1911.VIII.27. Ladányi dí­j, FTC – NSC 4:3

Kilátások az uj football évre. Mindenekelőtt örömmel kell megállapí­tanunk, hogy az uj egyletek a fővárosban és a vidéken soha nem képzelt óriási számban keletkeznek. Ha csak egy jelentősebb százalékuk megél és erősödik, ez olyan nagy arányú átalakulásokat von maga után, amiről egyelőre tervezni sem lehet. Csak a legutolsó tanácsülésen hat fővárosi és tí­z vidéki egylet lett tagul felvéve.

Áttérve a csapatokra, szemlénk a következő eredményeket mutatja: A FTC csapata változatlan. Ez a legmegnyugtatóbb hir és a legnagyobb dicséret ugy a vezetőkre, mint a játékosokra. Az elmult év folyamán a sok beolvadás és fölszivódás folytán annyi jó ereje van az egyletnek tartalékban, hogy a másik csapatot a szövetségi dij keretein kí­vül is kell foglalkoztatni.

(Nemzeti Sport, 1911. augusztus 27.)

Manglitz nem játszik az FTC első mérkőzéseiben, mert gyengélkedik. A mí­g egészségi állapotában javulás nem áll be, az FTC a következő összeállí­tásban fog szerepelni: Fritz—Rumbold, Payer—Weinber, Bródi, Weisz F.—Szeitler, Koródy, Pataky, Schlosser, Borbás dr.

Ha Manglitz ismét all right lesz, akkor elfoglalja régi helyét, de partnere nem Rumbold, hanem Payer lesz, mí­g Rumbold előre kerül a halfsorba, Weisz pedig a jobbösszekötő helyére rukkol. Ez esetben Pataky kiesik a csapatból.

(Sporthí­rlap, 1911. augusztus 21.)

Szezonnyitó mérkőzés az Üllöi-uti verseny pályán. Egy héttel a hivatalos footballsaison megkezdése előtt a MLSz. engedélye alapján találkoznak egymással a FTK és a NSK I. csapatai a Ladányi vándordí­jért folyó küzdelemben. A közönség jogosan tekint érdeklődéssel ezen mérkőzés kimenetele elé, mert kedvencének, a népszerű bajnokcsapatnak formájáról szerezhet meggyőződést, A csapat tagjai a nyár folyamán szorgalmasan atletizáltak és a versenyeken jelentős eredményeket értek el. Ez mindenesetre nagyban hozzájárul ahoz, hogy az amúgy is erős fizikumú és gyors ferencvárosiak küzdőképessége és agilitása még jobban fokoztassék. A Nemzetiek gyors csatársora minden alkalommal erős próbára tette a zöld-fehérek kiváló védelmét. Értesülésünk szerint az NSK csapata úgy védelemben, mint a csatársorban igen lényeges és előnyös változáson ment keresztül. Vasárnapi összeállí­tása a következő: Burián, Feldmann, Balla, Rejtő, Hlavay I., Terney, Hlavay II., Potya, Crappán, Kovács, Székely. A FTK a régi, kipróbált összeállí­tásban áll ki. Mindkét csapat találkozása mindenkor izgalmas, szép sportot nyújtott, ami remélhetőleg most sem marad el. Úgy a FTK, mint a NSK tudásuk legjavát viszik a küzdelembe, mert egyrészről a bajnokcsapat ez évben is megakarja védeni a szép Ladányi serleget és méltónak akar bizonyulni azon határtalan népszerűségre és bizalomra, amelylyel őt a közönség kitünteti, másrészről pedig a Nemzetiek ismert lelkes játékukkal azoknak a hitét akarják megerősí­teni, akik őket ez évben a bajnoki lista első helyezettjei közé számí­tják. Ezen izgalmasnak í­gérkező mérkőzést megelőzi a Postások nemzetközi atlétikai viadala, melyen minden számottevő atlétánk résztvesz. A footballmérkőzés kezdete délután fél ötkor, Biró Havas (BAK).

(Pesti Napló, 1911. augusztus 26.)

1911. augusztus 27., 16:30, Üllői út, FTC – NSC 4:3 (1:1)
vezette: Havas Lajos (BAK)
nézőszám: 3 – 4 000
FTC: Fritz — Rumbold, Payer — Weinber, Bródy, Weisz F. — Wurfer, Pogány, Koródy, Schlosser, Szeitler
NSC: Burián — Feldmann, Stick — Terney, Hlavay I., Reich — Székely, Kovács, Chrappán, Tóth, Hlavay II.
Gól: Koródy vagy Weisz (?.), Koródy (78.), Schlosser (?.), Schlosser (?. – 11-esből) illetve Chrappán (15.), Kovács (53.), Kovács vagy Hlavay (85.)

SH-19110828-07-19110827Ladányi vándordí­j. Ferencvárosi Torna Klub— Nemzeti Sport Klub 4:3 (1:1). — Az üllöi-uti versenypályán közel 4000 főnyi közönség gyűlt össze a szezón első mérkőzésére. Az érdeklődés inkább a bajnokcsapatnak szólt s mégis a játék izgalmai úgy hozták magukkal, hogy a N. S. K. felé fordult. A mig a ferencvárosiaknak Borbást és Manglitzot nélkülöző csapata tavalyi formájától messze álló játékot produkált, addig a N. S. K. mindenkit meglepő elsőrangú játékot mutatott. Az izgató, mindvégig heves, szinte öldöklő irányban lefolyt küzdelem sorsát a futball szerencse irányí­totta, mert a csapatok mai képességét és teljesí­tményét véve alapul a N. S. K. éppen úgy kerülhetett volna ki győztesként a küzdelemből, mint a hogy elveszhette a mérkőzést. A játék izgalmai, különösen az utolsó negyedórában magával ragadták a közönséget, de elragadtatták a játékosokat is, a kik a győzelmi vágyakozás hevében több súlyos csorbát is ütöttek a fufball-játék szellemén. A mérkőzést vezető biró hiába igyekezett büntetésekkel elnyomni a fölizgatott szenvedelmeket, ez nem sikerült neki s igy az üllői-uti versenypálya első vasárnapja nem a legkedvesebb emlékekkel töltötte el a látogatókat.

A csapatok összmunkáját bí­rálva föltétlenül a N. S. K.-ot illeti az elsőbbség, a mely összejátszás dolgában ezúttal túlszárnyalta félelmetes ellenfelét. Egyéni játék dolgában a zöld-fehér táborban Rumbold és Schlosser, a legyőzött csapatban pedig Hlavay I. és Burrián magaslott ki társai közül.

A két csapat a következő összeállitásban szerepelt:

F. T. K.: Fritz—Rumbold, Payer—Weinber, Bródi, Weisz Ferenc—Wurfer, Pogány, Koródy, Schlosser, Szeitler.
N. S. K.: Burrián—Feldmann, Sztick—Terney, Hlavay I., Reich—Székely, Kovács, Chrappán, Tóth, Hlavay II.

A mérkőzés első perceiben a F. T. K. szédületes iramban támadott, de pozití­v eredményhez az ellenfél elszánt védekezése következtében nem juthatott. Lassankint változatossá lesz a játék s a 15-dik percben megvan az első gól. Chrappán lőtte a F. T. K. kapujába. Föl s alá hullámzó játék következett ezután s már úgy látszott, hogy a N. S. K. javára zárul a félidő, a mikor Koródy éles lövéssel kiegyenlí­t. A második félidőben a N. S. K. pompás játékkal folytatja a küzdelmet. Támadásai egy szépen keresztül vitt kombináció után Kovács góljával nyernek befejezést. Most következett a mecs legizgatóbb része. A F. T. K. kétségbeesett erőkifejtéssel küzdött a kiegyenlí­tésért, a N. S. K. pedig óriás önfeláldozással a vezető pozí­ció megvédéséért. A sokáig késő kiegyenlí­tést Koródy szerzi meg a 33-dik percben, majd nyomban ezután Schlosser góljával a F. T. K. javára billent a mérleg. Néhány perc múlva a bí­ró sipja megállí­tja a játékot, tizenegyest vezényelnek s Schlosser megcsinálja a negyedik gólt. A N. S. K. elkeseredésében összeszedi minden energiáját s a 40-dik percben Kovács gólt lő, majd a további támadások eredményeként a 44-dik percben 11-eshez jut a N. S. K., a melyet azonban Hlavay I. Fritz kezébe rúg.

Biró: Havas Lajos volt.

(Budapesti Hí­rlap, 1911. augusztus 29.)

SH-19110911-02-19110827A legnagyobb érdeklődés persze a bajnok FTC bemutatkozását kisérte. Mintegy 3—4000 ember volt rá kiváncsi az Üllői-uti pályán. Mint őszszel mindig, úgy most sem láttunk a zöld-fehérektől első klasszismunkát. Oka ennek részint az, hogy még nem vették komolyan a footballtréninget, sőt az első mérkőzést sem. Hárman (Schlosser, Koródy és Weinber) előzőleg az atlétikai versenyen is résztvettek s fáradtak voltak; Borbás és Manglitz is hiányzott. Ellenben Fritz váratlanul itthon termett fegyvergyakorlatáról. A csapat még nagyon széteső volt, nem láttuk azt a mindent elsöprő harmóniát, ami annyi sikerhez segí­tette őket. Schlosser vezette most is a támadást, aki legközelebb van tavaszi formájához. Seitler a baloldalon nem pótolta Borbást. A védelem még bizonytalan; sok támadás ment át. A NSC erősebb, mint vártuk. Két vidéki felszí­vás nagyon megerősí­tette. Krappán a csatársorban, Sztik a védelemben jó erők, akik a régi kipróbált embereket jól egészí­tik ki. A csapat szebb pozí­ciót fog elfoglalni, mint tavaly.

(Sport-Világ, 1911. szeptember 2.)

Ladányi-dij. FTC—NSC 4:3 (1:1). Bizony nehezen győzött a jobb. Nincs ismét formában a FTC, a NSC pedig nagy ambí­ciót vitt a küzdelembe. Sajnálatos, hogy a heves mérkőzés az utolsó negyedórában teljesen eldurvult, amiben nemcsak a játékbiró elnézéseinek van alapos része, hanem az FTC fanatikus törzspublikumának is.

FTC Borbás és Manglitz nélkül a következőként állt fel: Fritz, Rumbold, Payer, Weinber, Bródy. Weisz F., Wurfer, Pogány, Kóródy, Schlosszer, Szeitler.

NSC pedig Rometh hiányában a következőként állt fel: Burián, Feldmann, Sztick, Terney, Hlavay I., Relch, Székely, Kovács, Chrappán, Tóth, Hlavay II.

FTC legjobb embere Rumbold volt, ki fényes formában van, a csapat azonban még nem kész. Az NSC-ben ma is Hlavay és Burján a legjobbak.

(Nemzeti Sport, 1911. szeptember 3.)

Ötletes panasz. Weinber János levelet intézet a MLSz-hez, amelyben elpanaszolja, hogy a két héttel ezelőtt tartott FTC—NSC mérkőzésen bántó viselkedést tanúsí­tott vele szemben Burián, az NSC kapusa.

(Nemzeti Sport, 1911. szeptember 17.)

MLSz. Kivonat a fegyelmi-bizottság 1911, évi október 24-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. Weinber Jánosnak (FTC), Burrián Géza (NSC) ellen emelt panasza tárgyában a bizottság Burrián Gézát qualifikálhatatlan kifejezésért szigorúan megdorgálja.

(Nemzeti Sport, 1911. október 29.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ