N. Pál József

Az én hősöm: Varga Zoltán

varga-zoltan-1

Nála eredményesebb (több gólt rúgott, több trófeát szerzett stb.) labdarúgó bőven született, magyar pályán is akadt elegendő, ám számos kortársa esküszik, hogy jobbat, mint Varga Zoltán, nem látott soha. Játékának lényegét nem a kicsikart győzelem öröme, hanem egy-egy – meglehet, gólt sem hozott – mozdulat, szinte valószerűtlen bravúr áhí­tatának emlékezete adta, ami mí­toszformáló elemként épült be a futballszurkolók tudatába, azokéba is nemegyszer – s ez az, ami példátlan –, akik nem látták játszani a maga idején! A labdarúgás „kegyelmi pillanata” ez a história, benne a játék atavisztikus örömének, az önmagunkká válás s a mindenséggel való összeolvadás szabadságának átélni vágyott ideája villan fel valamiképp. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben III. rész

N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben

III.
„Nekem a »barát« abszolút bizalom…”

Én meg beszéltem Varga Zoltánnal. Nem egyszer, hanem sokszor, élete utolsó két esztendejében közelről ismerhettem őt. Az alkalmat a véletlennek, ami nincs, mint tudjuk, illetve Borsi-Kálmán Bélának, Az aranycsapat és a kapitánya cí­mű könyv szerzőjének köszönhetem, aminek 2008. áprilisi bemutatóján Varga is szerepelt. Jó szí­vvel í­rtam róla, ahogy a legendás játékos néhány héttel később megjelent önéletrajzi kötetéről is aztán. Menten felhí­vott, olvasta, nagyon köszöni, s találkozzunk, beszélgessünk is mihelyt lehet. Július eleje volt, egy budai bevásárlóközpont sörözőjében váltottunk szót – aztán is itt lett a „törzshelyünk” –, én az akkor tizenöt éves, halk szavú, de már valóságos futballszakértő fiammal mentem, akit azonnal megszeretett, úgyannyira, hogy búcsúzáskor odasúgta nekem: „mondd meg neki, legyen kissé vagányabb, s nehogy Zoli bácsinak szólí­tson legközelebb”. Nyugodtnak, derűsnek s rendkí­vül fiatalosnak mutatkozott, mint találkozásainkkor általában, de láttam többször keserűnek is. Hogy barátjává fogadott, kimondani nem merem – í­rt róla, miért, tény, fukarul mérte ezt a szót –, de éreztem, tudtam, hogy ragaszkodik hozzám. Ha Budapesten élek jóval többször futunk össze, ez bizonyos, sokszor váltottunk szót telefonon („találkozzunk, dumáljunk egyet”, í­gy mondta mindig), hí­vott a Rőzse utcába („ott nyugodtan, bármeddig dumálhatunk”), örömmel készültem, no meg „ráérősen” talán, hisz rémálmomban sem gondoltam, hogy azzal a látogatással nagyon sietni kellene.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben II. rész

N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben

II.
„…a lelkem, a lábam és a labda együtt volt”

Az első részként megjelent nekrológ-féleséget Varga Zoltán honlapjára í­rtam, a halálát követő hét elején, aztán napokig javí­tgattam, szöszmötöltem rajta, nehezen engedtem el, mert elégedetlen voltam vele már akkor is. Valamiféle tanácstalan bénultság lett úrrá bennem, amikor szólni muszáj, de a szóhiány helyére rendre az üresen kongó „nagy szavak” szöknek csupán, í­gy a személyes megrendültség magánügy marad, a vallomás méltósága – s hitelképessége – pedig végképp odalesz. Mi tagadás: most, hogy e hónapok óta tervezett búcsúzóba belevágtam, hiába próbálom egyengetni, nyesegetni, fegyelmezni hol széttartó, hol döcögős áprilisi mondataimat, látom, ama tanácstalanság szorí­tása alig-alig engedett, s nemigen lettem higgadtabbá, okosabbá, azóta sem. Vajha pontosabb lehetek e legalább?

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben I. rész

N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben

I.
Zoli, hát végleg el…?

Mindannyian elmegyünk földi életünk törvénye szerint, emlék, s megbékélés marad utánunk leginkább, de van veszteség, amely feldolgozatlan marad, mindörökre talán. Petőfi, József Attila, Soós Imre vagy Latinovits Zoltán halála például valami fel-feltörő kollektí­v lelkiismeret-furdalásként él bennünk nemzedékeken át, tán a szégyen s az önvád kevercseként is valamiképp; hogy nem figyeltünk, hogy nem vigyáztunk reá (reájuk) eléggé, hogy nem értettük őt (őket) igazán, hogy már megint eltékozoltunk valamit. Németh László szava jut eszembe még: „egyszer az emberiség is í­gy fog ránk mutatni – í­rta 1944 háborús telén –, »ezek azok, akik Adykat kaptak s azon túl, hogy megölték őket, nem tudtak mit kezdeni velük«”. Egy váratlan távozás döbbenete, a sajgó hiány különösen felkorbácsolja az érzelmeket, ez igaz, ám higgyük el: lelkünk mélyén a bélyeget a beletörődést követően is viseljük tovább és tovább.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
10.24. 18:00 m4 Sport
MK: VSK Tököl-FTC 10.27.13:30 M4 Sport
10.30. 19:30 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ