Varázsütésre nem leszünk bajnokok – Thomas Doll

20140107-dollThomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a Sport Klub Dodzsem Plusz cí­mű műsorában elmondta, senki se várja tőle, hogy varázsütésre bajnok lesz a csapattal, de azt megí­gérte, hogy keményen fog dolgozni. A Fradi számára nem csak átmeneti fázis, és reméli, a fiatal magyar játékosok képzésében is tud segí­teni. Az igazolásokkal kapcsolatban kifejtette, külföldről csak olyan légiós jöhet, aki azonnal húzóemberré tud válni.

Senki se várja, hogy most varázspálcával suhintok egyet, és bajnokok leszünk. Nagyon fontos, hogy minőséget hozzon egy edző, bárhol is dolgozik. Itt sok tehetséges srácot láttam, akikből talán még nem hozták ki a maximumot, és még dolgozni kell rajtuk” – mondta Thomas Doll, az FTC vezetőedzője a Sport Klub Dodzsem Plusz cí­mű műsorában. A német szakember szerint fontos, hogy csak olyan külföldi játékost igazoljon a klub, aki azonnal húzóemberré tud válni.

„Úgy gondolom, tavaly nyáron néhány igazolásnál nem volt túl szerencsés a klub, mert ha valaki komoly összegért külföldről érkezik a Ferencvároshoz, annak azonnal húzóemberré kell válnia.Az nem fordulhat elő, hogy négy igazolásból hárman csak a padon ülnek. De ez az én időszakom előtt volt, í­gy mostantól más lesz. Ami nagyon fontos, és erről beszéltem a vezetőkkel is, hogy a védelembe igazolnunk kell. Mindannyian ismerjük Akeem Adams tragédiáját, azután Gerson nem jött vissza Brazí­liából, szerződését felbontottuk. Mateos és Besic révén csak két belső védőnk van, ez nagyon kevés, ha valamelyiket eltiltják vagy megsérül. Mivel egy belső támadónk van a válogatott Böde Dániel személyében, erre is feltétlenül megoldást kell találnunk. Meggyőződésem, ha a klub tud, igazolni fog.”

Bár Doll a támadófutball hí­ve, amondó, meg kell találni az egészséges egyensúlyt a támadás és a védekezés között, a Fradi ugyanis túl sok gólt kapott eddig a bajnokságban.

„Természetesen mint minden edzőnek, nekem is megvan a saját filozófiám. Szeretem a támadófutballt, hiszen én is csatár voltam, de pontosan tudom, hogy meg kell találni az egyensúlyt a védekező és a támadó játék között. A Ferencváros 26 gólt kapott az ősszel, ez tizenhét játéknap után egyszerűen túl sok. Sokszor lekontrázták a csapatot, ebből hét-nyolc gól is született. Tizenegyszer pedig rögzí­tett szituációból kapott gólt. Ez azt jelenti, hogy csapatként jobban kell működnünk. Ezért mielőtt támadófutballról beszélünk, a futball alapjainak a helyükre kell kerülniük. Azt szeretném, hogy a védelemben minden stimmeljen.”

„Fontos, hogy a csapat tovább dolgozzon, és a játékosmegfigyelők szerepében is fejlődést érjünk el. A játékunkat nemcsak egyéni, taktikai szinten, hanem csapatként is javí­tanunk kell. Lényeges, hogy a Ferencvárosnál nem kell mindenkinek barátnak lennie, a játékosoknak kritikusan kell állniuk egymáshoz. A pályán aztán ebből már igazi egység lesz. Ha ez sikerül, akkor visszakerül a Fradi oda, ahol lennie kell, az első helyre. De ez csak úgy sikerülhet, ha keményen dolgozunk, és nem csak a levegőbe beszélünk, vagy a cí­mert csókolgatjuk a mezen” – tette hozzá Doll, aki olyan edzőként jellemezte magát, aki felhúzza a kesztyűt, és a játékosoktól is azt várja el, hogy megküzdjenek minden labdáért a pályán.

„Mindig nehéz, ha egy új csapathoz kerülsz. Nem lehet úgy gondolkodni, hogy minél gyorsabban vissza akarok menni a Bundesligába. Jól ismerem a német bajnokságot a kiváló körülményeivel, az új stadionokkal, a profizmusával együtt, de számomra ez a lépés nagyon fontos. Én és a segí­tőm is szeretnénk a Ferencvárossal valamit felépí­teni, és százszázalékosan végezni a munkánkat. Ha azon gondolkodunk, hogy ezután hol fogunk dolgozni, az emberek észre fogják venni. A játékosoktól is azt várjuk el, hogy teljesen a csapatra koncentráljanak, és ne azon gondolkodjanak, hogy esetleg hol lesz majd a következő állomásuk külföldön. Edzői pályám szempontjából a Fradi nem csak átmeneti fázis!”

Az FTC edzője beszélt a klub fiatal magyar játékosairól is:

Már több fiatal velünk edz, de ami a legfontosabb, hogy a megfelelő alapokat letegyük a fejlődésükhöz. A borzasztó 2004-es Eb után Németország az utánpótlás-akadémiákra helyezte a hangsúlyt. Nemcsak a technikai és taktikai képzés került előtérbe, hanem a játékosok mentalitásának és személyiségének a fejlesztése is. Az egész német labdarúgás elkezdett más irányba fejlődni. Láttuk, hogy elkötelezett, az edzésekre szí­vesen járó fiataljaink vannak, de ez nem jelenti azt, hogy tizenhét évesen kijelenthetjük, oké, mehettek tovább, mint Özil vagy Draxler esetében. Az alapokat mindig tovább kell fejleszteni, és talán ebben is tudok segí­teni.”

Mint korábban beszámoltunk róla, a Fradi elutazott a törökországi edzőtáborba, a landolás ugyan megint nem ment probléma mentesen, de azóta a csapat már megérkezett Belekbe, holnap pedig kezdetét veszi a munka.

(nso.hu)

3 hozzászólás a(z) Varázsütésre nem leszünk bajnokok – Thomas Doll bejegyzéshez

  • Máshonnan idecitált véleményeket ne rakd ki!
    Javaslom a drukkerkocsmát vagy az üllői129-et, ott talán vitapartnert is találsz.
    Nekünk is meg van a véleményünk, de ez nem az a platform.

    • alighanem miért hagytuk hogy í­gy legyen nicknevű kitiltott fórumtársunk tért új néven vissza ürí­tkezni hozzánk. ha mást mondana Doll, akkor az lenne a baj, ha nem mondana semmit, akkor meg az. ezek a figurák gátolnak évtizedek óta mindent, amikor épülne vmi a csapatnál.

Hozzászólás a(z) mjozef22 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ