Volt egyszer egy KK …

A Közép-Európai Kupa (Mitropa Cup) története (1927 – 1940).

A mai klubcsapatok Európa-kupáinak, a Bajnokok Ligájának és Európa Ligának a szülőanyja volt. 1927-ben bonyolí­tották le az első találkozókat.

Az első évben itthonról a Hungária és az Újpest indult el a sorozatban, mí­g az első döntőt a prágai Sparta és a bécsi Rapid játszotta Prágában.

Az FTC hatszor jutott el a döntőig és kétszer nyerte meg a sorozatot (1928, 1937). A zöld-fehérek a KK 2. legeredményesebb csapata lettek a 13 esztendő alatt (ennek is betudható az IFFHS ranglistáján a Ferencváros előkelő helyezése).

1939-ig bonyolí­tották le a sorozatot nagyjából ugyanabban a formában. A KK utolsó győztese az Újpest csapata volt. 1940-ben közbeszólt a II. világháború, í­gy kis KK lett belőle. A Fradi ismét eljutott a döntőbe, de a mérkőzéseket már nem rendezték meg.

1955-ben megpróbálták újjáéleszteni a sorozatot, átkeresztelték Mitropáról Zentropa-ra, de ekkor már nem tudta felvenni szí­nvonalban az UEFA által életrehí­vott sorozatokkal. 1992-ben a horvát Borac Banja Luca csapata volt az utolsó győztese a Zentropa sorozatnak. A Fradi 1960-ban, 1962-ben, 1976-ban és utoljára az 1988-as sorozatban indult el.

Hugo Meisl

A húszas évek közepén dr. Fodor Henrik a magyar, osztrák, csehszlovák, német csapatok részére Közép-Európa bajnokság kií­rását javasolta. Hugo Meisl úgy változtatta meg az ötletet, hogy a négy ország kupadöntős csapatai a Közép-európai Kupáért játsszanak, oda-vissza alapon, kieséses formában. Az alapkoncepció néhány kérdésben változott ugyan, de egy év múlva kií­rták a KK-t!

A FIFA kezdetben ellenezte a közép-európai csapatok szándékát. Csak 1929-ben barátkoztak meg a gondolattal, hogy Közép-Európa futballvezérei tényleg egy életrevaló kupaküzdelmet hoztak létre.

A FIFA bekérte a Közép-Európai Kupa bizottság elnökétől a kupa eddigi eredményeit. Első jele ez annak, hogy a FIFA hivatalosan is elismeri ennek a dí­jnak nemzetközi jelentőségét és helyt ad a mérkőzések eredményeinek a FIFA hivatalos évkönyvében. Ezzel a ténnyel vonult be igazán a KK a nemzetközi nagy dí­jak sorába, amire az alapí­tók most már valóban büszkék lehetnek.

Fodor Henrik

Az első KK kií­rásban négy nemzet vett részt: az alapí­tókon kí­vül jugoszláv csapatok indulását is elfogadták. Minden nemzet két-két csapattal indulhatott. A mérkőzéseket oda-vissza alapon rendezték. A vetélkedés dí­ja -a Közép-európai Kupa- Svehla cseh miniszterelnök adománya volt. Értékét 25.000 cseh koronában számolták.

1927 júniusában megtörténtek a nevezések. Az egyes országok más-más szempontok alapján nevezték csapataikat. Az osztrákok a bajnok és a kupagyőztes gárdát indí­tották. Magyarországon pünkösdi tornát rendeztek a bajnokság első négy helyezettjének részvételével. Az első kettő szerezte meg a jogot a KK-ban való indulásra. Fonák helyzetet teremtett, hogy a Ferencváros, amely toronymagasan, majdhogynem veretlenül nyerte a bajnokságot, nem indulhatott az első KK-ban, hiszen ezen a bizonyos pünkösdi tornán csak harmadik helyet végzett. Ez azért is kí­nos sportdiplomáciai melléfogás volt, mert a Ferencváros vezetői is ott szorgoskodtak a KK létrehozásáért tevékenykedők között. Bizony nagy feltűnést keltett, hogy a környező országok bajnokai közül csak a Ferencváros nem indult az első KK-ban.

Amikor véglegesen döntöttek a KK mezőny létszáma felől, kimondták, hogy országonként csak két csapat indulhat. Pedig több csapat részvételével, még nagyobb vonzerőt jelenthetne a kupasorozat. Ez az elgondolás vezette Herzog Edvint, a Sabaria igazgatóját arra, hogy javasolja a KK-ban egy második csoport felállí­tását. Ebbe a második csoportba az összes egyébként is résztvevő államok ugyancsak két-két csapatot neveznének be. Ennek a “B”-csoportnak a küzdelmei nem kevésbé érdekesek lennének, mint az első “garnitúráé”. E mérkőzések ugyanis szintén a nemzetközi mérkőzések rendszeresí­tését jelentenék, de azok értékének emelkedésével. Hogy a B-csoport meccseinek különösebb súlyuk legyen a nagy nemzetközi események megvilágí­tásában is, Herzog azt javasolja, hogy a B-csoport győztese jogot nyerjen a jövő évi KK első körcsoportjában való részvételre.

Az érdekes tervet végül elvetették. A velencei kongresszuson már nem volt napirenden, ott a sorsolással foglalkoztak. Velencére azért esett a delegátusok választása, mert július 17-én nagy karnevált rendeztek, és a konferencia mellett ez a látványosság ünneppé avatta a futballszakemberek összejövetelét.

A KK nyitánya alkalmából a Nemzeti Sportban olvastuk:

Nagyszabású, ügyes irányí­tás mellett grandiózussá alakí­tható intézmény startol el a mai vasárnapon. Hosszú, fáradságos előkészí­tő munka után sikerült megszervezni a KK mérkőzéseit és ha az előjelek nem csalnak, ebből a tornából rövidesen Európa legjobbjainak életre-halálra szóló körharca fog kialakulni.

Talán még a jószemű, futballhoz értő cikkí­ró sem gondolta, hogy jóslata 100 %-os telitalálatnak bizonyul.

Nagy Béla “A régi, dicső KK” c. könyve nem tartalmazta a “kis KK”-nak nevezett, 1940. évi sorozatot. így ezt természetesen pótoltuk. Számos mozgóképet (a NAVA jóvoltából) és mégtöbb fotót is rendelkezésre bocsájtunk nem csak ferencvárosi játékosokról.

Sorozatunkban Nagy Béla könyvei és a korabeli magyar sportsajtó (Sporthí­rlap, Nemzeti Sport) mellett a bécsi (Wiener-Sportblatt, Prager Tagblatt), a svájci (Der Sport) és olasz (Gazetta dello Sport) lapokból is merí­tünk Svájcban élő olvasónk Nagy László segí­tségével továbbá az IFFHS által összegyűjtött információkat is figyelembe vesszük és korrigáljuk a korábban megjelenteket.

8 hozzászólás a(z) Volt egyszer egy KK … bejegyzéshez

  • Bevezetőül megjegyzem, hogy a Prager Tagblatt németnyelvű, de prágai, tehát csehországi (csehszlovákiai) újság volt.
    Közben eszembe jutottak az utóbbi időben felröppent tervek a „nemzetközi” (belga-holland, középeurópai) bajnokságokra. Ezeket életképtelennek találom, merthogy a FIFA és az UEFA csak az egy általa elismert szövetség által rendezett nemzeti vagy országos bajnokságokat ismeri el. Egy új kupasorozat pedig nem vehetné fel a versenyt az eddigiekkel, hiszen még szegény jobb sorsra érdemes KEK-et is megszüntették… Nem hiszem, hogy az UEFA áldását adná rá..

  • Csodálatos a sorozat, benne van minden, ami kell, a kis KK-ért kár, hogy nem játszották le a döntőt, lenne még egy európai kupasikerünk. Köszönet mindenkinek.

  • Urak, most találtam rá erre, igazi érték, részben, utólagos engedelmetekkel, és forrásmegjelöléssel át is veszem. Köszönöm. Máté

  • Kedves Laci druszí m.

    Köszönöm Neked Sví jcbòl, hogy munkí nk (ideérve persze a munkí m is) viszhangra talí lt Ní lad.

    Remélem nem fogsz csalòdni.

    Figyelem külömben kommentí rjaidat és gratulí lok tí rgyilagos megìtéléseidnek.

    Üdvözlet

    Nagy Lí szlò, Sví jcbòl

  • Ritkaság kerül a szemünk elé. 

    Sok sikert kedves névrokonom.

    Laci

  • Szeretném szerénytelenség nélkül megjegyezni, hogy egy olyan sorozat indult ma útjára, mely -tudomásunk szerint- soha, sehol nem jelent meg ilyen részletességgel, nem dolgozta fel a KK történetét.

    Köszönet ezért Nagy László Svájcban élő olvasónknak, aki már több mint száz, cikket és képet juttatott el szerkesztőségünkbe. Óriási segí­tség, hiszen ezen anyagok a korabeli osztrák, olasz és svájci újságok cikkeinek fordí­tása, melyek azonnal felkeltették szerkesztőtársunk Horváth Károly érdeklődését, akinek tervei között szerepelt a “Múltidéző” részben, a Fradi KK menetelésének külön részt szentelni.

    Közös munkájuk első része indult el a mai első résszel.

    Mivel mi mindannyian hobbiból készí­tjük ezt az oldalt, és nem igazán jellemző ránk a saját munkák “fényezése”, de akik ismernek, azok tudják, hogy vannak fokozataim azért ezekre az esetekre. Az egyik a “jó”, a másik ennek jelzős szerkezete ;). Most ez utóbbi dukál.

    DE! Ma nem csak szerkesztőként í­rtam ezeket a sorokat, ma olvasó is voltam, aki már nagyon várta a sorozat indulását.

    KÖSZÖNÖM(-JÜK)!

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ