tempofradi.hu (ftcbk.hu)

Lipcsei Péter csúcsdöntése, avagy szurkoló-e a Nemzeti Sport

„Lipcsei Péter közeledik a rekord megdöntéséhez és emiatt egyre nagyobb az érdeklődés a csúcs iránt. Újságí­rók, szurkolók érdeklődnek a pontos számról.” A fenti sorokkal kezdi sorait az FTC hivatalos oldalának cikke, mely egy régóta vitatott téma végére tesz pontot.

Szerkesztőtársam és egyben a vita „gerjesztője”, aki a teljes Fradi múltat feldolgozta Nagy Béla munkáiból nyert útmutatás alapján, azon a véleményen volt, hogy most sem kell reagálni, ahogy eddig sem tettük. Én más véleményen voltam, és mivel szerkesztőségünkben is működik a 2/3-os szabály, úgy gondoltam, hogy egy kis turpissággal szerkesztőségünk harmadik tagját meg sem kell kérdeznem, mivel a témában már régebben az én oldalamra állt, és í­gy e cikk is közlésre kerülhet.

A fenti bevezető sorok után szeretnék magyarázatot adni a már-már bulvársajtósnak tűnő, hangzatos cí­mre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kik voltak a leghatékonyabb gólszerzők a Fradiban?

soccer

A statisztikai adatoknak a jellegükből fakadóan van egy nagyszerű tulajdonságuk. A rendelkezésre álló számokból kifogyhatatlan listákat lehet összeállí­tani. Természetesen figyelni kell arra, hogy ezek a listák azért ne legyenek öncélúak, és ne vigyék el más irányba az alapadatokat. Ehhez tisztelni kell a számok hatalmát és főleg tisztelni kell azokat a következtetéseket, melyeket ezekből le lehet vonni.

Az elmúlt hetekben bemutattuk azokat a statisztikai kimutatásokat, rangsorokat, melyeket az alapadatok „megköveteltek” és melyeket mi is fontosnak tartottunk megosztani a Fradit szerető szurkolókkal, mert azok a számok nyelvén mutatták meg a történelmünket.

Mostantól egy kicsit csavarunk egyet a dolgon, és belenézünk az adatok és a számok különleges világába. Olyan összefüggéseket, és kimutatások tervezünk megosztani, melyek talán nem olyan fontosak, mint az előzőekben bemutatott rangsorok, de érdekesek, mert a statisztikai és matematikai képletek nyelvén próbálja közelebb hozni a dicső múltunkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kik lőtték a legtöbb gólt a Fradiban?

statisztika_gol

Ha lenne egy időutazó gépem (H. G. Wells után szabadon), akkor az első utam elég messze vinne. Időszámí­tásunk előtti 2000 körül Huang-ti császár katonai táborába néznék körül. Mielőtt bárki is rosszra gondolna, nem Men Yang őseit szeretném felkutatni, hanem arra lennék kí­váncsi, hogy a foci legrégibb formájának játszásakor vajon mennyire volt fontos a gólszerző személye? Mert bár érdekes, hogy abban a távoli időben még nem a hagyományos focit játszották, de mivel már akkor is volt háló és labda, és az eredményt is számon tartották, í­gy kézenfekvő, hogy a találatot szerző is jutalomba részesült.

Ezt onnan is gondolom, hogy az 1870-es években, amikor kialakultak a mai 11-11 játékos szereplése, az első felállási formában a két hátvéd előtt kilenc csatár helyezkedett el (akkor a kapus fogalmát még nem ismerték, arra még közel tí­z évet kellett várni). Az volt az igazi támadó foci, kapus nélkül, csak úgy lőni a gólokat számolatlanul! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kik játszották a legtöbb tétmérkőzést a Fradiban?

stat_ossz_tetmeccs

A számoknak van egy speciális tulajdonságuk. Bármennyire is csűrjük-csavarjuk őket, a végén úgyis megmutatják az igazságot. A számok halmazából rengeteg kimutatást lehet készí­teni a legkülönbözőbb célok elérése érdekében, de egyszer eljutunk ahhoz a ponthoz, mikor már elfogynak a lehetőségeink, és elénk tárul a „meztelen igazság”.

Mielőtt bárki is rosszra gondolna, most nem arra utaltam, hogy az eddigi statisztikáinknak bármilyen önös céljai is lettek volna, hiszen szerkesztőségünk inkább a sokrétűséget akarta bemutatni az eddigi kimutatásaival. Másrészt meg a több mint száz éves történelem számtalan variációs lehetőséget adott a kezünkbe és éppen az előbb emlí­tett hosszú időszak is indokolta azt, hogy részleteiben mutassuk meg a Ferencváros összes mérkőzéseiben rejlő érdekességeket.

Akik figyelemmel kí­sérték a sorozatunkat, azok tudják, hogy eddig külön-külön bemutattuk a hazai és nemzetközi mérkőzéseink statisztikáját, sőt még azokon belül is megbontottuk a mérkőzések tí­pusa szerint, melyhez még párosultak a gólszerzők rangsorai is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kik játszották a legtöbb nemzetközi mérkőzést a Fradiban?

statisztika_ek_gomb

Azok, akik eddig figyelemmel kí­sérték a Ferencváros nemzetközi mérkőzéseiről készült statisztikákat, a mostani összesí­tett listán egyrészt meg fognak lepődni, másrészt talán még vitát is fog gerjeszteni, hogy a „SZUM” függvény tartalma vajon mennyire igazságos.

Először az európai kupák összesí­tett listáját adtuk közre, majd utána jöttek a Fradi számára kedves és jó eredményeket hozó közép-európai kupaküzdelmek mérkőzéseivel növelt összesí­tés. Már e két sorozat összesí­tése is változtatott a sorrenden, hiszen a KK küzdelmek főleg a két világháború közötti időszakra voltak jellemzők, ezért a listán elkezdték a felzárkózást Sárosi doktorék. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Negyvennégyen a tüzes trónon

gomb_stat_edzokA Fradi történelmét egy kicsit is ismerők azt biztosan tudják, hogy hány bajnokságot nyertünk, és talán akkor sem jönnek zavarba, ha a KK diadalokról, vagy az 1965-ös VVK sikerről és az 1995-ös BL szereplésünkről kérdeznénk. Ha álmunkból felriadunk, akkor is tudjuk, hogy mikor nyert a Fradi 100%-os bajnokságot, vagy éppen Vincze Otto örömébe, mibe „talpalt bele” a Grasshoppers elleni mérkőzésen a saját második, a Fradi harmadik gólja után.

De vajon tudjuk-e azt, hogy a 109 éves történelmünk alatt hány edzőt ültettünk a tüzes trónra? Tudjuk, hogy ki vezette sikerre a csapatot 1928-ban, 1937-ban vagy 1965-ben? A VVK győztes csapattal talán nem is lennénk gondban (bár egy pillanatig gondolkodtam Mészáros és Lakat nevén), de a régi sikerekből a játékosok sokkal többet profitáltak, mint maguk a mesterek, akik minden bizonnyal nagyban hozzájárultak a végső győzelmekhez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kik játszották a legtöbb nemzetközi tétmérkőzést a Fradiban?

statisztika_ek_gomb

Tegnap folytattuk statisztikai sorozatunkat és az Európa kupaküzdelmek sorozatának zöld-fehér játékosait mutattuk be, és a bevezető í­rásomban rácsodálkoztam arra a tényre, hogy a listát főleg a hatvanas évek játékosai vezetik. Persze ha jobban végigböngészem a listát és elkezdek gondolkodni azon, hogy vajon a két háború közötti legendás Fradisták vajon miért nincsenek a rangsor elején, talán akkor sem jövők rá a kézenfekvő magyarázatra.

Még jó, hogy a szerkesztőségünk statisztikusa (egyszer azért megkérdezem tőle, hogy vajon szereti-e ha í­gy emlí­tem) ma egy újabb listával állt elő, amiről naivul először azt hittem, hogy a tegnapi ismétlése. Azért voltam annyira megfontolt, hogy mielőtt megkérdeztem volna tőle, hogy vajon miért adja a kezembe kétszer ugyanazt a listát (kaptam is volna hideget és meleget bőven), először alaposan áttanulmányoztam és végül is megtaláltam a különbséget. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ