Zavadszky Gábor

Zavadszky Gábor

Zava igazi futballista-családból származott, hiszen a nagypapa (más források szerint a nagypapa fivére), Závodi István – a MÁVAG egykori jobbszélsője, aki 1935-ben majdnem a Ferencváros igazolt játékosa lett – kétszer is szerepelt a magyar válogatottban az 1932-es esztendőben, Prágában gólt is szerzett.

A Ferencváros saját nevelésű játékosa tizenkilenc évesen mutatkozott be a nagycsapatban egy MTK elleni kupamérkőzésen.

1994 márciusában szerezte első találatát, amely három bajnoki pontot jelentett a Sopron ellen. Négy mérkőzésen lépett pályára a Bajnokok Ligájának csoportkörében, de csak az atlantai olimpia után lett a csapat alapembere. Az 1996 /97-es szezonban 32 bajnoki mérkőzésen szerepelt és öt gólt is szerzett.

Egy szezonnal később szintén 32 bajnoki mérkőzésen szerepelt, majd követte korábbi mesterét és Dunaújvárosba igazolt. A Duna-parti bajnokcsapat meghatározó játékosa volt. Teljesí­tményére a válogatottnál is felfigyeltek.

Závodi István

Három szezon után a Hungária körútra tette át székhelyét, ahol újra bajnokcsapat tagjaként léphetett pályára.

Újabb három esztendő után visszatért nevelőegyesületébe és 2004 őszén tagja volt az UEFA csoportkörig jutó csapatnak. Három meccsen szerepelt a csoportmérkőzések során.

Zava a Fradi egyetlen játékosa, aki a Bajnokok Ligája és az UEFA csoportkörében is játszott.

2004 telén az anyagi gondokkal küzdő Ferencvárostól Ciprusra, az Apollon Limassol csapatába igazolt. Itt érte egy sérülés után a tragédia. Mindössze 31 esztendős volt.

Egy Zavadszky gól:

10 hozzászólás a(z) Zavadszky Gábor bejegyzéshez

  • Három magyar csapata volt, az első és utolsó a miénk, közötte Dunaújváros és MTK -- ma, meg nem élt 42. születésnapján MTK-Fradi, Dunaújvárosban… Hátborzongató egybeesés…

  • Fogadja szí­vből jövő jókí­vánságaimat az egész család ezen a szomorú kerek évfordulón. Istenem, már 10 éve, belegondolni is elborzasztó. Meg abba a 2006-os évbe is: Zava után eltávozott a mi örök legenda Jenő bácsink, a fiatal Bánka Kristóf -- aki akkor fatornyos falucskám NB3-as csapatában játszott -, majd a más klubok, de az egyetemes magyar futball nagy-nagy héroszai, a Ferencek: Bene, Szusza, Puskás, Machos… (Talán csak 2014-et tudnám tragikumában ehhez hasonlí­tani, a Novák, Henni, Grosics, Gulyás, Sándor névsorral). És 2006 a kultúrában is: Agárdy Gábor, Zenthe Ferenc, Gregor József, Pege Aladár, Faludy György, Bella István, Határ Győző -- örökre megmaradó év, a mi száműzetésünkkel egyetemben, és akkor az akkori közéletről még nem is beszéltem; mindennek a mélypontja, amit valaha átéltem, még ha azóta folyamatosan meg is akarja haladni a történelem…
    Elkalandoztam… Szeretném tudni, hogy élte meg ezt az elmúlt mögöttünk hagyott évtizednyi időt a fiatal özvegy és az árván maradt ikrek, ezt szerettem volna még…

    • Kispufi, minden mondatod telitalálat! Igen, rengeteg veszteség ért bennünket, magyarokat (és fradistákat) az elmúlt években … egyetértek: 2006 MINDEN szempontból szörnyű év volt … :((( Nem akarok politizálni, de 1957 óta szerintem a legrosszabb, legtöbb kár hozó, okozó év volt … NEM politizálok, mert minden fradista egyformán értékes fradista, bárhova is szavaz … de 2006 tényleg borzalmas volt … sok egyéb (a Kispufi által sorolt rengeteg veszteség) mellett: akkor zárták ki JOGTALANUL, TÖRVÉNYSÉRTŐEN!!! (a Legfelsőbb Bí­róság megállapí­tása) szeretett klubunkat a gö.é.yek … Önmagamat keresztények tartó emberként is azt mondom: bűnhődjön az idők végeztéig az, aki ehhez asszisztált … a névsor megvan, de rábí­zom az igazságszolgáltatást a LEGFŐBB bí­róra … egyiküknek sem lesz könnyű a hátralévő élete, ezt tudom, de nem vigasztal …
      Kispufi! Erre lennék én is kí­váncsi! Már a Pusztai-árvákkal kapcsolatban sok-sok évvel kérdeztem: Figyeli valaki (mondjuk, a klub részéről), hogy mi lett a sorsa a “Fradi-árváknak”??? Kedves Kubatov és Orosz Úr! Olyan szép lenne, ha a világon példa nélkül, a FERENCVÁROS lenne az első klub a történelemben, amelyik a volt játékosok árváinak/özvegyeinek adna valamit … legalább figyelemmel kií­sérné az életüket …

  • Igen, felfoghatatlan… nyugodj békében, Gábor, a családnak minden jót és enyhülést kí­vánok… Talán, nem Nektek szól, kedves szerkesztői stáb, de érdemes lenne “összegyűjteni” a még fiatal “Fradi-árvákat” (Pusztai, Zsiborás, Nagy Norbi, Zava, Fodor Foci -- elnézést, ha hirtelen kihagytam valakit- gyermekeit), megtudni, hogy mi van velük és a segí­tésükre egy tornát rendezni… Tudom, nem a Ti dolgotok, hanem a klubvezetésé lenne, de mi lenne, ha elkezdenénk ebben gondolkodni? Talán télen, a holtszezonban egy nk. teremtorna (természetesen Rapiddal, MTK-val stb. pl. Werder, St. Etienne, Hammarby stb. -- Mötöká már csak azért is, mert Zava is, Foci is játszott ott), a bevételt fel lehetne a “Fradi-árváknak” ajánlani! a FRADI 114 éve egy nagy Család volt mindig! Most olyan klubvezető és edző van, akikben van empátia az ilyen dolgokra! Biztos nem tiltakoznának! Isten nyugosztalja mindannyiukat, akik annyi, de annyi örömöt szereztek nekünk… volt HŐSEINKET! Ui: a torna neve is lehetne: A Fradi a Fradi-árvákért! lehet, hogy a világon nincs még ilyen?

  • Nyugodj békében Zava!
    Máig felfoghatatlan, hogy ilyen fiatalon távozott az élők sorából!
    Emlékedet örökké megőrizzük!!!

  • Nyugodj békében Gábor!

    Nemcsak a futballpályán volt tisztességes, hanem az életben is.
    Klasszis futballista volt sok szép örömet szerzett nekünk játékával , személyes nyitottságával.

    Soha nem felejtünk el!

  • Személyes ismerősként barátként tekinthettem rá. Újvárosba minden meccsre levitt az édesapjával együtt. Tegnap a róla elnevezett rákoskeresztúri labdarúgó pályán, mintegy 50 fő részvételében emlékeztünk rá.

  • Találtam egy nagyon szép közösségi oldalt, ahol Gáborra is emlékeznek: http://www.memorings.hu/?ref=memorial.php&kod=925

  • Még csak 36 éves lenne! Még játszana, még örömet szerezne a szurkolóknak. Nyugodj békében Gábor, az emléked örökké velünk marad.

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ