Verebes József

Verebes József

A ferencvárosi születésű balösszekötő élvonalbeli szereplése a Fradihoz fűződik.

Az FTC ifi bajnokcsapatából, óriási tehetségként – Didi becenévvel – került fel az első csapathoz.

Első bajnoki meccsén, az Üllői úton rendezett az SBTC elleni találkozón rögtön góllal mutatkozott be!

Azután a sikerek – részben sérülés miatt is – elmaradtak, mint ahogy ő is az Üllői útról.

Tí­z év után alacsonyabb osztályban folytatta (Oroszlány, BVSC, Budafok, Ganz MÁVAG, Épí­tők) pályafutását, majd 30 évesen szögre akasztotta a stoplist.

*

Jelentős sikereit edzőként érte el: a Videoton, majd 1981 után a Rába ETO fémjelezte munkásságát. Bajnoki aranyérmes volt a Rába ETO-val (2x), majd az MTK-VM-mel is.

Ezt követően szövetségi kapitány volt kétszer is. Közben illetve utána edzősködött a Bp. Honvéd, Győr, Vasas, Diósgyőr, Szeged, a Videoton, majd a Pápa és Vác csapatainál.

Verebes a ötödik olyan egykori ferencvárosi labdarúgó, akit a későbbiekben szövetségi kapitányként alkalmaztak. Ilyen szempontból Tóth-Potya István, Pataki Mihály, Bukovi Márton és Dr. Lakat Károly „utóda” a magyar szövetségi kapitányok között.

Állnak(balról) Gyetvai László edző, Kunos Ferenc, Havasi Sándor, Száger György, Gombkötő Dezső, Rákosi Gyula, Nagy Gábor, dr. Seprűs Zoltán. Ülnek, illetve guggolnak: Tarsoly Géza, Verebes József, Ivanics Tibor, Gerendás András. (fotó: Ivanics Tibor gyűjteményéből)

Egy interjúban í­gy vallott ferencvárosi éveiről:

– Az Ön személyes életében, mi a legnagyobb élmény a Fradival kapcsolatosan?

– Az, hogy ott tölthettem a fiatalságomat és olyan edzőkkel dolgoztam, mint Száger Misi bácsi, aki a második apám volt, Tátrai Pubi, vagy Csanádi Árpi. Együtt játszhattam Alberttel és óriási szerencsénk volt, hogy mi az ifiben a nagycsapat előtt léphettünk pályára. Nagy élmény volt, hogy megnyertük az ifi bajnokságot, de a legnagyobb élmény, hogy Flórinak egy í­zben sikerült gólpasszt adnom, aminek a képe még ma is itt van a fejemben.

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

6 hozzászólás a(z) Verebes József bejegyzéshez

  • Tisztelt Kovacs Zoltan! Teved, ot Kovacs Endrenek hivtak, eveket jatszottam vele az ifiben 1960-t bezarolag. (Monoki Bela)

  • Óriási “figura” volt, a szó legjobb értelmében! Úgy tudott fanatizálni, mint nagyon kevesen … a bukdácsolgató ETO-ból kolosszális csapatot varázsolt, mint ahogy a “halvány-középszer” MTK-ból is bajnokot faragott. Az ILYEN edzőből hiányzik vagy 10 ma Magyarországon, de hol az az egy??? Talán nem véletlen, hogy annyi vitája volt “dr-professzor-licenc jó pénzért eladó” Gyuri bácsival … no, és a Szőke Sziklával … nem Verebes győzött, a többit láthattuk/láthatjuk az utóbbi 30 évben … 🙁
    A német élcsapat Kaiserslautern eljött az ETO-hoz. A Mágus állí­tólag elkezdett rajzolgatni, majd letörölte és valami olyasmit mondott: “Most kimentek, és rúgtok egy hetest a sváboknak” … A végeredmény? 7-0 az ETO javára!
    Halkan mondom, mert eretnek gondolat (a középkorban, vagy a sztálini paradicsomban kevesebbért is végeztek ki embereket), de amikor azt a fantasztikus, sosem felejthető ’82. tavaszi bőrigázós “bajnoki döntőt” lefújták (ugye 4-3, de nem ide), első gondolatom az volt, hogy valahogy í­gy igazságos. Abban a szezonban ŐK voltak a jobbak.
    RIP, Mágus, óriási formátumú ember volt … Büszke vagyok rá, hogy “franzstadti” srác volt, de szerintem Ő még büszkébb volt rá. Sajnos, nálunk sosem próbálhatta ki magát, pedig biztos, hogy 1000 %-kal tette volna oda magát. Meg kellene kérdezni Krisztinát, de szerintem csak EZ az egy vágya nem teljesült, hogy a Fradi edzője lehessen!!!

  • Nem rég í­rt róla könyvet a lánya, Verebes Krisztina Az én mágusom cí­mmel, épp most olvasom.

  • Az 1958-59 evi bajnoksagot nyert Fradi-ifi csapatanak ily modon szertnek emleket allitani. A csapat tehat ez volt: Szager Sebestyen Ratkai Gombkoto Muzslay Czmor Monoki Popov VEREBES Kovacs Endre Dinnyes. Nosztalgia visszagondolni ezekre a fiukra, kikkel evek soran meg a Nepstadion gyepet is tobbizben “megizleltuk” tobb tizezres kozonseg elott elomeccset jatszva a Nagy Fradit megelozve. Buszkeseggel tolt el, hogy ifi eveim soran gyakran jatszhattam az eredeti, fatribunos Fradipalyan. Unnepnap volt edzomeccseket jatszani a legendak ellen vagy elomeccset jatszani a nagycsapat elott. Verebes Jozsi halalarol itt, az Egyesult Allamokban ertesultem. Egykoruak voltunk.

  • Isten éltesse sokáig a Mágust!
    A cikkhez: nem négy játékosunk lett szöv. kapitány??? Bukovi Márton is kapitány volt, 56-ban, nem?

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ