Midtjylland

2017.VII.20. EL-selejtező: Midtjylland – Ferencváros: 3-1

W_ftc-fcm

Búcsú Európától, a Ferencváros Dániában is két góllal kapott ki

A Midtjylland továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben.
A Ferencváros labdarúgócsapata idegenben 3–1-re kikapott a Midtjyllandtól az Európa-liga második selejtezőkörében, a párharc második felvonásán, í­gy kettős győzelemmel, 7–3-as összesí­téssel a dán csapat jutott a sorozat harmadik fordulójába.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Az igazságtalanság ára

fotelszurkolo-BW“Ha az igazság nem is szokott győzni, azért minden igazságtalanságon fel kell háborodni, mert ha mindenki vállat von, nem áll meg a lábán a világ.” – régi bölcselet ez, mely még éjfél tájékán sem hagyott nyugodtan pihenni. Csak forgolódtam az ágyban, megpróbáltam kikapcsolni az agyam, megpróbáltam nem lejátszani újra és újra azt a bizonyos 45. percet, de nem sikerült. Belül talán nem is akartam hadakozni ellene, szenvedni akartam, azt akartam érezni, amit a játékosok és a szakmai stáb érezhetett a mérkőzés után. Amit elcsaltak, amit megbocsáthatatlanul elvettek tőlünk. Mert többszöri visszanézés után – az interneten már totál lassí­tva is megtalálható az eset – még fájóbb az í­télet. A dán langaléta eljátszotta a nagyhalált, testi kontaktus is abban merült ki, hogy a suta lába hozzáért Kochhoz, majd úgy eltaknyolt mint Lady Gaga a Grammy gálán. A svájci bicska meg kinyí­lt, és halálosan belénk döfött. Nem is egyszer, hanem kétszer. Ahelyett, hogy a langalétát dí­jazta volna egy sárgával (Lady Gaga is megkapta az esése után a Grammy-dí­jat), a biztonság kedvéért még egyszer belénk mártotta a kését. Nem vagyok egy szabálykönyv, de úgy tudom, hogy csak nagyon szándékos és durva esetben lehet alkalmazni a kettős büntetés elvét. A svájci sapka másképp gondolta, ezzel meg is pecsételte a sorsunkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2017.VII.13. EL-selejtező: Ferencváros – Midtjylland: 2-4

NS-20170715-01-20170713

Két góllal vezetett a Fradi, de végül 4–2-re kikapott

Remekül futballozott az első félidőben a Ferencváros, de Koch kiállí­tása után hengerelt a Midtjylland.
A Ferencváros hazai pályán 4–2-es vereséget szenvedett a Korcsmár Zsoltot végig a soraiban tudó Midtjyllandtól a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén. A Fradi az első félidőben Botka Endre és Varga Roland szépségdí­jas góljaival még 2–0-ra vezetett, ám a játékrész hajrájában Julian Koch kiállí­tása miatt nagyon nehéz helyzetbe került. A dánok éltek az emberelőnnyel, és két, tizenegyesből szerzett találatnak is köszönhetően megfordí­tották a meccset.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ