Toldi Géza sí­rjának felújí­tása

Toldi Géza – Felújí­tott emlékezés

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.” – egy ókori mondás, mely több ezer év után is tükröt tart elénk. Mert a múlt nem csak a tovatűnő éveket jelenti, hanem azt is, hogy bebocsájtást kapunk oda, ahol őseink élték az életet és megteremtették a lehetőséget arra, hogy részesei lehessünk a jelennek. E nélkül még porszemek sem lehetnénk, e nélkül nem lenne lehetőségünk megvalósí­tani saját és őseink álmait. Ezért kell tisztelnünk a múltat, ezért kell óvni és félteni azokat, akik egyedül maradtak a csillagok magányában. Ennek a gondolatnak a mentén vállalta fel a TempóFradi Alapí­tvány a FRADI SZíV ÉS SZELLEM MEGTESTESíTŐJÉNEK, a Ferencvárosi labdarúgás legendás alakjának, Toldi Géza sí­remlékének a felújí­tását.

Méltóak akartunk lenni ahhoz a múlthoz, melyre a honlapunk támaszkodik és melyből napról napra erőt merí­t a zaklatott jelenünkhöz mely olyan gyorsan próbál átszáguldani mindenen, mintha a múlt nélkül bármire is hivatott lenne. A sí­remlék felújí­tásához segí­tséget is kértünk, hiszen az Alapí­tványunk saját erőből nem tudta volna méltó módon rendbe hozni Toldi Géza végső nyughelyét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Meghí­vó a felújí­tott TOLDI GÉZA sí­remlék átadására

Másfél hónappal ezelőtt (október 6.-án) egy felhí­vással fordult alapí­tványunk a Fradi családhoz. Toldi Géza sí­rjának felújí­tásához kértünk segí­tséget. November 12.-én pedig már egy meghí­vót nyújtunk át, mely a felújí­tott sí­remlék átadására hí­v. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Hagyomány és tisztelet: Jótékonysági gyűjtés Toldi Géza sí­rjának felújí­tására

Toldi Géza sí­rja

A Tempó Fradi Alapí­tvány szeretné felújí­tani, rendbe tenni Toldi Géza sí­rját, melyhez a Fradi család segí­tségét kéri. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
10.24. 18:00 m4 Sport
MK: VSK Tököl-FTC 10.27.13:30 M4 Sport
10.30. 19:30 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ