“Ó kapitány… kapitányom!…”
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 51.
Koeman látványpéksége csak égett kiflit gyártott…
Amire a magyar publikum (dacára annak, hogy az elsősorban barátságos mérkőzéseken elért szép eredmények mellett, amikor élesben ment a játék, azaz Eb-selejtezőket kellett megvívni, a sorozat végén a magyar válogatott csoportjában a 6. helyen végzett) elkezdte megszeretni Várhidi Pétert és a fiatal kapitánynak a maga „kölykökből” álló nemzeti tizenegyét, már meg is kaptuk a nyakunkba azt az Erwin Koemant, aki ellen igaz, hogy senkinek sem volt oka különösebben protestálni, de akinek személye és addigi eredményei az igazi, felszabadult örömre sem adtak okot.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 50.
Egy szenvtelen holland a bolondját járatta velünk…
Kötve hiszem, hogy a magyar labdarúgás 1901 óta íródó történelmében volt rövidebb „sajtótájékoztató”, mint amilyet 2008. április 24-én az MLSZ akkori elnöke, Kisteleki István tartott a szövetség épületében „vérszagra” összegyűlt újságíróknak… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 49.
A „kölyök-válogatott” legyőzi a világbajnokot, a kapitány mégis belebukik a sikerbe…
A Kanada elleni, amolyan senkinek semmire sem jó, ám a háborgó közhangulatot némileg takarékra állító győzelem után volt ideje a szövetség illetékeseinek kapitányt keresni, hiszen a válogatott hosszú téli álomra vonult, a legközelebbi tétmeccset 2007 márciusának legvégén, hazai pályán, Moldova legjobbjai ellen kellett lejátszania. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 48.
Egy meccs és más semmi?…
A Máltán elszenvedett és a magyar futball-lelkeket mélyen megrázó vereség után a szövetségnek egy teljes hónapja volt arra, hogy a leváltott Bozsik-Détári kettős után megtalálja az új szövetségi kapitányt és annak segítőjét, hiszen az a csúfság mégsem eshetett meg , hogy a 2006-os esztendőből még hátralévő (megjegyzem: az égvilágon semmilyen téttel nem bíró) Kanada elleni meccsen ne üljön edző a kispadon, bár, az összecsapás jelentőségét és szükségességét illetően ez sem lett volna olyan óriási baj, mint azt sokan gondolják… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 47.
A Bozsik családnak a kapitánysággal nem volt szerencséje…
A magyar szurkolók által futballistaként gigásznak kezelt Lothar Matthäus távozása a szövetségi kapitányi posztról inkább megkönnyebbülést, mint hiányérzetet váltott ki az emberekből.
Lothar nem feltétlenül akart rosszat a magyar futballnak (sőt…), ő azonban egy, a miénknél már évtizedek óta fejlettebb, szabadabb gondolkozású, az egyéni, akár az extrém megoldásokat inkább támogató, mint elgáncsoló világból jött, és miután nem tudott (erős a gyanúm: nem akart) alkalmazkodni a magyar viszonyokhoz, az itteni futballközeghez, szinte prognosztizálható volt a bukása. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 46.
A „kis Cucuból” majdnem óriás lett…
Sok van, ami bizonytalan a magyar futballban, a majdhogynem garantáltnak mondható igazodási pontot (már túl azon, hogy 1972 óta Európa-bajnokságra, 1986-ot követően világbajnokságra egy idő múltán szinte borítékolhatóan nem jutott ki a magyar válogatott) az jelentette, hogy a mindenkori új MLSZ-elnök előre borítékolhatóan új szövetségi kapitányt választott (választatott) a nemzeti tizenegy élére. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 45.
A királynak szép volt a palástja, de kiderült, hogy alatta meztelen…
Lothar Matthäus 2005. december 18-án, Miamiban, Antigua és Barbuda válogatottja ellen ült utoljára a magyar válogatott kispadján.
Egyszerűen nem mulaszthatom el, hogy le ne írjam annak az együttesnek az összeállítását, amely a végül 3-0-s győzelmünkkel végződött mérkőzésen a piros-fehér-zöld színeket reprezentálta, mert talán mindennél jobban jellemzi azt a korszakot, amelyet a világ egyik valaha volt leghíresebb futballistája szövetségi kapitányként a kispadunkon eltöltött. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 44.
Világsztárt igazolunk egy „amatőr” válogatott kispadjára…
1901 óta íródó történelme során sokszor sodródott totálisan letargikus állapotba a magyar labdarúgás, ám a mélységnek azon fokára, ahová 2003. november 19-ének estéjén eljutott, soha korábban nem volt példa.
457 néző előtt, az Üllői úton Észtországtól kikapni a legvéresebb shakespeare-i királydrámával felér, azt a futballnemzetet, amelyet két vb-döntőt is játszó válogatottja fémjelzett, ennél jobban nem nagyon lehet megalázni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 43.
Úriemberként csak megbukni lehet…
Mészöly Kálmán munkásságának elemzésekor már említettem: a magyar válogatott szövetségi kapitányainak sorsa (leginkább a Vasas egykori, világklasszisnak mondható középhátvédjéé) többször is a vesztes mérkőzésekről hazatérőben, a repülőgép fedélzetén dőlt el.
Gellei Imre is gyakorlatilag a felhők felett lett kapitány, holott amikor személye megfogalmazódott az MLSZ illetékeseinek fejében, ő még javában az U21-es válogatott vezetőedzőjeként, a kecskeméti edzőtáborban készült a néhány nappal később sorra kerülő, románok elleni Eb-selejtezőjére. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 42.
Az ózdi vadász saját sikerébe bukott bele…
Ha 1997. október 11-én Helsinkiben egy Heynemann nevű német játékvezető csak egy perccel előbb fújja le a Finnország-Magyarország vb-selejtezőt (nem szólhatott volna ezért senki egy árva szót sem, hiszen már bőven a hosszabbításban jártunk), akkor minden valószínűség szerint sok minden egészen másként alakul a magyar futballban, mint ahogy történt, csak és kizárólag azért, mert ez a derék német úr intett: a magyar válogatott a szögletet még elvégezheti… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
