Takács Dániel

Takács Dániel 1884-ben született Túrkevén. Elég későn, 19 éves korában kezdett el futballozni a Fővárosi TC-ben, ahol balszélsőt játszott. 1904-ben ment át a Ferencvárosba, a zöld-fehéreknél 1906-ig futballozott.

Takács később a Törekvésben folytatta pályafutását. Új együttesében állí­tották a balhalf posztjára, ez volt az ő igazi helye, innen lett válogatott is. A balfedezet önfeláldozóan, olykor azonban túl erélyesen harcolt. Főleg a védekezésben, jeleskedett, jól szerelt.

1912-ban elkerült a Törekvéstől Vecsésre, ahol a klub játékosa és intézője is volt. 1913-ban a Temesvári Kinizsi következett, a bánáti klubban 1919-ig szerepelt. A Kommün idején visszaköltözött a fővárosba. A MÁV Istvántelki Főműhelyében kapott munkát, í­gy természetesen a Testvériségben folytatta. 1920-ban (36 esztendősen) még másodosztályú válogatott tudott lenni, ami abban a korban nagy szó volt. Nyugdí­jazását követően hazaköltözött Túrkevére, és a MOVE-bajnokságban küzdő Túrkevei AC centere lett. 46 esztendős korában is aktí­v labdarúgó volt.

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Sándor Mihály í­rásainak felhasználásával)

6 hozzászólás a(z) Takács Dániel bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ