Topor Antal: 60

Topor Antal

Egy vas megyei kis faluban, Alsóújlakon nőtt fel, Vasváron kezdett el futballozni, tizennégy évesen már a megyei bajnokságban szereplő felnőtt csapatban szerepelt.

Egy SBTC – Ferencváros bajnoki előtt lejátszott tehetségkutatón figyelt fel rá a ZTE és leigazolta serdülő csapatába. Zala fővárosában járta végig a szamárlétrát, majd a kék-fehérek szí­neiben mutatkozott be a magyar élvonalban 1981 őszén.

Összesen három bajnoki találkozón lépett pályára, majd kölcsönbe Keszthelyre került, ekkor hí­vta a Haladás.

1983-tól szülővárosában, a Haladásban folytatta pályafutását, ’84 tavaszán szerepelt először a zöld-fehéreknél. Három és fél idényt húzott le Szombathelyen, a kezdetektől Rátkai László csapatának alapemberének mondhatta magát. 1986. április 15-én az Ő góljával tartotta otthon a két bajnoki pontot a Hali a Fradi ellen.

Az ifjúsági-, és utánpótlás válogatott középpályást egykori válogatottbeli mestere, Dalnoki Jenő hozta az Üllői útra 1987 nyarán.

Négy évet töltött el a Fradiban, egy rövid időszaktól eltekintve (az 1989 őszi Admira meccs után a tartalékok közé száműzte Rákosi edző, majd Nyilasi kinevezésével újra visszatért a kezdőcsapatba) a fővárosi zöld-fehérek alapembere volt.

Két ezüst-, egy bajnoki bronz-, illetve kupadöntős csapat tagjának mondhatta magát. Ő szerezte a Ferencváros történetének utolsó KK mezőnygólját a Bologna ellen 1988 novemberében.

Ferencvárosi pályafutásának egyik legemlékezetesebb mérkőzése a zalaegerszegi Antwerpen elleni UEFA-kupa visszavágó, ahol Topi lőtte a zöld-fehérek második gólját a hosszabbí­tásban.

Utolsó szezonjában, az utolsó mérkőzésével ért fel a csúcsra. Diósgyőrben tagja volt Nyilasi Tibor kupagyőztes csapatának.

’91 nyarán visszatért Szombathelyre (ősszel természetesen betalált az Üllői úton) és itt fejezte be NB I-es pályafutását, az FTC 93. születésnapján, 1992. május 3-án lépett pályára utoljára.

A ’90-es években hosszú ideig a német harmadik vonalban szereplő 1. FC Lok Stendal csapatában rúgta a labdát, majd egy osztrák kiscsapatban fejezte be a futballt, később edzősködött is a gárda mellett.

Klubjai: Vasvár, ZTE (-83: 3 bajnoki), Keszthely (1983), Haladás (1983-87: 94 bajnoki / 13 gól), FTC (1987-91: 82 bajnoki / 4 gól), Haladás (1991-92: 23 bajnoki /2 gól), 1. FC Lok Stendal (1993-98), UFC Markt Allhau (1998-)

4 hozzászólás a(z) Topor Antal: 60 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Topor Antalné bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ