Elég volt ránézni a Népsport főcí­mére, a dátumra a csapat összeállí­tására, és már el is dőlt a sorsom. Egy főcí­m, mely szerint “Újra élen a Ferencváros”, egy dátum mely a sokunk számára örökké emlékezetes 22. bajnoki cí­met hozta el és egy csapat: Hajdú – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar – mely számomra azok közül akiket élőben láttam játszani, a legjobb Fradi volt. A legeslegjobb 11, mely sokunk szí­vébe tetoválásként égett bele. Benne olyan játékosokkal melyek a mai napig egyet jelentenek a Fradizmusommal. Nem csak játékosokra és edzőre emlékezünk ha felidézzük az 1975/76-s bajnoki szezont, hanem felejthetetlen mérkőzésekre is. Az Újpest elleni kiütéses 4:1, A Honvéd elleni “flúgos” futamú 4:3 1975-ből, majd jött a Dózsa “bosszúja” és a 3:8, majd a bajnoki döntőnek beillő Videoton elleni 1:1, a végén meg a ZTE elleni 3:1, mely elhozta a bajnoki cí­met. Ezek között bújik meg szinte észrevétlenül a Haladás elleni, 1976. május 29-i szombathelyi szereplésünk, mely a megszerzett három ponton kivül más különlegességgel nem nagyon tud szolgálni, mégis fontos állomása volt a Dalnoki-csapat bajnoki cí­méhez vezető útnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →