piros lap (emberhátrány)

1939.V.7. Szolnoki MÁV – Ferencváros 1:1

A harmincas évek utolsó évei nem csak a magyar labdarúgás történetében, de a Ferencváros életében is jelentős, dicsőséges időszak. 1938-ban a magyar válogatott a franciaországi világbajnokságon döntőt játszott június 19-én (a döntő évfordulóján részletesen is beszámolunk erről az eseményről, melynek fénye igaztalanul elhomályosult az 1954-es aranycsapat árnyékában). 1938-ban a Ferencváros bajnokságot és magyar kupát is nyert, valamint 1937 őszén második alkalommal is elhódí­totta a Közép-európai Kupát. 1939-ben a Fradi örök riválisa az Újpest nem csak a bajnokságot nyerte meg, hanem a Közép-európai Kupát is. Mindkétszer a Ferencvárost előzték meg …

Ahogy Pluhár István í­rta, a harmincas évek végére a magyar labdarúgásnak volt három erős csapata (Ferencváros, Újpest, MTK), egy Európában jegyzett válogatottja. A magyar labdarúgás ismét a csúcsra ért. Ezért is érthetetlen, hogy a szurkolók (sőt még a szakma) számára az emlékek között szinte csak az aranycsapat él, és a sikert sikerre halmozó 38/39-es időszak a „futottak még” kategóriájába esik. Ezt az időszakot olyan játékosok fémjelezték, mint Háda, Polgár, Lázár, Sárosi, Kohut, Titkos, Zsengellér, Turay és Korányi, akik megalapozták a magyar labdarúgás nemzetközi elismertségét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1935.I.1. Porto kupa, Porto – Ferencváros 1:2

ns-19350103-01-19350101

A Ferencváros ellen borzalmasan durva volt az FC Porto, amely a pártos bí­róval mindenáron győzni akart a zöld-fehérek ellen
Mikest és Kovácsot még az első félidőben kiállí­totta a bí­ró, Korányit ugyanakkor lerúgták s í­gy a Ferencváros nyolc emberrel játszotta a II. félidőt

Ferencváros—FC Porto 2:1 (2:0)

A bí­ró 11-est í­tél a második félidőben a portóiak javára, hogy az FC Porto kerüljön a torna második helyére

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ