1957.VI.2. Ferencváros – Pécs-Baranya 3:0

5 hozzászólás a(z) 1957.VI.2. Ferencváros – Pécs-Baranya 3:0 bejegyzéshez

• 

  YSE on 2011. augusztus 7. vasárnap - 14:49

  Karcsikám, azt hiszem túlzottan pesszimista vagy. Már azzal is maradandót alkotott, amit tavaly kihozott a csapatból.

  Válasz
• 

  K@rcsi on 2011. augusztus 7. vasárnap - 10:23

  Prukner László sohasem fog maradandót alkotni az Üllői úton. Sem a viszonyok nem teszik lehetővé, sem Ő maga nem képes erre ilyen feltételek mellett. Hogy mire lenne képes tiszta viszonyok közt, sohasem fog kiderülni.

  Válasz
• 

  lalolib on 2011. augusztus 7. vasárnap - 08:50

  Kedves Imre bátyám!

  Nehéz bármit is mondani arról, amit most érzel, ezért inkább egy üzenetet küldök Neked:

  “Az élet rövid, csak a bánat sok; az a legkevesebb, hogy segí­tsünk egymáson, ha már egyszer itt vagyunk.”

  Válasz
• 

  YSE on 2011. augusztus 7. vasárnap - 07:23

  Kedves Gyerekek!

  (Már elnézést, de ha én már bácsi vagyok a számotokra, akkor ti hozzám képest valóban >gyerekek< vagytok.) Valóban, én is sokszor érzem úgy (Fradi ügyben), hogy "nem hiszem, hogy normális vagyok". Mert mindig újra és újra bí­zom a csodában. Ami el is jön, mint az az "emlékezetes" január 27 is eljött. És láttam én már olyan meccsünket is, - ilyen lesz a következő "emlékezetes" – hogy a félidőben vesztésre álltunk, ám a végére sokgólos győzelem lett belőle. De mint öreg tanár tudom, hogy mire egy osztálynyi gyerekből valóban >osztály< lesz, az legalább egy év. És szerencsétlen "osztályfőnökünk" már másodszor kezd neki, hogy egy csapatnyi játékosból igazi CSAPATOT csináljon. Remélem, hogy minél hamarabb sikerül neki. Hajrá FRADI YSE (Imre bátyátok)

  Válasz
• 

  mjozef22 on 2011. augusztus 7. vasárnap - 06:05

  Hetek óta szedem a „keresztvizet” csapatról edzőről, és ma reggel (is) arra ébredtem: „nem hiszem hogy normális vagyok!”. Persze ehhez kellet ehhez kellett Lalolib és az általa emlí­tett Imre bácsi í­rás is -- én is ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, vagy olvassa újra!

  Ma már több mint 6 ezer bejegyzés van oldalunkon, de a fent emlí­tett „Emlékezetes” a képzeletbeli toplistánkon nagyon előkelő helyen szerepelne, és a mai „Muzeális”-nak is van valami különleges üzenete. Ráadásul ma újra olvasva egy teljesen új információt fedeztem fel:

  És közben örömmel veszek egy Fradi Futball Hí­radó cí­mű kis kiadványt. Kicsi, A/5 (21x15 cm) méretű kiadvány, mindössze néhány oldal a leggyengébb minőségű újságpapí­ron – de a mienk!

  A sors érdekes játéka , hogy a napokba került az asztalomra eme Hí­radó 2. száma, de visszakanyarodnék az eredeti gondolatomhoz, melyet Imre Bácsi idézetéből vett pár szóval összekapcsolva, már is érthető minden:

  …nem hiszem hogy normális vagyok!”…de a mienk!…

  Igen az örök optimisták elindulnak minden héten újra meg újra, én is leülök barátaim közé a lelátóra Lalolib-bal és gyermeki izgalommal várom a délutánt, hogy átnyújthassak valakinek 1 eurót, mert a múltkori özönví­z szerű esős meccsen hozott nekem egy szemeteszsák szerű esőkabátnak álcázott valamit, majd a végén rám akarta hátékázni.

  Ja hogy mi lesz a meccs, nyerünk 3-al, vagy 4-el és ha nem akkor sincs gond, mert szeretjük a csapatot, szeretünk a Szentélybe járni, és a barátok jóvoltából mindig van mire emlékezni, mert ez a mienk! -- ha néha morgolódok is.

  Válasz