A mai -- azaz így éjfél után már a jún. 19., szerdai -- Nemzeti Sport tartalmából, már az internetes összefoglaló alapján: “Egy szép emlék 1938-ból”
Csak nem eszükbe jutott a háromnegyed évszázados évforduló?
Nekünk meg életem párjával a 14. házassági évfordulónk, hát Istenem, nálunk minden családi ünnepre jut egy sportvonatkozás, ez talán nem véletlen…
Azt még megértem, hogy a kádári időkben elhallgatták a harmincas évek sikereit. De a jelenben is? Vajon miért nem lehetne néha úgy emlékezni és gondolni a múltra, hogy abból nem akarunk valamiféle politikai zagyvaságot kipréselni? Természetesen azzal mindenki tisztában van, hogy a politika a harmincas évek végétől már jelen volt a sportban -- röviden megpróbálta kihasználni. Ahogy az ötvenes években a rákosi rendszer hozta össze az “aranycsapatot” a Honvédban. De ettől még az ott játszók nagyon is tudtak focizni.
Ahogy az 1938-s ezüstcsapat is. Mégis az “aranycsapat” szimbólummá vált a jelenben, az “ezüstcsapat” meg a feledés homályába veszett. És erre még az sem nyújthat magyarázatot, hogy annak már 75 éve. A történelem csak akkor nincs benne a jelenünkbe, ha nem akarjuk, hogy a részese legyen.
Itt van Sárosi György doktor, akinek Puskáshoz és Alberthez hasonlóan szimbólummá kéne válnia a magyar labdarúgásban. Mert amit elért, az egyetemes, az magyar és azt szerintem bűn elfeledni, mert ezzel egy olyan emléket hagyunk a feledésnek, melyből igenis erőt meríthetnénk.
Igazad van Karcsi, a mai (hazai) focisták egyszerűen képzetlenek. (tisztelet a kivételnek)
Márpedig egy játékos 101%-os biztonsággal akkor tanul meg levenni/beadni/passzolni/labdát vezetni/stb, ha ezerszer/tízezerszer/egymilliószor begyakorolja azt. És mikor tenné azt máskor, mint gyerekkorában, amikor egyrészt “ráér”, másrészt meg akkor a legtanulékonyabb.
Fantasztikus siker volt, köszönet a visszaemlékezésért. A VB előtt Sárosi Gyurka 7 (!!!) gólt lőtt a világ szűk élvonalába tartozó cseheknek, 5 (!!!) gólt Bécsben (!) az osztrákoknak -kár, hogy ez nem számít hivatalos országok közötti meccsnek -- nem kell kommentár, ’37-ben a Fradi megnyerte az akkori BL-t (természetesen csupa magyar, sőt nagyrészt franzstadti játékossal), a VB után is döntőzött a KK-ban, sőt, 39-ben is…kukásmacska, Karcsi: tényleg a szegénység és a grundok, a futball, mint kitörési lehetőség eredményezhette, hogy a magyar futball kb. 70 éven át ott volt a világ legszűkebb elitjében. Valószínűleg azért volt évtizedeken át agyonhallgatva ez az ezüst, amiért a berlini olimpia 10 aranya is. Kiderült volna, hogy a Horthy-fasizmus” alatt is ugyanolyan nagy sikereket értek el sportolóink, mint a “fejlett szocializmusban”, mert nem a rendszerek, hanem a magyar tudás, szív és lélek hozta a fantasztikus sikereket.
Szegények voltak (ehhez volt köze a politikának) és ez volt az egyetlen kitörési pont. Reggeltől estig rúgták a labdát, 18 éves korukra annyi “edzés” volt a lábukban, amennyi ma egy 30 éves játékosnak sincs… Ezért lettek Lázárok, Turayk … és Puskások is.
Ezt az ezüstöt -- ellentétben az 1954-essel -- tizedannyi érdeklődés sem övezi.
Én arra gondolok, hogy a szocializmusban szándékosan hallgatták el a két világháború közötti sportsikereket, hiszen azok -- mint tudjuk -- a “népnyúzó/fasisztoid” Horthy-rendszer nevéhez fűződtek és hát hogy nézett volna ki, hogy az “úri” Magyarország ugyanolyan sikeres a sportpályákon, mint a “népi demokratikus”.
Ami pedig az Aranycsapatot illeti: bizony ők is abban a gonosz Horthy korszakban tanultak meg focizni, nem Rákosi elvtárs és a nagy Szovjetunió hatására verték végig a világot.
Nagyon egyszerű a válasz. Csak a “kattintás szám” számít, arra fizetnek. így marad a bulvár irány még az úgymond szakmai oldalaknál is, értéket közzétenni nem éri meg, pontosabban nem vállalják fel még ilyen ritka esetekben sem.
A minap beszélgettem erről egy illetékes barátommal, akinek megemlítettem érvként, hogy esetenként lehet hozna is a konyhára. Mivel olyan új emberek is látogatnának egy oldalt, akik az időnként megjelenő “értékekért” látogatnák az oldalukat, és kattintanának másra is, de így nem jönnek hozzájuk csak nagy ritkán.
Miközben az internet más oldalain bulvár macákról lehet olvasni,itt meg létezik egy olyan oldal mely örök emléket állít a magyar labdarúgásnak és benne a fradistáknak. Mikor is voltunk utoljára a vébén? És miért nem emlékeznek meg máshól erről az ezüstről? Kiváncsi lennék a válaszra.
A szerkesztőknek meg örök köszönet.
Köszönöm, Lalolib, a próféta szóljon belőled! És esetleg tetézzük egy magyar vébérészvétellel…
Sok boldogságot! Jövőre ünnepeljétek egy Fradi bajnoki címmel. 🙂
A mai -- azaz így éjfél után már a jún. 19., szerdai -- Nemzeti Sport tartalmából, már az internetes összefoglaló alapján: “Egy szép emlék 1938-ból”
Csak nem eszükbe jutott a háromnegyed évszázados évforduló?
Nekünk meg életem párjával a 14. házassági évfordulónk, hát Istenem, nálunk minden családi ünnepre jut egy sportvonatkozás, ez talán nem véletlen…
még szerencse, hogy mára jelentősen lehűlt 🙂
Köszi, tegnap már túl meleg volt. 🙂
Kedves Laci!
A legelső „negyeddöntő” -- az első bekezdésben -- még mindig benne maradt!
A lábával csettintő pókkal „megbékéltem”.
N. Pál Jóska
Azt még megértem, hogy a kádári időkben elhallgatták a harmincas évek sikereit. De a jelenben is? Vajon miért nem lehetne néha úgy emlékezni és gondolni a múltra, hogy abból nem akarunk valamiféle politikai zagyvaságot kipréselni? Természetesen azzal mindenki tisztában van, hogy a politika a harmincas évek végétől már jelen volt a sportban -- röviden megpróbálta kihasználni. Ahogy az ötvenes években a rákosi rendszer hozta össze az “aranycsapatot” a Honvédban. De ettől még az ott játszók nagyon is tudtak focizni.
Ahogy az 1938-s ezüstcsapat is. Mégis az “aranycsapat” szimbólummá vált a jelenben, az “ezüstcsapat” meg a feledés homályába veszett. És erre még az sem nyújthat magyarázatot, hogy annak már 75 éve. A történelem csak akkor nincs benne a jelenünkbe, ha nem akarjuk, hogy a részese legyen.
Itt van Sárosi György doktor, akinek Puskáshoz és Alberthez hasonlóan szimbólummá kéne válnia a magyar labdarúgásban. Mert amit elért, az egyetemes, az magyar és azt szerintem bűn elfeledni, mert ezzel egy olyan emléket hagyunk a feledésnek, melyből igenis erőt meríthetnénk.
Igazad van Karcsi, a mai (hazai) focisták egyszerűen képzetlenek. (tisztelet a kivételnek)
Márpedig egy játékos 101%-os biztonsággal akkor tanul meg levenni/beadni/passzolni/labdát vezetni/stb, ha ezerszer/tízezerszer/egymilliószor begyakorolja azt. És mikor tenné azt máskor, mint gyerekkorában, amikor egyrészt “ráér”, másrészt meg akkor a legtanulékonyabb.
Fantasztikus siker volt, köszönet a visszaemlékezésért. A VB előtt Sárosi Gyurka 7 (!!!) gólt lőtt a világ szűk élvonalába tartozó cseheknek, 5 (!!!) gólt Bécsben (!) az osztrákoknak -kár, hogy ez nem számít hivatalos országok közötti meccsnek -- nem kell kommentár, ’37-ben a Fradi megnyerte az akkori BL-t (természetesen csupa magyar, sőt nagyrészt franzstadti játékossal), a VB után is döntőzött a KK-ban, sőt, 39-ben is…kukásmacska, Karcsi: tényleg a szegénység és a grundok, a futball, mint kitörési lehetőség eredményezhette, hogy a magyar futball kb. 70 éven át ott volt a világ legszűkebb elitjében. Valószínűleg azért volt évtizedeken át agyonhallgatva ez az ezüst, amiért a berlini olimpia 10 aranya is. Kiderült volna, hogy a Horthy-fasizmus” alatt is ugyanolyan nagy sikereket értek el sportolóink, mint a “fejlett szocializmusban”, mert nem a rendszerek, hanem a magyar tudás, szív és lélek hozta a fantasztikus sikereket.
Szegények voltak (ehhez volt köze a politikának) és ez volt az egyetlen kitörési pont. Reggeltől estig rúgták a labdát, 18 éves korukra annyi “edzés” volt a lábukban, amennyi ma egy 30 éves játékosnak sincs… Ezért lettek Lázárok, Turayk … és Puskások is.
Ezt az ezüstöt -- ellentétben az 1954-essel -- tizedannyi érdeklődés sem övezi.
Én arra gondolok, hogy a szocializmusban szándékosan hallgatták el a két világháború közötti sportsikereket, hiszen azok -- mint tudjuk -- a “népnyúzó/fasisztoid” Horthy-rendszer nevéhez fűződtek és hát hogy nézett volna ki, hogy az “úri” Magyarország ugyanolyan sikeres a sportpályákon, mint a “népi demokratikus”.
Ami pedig az Aranycsapatot illeti: bizony ők is abban a gonosz Horthy korszakban tanultak meg focizni, nem Rákosi elvtárs és a nagy Szovjetunió hatására verték végig a világot.
Nagyon egyszerű a válasz. Csak a “kattintás szám” számít, arra fizetnek. így marad a bulvár irány még az úgymond szakmai oldalaknál is, értéket közzétenni nem éri meg, pontosabban nem vállalják fel még ilyen ritka esetekben sem.
A minap beszélgettem erről egy illetékes barátommal, akinek megemlítettem érvként, hogy esetenként lehet hozna is a konyhára. Mivel olyan új emberek is látogatnának egy oldalt, akik az időnként megjelenő “értékekért” látogatnák az oldalukat, és kattintanának másra is, de így nem jönnek hozzájuk csak nagy ritkán.
Miközben az internet más oldalain bulvár macákról lehet olvasni,itt meg létezik egy olyan oldal mely örök emléket állít a magyar labdarúgásnak és benne a fradistáknak. Mikor is voltunk utoljára a vébén? És miért nem emlékeznek meg máshól erről az ezüstről? Kiváncsi lennék a válaszra.
A szerkesztőknek meg örök köszönet.
Istenem! És hozzá még ez a korabeli összefoglaló!