Zöld-fehér forgácsok: A zöld-fehér kőszikla

Kispéter Mihály

Az első bajnoki meccsen, amelyet láttam, feltűnt a Fradi védelmének közepén egy hatalmas termetű hátvéd. Óriási felszabadító rúgásai az ellenfél térfelének legalább a közepéig szálltak, fejjel korlátlan úr volt saját kapuja előtt, rögtön látni lehetett, hogy szívét adja a csapatért.

Ő volt Kispéter Mihály, kinek vezetéknevében humorosan hangzott a „kis” előtag. Valahányszor arra gondolok, mit is jelképezett számunkra a Fradi, eszembe jut ez a csupaszív ember – mert ember volt a javából –, aki Szolnokról került a zöld-fehérekhez, de nála önfeláldozóbb fradistát nem ismertem. A hűség mintaképe volt, szerény, mégis kikezdhetetlen tekintély.

A „nagy” Fradiban nem volt sok dolga. Ott volt mellette Rudas, előtte Kéri „Birka” és Lakat tanár úr mintaszerűen szűrték meg az ellenfél rohamait, olykor Mészáros is visszahúzódott a fedezetek vonalába.

Eredetileg mintha balhátvédet játszott volna, de ezen a poszton csak néhányszor láttam. Középen volt a helye, semmivel sem volt rosszabb Lórántnál és Börzseinél, de neve szóba sem került a válogatott összeállításánál, kemény és megingathatatlan tartása nem volt ínyére Sebes Gusztávnak.

A nagy pusztítás nyomán jóformán magára maradt a védelemben. Henni Géza Újpestre került, s attól kezdve évekig kapusgondjai voltak a csapatnak. Rudas lábtörést szenvedett, a balhátvéd Szabóra olykor a foghíjas csatársorban volt szükség (korábban Kocsis mellett jobbszélsőt is játszott). Két fiatal szélsőhátvéd próbálta a kiesetteket pótolni, Ombódi és Dalnoki. Ombódi, akit hosszú lába okán szovjet távolugrónő nyomán Csudinának becéztek, elképesztő könnyelműségeivel szívbajt hozott a szurkolókra; Kispéter nemegyszer rótta meg ezek miatt. A másik oldalon az ifjú Dalnoki Jenő sem volt könnyű eset: akkora hévvel vetette magát a játékba, hogy belépői nyomán repültek a szélsők. Hogy végül lehiggadva kiváló hátvéd lett, abban Kispéternek oroszlánrésze volt.

A megsemmisítésre szánt Fradinak Kispéter valóban a kapitánya volt. Hánykolódott a hajó, zátonyok emelkedtek a politika tengeréből, ám Kispéter rezzenéstelenül állt a kormánynál. Az ellenfelek rendszerint beszorították a csapatot. Kispéter fejelt, szerelt, s bődületes felszabadító rúgásai után kis időre fellélegezhettek a megviselt hátvédek és fedezetek. A SZAC-ból átigazolt játékosok nem voltak virtuózok, nem jelentettek erősítést. Magyar Aladár néha kisegített jobbhátvédben, Bircsák a fedezetsorban, Óvári a balszélen, de ez csak a lukak ideiglenes toldozására-foltozására adott lehetőséget, a csatárokról ne is beszéljünk! Patakitól Guba Balázson át Asbóthig két-három hetenként tűntek föl és el csatárok. Egész különös színfoltot jelentett a balszélső Koczó, akinek némelyik mozdulata összekötőjét, Mészárost is elképesztette , a közönség pedig homéri kacajra fakadt. Egyetlen igazi tehetség tűnt föl, Csoknyai, belőle megfelelő társak között nagy játékos lehetett volna. Nem tudom, mi lett a sorsa, kezében volt a marsallbot.

A kieséstől a sziklaként álló Kispéter mentette meg a Fradit, és apai szerepe, felelőssége akkor sem csökkent, amikor kezdett összeállni az új csapat, a fiatal Kinizsi. Biztonságot jelentett, tekintélye nyugalmat kölcsönzött. Emlékszem, Dorogra kísértük a csapatot: a Császár-fürdőtől indult a vonat, útközben hallottuk meg, hogy Kispéter megbetegedett. Keserűen legyintettünk – ki is kaptunk 1-0-ra, pedig Kéri is hősiesen állt a védelem tengerében.

Ma elképzelhetetlen, mennyi önfeláldozás hevítette; láttam törött karral az MTK ellen. Láttam könyörögni, nehogy a játékvezető gólt ítéljen a Fradi ellen. (Talán Palásti volt az a bíró, aki egy Fradi-Győr meccsen visszavonta a Győriek gólját. Egekig csaptak a felháborodás hullámai, Patakit pedig eltiltották. Még a bírók részéről is kockázatos vállalkozás volt a zöld-fehérek javára ítélni kiélezett helyzetben.)

Zelk Zoltán, a költő nagy Fradi-szurkoló volt. 1948-ban gyerekfejjel ismertem meg az Üllői úton; apámmal tüstént nosztalgiázni kezdtek, akkor még számomra ismeretlen nevek röpködtek, némelyiket ellágyult tekintettel idézték. „Zoltán bácsi” egyik remek költeményében emlékezett Kohut „Vili” bombagóljára. Ő lett volna arra hivatott, hogy versben örökítse meg Kispéter Mihály alakját, a Fradi Toldi Miklósát.

kispeter-mihaly_1003

Rangadók és fontos meccsek diadalmas alakjaként látni lehetett arcképét az akkori – remek – Képes Sport címlapján, ahol „A hét hőseként” szerepelt. Ha valaki megírja a magyar labdarúgás történetét, „Egy korszak hőse zöld-fehérben” címmel írhatna önálló fejezetet róla.

Lelassulva, nehézkesen is pályára lépett, ha a szükség úgy kívánta. Legutoljára balhátvédként, eredeti posztján került a csapatba. Küzdött, harcolt, mint mindig, de az idő múlását nem győzhette le.

Amikor visszavonult, mindenki biztosra vette, valami szerepe lesz a labdarúgó szakosztályban; edzőként is szívesen láttuk volna, óriási tapasztalata, tekintélye teljesen alkalmassá tette volna, hogy sikeres utóda legyen a Fradi nagy trénereinek.

A Honvéd edzője lett. „Döbbenet által a szív ere fagy”, ahogy a költő írta. Kispéter a Honvédban!

Kispéter nem kellett a Ferencvárosnak! Képtelenségnek hangzott, senki sem akarta elhinni, hogy ilyesmi létezik. De létezett. Biztosak voltunk abban, hogy a történésnek nem szakmai okai voltak…

Fantasztikus energiával látott munkához ott is. Remek csapatot formált Komoráékból. Egy-kettőre a legjobb edzők között emlegették, és akkor teljesen váratlanul rosszul lett a Fradi és a Honvéd közös edzőtáborában. Hordágyra fektették, Komora és Dalnoki rohant vele az orvoshoz.

Már nem tudtak segíteni rajta. Elment, de emléke, amíg a Fradi él, nem homályosul el.

Rónay László

6 hozzászólás a(z) Zöld-fehér forgácsok: A zöld-fehér kőszikla bejegyzéshez

  • Kispéter Mihály, ÖRÖKRE a FERENCVÁROS egyik nagy-nagy hérosza marad! Pedig, közel a 30-hoz került álmai(nk) csapatába a szegedi születésű, Szolnokról válogatottá növő hátvéd, közben, ha jók az információim, Debrecent is megjárta … Kispéter, a Szikla! Mondhatnám: “Rocca parancsnok”! Rónay úr cikke nagyszerű, utólag is gratuláció illeti, egyetlen kétely maradt bennem: én úgy tudtam, hogy Zelk Zoltán óriási MTK-szurkoló volt, nem? Meglehet, a mai fiatalok nem is értik, hogy bár e 2 klub évtizedeken át a világ legszűkebb élvonalába tartozott (Real -- Barca), rengeteg szurkoló volt, aki mindkét csapat meccsére kiment!!! Merthogy, a futballt imádták … egyik héten az MTK rövidpasszos, okos, technikás észjátékában gyönyörködtek (már akkor volt “tiki-taka”!), a másikon a Fradi elementáris erejű, mindent elsöprő támadásai nyűgözték le őket … legalábbis így tudom sok embertől, sok forrásból …

  • Meghatottan és élvezettel olvastam a Kispéter Mihályról és a régi Fradiról,a válságos nehéz évekről szóló szép ,emlékező írást. Édesapám már 6-7 éves koromtól fogva rendszeresen vitt a meccsekre magával,így az ÉDOSz-szá lerobbantott ,ám csupaszív csapatot is sokszor láthattam /teltházak az Üllői úton/s persze később a budapesti Kinizsi-t is …..Ma is szinte látom a régieket: Szabót,néha Csikóst vagy Pamukit a kapuban, a nagyszerű Kispétert , Csudinát/Ombódit/ akit talán minden poszton szerepelt/még kapusnak is beugrott egyszer-kétszer/, Magyart, Koczót, Gubát,Kérit, Hárit, Horváth Ödönt, Mészáros Dodót , Csokit/Csoknyait/,a hatalmas szívű Dalnoki Jenőt/ “Jenő puha vagy”…/Lakat Karcsi bácsit és a többieket…A Kinizsi idők már egy újra felfutó Fradi korszakát hozták…/Gulyás,Henni II,Kispéter Dalnoki,-Szabó ,Dékány- Kertész,Orosz,Borsos/Mátrai,Láng/ Vilezsál,Fenyvesi…..Húsvéti tornák,a Vörös Lobogó feletti teltházas diadalmeccs a Népstadionban…..etc…. Mégegyszer : köszönet a kitűnő írásért, s persze: Hajrá Fradi.

  • Atyaég! Micsoda fizikumu játékos lehetett. Ma is elférne egy ilyen Besic mellett. A főoldalon lévő mozis képben látszik, hogy fejekkel magasodik a többiek fölé.
    Öszintén nem nagyon ismtertem a nevét, de most egy örökre megtanultam. Nagyszerű a bemutató írás.

  • “Misa” utolsó nagy meccse -- mint azt az “Emlékezetes” sorozatomban meg is írtam, az 1955 tavaszi Honvéd elleni 0:0 volt. De sajnos láttam játszani 1957 tavaszán is, amikor kényszerűségből vissza-visszakerült az első csapatba. szerencsére az ausztrál portya utáni eufóriában vonulhatott vissza.
    Ami pedig a Honvédnál való edzősködését illeti … az első csapat keretében 16-20 mezőnyjátékos van, de csak egy vezetőedző tartozik hozzájuk. Láttam én Lakat Károly és Dalnoki Jenőt a Tatabányával Fradit verni… Pedig nekik talán a legjobban fájt miatta s szívük…

  • Amikor 1954-ben először kivittek a Népstadionba a Kinizsi meccsre, tudatták velem, hogy a legnagyobb Fradi szív Kispéter Mihályé. Nagyon boldog vagyok, hogy láthattam őt játszani. Óriás volt, minden értelemben.

  • Talán ő mondta: az emnber vagy fradistának születik, vagy fradista lesz. Koromnál fogva már csak mint legendáról hallottam róla.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 05.27. 20:00 Újpest–FTC (Tv: M4Sport)
Következik: 05.31. 21:05 PFLA-FTC (M4Sport)
Következik: 06.07. 21:05 FTC-DVTK (TV:M4Sport)
EL-csoportkör 2019
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
HOST