“Volt egyszer egy csatár”; Kocsis Sándor emlékkönyv sajtótájékoztatóján jártunk

kocsis-sandor-emlekkonyv_volt-egyszer-egy-csatar_0725_21A “Volt egyszer egy csatár”, Kocsis Sándor emlékkönyv sajtótájékoztatóját rövid felvezető beszéddel kezdte a kiadó, Perutek János.

A kiadó ismertette a könyv létrejöttének hátterét, a szerző, Schlegel Oszkár miként vélekedett a könyv létrejöttének fontosságáról. Papí­rra vetett majd könyvbe foglalt gondolatai Kocsis Sándorról az Aranycsapat egykori kiváló csatáráról szóltak. A kiadó elmondta, hogy kiváló barátja a szerző és nagyon fontosnak tartotta, hogy ez a könyv mihamarabb elkészüljön. A könyv kiadásáról szóló elképzelései megvalósulni látszódtak, a gondolati szint lassan gyakorlati szintre emelkedett és a könyv körüli munkák elkezdődtek. A Magyar Olimpiai Bizottság szí­ves segí­tsége jelentősen hozzájárult egy álom megvalósí­tásához, ahogy Oszi bácsi fogalmazott, a könyv, mint közös gyermek megszületéséhez.

Továbbá a könyv bemutatóján sorkerült Schmitt Pál beszédére is, amelyből megtudhattuk hogyan vélekedett Kocsis Sándorról, a nagyszerű magyar emberről, akiről elmondása alapján ugyanolyan pozití­v véleménnyel volt mind a Honvéd, mind a Ferencváros és a Barcelona csapata is. Gólkirály volt, mondta, továbbá szí­vhez szólóan megjegyezte, feledésbe ne kerüljenek ilyen emberek!

A százoldalnyi könyvet lélegzetvételnyinek titulálta és megjegyezte, hogy bár a korabelieknek ajánlja a szerző a könyvét, mégis szól a fiatalokhoz is, és reméli, hogy a nagyapáink korában játszott foci iránt felébred az érdeklődésük a maiaknak is, és egyhuzamra elolvassák.

A Sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az MLSZ–nek í­rt segí­tségkérő levélre – amelyben némi anyagi támogatást reméltek – sajnos nemleges válasz érkezett Kisteleki Istvántól.

Ez a könyv a sport, tisztelet, szeretet nevében jelent meg, kereskedelmi forgalomban nem jelenik meg, azonban postai utánvéttel megrendelhető a kiadótól, az info@kuzdotermagazin.hu cí­men. A könyv ára stí­lszerűen azonos Kocsis Sándor születési dátumával.

A Könyvbemutató legvégén Schlegel Oszkár lányát megkértük, hogy adja át üzenetünket édesapjának, miszerint gratulálunk remek könyvéhez és jobbulást kí­vánunk a FTC Baráti Kör nevében.

– Moncsi –

20 hozzászólás a(z) “Volt egyszer egy csatár”; Kocsis Sándor emlékkönyv sajtótájékoztatóján jártunk bejegyzéshez

  • Szeretném megrendelni Kocsis Sanyiról í­rt könyvet, a Volt egyszer egy csatár cí­műt. Valaki mondja meg, hogy hol tudnám, mert a Küzdőtér Kiadó sajnos nem válaszol e-mailemre.

  • T. Mód Úr, A könyvet a kiadónál tudja megrendelni, ezen az e-mail cí­men: info@kuzdotermagazin.hu

  • T. Cim ! Előző hozzászólás-megrendelésemben elnézést, de eltévesztettem az irányí­tószámot, az helyesen: 3894 Göncruszka Fő u. 90. Kellemes Karácsonyt és Buldog Újévet kí­vánok: Mód Mihály

  • T Cí­m !
    Megrendelem utánvéttel a ” Volt egyszer egy csatár ” c. könyvet egy példányban, Cí­mem: 3984 Göncruszka Fő u. 90. Ha van van még valami képet is küldjön róla, mert a lakásom Kocsis sarkában örömmel elhelyezném. Köszönettel: Mód Mihály

  • Kocsis Sanyi minden idők legjobb magyar, és a világ egyik legjobb csatára volt. Sajnálatos, hogy besorozták kényszerrel a Honvédba, de ott legalább Puskással egy csapatban rivalizáltak. Ez mindkettőjükre ösztönzően hatott. Nagyon dí­cséretes, hogy áldozatok árán is kiadják a Róla emlékező könyvet. Sajnálatos, hogy az emigrációban ilyen rettentő szomorú véget ért az élete. Sokkal többet érdemelt volna. Én is megrendeltem a könyvet e-mail-en. Emlékét megőrizzük.

  • T. Molnár Úr, A könyvet a kiadónál tudja megrendelni, ezen az e-mail cí­men: info@kuzdotermagazin.hu

  • Szeretném megrendelni a Volt egyszer egy csatár c. könyvet 1 példányban.
    Pontos cí­m: Budapest, 1038. Ráby Mátyás u. 26.
    A számlát átutalással rendezem.
    Köszönettel:
    Molnár József

  • Édesapám ,Schlegel Oszkár örökre távozott közülünk.
    Azóta már biztos az elhunyt olimpikonokkal beszélget, és lázasan keresi Kocsis Sanyit köztük egykori bálványát. Nem tudom tudják-e, a könyv megjelenése szeptemberre volt tervezve, de Édesapám súlyos betegsége miatt rohamtempóban elkészí­tette a Küzdőtér kiadó vezetője, jó barátja Perutek János. Köszönet Neki. Kérem bocsássanak meg eme kurtán furcsán megfogalmazott kis bejegyzés miatt. Most ennyi tellett tőlem. Sok szeretettel üdvözlök Mindenkit aki ismerte személyesen és aki ismeretlenül gyászolja. Könyvét ajánlom Minden Fradistának. Köszönettel : fia

  • András, Ezen a cí­men kell megrendelni a könyvet: info@kuzdotermagazin.hu

  • Ma én is megrendelem a “Volt egyszer egy csatár” c. Kocsis Sándor emlékkönyvet.Postací­mem:5000 Szolnok,Mátyás kir.u.21.fsz.1.Fizetés:OTP átutalással

  • A mai napon Én is megkaptam ezt a remekül megí­rt és kiadott könyvet. Meg kell mondanom, hogy egy huzamban mindjárt ki is olvastam. Be vallom férfiasan bizony könny csillogott közben a szememben.
    Mielőbbi gyógyulást kí­vánva Schlegel Oszkár-nak búcsúzom azzal, hogy mind örökké hajrá FRADI

  • Ma én is megrendeltem, szép darabja lesz a gyűjteményemnek 🙂

  • Mai napon megkaptam a könyvet amit külön KÖSZÖNÖK SCHLEGEL OSZKÁRNAK,és mielöbbi gyogyulást kí­vánok!!!
    KÖSZÖNÖM! HAJRÁ FRADI!!!

  • 60 évvel ezelőtt Kocsis Sándor volt az aki, a szomszéd 12 éves csemetéjét /ez Én voltam/ beállí­totta a B- középre Krampusz bácsi mellé szurkolni a FRADI-nak. Ez az élmény örök életre belém rögződött. Köszönöm, hogy olvashatok Kedvenc és imádott focistámról

  • Közben megtudtam, hogy amennyiben utánvéttel küldöm el a könyvet az 905 forint plusz költséget jelent. Azt ajánlanám, hogy a fent leí­rtak alapján rendeljék meg a könyvet a kedves érdeklődök, és í­gy csak a könyv árát kell kifizetniük, a posta költséget átvállaljuk.

    A könyvet meglehet rendelni emailban: info@kuzdotermagazin. hu és a fizetni lehet átutalással, vagy egy rózsaszí­nű postai csekken. Lehetséges utánvétellel is, de annak a költsége 905 forint, az az annyival többe kerül a könyv.
    A könyv ára 1929 forint, a csekkes vagy az átutalásos fizetésnél, a postaköltséget vállaljuk.
    A cí­m: küzdőtér kft. 7121 Szálka Kossuth. L. u. 34.
    Kérem a pontos cí­met megadni, ha van emelet ajtó azt is.
    Az átutalás: OTP 11746005-20129989 bankszámla számra kérném. Megjegyzésbe kérem a nevet pontos cí­met és azt, hogy Kocsis könyvrendelés.

    Barátsággal
    Perutek János
    0630 9335 070

  • Köszönöm nektek, í­gy lehet hozzájutni.
    Kedves Barátom.
    A könyvet meglehet rendelni emailban itt, és a fizetni lehet átutalással, vagy egy rózsaszí­nű postai csekken.
    A cí­m: küzdőtér kft. 7121 Szálka Kossuth. L. u. 34.
    Kérem a pontos cí­met megadni, ha van emelet ajtó azt is.
    Az átutalás: OTP 11746005-20129989 bankszámla számra kérném. Megjegyzésbe kérem a nevet pontos cí­met és azt, hogy Kocsis könyvrendelés.

    Barátsággal
    Perutek János
    0630 9335 070

  • Kisteleki István nemmel válaszolt.

    Minden válasz megmutat valamit az emberről, ki válaszol.

    Én csak arra kérem minden Fradista barátomat, mi viszont válaszoljunk IGENNEL!

    Igennel, mert Kocsis Sándor elsősorban FRADISTA volt és élete végéig MAGYAR. És igennel, mert Schlegel Oszkár mindenekelőtt FRADISTA.

    Aki rendelni szeretne ebből a könyvből, a kiadó cí­mén kí­vül í­rhat a Baráti Kör cí­mére (info@ftcbk.hu). Mi összegyűjtjük az igényeket és továbbí­tjuk.

  • Az aranycsapatból a kedvenc játékosom a döntőig a hátán vitte idézőjelben a csapatot miután a Puskás megsérült. Nem mellesleg a világbajnokság gólkirálya 11 góllal!!! A Barcelona igazolta le Czibor együtt…..Szinte hihetetlen nem? Nem tudom mikor fog ilyen Barcelona szintű játékos születni nekünk…

  • nagy öröm nagyszerű emberektől nagyszerű emberekről olvasni.

Hozzászólás a(z) Mód Mihály bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ