Nyíregyháza

Muzeális bajnoki beharangozó: 1983.VIII.27. Ferencváros – Nyíregyháza 2:1

muzeális bajnoki_1983Amikor elkezdtem keresgélni az adatbázisunkban, még nem voltam biztos abban, hogy találok olyan mérkőzést a Nyíregyháza ellen, mellyel hangolni lehetne a hétvégi fordulóra. A régmúltból szinte semmilyen emlékkép nem ugrott be, mely nem a nyírségi gárda lebecsülését jelenti, hanem azt, hogy a nevük hallatán nekem mindig a 2009. augusztus 7-i 1-3 jut először az eszembe. Mely elég keserű emlék. Néhány héttel a mérkőzés előtt az M5-ösön, a Nagykőrösi útnál és az Üllői út és a Haller utca sarkán még óriásplakát is hirdette visszajutásunkat az NB1 I-be. Majd jött az emlékezetes nyitó meccs a ZTE ellen, mely után már a BL csoportkörről álmodoztunk. Ezt csapta le a hazai csapat japán játékosa Homma, aki élete meccsét játszva két gólt is szerzett (Homma 2011-ben 3 Ligakupa mérkőzés “erejéig” a játékosunk is volt). Az a vereség meg annyira fájdalmas volt és keserű, hogy bár valójában semmi bajom nincs a piros-kékekkel, nem szívesen gondolok rájuk. Még “szerencse” hogy a két csapat első bajnoki találkozóján, 1980. november 1-én, Nyilasi góljával nyertünk az újonc ellen, akik ebben a szezonban szerepeltek először a legfelsőbb osztályban. A nyitány óta még 18 alkalommal mérkőztünk az NB I-ben, mely nem olyan sok, és talán ezért sem volt könnyű a vasárnapi mérkőzéshez “igazodó” találkozót találnom. Ami a nehézségek ellenére azért sikerült, ráadásul egy olyan mérkőzéssel, mely több ponton is rímel a jelenünkkel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Muzeális bajnoki beharangozó: 1981.V.23. Ferencváros – Nyíregyháza 3:1

bajnoki_muzealis_1981Amikor megláttam, hogy szerkesztőtársam a következő bajnokink muzeális beharangozójára egy 1981-es mérkőzésről szóló újságot „szerzett” meg, egyből az jutott eszembe, hogy ez biztos nem csak a véletlen műve. Mikor utána néztem a Nyíregyháza elleni bajnoki múltunknak, egyből rájöttem, hogy már az komoly fegyverténynek számított, hogy sikerült a könyvtárak mélyéből egy olyan újságot elővadászni, mely a pénteki ellenfelünk egyik régebbi mérkőzéséről szól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1980.XI.1. Nyíregyháza – Ferencváros 0:1

„Túltelt ház”, huszonötezer néző előtt szenvedte el első hazai vereségét a Nyíregyháza együttese. Pedig a hazaiak nem tisztelték a listavezetőt, rögtön támadólag léptek föl, de egy ferencvárosi szögletet követően Nyilasit üresen hagyták a védők, s ő nem hibázott. Nem sokkal a Fradi vezető gólja után Jancsika sárga lapot kapott. A félidő vége felé Ebedli, saját tizenhatosán belül, szabálytalanul szerelte Czeczelit, de a gyenge napot kifogott Pádár játékvezető sípja néma maradt … Hiába rohamozta végig a hátralevő időt a Vasutas Spartacus, a vendégeik Nyilasi vezérletével (képünkön (Elek Emil felvétele) éppen arról tesz tanúbizonyságot, hogy saját kapuja előterében éppen úgy ő az úr, mint a másik oldalon) „kibekkelték” a támadásokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 11.24.18:00 FTC-ZTE (TV:M4sport)
Következik: 11.28.18:55 EL csoportkör FTC-Espanol (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST