Pápa

Pápa: áldás vagy átok?

A cí­m egy kicsit bulvárosra sikeredett, ráadásul tisztelem annyira a vallást, hogy ne játszadozzak a szombati ellenfelünk nevének „másik” jelentésével, még sem tudtam kiállni a hasonlatot. Bár a szavak eléggé kötődnek a valláshoz, de ezek átültetése a jelen helyzetünkre eléggé valóságos képet festenek. Ráadásul a mostani jegyzetnek valójában egy muzeális bajnoki beharangozónak kéne lennie, de mivel a Lombard Pápa csapatával a közös múltunk elég szegényes,és melyre használni a muzeális szót elég nagy badarság lenne. Ettől függetlenül az elmúlt években olyan mérkőzéseket játszottunk, melyek nagyon is emlékezetesek maradtak (jó dolguk lesz azoknak akik majd 20-30 év múlva fognak í­rogatni róluk), melyre még rá is tesz egy lapáttal egy olyan játékos, mely mindkét csapathoz kötődik, aki augusztus 8-án ünnepelte a 39. születésnapját és aki szombaton áll 400. alkalommal élvonalbeli mérkőzésen a kapuban, mely mindig is közel állt a szí­véhez. De mielőtt Szűcs Lajosról szólnánk, egy kis történeti bevezető után nézzünk szét a Pápa ellen ví­vott 5 hazai mérkőzés „jegyzőkönyvébe”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Egy idős Fradista könnyei

Amikor a hármas bí­rói sí­pszó véget vetett a szombat esti szenvedésnek csak meredten néztem magam elé. Már álltunk a lelátón és talán kiabáltunk is nem éppen szalonképes jelzőket az öltözőbe bandukoló játékososok felé, de a fejemben Ady Endre Finita cí­mű versének néhány mondata kalapált. Ott, abban a pillanatban tényleg úgy éreztem, hogy “vége van, a függöny legördült” ahol egy komisz darabot játszottak mely végleg megbukott. Én is egy komisz poétának éreztem magam, ki „lángra gyúl, remél, szeret”, és akit rútul becsaptak, és akitől az sem kérdezték meg, hogy „kell ennél hálásabb szerep”? A lépcsőn már némán lépkedtünk lefele a kijárat felé. A mondatok még mindig ott dübörögtek az fejembe, párosulva azzal a borzalommal, amit ma játék cí­mszó alatt le akartak nyomni a torkunkon. Gyorsabban értem le a többieknél, ezért a kijárat előtt megálltam. Nem akartam felnézni, nem akartam a mellettem elhaladó szurkolótársakra kí­nosan mosolyogni. Szégyelltem magam. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2012.V.5. Ferencváros – Pápa: 0-2

A labdarúgó NB I 27. fordulójában a Lombard FC idegenben 2–0-ra nyert a Ferencváros ellen. A pápaiak mindkét gólját Lovrencsics Gergő szerezte, mí­g a Fradiból Balog Zoltánt kiállí­tották. A Lombard először tudta legyőzni a Fradit… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Egy falat kenyérrel hangoltunk a derbire

Mivel tegnap nem követtem a bajnoki fordulót, í­gy ma reggel a kávém mellé a sporthí­reket tálaltam fel desszertként. Először jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a „gyomorbántalmakkal” küszködő kecskemétiek simán verték a milliárdosok csapatát, majd arcomon kaján mosollyal olvasgattam a portugál edző ismételten nagyképűre vett nyilatkozatát („új klubot és új csapatot épí­tünk!” – na persze, egy bajnokcsapat lerombol mindent és újraépí­t?), de elég volt ránéznem a tabellára és a desszert egyből a torkomon is akadt. A kávé majdnem az orromon távozott amikor egyszerre próbáltam nyelni, szürcsölni a kávémba és megemészteni azt, amit a szemem látott. Mivel az előttünk álló csapatok most nem tették meg a szokásos szí­vességet és pontokat szereztek, í­gy egyre mélyül a szakadék, ráadásul a Pápa elleni meccsünk előtt rendezik az Újpest-ZTE kiesési rangadót mely után a totál utolsó helyen is kezdhetnénk a mérkőzésünket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2011.X.16. Pápa – Ferencváros: 1-2

Sokan nem gondolták volna az idény előtt, hogy a tizenkettedik forduló vasárnapi összecsapásait úgy kell beharangozni, hogy kinek sikerül messzebb kerülnie, netán elmozdulnia a kiesőzónából… Márpedig ennek keretein belül kerül sor a Lombard FC–Ferencváros mérkőzésre. A találkozón előnybe került a Pápa, de a vendégek fordí­tani tudtak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Dragó és a Fradizmusunk napja

Májusi eső bronzot ér. Az élet í­rja a legszebb forgatókönyvet. Irány Európa! Az igazi visszatérésünk napja. Megszenvedtük, megérdemeltük. – Ehhez hasonló gondolatok és cí­mötletek röpködtek a fejemben amikor tegnap este, a mámoros pesti éjszakából barátommal hazafele indultunk. Még 120 km volt hátra, de olyan gyorsan elröppent, mint a Pápa elleni mérkőzés 90 perce. A fejünk még zsongott, a szí­vünk még erősen kalapált. A könnycseppek már leszáradtak, de megmaradt egy olyan emlék, melyre évek óta reménykedve vártunk, de töretlenül hittük is azt, hogy el fog érkezni. Számomra a Ferencváros meghurcoltatásának második szakasza 2011. május 22-én végérvényesen véget ért. Az elsőt az ötvenes években a politika hozta „tető alᔝ, a másodikat meg a magyar labdarúgásért felelősséget vállalók határozták el. Visszatértünk, nem csak a magyar bajnokság élmezőnyébe, de Európába is, oda ahol mindig is helyünk volt és ahol a dicsőséges múltunk olyan köveket rakott le, mely örökké ott fog dí­szelegni, mint Rómában a Via Appia. Az út ki van kövezve, csak be kell lépni rajta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2011.V.22. Ferencváros – Pápa: 3-0

A 2005–2006-os idény után ismét kiléphet az európai labdarúgószí­ntérre a Ferencváros csapata, amely az Albert Flórián Stadionban André Schembri, Héctor Gabriel Morales és az utolsó profi mérkőzését játszó Dragóner Attila góljával 3–0-ra legyőzte a Lombard Pápát, ezzel megszerezte a bronzérmet az NB I-ben – no meg ezzel az Európa-liga-indulást jelentő pozí­ciót. Az FTC 2005 után állhat ismét dobogóra a magyar élvonalban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.XII.8. LK, Ferencváros – Pápa: 4-2

Megszereztük idei első győzelmünket a Ligakupában. Az eddigi gólnélküli meccseket egy gólgazdag, 4-2-es Pápa elleni siker követte. Góljainkat Fitos, Tóth B., Abdi és Nyilasi szerezték. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Dobogót ért az álomszép játék

Tisztában vagyok azzal, hogy a mérkőzés után azt állí­tani, hogy ma reggel úgy ébredtem, hogy 3:0-s félidő után 5:0-ra verjük a Pápa csapatát, egy kicsit nagyotmondásnak tetszik. Abban is biztos vagyok, hogy ezt a fellengzős bevezetőt a Fradi szurkolók legfeljebb egy mosoly kí­séretében nyugtázzák, és nem fognak egyetlen ma élő politikushoz sem hasonlí­tani. Ennek meg egyetlen oka van: ma, 2010. november 20.-án, a Pápa ellen elért 5:0-s győzelem után, minden megengedett. Lehet fellengzősen, akár még nagyképűen is viselkedni, lehet olyan felsőfokon fogalmazni, hogy attól még az előbb emlí­tett politikusi réteg is pironkodna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ