentétben Verebes vagy éppen Erwin Koeman hollandoktól elszenvedett ugyancsak iszonyatos nagy zakóival) a seb, ha lehet, még jobban fájt, még akkor is, ha az akkori holland válogatottat egy partdobás erejéig sem lehetett összehasonlítani futballtudásban a mi nemzeti tizenegyünkkel.

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 53.

lakat-kapitány-2

A Huszti-levél átírja az Egervári-kötet első fejezetét

Minden jel arra mutatott: Egervári Sándor színrelépésével részint megnyugodnak a kedélyek (ez mindenekelőtt a kapitány habitusából fakadt) a válogatott házatáján, részint a U20-as vb-n remek eredményt elért és akkoriban kétségkívül kecsegtető jövőt ígérő fiatalok fokozatos beépítésével végre lesz egy olyan nemzeti tizenegyünk, amely nemcsak a világ négy égtája felé kommunikálja minden lehetséges eszközzel és a modern technika vívmányával, miszerint a következő Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon már (ha törik, ha szakad) ott leszünk, hanem meg is valósítja azt.

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 52.

lakat-kapitány-2

A miniszterelnök MLSZ-elnököt, az elnök szövetségi kapitányt választ…

Nehéz lenne eldönteni, hogy Erwin Koeman távozása a magyar szövetségi kapitányi kispadról a hollandnak vagy a magyar szurkolóknak okozott-e nagyobb megkönnyebbülést, ám ennek a kérdésnek a megválaszolása nem is tartozott az igazán sürgős és égető gondok közé, hiszen a válogatott újra ott áll teljesen kifosztott kamrával: sem csapata, se közeli, megoldandó feladata, sem szövetségi kapitánya nem volt!

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 51.

lakat-kapitány-2

Koeman látványpéksége csak égett kiflit gyártott…

Amire a magyar publikum (dacára annak, hogy az elsősorban barátságos mérkőzéseken elért szép eredmények mellett, amikor élesben ment a játék, azaz Eb-selejtezőket kellett megvívni, a sorozat végén a magyar válogatott csoportjában a 6. helyen végzett) elkezdte megszeretni Várhidi Pétert és a fiatal kapitánynak a maga „kölykökből” álló nemzeti tizenegyét, már meg is kaptuk a nyakunkba azt az Erwin Koemant, aki ellen igaz, hogy senkinek sem volt oka különösebben protestálni, de akinek személye és addigi eredményei az igazi, felszabadult örömre sem adtak okot.

Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 50.

lakat-kapitány-2

Egy szenvtelen holland a bolondját járatta velünk…

Kötve hiszem, hogy a magyar labdarúgás 1901 óta íródó történelmében volt rövidebb „sajtótájékoztató”, mint amilyet 2008. április 24-én az MLSZ akkori elnöke, Kisteleki István tartott a szövetség épületében „vérszagra” összegyűlt újságíróknak… Tovább olvasom

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 49.

lakat-kapitány-2

A „kölyök-válogatott” legyőzi a világbajnokot, a kapitány mégis belebukik a sikerbe…

A Kanada elleni, amolyan senkinek semmire sem jó, ám a háborgó közhangulatot némileg takarékra állító győzelem után volt ideje a szövetség illetékeseinek kapitányt keresni, hiszen a válogatott hosszú téli álomra vonult, a legközelebbi tétmeccset 2007 márciusának legvégén, hazai pályán, Moldova legjobbjai ellen kellett lejátszania. Tovább olvasom

Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.30. 18:00 Balmazújváros-FTC (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ